• Újévköszöntő Motolla 2023.01.07.

Kedves Motollás Barátaink! A 2023-as esztendőben Boldogasszony (január) havának 7. napján, szombaton, 15 órától ismét megtartjuk újévköszöntő Motollánkat, most a Vojtina Bábszínház vezetésének jóvoltából a bábszínház ideiglenes játszóhelyén, a Kossuth utca 1. sz. alatt.  15-től 17 óráig kézműveskedéssel indul a délután, majd együtt tanuljuk regösénekeinket. Az este a Debreceni Regösök új öröm hirdetésével zárul.   Ezúton…

• Háromkirályok ünnepe – Regölés 2023.01.06.

Az adventet követő karácsonyi időszak január 6-ig, Vízkeresztig tart, amely egyben a Háromkirályok ünnepe is. Diákjaink és pedagógusaink a mai napon egy kisebb tűz körül gyűltek össze ennek megünneplésére. Ahogyan a tavalyi évben, úgy idén is a 3. osztályosok Regös köszöntőjét hallgathattuk meg, majd minden osztály egymás után elmondta, mit kívánnak iskolánknak, közösségünknek a 2023-as…

• Martin Keizer művészeti műhely 2023.01.14.

Martin Keizer művészeti műhely 2023. január 14. (szombat) Kedves régi és új érdeklődők! Az idei tanévben a debreceni Napraforgó Waldorf Iskola a házigazdája Martin Keizer művészetterapeuta egész évet átfogó, a felnőtt, tanár önismereti munkáját is támogató művészeti műhelyének. Éves témakörünket az évkörre is figyelemmel minden alkalommal árnyaljuk kissé: Az ember helye, lehetőségei és felelőssége káosz és a…

• Országos Waldorf Alumni és Diákújság

Szeretnénk figyelmetekbe ajánlani: hamarosan megjelenik az Országos Waldorf Alumni és Diákújság, „A világba nézek én” első lapszáma – online és fizikai formában is! Szerkesztői, cikkírói csapatunkba már 8 Waldorf-gimnáziumból csatlakoztak jelenlegi és végzett diákok. Szerkesztőtársak vagy alkalmi cikkírók jelentkezését (egy mellékelt cikkel/írással, immáron a 2. lapszámhoz) továbbra is örömmel fogadjuk!   Célunk, hogy – waldorfosként…

• Adventi kert és spiráljárás története

Advent közeledtével rendre felmerül a kérdés, mi is tulajdonképpen a spiráljárás, hogyan alakult ki az adventi kertjárás gyakorlata a Waldorf-közösségekben? Az alábbiakban erről olvashattok egészen a múlt század húszas éveibe visszarepítő visszaemlékezéseket, amelyek elé gondolatindítónak a spiráljárás esszenciáját megragadó rövid bekezdést ajánlom figyelmetekbe:  „Meglehet, hogy nagyon egyszerű a szertartás, mégis bölcsességgel teli, s a kis…

• Jelentkezés és felvétel a 2023/24-es tanév 9. osztályába

A középiskolai felvételi folyamatban a központi írásbelikre való jelentkezést követően a központi írásbeli vizsgák időpontja: 2023. január 21. 10 óra.  A Waldorf-gimnáziumba történő jelentkezésnek a központi írásbeli vizsga megírása nem feltétele, a diákok a következők szerint tudnak jelentkezni iskolánkba: – Jelentkezés a felső tagozatra a KIFIR-rendszeren keresztül; – Gimnáziumi felvételi jelentkezési lap kitöltése és mindkét…

• Jelentkezés és felvétel a 2023/24-es tanév 1. osztályába

Kedves érdeklődő Szülők!   A debreceni Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola szeretettel várja iskolánk 2023/24-es tanévének leendő első osztálya iránt érdeklődő családok jelentkezését.   Iskolánkba történő jelentkezés esetén a felvételi folyamat részletes lépéssora a szükséges teendőkkel, beadandó dokumentumokkal, betartandó határidőkkel honlapunkon érhető el. A beküldendő jelentkezési lapot, anamnézist, fényképet és a…

• FÉNYSZÁLAK – Adventi jótékonysági koncert 2022.12.20.

FÉNYSZÁLAK – Adventi jótékonysági koncert Karácsony havában, mikor a lelkünk békére és pihenésre áhítozik, sokszor vesszük észre, hogy szinte még feszültebbek vagyunk, mint az év többi részében. A hosszú, fagyos éjszakákat fáradt, sötét reggelek, és borús, ködös napok követik. Elcsendesedés helyett pedig munkahelyi és családi kötelezettségek végtelennek tűnő sora vár ránk. Ilyenkor még fontosabb, hogy…

• Elsős szervező előadás 2022.11.29.

A leendő első osztály szervezésének következő alkalmára november 29-én (kedden) 16:30-tól kerül sor az iskolában, ahová ezúttal a gyerekekkel együtt várunk Benneteket. A gyerekeket ezen a délutánon mesehallgatásra és közös játékra invitáljuk, párhuzamosan a felnőttekkel Kotormán Márta 4. osztályos osztálytanító beszélget majd a Waldorf-iskoláról és pedagógiáról A csillagfény a földre ér… címmel. Minden érdeklődő családot…

• Kosárközösség

A Nyíregyházi Kosárközösség alapítói, munkatársai egy kisebb csapat meghívására a bevásárló közösség alakítás ismereteinek átadásának szándékával látogatták meg iskolánkat. Ezt az alkalmat azért szerveztük, hogy – mi, akikben ébredezik egy debreceni, Napraforgó-kosárközösség szándéka –, ismereteket szerezzünk és általuk bátorságot gyűjtsünk a megalakításhoz. A gazdasági, jogi és szellemi háttérrel ismertettek meg bennünket a vendégeink, Palicz Ildikó,…

• Rügy Egyesület (Waldorfeszt) kampánya az adjukossze.hu-n

Kedves közösség! A segítségetekre van szükségünk! Ideális esetben az őszi időszak arról szól, hogy a következő évi fesztivált megalapozzuk, meghatározzuk a helyszínt és az időpontot, és elkezdjük a programok előkészítését. A 2022-es nyár után azonban ennél nagyobb kihívásokkal nézünk szembe: a kiszámíthatatlan gazdasági fordulatok és előre nem kalkulálható extra költségek miatt az idei fesztiválunk 3…