dr. ABU SALEM NASER Jordániából
A Waldorf-iskola kulturális küldetése a szociális közösség, az egyéni képességek, akaratok, szempontok feletti találkozás, amely nemzetközi szinten a különböző nyelveken, vallásokon és kultúrákon átívelő, közös szellemiséget is jelenti egyben. Ideális esetben ez a sokszínűség már gyerekkortól megjelenik, a gyerekek természetes módon nőnek bele annak megtapasztalásába, hogy a világ sokszínű és érdekes, telis-tele van izgalmas, különleges, felfedezésre váró csodákkal. Számunkra ezért is mindig örömteli, amikor a közösségünkben valamilyen formában megjelenik a „világ”, nyílik egy ablak, amelyen keresztül tágíthatjuk a világlátásunkat, a gyerekek tapasztalatiságát.
Dr. Abu Salem Naser jordán-magyar állampolgár, a szülei Palesztinából származtak, a mai Izrael területéről az 1948-as háború következtében érkeztek Jordániába.
„Jordániában születtem és ott is jártam végig az iskolát, 1984-ben ösztöndíjasként érkeztem Magyarországra, a magyar nyelv elsajátítása után a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytattam tanulmányaimat történelem szakon.
Az egyetem elvégzése után kötelező katonai szolgálat miatt haza kellett mennem.
1993-ban tanulmányaim folytatása miatt visszatértem Magyarországra, és felvételt nyertem a doktori program PhD-képzésére. 2001-ben egyetemes gazdaságból doktoráltam.
2002 óta arab-magyar tolmácsként és fordítóként dolgozom többek között bíróságokon, a rendőrségen, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalnál és számos fordítóirodának is.
Jordánia a Közel-Kelet legbékésebb országa, az ország földrajzi fekvése miatt fontos szerepet játszik a térségben. Az országban nagyon sok látnivaló van, elsősorban történelmi műemlékekre és vallási szent helyekre gondolok, hiszen ott folyik a Jordán-folyó, az ország nyugati határán található a híres, ásvánnyal és nyomelemmel teli Holt-tenger. Délen, a sivatagban található Petra városa, az ún. sziklaváros, mely egyedülálló a világon. Onnan délebbre, a Vörös-tenger partján fekszik a gyönyörű Aqaba városa, melyet inkább ősszel, kora tavasszal vagy télen érdemes felkeresni, akkor elviselhető az időjárás, nyáron viszont nagyon meleg van.”
Csodás felvételeket találtok Jordániáról: ••••►
2017.01.
BAJKÁN LÁSZLÓ angol nyelvtanár
Bajkán László (Waldorf-szülő, háromszoros apuka) végzettsége szerint angol nyelvtanár és alkalmazott nyelvész, éppen minősülő gimnáziumi tanár, párjával, Verával együtt Waldorf-pedagógus (portfólió és portfólia) és ebből következően modernkori polihisztor, akit minden érdekel, a matematikától a focin át Parsifalig, a nyelv és a költészet, egyáltalán, a titkok, a szemnek láthatatlanok, és persze a gyerekek, a kicsik és a kicsit nagyobbak. Lacinak több verseskötete, könyve jelent már meg, díjazottja volt év pedagógus-költője pályázatnak, emellett rendszeresen fordít, többek között az Ifjú Sherlock Holmes történeteinek fordítása is a nevéhez kapcsolódik. „Első verseskötetem Forrás a száj címmel látott napvilágot a szülővárosomban, Hajdúböszörményben Komjáthi Balázs A tűnődés ára című könyvének párjaként. Azóta mást is írtam, sokféle könyveket, például a legendás Titkos Angliát. Tavaly a könyvhétre jelent meg Az egyenes út című művem, amely az érzékeken túli világról szól és arról, hogy elérkezett az idő: nekünk is hozzá kell tennünk ehhez a láthatatlan titokzatossághoz valamit. Fordítok is mostanában, verseket, regényeket. Jelenleg éppen az Ifjú Sherlock Holmes lélegzetelállító kalandjain dolgozom. Egy kicsit most ebben élek.”
Ezen a ponton felmerülhet bennünk a kérdés, hogyan férnek bele egyáltalán az itt bemutatni kívánt angol utak, de nyilván ez is afféle titok, szemnek láthatatlan.
És akkor az Angol Műhely és a legendás angol utak:
„A nyarakat egy jó másfél évtizede Angliában töltöm, ahol különböző diákcsoportokkal járjuk a szigetország rejtelmes helyszíneit. Igyekszünk megérteni mindazt, ami körülöttünk látható, és hozzátenni a saját részünket a távlatokhoz odakint, és a mélységekhez idebent.
2002-ben alakult meg az ifjú angoltanárokból verbuválódott Angol Műhely Kulturális Egyesület, ennek én is alapító tagja vagyok.
Hálával tartozom ötletadó barátaimnak, akikkel ilyen nagyszerű lehetőséget sikerült teremtenünk a különleges nyelvi programok szervezésére. Ennek a civil szervezetnek a segítségével tudunk tanítványainkkal eljutni az Egyesült Királyságba évente.
Magukkal ragadnak az utak. A táj szentsége, a régmúlt és a jövő szellemisége, meghívnak egy‐egy gondolatra. Az utunk vezet minket, hogy elvigyen egy ismeretlen világ földábrái, kőkörei és legendái felé. Olyan elbűvölő szakrális helyeket sikerült felfedeznünk, ahol a mai napig érzékelhető bizonyos átjárhatóság a szellemi világ és a mi világunk között. Bennük keressük a válaszokat a múlt kihívásaira, és korunk kérdéseire. És ez által önmagunkra is.
Idén nyáron legendás utunkkal a Szent Grál, Arthur király lovagjai és az Uránusz bolygó nyomába eredünk.”
A következő angliai útról az alábbi linken találtok további olvasnivalót: Avalon Forever 2017 ••••►
2017.01.
BAKONYI ORSOLYA gasztroblogger
Akinek már volt alkalma találkozni Bakonyi Orsolya (Waldorf-szülő, négyszeres anyuka) kreatív és egyedi gasztronómiai alkotásaival, minden bizonnyal szívesen olvassa majd receptjeit, aki még nem ismeri Orsit erről az oldaláról, annak mindenképpen érdemes beleolvasni az alábbi oldalakba. Orsi több mint tíz éve foglalkozik komolyabban a konyha világával, ez az érdeklődés aztán Írországban fordult komolyabbra, ahol Orsit más világ, más emberek, más kultúra, más alapanyagok, megtapasztalások és óriási inspirációk várták. Az ételek közül a saláták világa áll legközelebb hozzá, mert, ahogy honlapján írja: „… változatos ízeikkel, textúrájukkal izgalmas, ízletes és egészséges világba kalauzolják az embert”.
Orsi több ötletét, receptjét személyesen is volt alkalmunk kipróbálni és az iskolában is több alkalommal szerzett nekünk kifejezetten egyedi, izgalmas és különleges kulináris élményeket. Látogassatok el Orsi salátás blogjára, valamint a Salátázó honlapjára, jó böngészést, ötleteket és persze nagyon jó étvágyat kívánunk!
2016.10.
Növessz mikrozöldeket 10-14 nap alatt az ablakpárkányodon, még kertre sincs szükséged. Válassz az ültetőcsomagok közül! ••••►
BALOGH ZSUZSA, a CIRÓKA CSALÁDI NAPKÖZI alapítója
Balogh Zsuzsihoz (Waldorf-szülő, háromszoros anyuka) kapcsolódik a meditatív irodalmi szemlélődések és a meseterápiás szakkör életre hívása, és csodálatos szappankompozíciók kerülnek ki a keze alól. Emellett ő a hajdúszoboszlói Ciróka Családi Napközi egyik alapítója:
„Olyan családi szálakból fonogatom a magam sorsát, amelyek arra tanítottak, hogy próbáljam megteremteni magamnak, ami hiányzik az életemből. Rani Manica malajziai származású író írta egy helyen édesanyjára emlékezve: „Anya tényleg egy pók. Egész életében a semmiből szőtt mindent: ennivalót, csodás ruhákat, szeretetet, taníttatást és tetőt a fejünk felé.” Csodálatos érzés arra gondolni, hogy mindannyian képesek vagyunk teremteni akkor, amikor gondolataink, érzéseink, racionális igényeink, fizikai ambícióink egy mágikus közös ponton találkoznak és valami újat, addig soha nem létezőt hívnak életre, s talán szerencsés esetben termőre fordítanak. Tíz éve annak, hogy egy nagyon elszánt kis csapattal megálmodtunk akkor még tipegő gyermekeinknek egy olyan helyet, ahol egy kitágított nagycsaládban tölthetik el óvodás éveiket. Szinte hetek alatt létrehoztunk egy egyesületet, rövid idő alatt megtaláltuk a családi napközit, mint hivatalosan is elismert intézményi formát, aztán (a megszépült múlt távlatából tekintve) rövid idő alatt megnyitottuk a Ciróka Családi Napközi kapuját, ahová 3-4 éves gyermekeink már úgy léptek be, mintha haza mentek volna. Elsőszülött lányom itt kezdett közösségbe járni, s most harmadik gyermekünk is innen megy iskolába. Ez alatt a tíz kerek esztendő alatt többször csúsztunk majdnem a padló alá, de hittel vallom, hogy a teremtés katartikus élményének emléke bármilyen helyzetben olyan erőket mozgósított bennünk, melyek mindig hozzásegítettek a továbblépéshez. Most óvoda van születőben. A szál tovább fonódik.
Talán ez a személyes példa itt és most, a finoman körvonalazódó gimnázium megfogalmazásánál erőt adhat ennek az iskolai közösségnek. Az origó erejét, ahol a függőleges és a vízszintes tengely találkozik…”
2016.12.
BATTAI ISTVÁN néptánctanár mint vőfély
„Vőfélységem kezdetei: Egy „Ujgur” közmondás olyan értékekre hívja fel a figyelmet, melyet hétköznapjainkban és hivatásunkban is képviselhetünk. Az első része számomra egyértelmű, hiszen vannak gyermekeim és ráadásul a munkámban is gyermekekkel foglalkozom. A második rész a hétköznapi életben megint csak egyértelmű, de hogyan illeszkedik a hivatásomhoz?
A dolog ott kezdődött, hogy egy kedves ismerősöm, a Motolla egyesület aktív tagjai közül, Lóczi Gábor – volt tanítványunk édesapja – kapacitált engem, hogy egy – a rokonságában lévő – hölgynek a lakodalmán legyek én a vőfély, mert szerinte „én jól meg tudnám csinálni”. Ez történt, ha jól emlékszem, 2007-ben. Előtte már elég sok rendezvényen részt vettem, több „x” éves színpadi rutinnal rendelkeztem, de rövid gondolkodási idő után úgy éreztem, hogy ez nagy falat lenne nekem, inkább hagyom a gyakorlottakra, a profikra! Ajánlottam vőfélytársaim közül többet is, akik egész biztosan nagyon jól meg tudnák csinálni, már csak azért is, mert gyakorlott vőfélyek voltak, de valamiért a kedves ismerősöm hajthatatlanul ragaszkodott a jelenlétemhez. Nem volt mit tenni, én ennek az „erőszaknak” engedve, 2-3 hét után igent mondtam! Akkor még csak sejtettem, hogy milyen feladatot vettem a nyakamba, de már nem volt visszaút. Az esküvőt megelőzően több hétig tanultam az akkor még ismeretlen köszöntőket (természetesen az akkori minimál programban is több oldalra rúgott a mennyiségük), búcsúztató verseket és minden ceremóniát, ami egy klasszikus vőfély feladataiba tartozik. Minden rafinériámat be kellett vetnem, hogy ne maradjak szégyenben. Azt gondolom, ez sikerült is, pláne ha a visszajelzéseket és az elmúlt éveket is figyelembe veszem. Rákövetkező évben, az életem első lakodalmából visszatérően megkeresett egy kedves volt vendég és felkért, hogy vállaljam el a vőfélyi feladatokat a gyermekének a lakodalmán. Ezek után már nem volt megállás! Évről évre egyre több lett a felkérés és jelenleg is már tudom, hogy hol töltöm a nyári hétvégéim egy részét…
A vőfélyi szerep – vagy ahogy más vidékeken hívják: gazda, vőfi, vőfény – egy nagyon szép, nagyon összetett hivatás, elhívás! A szó nemes értelmében vett szolgálat, ami a házasság szent kötelékét szolgálja! (Itt meg kell jegyeznem, hogy a vőfély nem összekeverendő a mai ceremóniamesterrel vagy a mókamesterrel!) Kell hozzá egy nagyfokú elköteleződés, alázat, empátia, kommunikációs készség, találékonyság és sorolhatnám még, hogy a jó vőfély milyen tulajdonságokkal kell rendelkezzen, mint ahogyan azt az 1800-as évekbeli debreceni vőfélycéh működési leírásában olvashatjuk is. Ezek mellett számomra továbbra is fontos, hogy merítsek a régmúlt hagyományaiból és szeretem megmutatni, hogy ezek a szokások nagyon szépen, harmonikusan összehozhatók a mai modern kori igényeinkkel. Szeretem a mókát, a humort és az igényes szórakozást. Fontosnak tartom a mulatság mellé tenni a szentséget, melyek egy-egy rítus formájában jelennek meg a lakodalmakban. Ezek a szokások jelenlétükkel láttatni engedik számunkra az utat, honnan érkeztünk és mi felé tartunk. Ezektől lesz számomra IGAZ az a nap, amelyet az emberélet nagy fordulói közt tartunk számon. Örülök, hogy rátértem erre az útra, leginkább azért, mert sok felejthetetlen emlék születésének lehetek a részese!”
„Ősi népszokásaink garmadával vannak,
De ha nem őrizzük, szanaszét szaladnak.
Elkallódnak sorban, elfelejtjük mindet.
Pedig unokának emléket ez hirdet.”
/Sólyom József: Földesi lakodalom című népi játékból/
2017.03.
BESSENYEI ZOLTÁN drámatanár
Hamarabb találkoztam a Waldorf-iskolával, mint ahogy a lányomat beírattam. 2000 körül állami iskolában tanítottam, amikor „kaptam” egy mondatot, amiért hálás vagyok, hiszen megerősített, abban, amit én is tudtam magamról. A mondat ez volt: „Neked nem itt a helyed, keress egy alternatív iskolát!”. Kerestem és ott találtam magam Kismacson Bajkán Laci, Nagy Imre és a gimnáziumi osztály mellett. Drámáztunk…, jó volt! Élmények voltak számomra a gyerekek, a szülők és osztálytanítók együttműködéséből, együttlétéből születő őszinte pillanatok.
Amióta az eszemet tudom, mindig focista akartam lenni, vonzott a csapat, a játék. Serdülő válogatottságig jutottam, ma már csak hobbi focista és szurkoló vagyok. De az, hogy csapatban játszok, a mai napig jelen van az életemben.
Voltam vegyész, vattacukorárus, geodéta, távirat-kézbesítő, főiskolai és egyetemi hallgató, rendezőasszisztens és statiszta, bábszínész, gólyalábas és tanító, bohóc, maratonfutó, rendező és színházalapító.
Az emberek és a játék érdekeltek és érdekelnek most is. Általános iskolai tanárként végeztem Debrecenben, majd a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámapedagógia és színháztudomány szakán, emellett elvégeztem egy gyógypedagógiai specializációt. Tanítottam Konyáron, Toldon, Biharkeresztesen roma gyerekeket, majd az Ady Gimnáziumban és a Medgyessy Gimnáziumban kreatív tanár voltam. 1999-ben megalapítottam a KonzervArtaudrium Színházi Műhelyt, tartottam nyílt improvizációs tréningeket a Debreceni Egyetem Színházi Szakkollégiumában, és rendszeresen voltak színházi előadásaink a városban.
Most drámatanárként tanítok a Bolyai János Általános Iskolában, szociális cirkuszi programot vezetek az Igazgyöngy Alapítványnál Biharkeresztesen és a debreceni József Attila Általános Iskolában a MUS-E program művésztanáraként is dolgozom.
A gyerekeknek, akiket tanítok, ez jutott eszükbe rólam: „bohóc, mozgás, magas, király, vicces, megértő, foci, kedves, népszerű, napozás, jó fej, dráma, hóbortos, vakmerő, muris, zémen, zolka…” és én persze ez vagyok, mert a gyerekek tökéletesen látják a felnőtteket.
2018.01.
BOJÁN BRIGITTA pszichológus
Hét évvel ezelőtt még Kismacsra mentünk ki kislányunkkal érdeklődni, mi is ez a Waldorf-iskola, milyen is itt az élet. Minden varázslatosan színes és egyszerű volt ott, picit kopott, picit öreg, de egy mesevilág volt, ahol az ember egy életet szeretne leélni. Ennek ellenére, és annak ellenére, hogy klinikai pszichológusként dolgoztam már akkor is, nem mertünk belevágni ebbe a fantasztikus kalandba. Aztán egy év múlva a fiúnkkal, aki szorongóbb és nehezebben megnyíló emberke volt, egyértelműen a Waldorf-iskolába jelentkeztünk.
Mikor elkezdődött kisfiúnkkal a suli, akkor egy hónap után megvilágosodtunk és azonnal áthoztuk az állami iskolából a lányunkat is, mert láttuk, hogy mennyivel szeretetteljesebb, emberibb, élhetőbb és csodálatos itt az élet. Ezt azóta se bántuk meg, a lányunk is mindig boldogan beszél erről a döntésről.
Ezt azért tartottam fontosnak leírni, hogy lássátok, egy pszichológusnak is vannak szorongásai, félelmei, aggodalmai. Nem egyszerű meghozni azt a döntést, hogy merjünk mások lenni, szabadabban élni, és nem számít, ki mit gondol, vagy susog a háttérben, mi megyünk a magunk érzései után, hiszen az a legjobb nekünk.
Pszichológusi pályámat is nagy kerülővel értem el. Valahogy ezzel is így jártam, mint a gyermekeim iskolaválasztásával.
Már középiskolában éreztem, hogy én pszichológus szeretnék lenni. Valami vonzott már akkoriban is abban, hogy embereket ismerjek meg, értsem az életüket. Azt hiszem a sosem múló kíváncsiság hajt mindig is a munkám során. Végtelenül érdekesnek tartom, ahogy kibomlik egy aktuális problémából egy többgenerációs nagycsalád regénye. Hogy milyen szépen láthatókká válnak a már a gyökerekben is húzódó összefüggések, ahogy együtt a klienssel összerakjuk az élete kirakósának elemeit. Izgalmas látni, ahogy változik, fejlődik a személyisége, viselkedése, gondolkodása, érzelemkifejezése, és együtt menni vele azon a sokszor nehéz, rögös úton, ami a pszichoterápiában zajlik.
Gimnázium után először mégis kutyakozmetikus lettem, a kutyákat szintén gyerekkorom óta olthatatlan szerelemmel szeretem. Ezt a szép, ám rendkívül szőrös szakmát csak pár évig végeztem, maradt a kutyaszeretet.
Jött egy év parfümériás munka, ebben is sok élvezetet leltem, fényes üzletben, mesés illatok közt, szép ruhában beszélgettem sokféle emberrel, aki kereste az igazit, illatban.
Mellette elvégeztem a Tanítóképző Főiskolát, hiszen édesanyám tanárnő volt, ezt a mintát követtem. Tanítóként nem dolgoztam, mert közben csak munkált bennem a pszichológia. Elhelyezkedtem a Pszichiátriai Klinika felnőtt részlegén, mint ápoló, és egy évig dolgoztam itt. Mindenki azt mondta a környezetemben, hogy majd legalább elmegy a kedvem a pszichológiától. Nem ment el. Sőt. Imádtam ott dolgozni. Láttam, hogy egy ember mennyi ok miatt kerülhet kiszolgáltatott, zavart vagy súlyos pszichés állapotba. Azt is láttam, hogy sokszor reménytelen az eset, de azt is, hogy sokszor bizony nem, és mennyit számít egy odafigyelő tekintet, egy jó kérdés, az együttérzés, együtt értés.
Így aztán, a kanyarok után, 25 évesen felvételiztem az akkor még Kossuth Lajos Tudományegyetemre és végre elindultam az én igazi utamon.
Aztán a pszichológusi munka és létezés olyan, hogy egy életen át tartó tanulás és képződés. Izgalmas, ahogy azt is megtapasztalom munkám során, hogy minden évvel többet és jobban értek a lélek működéséről, és talán önmagamról is.
Végig az egyetem alatt és utána is még évekig ott dolgoztam, ahol anno ápolóként. Onnan mentem gyesre a gyerekekkel.
Ezután már nem mentem vissza oda, és nem azért, mert nem szerettem ott dolgozni, hiszen rengeteg jó dolgot tanultam ott és valósíthattam meg, hanem mert a gyerekek mellett nem szerettem volna 8 órás munkát vállalni már. Például az osztályon fekvő betegeknek tartottunk kreatív, alkotó csoportokat, amik mindig nagyon meghatóan sokat jelentett nekik.
A magánrendelésem elindítása előtt még dolgoztam a Nagyerdei Gyógyfürdő pszichoterápiás szanatóriumában, ami már sajnos nem működik.
Jelenleg a Kékmadár Stúdió Pszichológiai Magánrendelésben dolgozom, immár 9 éve, ahol egyéni pszichoterápiát végzek, elsősorban pszichoanalitikusan orientált módszerrel. Emellett pszichodráma vezetőként is dolgozom, ami egy csoportterápiás, nagyon izgalmas módszer.
2018.05.
BORNEMISSZA PANNA Waldorf-babái
Az iskolánk és a Kikelet Waldorf Óvoda életét jól ismerők számára nem kell bemutatni Bornemissza Pannát (négygyermekes Waldorf-szülő), akit ezúttal a Waldorf-babák és a babavarrás világa felől szeretnénk figyelmetekbe ajánlani.
Panna a Waldorf-oviban találkozott először babavarrással: „Kedves óvónénink vezetett be ebbe a világba, ami rögtön nagy szerelemmé vált. Öröm volt látni az akkor 2 éves lányomat, ahogy le sem tette azt a kis egyszerű babát, amit varrtam neki. Azóta több mint 100 babát megvarrtam már, de mindre emlékszem, soknak egészen különös története van. Legjobban azt szeretem, ha megkeresnek, hogy szeretnék babát, és megbeszéljük, hogy az milyen legyen. Fontos hogy kinek készül!
Mert hát… minden baba más, ugyanolyat lehetetlen készíteni. A jó minőségű alapanyagok beszerzésétől, a tervezésen, a ruhákon át az állandó tanulás, új technikák kipróbálása lehetővé teszi, hogy ne váljon monotonná a készítés. Panna azt mondja, babát varrni legalább olyan jó, mint babát kapni – ezért is szokta sokszor felajánlani ismerős anyukáknak, hogy ne vele varrassák a babát, hanem szívesen megtanítja őket rá.
„Én is áldással gondolok arra, aki engem vezetett, és legjobban, legtöbb szeretettel egy édesanya tud babát varrni a gyerekének. Így ha van rá igény, szoktam babavarró tanfolyamot is tartani. Az iskolában is szívesen segítettem a babavarrásban a hatodikosoknak, nagyon szép egyéniségű babák születtek.”
Panni babái, a babavarrás és a Waldorf-babák: ••••►
Waldorf-baba kontra Barbie: Természetes játék a képzelőerőért
(csaladhalo.hu / Gyarmati Orsolya 2013. 04. 16. 18:01) ••••►
2016.11.
BUZÁSNÉ SAHVERDOVA VANDA
Észtországban, Tartuban születtem és nőttem fel, a családi gyökerek azonban nem ehhez a régióhoz kötődnek. Édesanyám munkácsi származású kárpátaljai magyar, édesapám (aki Taskentben született és nőtt fel) ágán nagyapám Bakuból örmény család leszármazottja, nagyanyám félig lengyel, félig orosz. Úgy alakult, hogy én orosz, a húgom pedig észt iskolába járt, de mindig fontos volt számunkra a magyar származás és nyelv, otthon magyarul beszéltünk. Az észtországi magyar kisebbség összefogott és létrejött a Munkácsy Mihály Kultúregyesület. Rendezvényeket, istentiszteleteket szerveztek, ápolták a kapcsolatot a környező országokban élő magyarokkal és az anyaországgal.
Már gyerekkoromban felfigyeltem arra, mennyire különböznek az egymás mellett létező kultúrák, értékrendek, észt, orosz, magyar, a szovjet iskola légköre, a „szembenálló” értelmiségi család értékrendje, a magyar közösség református és a család katolikus vallásossága, a szovjet ateizmus.
Az orosz iskola kissé unalmas hétköznapjaiba üdítő változatosságot vitt a Tartui Egyetem Szláv Filológiai Intézete által szervezett szombati gimnázium, ahol orosz, világirodalmat és történelmet tanulhattunk csodálatos tanároktól, ezért tanulmányaimat orosz szakosként kezdtem a Tartui Egyetemen, de látogattam a hungarológiai előadásokat is. Amikor lehetőségem nyílt arra, hogy ösztöndíjasként Magyarországra jöhessek tanulni, hezitálás nélkül belevágtam, a család is támogatott a döntésemben. Debrecenben végeztem tanulmányaimat magyar-orosz tanári szakon. Már az egyetemi évek alatt is érdekelt a kutatás, de az egyetem befejezése után 4 évig egy középiskolában dolgoztam magyartanárként. Szerettem tanítani, de nagyon zavart az állandó osztályozási, értékelési kényszer. A gyerekeket az általános iskola arra kondicionálja, hogy a büntetés elkerülése és a jutalom elnyerése miatt tanuljanak, és nem kíváncsiságból, felfedezni vágyásból, ami veleszületett tulajdonságunk, a tevékenység öröméért csináljanak valamit. A Waldorf-oktatás nagy-nagy jótéteménye többek között, hogy ezt a természetes kíváncsiságot fejleszti és meghagyja a gyerekeknek, hogy lelkileg-szellemileg kiteljesedhessenek felnőtt korukra.
Később felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Modern Nyelvészeti Doktori Iskolába, 2013-ban megszereztem a doktori fokozatot, a Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézetében dolgozom. Beszédelemzéssel foglalkoztam korábban, most az érdeklődésem középpontjába az identitás nyelvi megalkotottsága került, hogyan hozzuk létre, meséljük el önmagunkat, családunkat, az egész világot. És megint tanulok, pszichológiát az Integrál Akadémián.
10 dolog Észtországról ••••►
Észt tájak ••••►
Tartu ••••►
2018.02.
CSATÁRI GABRIELLA, a GabartGlassDesign megálmodója
Közel húsz éve ismerkedtem meg a Tiffany technikával, és bár az üveg számomra azóta szerelem, csak a közelmúltban hoztam létre vállalkozásomat. Munkám során egyedi tervek alapján készítek lakberendezési, használati tárgyakat, ablak- és ajtóüvegeket, lámpákat. Színes üveggel dolgozom, melyet vágok, csiszolok, fóliázok, illesztek, savazok, ónozok, hogy végső formáját elnyerje. Szeretek új dolgokkal kísérletezni, formabontó módon használni a technikát, más anyagokat is ötvözni az üveggel.
Szeretettel látlak Facebook oldalamon, keress, ha bármi megtetszik vagy egyedi elképzelés megvalósításában tudok segíteni.
2021.01.
A CSUKÁS család és a Waldorf
Azt szeretném elmesélni, hogy mi hogyan és milyen úton kerültünk a Waldorf-iskolába.
A nagy fiúnkkal iskolaválasztás előtt álltunk…. Eddig talán lehetne egy szokványos történet.
A fiúnk korán, már a 25. héten született meg, 850 grammal. Ráadásul egy fejlődési rendellenességgel is: rákolló kézzel. Sajnos az állami oviban megbélyegezték, fogyatékosnak tartották, testi és szellemi értelemben egyaránt! Mert Ő más volt!
Vittük különböző foglalkozásokra és fejlesztésekre. Éreztük, az állami negatív „rendszer” nem nekünk való, és nem akartuk, hogy egész életére meg legyen bélyegezve. Hiszen különleges és egy értékes kis ember!
Más szálakon keresztül megismerkedtünk a Bornemissza családdal. Ők ajánlották a Waldorf-iskolát. Pikk-pakk lebeszélték a találkozót az iskolával.
A Waldorf-suliba lépve nagyon meglepődtünk. Hiszen ismeretlenül is arra törekedtek, hogy hogyan tudnak segíteni, hogy ebből az adott helyzetből hogyan lehet kihozni a legjobbat, mi a legjobb a fiúnknak. Beülhettünk a főoktatásokra, megnézhettük a szakórákat. Beszélgethettünk a tanárokkal. Egyből feltűnt, hogy mennyire furcsák itt a tanárok! Ennyi pozitív és segíteni akaró embert egy csokorban nem láttam még!
Amikor elkezdődött Lehelnek az iskola, mindig félve mentem az osztálytanítónkhoz és a szaktanárokhoz. Vártam a sok negatív kritikát és megjegyzéseket. De mindig csak a pozitív megjegyzések és a lelkes beszámolók hangzottak el! Miben jó, mi mindent csinál, mi az, amiben ügyes. Ahogy telt az idő, láttuk a fiunkon az apró kis változásokat. Megnyugodtunk!
A kisfiunkat elfogadták és befogadták az osztálytársai. A kis Micimackónk megtalálta a helyét!
Az iskola pozitív és „más” légköre nem csak neki segített! Sokat tanultam, bár van mit fejlődni nekem is…
Érdekesek, felkavaróak és tanulságosak voltak Martin Keizer művészetterápiás kurzusai. Itt sikerült megértenem és teljesen elfogadnom őt. Amikor a saját bőrömön megtapasztaltam, milyen érzés, amikor másképp látok egy adott tárgyat, mint a többiek…, az volt ám a nagy felismerés :) Nagy kihívást jelentett minden egyes foglalkozás. Nehéz volt, úgymond, nyomot hagyni… de megérte!”
2017.04.
DEBRŐDI SÁNDORNÉ és a Waldorf
A Mi történetünk, avagy hogyan kerültünk kapcsolatba a Waldorf-pedagógiával
2016-ban jött el életünkben újra az a nagy pillanat, hogy iskolát válasszunk harmadik gyermekünk számára. „Ügyes voltam”, sikerült jól beleválasztani, az iskola azt kérte, hogy a felvételi elbeszélgetésre tanítsuk meg a gyermeket írni és olvasni. Fiam keresztszülei pedagógusok, így tőlük kértem segítséget. Néztek is rám jó nagy kerek szemekkel, mit várok én el egy nagycsoportos ovistól.
Ekkor került szóba a Waldorf-iskola lehetősége. Nagyon sokat beszélgettünk, úgy éreztük, tudunk azonosulni, és el tudjuk képzelni a családunkat ebben a szellemiségben.
Jobb iránymutatást nem is kaphattunk volna, hiszen Ők alapították az első Waldorf-óvodát Debrecenben. Nagyon hálás vagyok érte, hogy rávezettek erre az útra.
Ezután eljött az első szülői est. Nagy izgalommal indultam az iskolába. Ekkor ismertem meg az osztálytanítót, teljesen lenyűgözött, az első fél óra után eldöntöttem, hogy jelentkezünk. A kislányom imádja a tanárait és az egész iskolát, alig tudom délutánonként hazarángatni. Otthon kézműveskedünk, festünk-rajzolunk, tanítja a kicsiket.
Mi mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Waldorfot, mert itt valóban a gyermekekre figyelnek, és ÉRTÜK van az iskola, ilyen szeretetteljes légkört más iskolában sehol nem kapnak meg.
Szerintünk a Waldorf nem csak pedagógia, hanem életforma is.
A mi gyermekünk boldog itt. Jó helyen vagyunk. Hát kell ennél több?
2018.04.
ELEK TAMÁS kőcsodái
Ha vendég érkezik iskolánkba, jellemzően sok dicséretet, elismerő visszajelzést kapunk a máshol nem tapasztalható ötletek, színek, díszítések, hangulatok miatt – ami számunkra megszokott és mindennapos, azt a kívülről jövő, másfajta iskolához szokott szülők, látogatók rögtön észreveszik és értékelik. Amiben biztosak lehetünk: az iskolaépületben és az udvaron minden belépő vendég meg fog állni és rá fog csodálkozni Elek Tamás (Waldorf-szülő) festett, díszített kőcsodáira és kreatívabbnál kreatívabb művészi munkáira. Tamás az iskola hajdúszoboszlói csapatának oszlopos tagja és többen hajszobrászként is ismerhetik. Annak, aki nem találkozott még a Kővilág csodáival, szeretnénk figyelmébe ajánlani Tamás nyilvános Facebook-oldalát, ahol részletesebben is ismerkedhetnek Tamás munkáival. ••••►
2016.10.
FARKAS ENIKŐ DIÁNA és a jelnyelv
Farkas Diána osztálytanító, vallás- és fejlesztőtanár, valamint Waldorf-szülő életét végigkísérte a jelnyelv. Ahogy írja: „…az unokatestvérem siketen született, rengeteget találkoztunk és játszottunk együtt. Természetes volt a vele való kommunikáció, jártam vele siket diszkóba és a Siket Szövetségbe is. És persze nagyon sok kérdés merült fel bennem a siketek világával kapcsolatban: Vajon milyen lehet hangok, zene, hallott szavak nélkül élni? Csak a szemünkre támaszkodni, és nem élni át, milyen egy-egy szerelmes szó elhangzása, gyermekünk első sírása vagy például a harangzúgás. Milyen lehet siketen élni?”
Dia középfokú jelnyelvi vizsgát tett főiskolás korában, többször fordított templomban, és kutya temperamentumvizsgán is. Szeretné, ha minél többen megismernék a jelnyelvet, mert „…ez egy teljesen más világ, más nyelv, amely attól függetlenül, hogy nem hangosan folyik, ugyanolyan kifejező tud lenni, mint a beszéd – talán azzal, hogy a siketek nem hallanak, a testbeszédre, a mimikára, a gesztusokra sokkal jobban odafigyelnek, és sokkal hatékonyabban tudják kódolni ezeket, mint mi.
Azt szeretném, hogy ne húzódjanak el a gyerekeink, ha meglátnak egy jelelő párt, hiszen olyan világot ismerhetünk meg általuk, amelyről az emberek nagy része semmit sem sejt…
Láthatóság: nem a láthatósági mellényről szól ez a pont, de a lényeg ugyanaz: a látókörünkben, szembefordulva, jó megvilágítás mellett zajló, zavaró tényezőktől mentes kommunikációs helyzetben egyenlő eséllyel tudnak részt venni a beszélgetésben.
A nyolcadik osztályt már megérintette ez a világ, hatalmas odaadással és lelkesedéssel gyakorolják a gyerekek a jelnyelvet. Az egyik kislány pedig éves munkájául választotta ezt a témakört, …hát ez a célom.”
A jelnyelvről: ••••►
2016.11.
FÓRIZS AIDA és a levendula
A debreceni Napraforgó Waldorf Iskola osztálytanítója és Waldorf-szülő vagyok.
Gyógynövényekkel/fűszernövények termesztésével foglalkozom, mint őstermelő, hobbi kertész, édesanya.
Fő profilom a levendulatermesztés. Jelenleg 130 tő díszíti a kertet, francia és angol fajtákból egyaránt.
Mikepércsen kedvező körülményeket biztosítva nyitottam meg Levendulaházamat ahol barátságos környezetben várom az érdeklődőket. Az általam termesztett növények egy részét feldolgozom: illatzsákokat, sózsákokat, szörpöket (bodza, levendula), teacsomagokat, olajokat (rozmaring, kakukkfű), kézműves szappanokat (levendula, bodza, körömvirág, menta, kakukkfű, rozmaring, citromfű, kamilla, jázmin), dzsemeket készítek belőlük.
Kézműves termékeimmel is itt találkozhattok (horgolások, öko-zsákok, ékszerek, dísztárgyak).
Örömmel látom, hogy szívesen keresnek meg családok, barátnők, fiatalok, idősek, akik a nyugalom kiskertjét látják bennünk. Érzik a föld erejét, és a szeretetet, amit beleteszünk, belefőzünk a termékekbe.
Hiszem, hogy a szép környezet, a nyugalom, a növények színe, illata segíti, hogy testünk, lelkünk, szellemünk egyaránt az egyensúly állapotába kerüljön, vagyis harmóniába! Ha ezt a harmóniát átérezzük, magukévá tesszük és elmerülünk benne, egy fantasztikus kalandban lesz részünk. ••••►
2020.12.
A német anyanyelvű DIRK FRANKE életútja
„1963-ban Güstrow-ban, a volt NDK északi részén születtem. Két bátyámmal együtt egy kis faluban nőttem fel. Édesapám állatorvos, édesanyám gyógytornász. Az első osztály után már kevesbé figyeltek a házi feladatainkra, legtöbbször kint voltunk, pl. a közel erdőben. Sokat rajzoltam, olvastam, barkácsoltam. A falusi általános iskola és a güstrowi gimnázium után a távoli Halle-ben (Lipcse mellett) egy matek- és fizikatagozatos gimnáziumban tanultam, majd ott érettségiztem. A katonaság után a hallei művészeti főiskolán ipari formatervezést tanultam. 1987-ben egy – a budapesti iparművészeti főiskola tanulóival közös – nyári táborban, egy vogtlandi (dél NDK) skanzenben ismerkedtem meg Ágival 1990-ben. Éppen a rendszerváltási időben volt a tanulmányaimnak vége, nyitva voltak a határok. Berlinbe költöztem, a város a fal leomlása után az egész Németország kicsinyített mintája volt: 2/3 nyugat, 1/3 kelet egyben. Tele voltak a boltok nyugati termékekkel, már nem érdeklődtem a dizájn iránt. Szabadúszóként „ezermester-munkákból” éltem. Két évig hetente nyilvános szociálökológia témájú előadássorozatot hallgattam, amit egy visszatért NDK disszidens (R. Bahro) tartott. Önismereti kurzusokon, pl. ZEN-orientált lelkigyakorlatokon vettem részt, aikidóztam, argentin tangót táncoltam, Franciaországba, Olaszországba jártam, ami korábban nem volt lehetséges. Közben újra tanulni kezdtem, pszichológiát. Heti két napon teherautósofőr voltam, pénzt keresni. Azt tapasztaltam, hogy az egyetemi pszichológia távol van az élő ember életétől. Német nyelvtörténetet is hallgattam, majd négy év után otthagytam az egyetemet. Egy kis nyelviskolában egy tanárkurzust végeztem német mint idegennyelv szakon („Lehrer für Deutsch als Fremdsprache”). Arra gondoltam, hogy majd pár évig külföldön tanítok. Ebben az időben újra kezdődött a kapcsolatunk Ágival, a végén megházasodtunk. Így kerültem Magyarországra. Először Dunaújvárosban – ahol Ági felnőtt – éltünk. Aztán Baranyában vettünk egy régi parasztházat, egy volt sváb faluban. Pécsett született a kislányunk. Itt-ott nyelvtanárként, fordítóként dolgoztam, majd mind a ketten a Magyar Telekomnál találtunk munkahelyet. A kisfiunk is Pécsett született. A munkát áttelepítették Debrecenbe, mi is a munka után ide költöztünk. Itt az IT-Servicesnél dolgozunk. A lányunk az első két osztályt egy másik iskolában végezte, nagyon jól teljesített, de suli után feszült, ideges volt. Egy másik, már waldorfos apukától kaptuk a tippet, és így kerültünk ide. A fiunk már az első osztálytól kezdve idejár, és mindkettőn látszik, hogy jól érzik magukat.”
2017.04.
GEMZA MELINDA ÉS GEMZA PÉTER
„Jászberényi tanítóképzős éveink alatt, a 90-es évek elején találkoztunk a Waldorf-pedagógiával. Akkor elhatároztuk, hogy ez az, amit majd születendő gyerekeinknek szeretnénk.
Azonban az élet messze sodort minket. Tizenöt évig Franciaországban, Orleansban éltünk, ahol Péter a kortárs tánc egyik meghatározó műhelyében a Nagy József által vezetett Jel Színházban táncolt. Sorra születtek a gyerekeink, majd mikor legnagyobb lányunk iskoláskorba lépett, visszajöttünk Magyarországra, ahol a gyöngyösi Waldorf Iskolában kezdte el az első osztályt.
Sajnos a gyöngyösi iskola nem tudott fennmaradni, a sok elkötelezett szülő szándéka ellenére sem, de nagyon szép éveket töltöttünk abban a közösségben, és máig meghatározó barátságokat kötöttünk.
Az élet úgy hozta, hogy Debrecen lett az új otthonunk. Nagyon örülünk, hogy újra Waldorf- iskolába járhatnak a gyerekeink és egy dinamikus, fejlődő közösség részesei lehetünk.
Mindketten színházzal foglalkozunk. Péter a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetője, ma már ugyan nem táncol aktívan, de sokat rendez és koreografál. Mindemellett tapasztalt táncpedagógus és táncantropológus, több éve részt vesz a Kaposvári Egyetem színészhallgatóinak képzésében.
Én színházi nevelési szakemberként a Csokonai Ifjúsági Programot vezetem immár negyedik éve. Olyan előadásokat hozunk létre, melyek az osztálytermekben játszhatóak és közös gondolkodásra késztetik a diákokat. A színházban futó előadásokhoz tervezek és vezetek előkészítő és feldolgozó foglalkozásokat. A terveim között szerepel egy drámás csoport indítása is.
A színház mellett fordítok, és aromaterápiával kézműves kozmetikumok készítésével is foglalkozom, amennyiben időm engedi.”
Gemza Péter a 2017/18-as debreceni színházi évadról: ••••►
Osztálytermi színházi nevelési előadások: ••••►
2017.11.
GULYÁS-CZIBERE ANIKÓ Waldorf-szülő, -tanár és újságíró
„A hét 2 napján tanár vagyok, másik részében szülő… Vagy mindig mindkettő? Mikor hogy. Kanyargós út hozott ebbe az iskolába, de azóta tudom, véletlenek nincsenek. Néhány év állami iskolai gyakorlat után egyik napról a másikra felmondtam, nem bírtam tovább csinálni. Akkor úgy éreztem, tanítani sem akarok soha többé. Így nem. Pár hónap múlva már a Waldorf-képzésen találtam magam, nagy magabiztossággal, a tudatlanok pimasz magabiztosságával (
2017.05.
HERMANN BEÁTA harmóniája
„Örömmel olvastam, hogy a 8. Szent György-napi Forgatagon lehetőség van saját készítésű holmik árusítására is. Gondolkodtunk, hogy a mi családunk mivel tudna részt venni a vásáron. Az elmúlt években több festményt is készítettem, és a férjem adta az ötletet, hogy az egyiket ajánljuk fel licitálásra az iskolai alapítvány javára. ••••►
Már gyerekkorom óta hobbi szinten alkotok, saját készítésű rajzok, grafikák, festmények vesznek körül otthonunkban. A felajánlott 80×80 cm-es olajfestmény egy nyolcrészes mandala sorozat egyik alkotása.
Életemben mindig kerestem az utat a boldogsághoz. Sok jó és rossz dolgot éltem át, de egyet megtanultam, hogy nem a hely, ahol lakom, és nem a pénz, amivel rendelkezem hozza meg a boldogságot, hanem a Harmónia, amivel körülveszem magam. Csodálattal tölt az Univerzum harmóniája, a színek, a formák összekapcsolódásának végtelen lehetősége. A nappal és éjjel, a hideg és meleg, a sötétség és világosság összehangoltsága ihlette a képet is, amelyet a vásáron szeretnék bemutatni.
De nem csak én vagyok a családban, akit örömmel tölt el az alkotás. Férjem a lakberendezés, a kertépítés terén szereti kibontakoztatni képességeit. A változás az élet velejárója, és ha képesek vagyunk alkalmazkodni környezetünkhöz, a kihívásokhoz, és abban valami újat létrehozni, az mindig meghozza gyümölcsét, és pozitív dolgokra sarkall.
Amikor úgy döntöttünk, hogy 7 év után visszaköltözünk Magyarországra, szerettük volna, hogyha kisfiúnk olyan inspiráló környezetbe kerülne, ami őt is alkotásra ösztönöz. Ahol az életet más szemmel látók vennék körül, ahol nem csak a teljesítmény számít, ahol az emberi értékeket fontosnak tartják. A Waldorf-iskolai rendszerről korábban nem hallottunk. Válaszként elképzelésünkre az interneten bukkantunk rá a Napraforgó Iskolára. Olvastunk az oktatási módszerekről, véleményeket kutattunk, és a kisfiunk eddigi iskolalátogatása bizonyította fejlődésében, hogy jó irányban haladunk.
Örülünk, hogy vannak olyan tanítók, akik felvállalják a sokszor nem egyszerű feladatokat a gyerekek érdekében. Örülünk, hogy rátaláltunk az iskolára és vele együtt nagyszerű emberekre, kezdeményezésekre. Örülünk, hogy részesei lehetünk egy szebb jövő megálmodásában és életre keltésében…”
2017.04.
JUHÁSZ ÁRPÁD (színművész) és a család szeretete
„Hogyan is lehetne néhány sorban bemutatkozni… és mitől leszek „szülő, kicsit másképp”?
Tizennyolc éve minden percemben, minden cselekedetemben és minden döntésemben szülő vagyok, mert nem lehetek más. Van, aki a munkáját viszi haza, én a „szülőségemet” viszem mindenhová; ezen a szűrőn át tudom csak nézni a világot, mert ez a legnagyobb vállalásom és felelősségem.
Hogy 20 évig színházzal foglalkoztam? Ebből 7 éven át már szülőként álltam a színpadon, ami azért nehéz, mert a színház nem/sem családbarát időbeosztással működik. Mikor döntenem kellett, két szerelem közül a családot választottam, mert ez az egy, ami mindig MOST fontos; a többi várhat. A többi nem számít.
Jelenleg iskolában dolgozom és pedagógiát tanulok. Ez is csak abban erősít meg, hogy mennyire fontos a gyerekek életében, viselkedésében, hozzáállásában az otthoni minta, a törődés, a szeretet. A többi – bármit is próbálnak bárkik hozzátenni – nem számít.
Ha pedig a család szeretetét át tudjuk ültetni tágabb közösségeinkre is, akkor jó utat járunk – az út pedig a boldogság maga.
Jelenleg ezen munkálkodom. A többi nem számít.” ••••►
2017.10.
Egy hajdúsági tanyán éltünk, gyerekeink a debreceni Waldorf-iskolába járnak. Miután úgy hozta a sors, Portugáliában lakhattunk egy ideig, gyerekeink pedig egy ottani biodinamikus gazdaságban lévő Waldorf-iskolába járhattak. Hazatérésünkkor szerettünk volna egy picinyke Luzitániát „hazacsempészni” Magyarországra: az olivaolajra esett választásunk, amelyet nagyon megszerettünk mindnyájan.
2020.12.
KEREKES VIOLA és a vadlovak
Jelenleg 2 kislányom jár ide a Waldorf-iskolába, harmadik kislányom 1 éves, de ennek ellenére 4 órában dolgozom a Hortobágyi Nemzeti Parknál. A munkám főleg a vadlovak (Przewalski lovak vagy mongol nevükön takhik) körüli teendőkből áll. Ezek az állatok az egyetlen ma élő vadló faj (vagy alfaj), az összes többi ló, akik emberi segítség nélkül élnek (például a musztángok) mind elvadult házi lovak. A Przewalski lovak története nagyon érdekes. Az európai emberek sokáig azt hitték, hogy a vadlovak teljesen eltűntek, de 1890-es években megtalálták őket Mongóliában. Sajnos később ténylegesen kipusztultak vadon (jórészt emberi tevékenység miatt), de állatkertekben levő példányaik tovább szaporodtak. Végül annyira megnőtt a létszámuk az állatkertekben hogy elhivatott és lelkes emberek pénzt és időt nem kímélve visszatelepítési programokat kezdeményeztek. Így hát a vadlovak ismét megtalálhatóak Mongólia bizonyos részein.
A Hortobágyi Nemzeti Parkba 1997-ben érkezett az első csoportjuk az ún. Pentezug pusztára, azzal a céllal, hogy egy emberi tevékenységtől mentes vadon jöjjön létre. Pentezug egy villanypásztorral körbekerített terület, és mára már 350 db vadló és 500 marha legel ezen a területen. Ezeket az állatokat nem etetjük, nem itatjuk, maguk döntik el, mikor hova mennek. A lovakat nem kezeli állatorvos, hiszen megfogni sem tudjuk őket. Sok időt töltünk a megfigyelésükkel, mert mindenkit egyedileg fel kell ismernünk küllemi bélyegek alapján. Megszoktak minket, nem félnek tőlünk, de azt nem engedik, hogy megérintsük őket.
Azt tapasztaljuk, mi, akik gyakran vagyunk kint a lovakkal, hogy mellettük kicsit megáll az idő, velük együtt mi is felvesszük a nyugodt tempót, azt érezzük, hogy részesei vagyunk valami teljesnek. Ezért szeretem ezt a munkát.
Akit részletesebben is érdekel ez a téma, az alábbi oldalakon többet is megtudhat a lovakról:
http://www.hnp.hu/hu/
http://www.hnp.hu/hu/
https://en.wikipedia.org/wiki/
A holland KEUTER CSALÁD
A Waldorf-közösségek kulturális kreatív közösségként sok különféle színnek, gondolatnak, élettapasztalatnak adnak teret és egyben lehetőséget arra, hogy minőségeiket összeadva, egymást erősítve éljenek egymás mellett a Waldorf-pedagógia és -életszemlélet keretei között. Amikor néhány évvel ezelőtt megtudtuk, hogy holland gyerekek érkeznek az iskolába, nem gondoltuk, hogy nem telik majd el sok idő, amikor magától értetődően haladjuk meg a nyelvi-kulturális különbségeket, és a négy gyermek és a szülők, Prisca és Hessel úgy lesznek közöttünk, mintha mindig velünk lettek volna. És hogy mit keres egy holland család Debrecenben és mi vezette őket, hogy megtanuljanak magyarul? Ehhez Hessel, az édesapa írt – remek magyarsággal – néhány gondolatot:
„Már többször hallottuk, hogy elmennek emberek külföldre dolgozni, például Hollandiába.
De nem sokszor fordul elő, hogy onnan jönnek ide. Tudni kell, hogy Hollandiában református lelkész voltam. Különböző gyülekezetekben szolgáltam, de adott pillanatban mind én, mind a feleségem, Prisca úgy éreztük, hogy Isten hív minket misszióra. Többször meglátogattuk Magyarországot, és meggyőződésünk lett, hogy feladatunk van a romák felé. Feladtuk a munkánkat Hollandiában és 2012-ben ideköltöztünk Debrecenbe.”
Az élet kezdetben persze nem volt egyszerű, főleg a kommunikáció terén adódtak nehézségek: „Annak ellenére, hogy már több nyelvtanfolyamot csináltam, mégis nagyon nehéz volt kommunikálni az emberekkel. A két nagyobb gyerekünknek iskolába kellett menniük, a két kisebbnek óvodába. Az egyik barátunknak a felesége a Waldorf-iskolában dolgozott, és igazából rajta keresztül kerültünk ide, ebbe az iskolába. Nagyon örülünk annak, hogy ilyen befogadó közösségbe kerültünk be. A gyerekek örömmel járnak iskolába.”
Hessel jelenleg nehéz sorban élő romák között teljesít szolgálatot: „Ehhez a munkához az kell, hogy felépítsünk személyes kapcsolatokat az emberekkel, hogy kezdjenek bízni bennünk, és hogy lássák, hogy hosszú távú munkát jöttünk végezni. Közösséget felépíteni nem egy egynapos munka, főleg a romák között, és Isten segítsége nélkül lehetetlen lett volna. Sok magyar csodálkozik, hogy a romák miatt jöttünk ide Hollandiából. Sok embernek rossz tapasztalatai vannak a romákkal, és tudjuk, hogy nagyon sok előítélet van, mindkettő oldalról.” Hessel hozzáteszi, lehet, hogy talán éppen ezért kapták ezt az elhívást, mert „…külföldiként nekünk nincs olyan múltunk, mint a magyaroknak a romákra tekintve – annak ellenére, hogy megvannak már a tapasztalataink és a csalódásaink.”
És hogy meddig maradnak Magyarországon?
„Még nem tudjuk, hogy meddig maradunk itt. Magyar kifejezés szerint ‘Isten tudja’. Természetesen néha-néha visszamegyünk Hollandiába látogatóba. Néha tör ránk egy furcsa érzés, hogy hol van az otthonunk. Egyre jobban rájövünk, hogy lehetséges, hogy nincs meg ezen a földön…. vándorlók vagyunk.” ••••►
2016.12.
Bökönyben folyik egyik projektünk, ahol törekedünk arra, hogy fejlődjön a közösség anyagilag és szellemileg is. Szeretnénk rávezetni a rászoruló családokat, hogy ragadják meg a lehetőségeket, amelyek adottak nekik. Sokszor azt látjuk, hogy a szegénység mögött rossz szellemi háttér van. Például: rossz egymással való kapcsolatok, irigység, lustaság, az elvárás, hogy mások megoldják az ő problémáikat és hasonlók.
Bökönyben van egy kis használtcikk boltunk, ahol eladjuk a ruhákat, élelmiszereket alacsony árakon. Észrevettük, hogy az emberek nem nagyon tisztelik meg, amit ingyen kapnak, ezért van, hogy legalább valamennyi pénzt kell érte fizetni.
Ebből a pénzből tudunk közösségi projekteket finanszírozni; pl. karácsonyi időszakban élelmiszerben megjelenő „kéznyújtást” a nagyon rászoruló családoknak ebben a közösségben. Abban reménykedünk, hogy ez buzdítás jelent a közösség fejlesztésére is!
Keuter Hessel, a MEK koordinátora (Misszió az Egészséges Közösségekért)
2017.12.
KISS RÓBERT, a jógázó suttogó
„Kiss Robiról (háromgyerekes Waldorf-szülő) két szó juthat eszünkbe: növényekkel-állatokkal suttogó és jóga. Robi szereti a minél egyszerűbb dolgokat, a gyerekek nagy barátja, és persze azt is tudjuk Robiról, hogy a mozgás szinte minden formáját imádja, a focit különösen. Szülői fociról azt is tudjuk, hogy ha nála a labda, egy időre le kell mondanunk róla, és kapusnak lenni sem életbiztosítás ilyenkor. Robival kapcsolatban párja, Tatár Marianna osztott meg velünk néhány gondolatot:
Robi Debrecen belvárosában kisebb urbánus farmot alakított ki a családi háznál, jelenleg sok kacsával, kakassal, tyúkkal, nyuszival és az agarakkal, amik gyerekkora óta a szenvedélyét jelentik. Három agarával és éppen aktuális, még ölben levő gyermekével a legteljesebb nyugalomban sétálva, biciklizve igen látványos elemei a Békás-tó és környékének… Mostanában az íjászat is bekerült a képbe, s újabban lovat szeretne ide, az egyetem mellé. Ennek kimenetele még kétséges… Az udvaron álló óriási jurta pedig a jógaórák helyszínét jelenti, amire többen is járnak az iskolából. A jurtában kályha tüze adja a meleget ilyenkor télen, különleges hangulatban lehet Robival jógázni. A családnak a jóga nem csak egy mozgást, vagy egy divatot jelent. Segít minket a gyerekes mindennapjainkban, a nehézségeink kezelésében, egy egészségesebb életben, csendesebb elmében. Tulajdonképpen ez az igazi jóga.”
A Belső Csend Jógastúdió munkájáról még több információ: ••••►
2017.02.
KOVÁCS-PETROFSZKY ZSANETT Hanga-képviselő
Zsanett (Waldorf-szülő) a Hangák körében és a környezettudatosság terén munkálkodik.
És hogy kik/mik azok a Hangák?
„A Hangák egy támogató, egymást segítő, zöld, női közösség, a jobbító szándék iránt elkötelezett, nyitott csapat. Számukra fontos a közösség ereje, a környezettudatosság, a hazai termék iránti elkötelezettség, lehetőség teremtése nők számára, hogy aktív tevékenység formájában formálhassák környezetüket, valamint alapítványok, egyesületek támogatása adományozási rendszerben.”
A Hangák környezetbarát termékei minden „zöld” háztartásban és közösségben jól használhatók:
„Nem szélsőségekben gondolkodom, hanem praktikus, köztes megoldásokban. Olyan lehetőségeket keresek a háztartásban, amelyekkel hozzá tudok adni a környezetem kíméléséhez, amelyek barátjául hívják a természetet, ihletet merítenek a gyümölcsök, növények illatából, kellően hatékonyak, és árban is megfelelőek. Ezeknek a termékeknek a legtöbbje korábban számomra ismeretlen volt, nem találkoztam velük a boltok polcain. Egyre többet ismerek meg belőlük, és használom, ajánlom azokat másoknak is, akik szeretnének kicsit ökosabban élni, takarítani, mosni, mosogatni, tisztálkodni, szépítkezni.”
A Hangákról bővebben: ••••►
2016.11.
dr. KOZÁK LAJOS, az elkötelezett természetvédő
Kozák Lajos (háromgyermekes Waldorf-szülő) biológus, egyetemi oktató, a Bocskorszíj Társaság ötletgazdájának és vezetőjének környezetvédelemről vallott gondolatai:
„Vajon a nagyszülők szőlőskertjében és háztáji gazdaságában eltöltött hétvégék és nyarak, az általános iskolai biológiatanár, vagy a természetjáró sulis évek előadásai és kirándulásai tettek-e azzá, aki vagyok?
Szerintem inkább ezek segítettek megmaradnom annak, akinek mindenki születik: az anyatermészet szerves részének. Bár a középiskolás évek meghatározó tanárai elvittek a történelem, irodalom és a nyelvek világának irányába is, de végül mégis a természethez való erős kötődésem maradt a meghatározó, és így váltam biológussá, természetvédővé.
Fontosnak érzem, hogy biológusnak lenni az egy szakma, de természetvédőnek lenni inkább életfelfogás, ami bármely képzettségű ember számára alap hozzáállás kellene, hogy legyen. A mindennapjainkat meghatározó urbánus környezet, a globalizáció és a fogyasztói társadalom, a mindennapi mókuskerék sokakat messze visz ettől, és jelenleg a világ egésze egy fenntarthatatlan irányba tart. Vallom, hogy nem a véleményünk, hanem a példánk alapján fog megváltozni a világ. Így bár az egyetemi oktatáson és kutatáson keresztül a természetvédelem számomra szakma is, sokkal fontosabbnak tartom a mindennapi életünk perceiben megvalósuló mintaadás jelentőségét.
Többek között ezen okból vagyunk itt, ebben az iskolában, ebben a szellemiségben, és ez vezetett például a Bocskorszíj Társaság életre hívásakor is. A természetben eltöltött közös családi-baráti órák, napok, az élmények, a közben látott minták kitörölhetetlenül benne maradnak gyermekeinkben, jótékony hatással vannak ránk, és egymással való kapcsolatainkra is. Közös kirándulásainkra, biciklis túráinkra, élménybeszámoló előadásainkra nagy szeretettel várunk továbbra is mindenkit.
Ha pedig valaki a környezet- és természetvédelem aktuális kérdésköreiről, problémákról és megoldási lehetőségekről, érdekességekről szeretne tájékozódni, azok számára szívesen ajánlom böngészésre az Ecolounge talán kevéssé ismert zöld portálját: ••••►
2016.11.
MÁRTA SZILVIA pszichológus és a 3. élet
A Waldorf-pedagógiával már az egyetemista éveim alatt találkoztam, és akkor eldöntöttem, hacsak egy lehetőségem is lesz rá, a gyerekeim ide fognak járni. A lányunk így az első osztályt Pécsen, a Mandulafa Waldorf Iskolában kezdte. Az életünk úgy hozta, hogy visszaköltöztünk Debrecenbe. A második osztályt már itt, az iskolánkban folytatta. Az idő elteltével szembesülnöm kellett azzal, hogy vannak élethelyzetek, külső-belső körülmények, melyek felülírják az eredeti elképzelést, így a lányom ötödikes korától másik, hagyományos rendszerű általános iskolában folytatta a tanulmányait. A kisfiunk viszont jól érzi magát, teljes mértékben megtalálta helyét az osztályban, imádja a barátait, tanítóit.
Amióta az eszemet tudom, mindig is foglalkoztattak a lelki dolgok, folyamatok, emberi kapcsolatok. A mások megértése, segítése – mint belső motiváció – a pszichológus pályához vezetett. A diploma után gyermekklinikusi szakképzésen vettem részt. Pályakezdőként is gyermekekkel foglalkoztam; dolgoztam a gyermekeket érintő legtöbb területen, mint pl. gyermekvédelem, családsegítő szolgálatok, középiskolában pszichológia szakos tanárként. A saját három gyermekemmel otthon töltött idő (mely alatt kölcsönösen nevelgettük egymást, így oda-vissza személyiségformáló volt) után a pedagógiai szakszolgálatnál helyezkedtem el. Eleinte a számomra kedves terápiákat vittem, de a szakszolgálatok átalakulásával a munkám egyre jobban koncentrálódott a szakértői tevékenység felé, ezért váltottam. Jelenleg az otthonos, családbarát Nap utcai Életpszichológia Tanácsadó központban fogadom a hozzám forduló családokat, gyermekeket, szülőket, valamint a nehéz élethelyzetben levő, változást kereső, közösen gondolkodni vágyó felnőtteket.
Szabadidős tevékenységekkel (már amikor van rá lehetőség) két életet meg tudnék tölteni. Kikapcsolódásként imádok minden gyakorlatias dolgot, mint például a kézműveskedés. Szeretek alkotni, csupa finom természetes összetevőkből illatos, mindenmentes kozmetikumokat keverni, kötni, horgolni, szabni-varrni. Nagy álmom a kosárfonás megtanulása, de ehhez már kellene egy harmadik élet is J.
2018.01.
MOLNÁRNÉ SZILÁGYI ANDREA és a Waldorf
Férjemmel együtt klímaszereléssel foglalkozunk. Én a napokban vizsgáztam gyógypedagógiából, szeretnék a jövőben ezzel elhelyezkedni.
Van két fiúgyermekünk: nagyobbik fiúnk az első osztályt még Kismacson kezdte, ma már a Mechwartban tanul gépész szakon, kisebbik fiúnk jelenleg 7. osztályos tanuló.
Annak idején, amikor az iskolaválasztás előtt álltunk, csak annyit tudtam, hogy nem szeretném a hagyományos állami iskolába íratni a fiúnkat. Szerettem volna, hogy a gyermekkorát, az általános iskolai éveit nyugalomban, játékosan tanulva és ne tekintélyelvű oktatásban, szorongva élje meg.
Ezért kezdtem el az interneten keresgélni valami „más” után. Így találtam rá a Waldorf-pedagógiára, ami egyből elnyerte a tetszésemet, ezután már csak abban reménykedtem, hogy működjön egy ilyen szellemiségű iskola Debrecenben is.
Nem volt kérdés számomra, hogy ez az iskola kell nekünk!
Remélem, hogy kisebbik fiúnk a gimnáziumi éveit is itt töltheti majd. Ez egy nagyon jó közösség, csak ajánlani tudom (és szoktam) mindenkinek, aki érdeklődik.
2018.06.
NAGY GYÖNGYI, az „újjávarázsló”
Apával együtt büszkék vagyunk rá, hogy a Napraforgó Waldorf Iskolába járhat gyermekünk. Hisszük, hogy a Waldorfban a legjobb környezetbe került, s a neki megfelelő legjobb oktatásban részesül! A kisfiunk anyukájaként boldog vagyok, hogy egy művészeti iskolába kerülhetett gyermekünk: jómagam is nagy rajongója vagyok a művészeteknek.
Kreatív embernek tartom magam: az életemet végigkíséri az alkotás iránti vágy. Ezért választottam annak idején hivatásomnak a bőrdíszműves és a szűcs szakmákat. Szeretek régi dolgokat újjá varázsolni, leginkább természetes anyagokkal dolgozom. S hogy mivel foglalkozom? Felújítok, díszítek mindent, ami a kezem ügyébe kerül. Legyen az egy papírdoboz; egy megunt könyv; strucctojás; vagy akár egy borosüveg: néhány speciális technikával általam kapnak új életet.
Alkotásaim rangos díjakat nyertek, s folyamatosan újabb elismeréseket kapnak: január elején Iparművészeti oklevelet vehettem át egy olyan művészeti versenyen, melyet a tavalyi évben én nyertem. Ha kíváncsiak vagytok néhány alkotásomra, látogassatok el a (folyamatosan bővülő) honlapomra, ahol további információkat találhattok. A honlapot a www.gyongyisegek.hu címen találhatjátok meg.
A karácsonyi vásáron a sajtok – melyekre oly sok dicséretet kaptam tőletek – az én alkotásaim: nagyon figyelek rá, hogy az utolsó összetevőig természetes anyagokból készüljön. Számunkra fontos, hogy minél több organikus étel kerüljön az asztalra és a sajt is ilyen.
Ahhoz, hogy ezt mind megtehessem, szükségem van a párom feltételek nélküli támogatására: nélküle nem juthattam volna el idáig, s a kisfiam sem járhatna ebbe a fantasztikus intézménybe. A párom a legfőbb kritikusom és a legfőbb segítségem – ketten együtt azon dolgozunk, hogy egyetlen gyermekünk a hagyományos értékrendnek megfelelő nevelést kapja.
Köszönöm, hogy lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra, és örömmel olvassuk mások írásait is itt, a „Szülők – egy kicsit másképp” oldalon…
2018.01.
NAGY LEVENTE: Mozambik és az NI
Eredeti végzettségemet tekintve történész-történelem szakos tanár vagyok, így számomra egy iskolába belépni mindig nagy élmény. Magyarországon tanítani csak egyetemistaként volt lehetőségem gyakorlat keretében, viszont az egyetem elvégzése után tanárként dolgoztam fél évet Mozambikban, Afrika és a világ egyik legszegényebb országában. Itt angolt és történelmet tanítottam, valamint sport és kulturális programokat szerveztem. A hétvégéimet egy árvaházban töltöttem gyerekek között, az örökbefogadás iránti elkötelezettségem és szenvedélyem ekkor kezdődött. Jóval később, 2010-ben a nagy földrengés után pár héttel Haitire is ellátogattam egy félig romba dőlt, a Magyar Baptista Szeretetszolgálat által szponzorált árvaházba.
Véletlenek – vagy az égiek – összjátéka, hogy pár héttel a hazaérkezésem után fogadtuk örökbe kislányunkat pár naposan, Magyarországról.
Bár tanárnak készültem, az egyetem után egy amerikai cégnél, a National Instrumentsnél helyezkedtem el, s azóta is ott dolgozok HR szakemberként. A National Instruments olyan szoftvereket és hardvereket fejleszt és gyárt, melyeket az élet számtalan területén használják fel többnyire vállalatok, mérnökök vagy egyetemek kutatásra, mérésre, automatizálásra. Az NI termékei megtalálhatóak például orvosi eszközökben, űrállomásokon vagy akár CERN-ben. HR vezetőként, egy 1500 fős cégnél elsődleges feladatomnak azt tartom, hogy segítsem azt a környezetet megteremteni és megóvni, amelyben a kollégáink jól érzik magukat, fejlődhetnek, izgalmas munkát végezhetnek és értékes emberi kapcsolatokat alakíthatnak ki, melyeket nem a hierarchia, hanem a tisztelet és őszinteség övez. Csakúgy, mint a Waldorf-filozófiában, az NI vállalati kultúrában is kiemelt érték a család.
A tanítás is megmaradt a munkám során, csak gyerekek helyett felnőtteket tanítok pl. vezetőképzés tréningek során. Emellett a munkaügy, juttatások, toborzás és a többi HR terület is a felelősségeim részét képezik. Szabadidőmet természetesen a gyerekek kötik le, nagyon szeretek a lányaimmal lenni, játszani, bolondozni. Amennyi időm marad a család és munka mellett, az filmekre, könyvekre, kirándulásra, barátokra, társasozásra, valamint a futásra megy.
A mozambiki intézmények, ahol dolgoztam: ••••►
Pár perces video az NI-ról, munkatársak szemszögéből: ••••►
Mivel foglalkozik az NI: ••••►
A munkámról elsősorban képekben: ••••►
2018.03.
NÉGYESI BOGLÁRKA nemezkészítő szakoktató
Sárándon egy falusi portából született meg a Fenntarthat-LAK Kézműves Ház és Ökokert, családi értékeink hármas összefonódásából. Én vagyok a kézművesség, a szépség, a lélekkel teliség őre. A férjem a kert, a tápláló gyökér. A gyerekek az élet, a játékosság. Azok a magok, akiket táplálunk, öntözünk tudással, szeretettel és támogatjuk növekedésüket.
Számomra a nemezelés varázslat, gyereknek felnőttnek egyaránt. Mert szerteálló szálakból képes arra, hogy tartós egységet teremtsen. Hiszem, hogy a nemez gyógyít, közösséget épít és fenntart. Nemeztárgyakat – labda, manó, kalap, mamusz, táska, mi szíved vágya – alkothatunk együtt vagy elkészítem számodra! Többet megtudhatsz rólunk ITT.
2021.01.
RÁKOSI NORBERT és családja Erdélyből
Azt mondják, a gyermek megváltoztatja az embert és ez igaz mindenkire, vagy bevallja, vagy nem. A kérdés csak az, hogy kit mennyire változtat meg a szülővé válás. Hát, nálunk eléggé radikális utat vett ez a folyamat, mert feltört belőlünk az a vágy, hogy átadjuk mindazt, amit gyermekként pozitívan éltünk meg, és másként csináljuk azt, amit szüleink talán nem csináltak a legjobban.
Csak akkor eszmél rá az ember, hogy mekkora felelősséget jelent szülőnek lenni, amikor azzá válik.
Mi is, mint sokan mások, könyvekből próbáltunk ihletet meríteni ahhoz, hogy hogyan kéne azokat a dolgokat másként csinálni, amiket szüleink talán nem csináltak a legjobban (pedig ők a legjobb tudásuk szerint neveltek, de változnak az idők). Ekkor szembesül az ember azzal, hogy valójában két extrém nevelési irány alakult ki, a kötődő nevelés (attachment parenting), ahol szinte nincsenek szabályok és az úgymond tradicionális nevelés, ahol meg túl sok szabály van.
Minél többet olvastunk ezekről, annál nehezebb volt kiigazodni abban, hogy melyik is a jó út. És így eldöntöttük, hogy megpróbáljuk az arany középutat és ez szinte azt jelentette hogy az árral szemben kezdtünk úszni.
A legfontosabb mérföldkő volt a gyermekek (mert az elsőszülött lányunk után nem egészen 2 évre rá jött a másik kislányunk) napirendje, a rendszeres alvás, az egészséges táplálkozás (minőségi, változatos, cukorcsökkentett étrend).
Persze nem kell mondani, hogy ez nehezen emészthető folyamat volt sokak számára, akik körülöttünk éltek (barátok és családtagok egyaránt), de mi megegyeztünk, hogy milyen úton megyünk és rendíthetetlenül tartottuk magunkat ehhez. Azt tűztük ki célul, hogy megalapozzuk gyermekeink életét, mert ahogy egy román mondás mondja „cei sapte ani de acasa” (az első 7 év otthonról) határozza meg legjobban a gyermekek életét (és ekkor még nem is találkoztunk a Waldorf-pedagógiával). Sok barátság hűlt ki és szakadt meg emiatt a döntés miatt, hogy mi sok mindent a gyermekek napirendje és megfelelő környezete érdekében tettünk.
Ezért költöztünk egy nagyobb városból a hegyekbe, hátrahagyva mindent, hogy a gyermekek szabadon játszhassanak az udvaron más gyermekekkel, hogy kirándulni tudjunk és minél több élménnyel gazdagítsuk őket.
És akkor jött a Waldorf, köszönhetően Vekerdy könyveinek és valami megváltozott.
Abban a pillanatban tudtuk, hogy ez az az út, ami hosszútávon a legtöbbet adja gyermekeinknek. És mi lettünk azok, akik két kis gyermekkel naponta 40 percet buszoztunk azért, hogy a gyermekek a Waldorf-óvodába járhassanak, de ez csekély áldozat volt ahhoz képest, amilyen változást hozott ez gyermekeink életében. Láttuk a pedagógiát működni, és lassan-lassan nem volt más elfogadható út, csak ez.
Sajnos abban a városban, ahol laktunk (Erdélyben, mert mi onnan jöttünk) nem volt lehetőség arra, hogy az óvoda után iskolában is a Waldorf-pedagógiában nevelkedjenek a lányok, és ahogy rohamosan közeledett az iskolaválasztás ideje, egyre jobban éreztük, hogy költözni fogunk, megint, miután sikerült újra barátokat szerezni és tartozni valahova, újra távozni készültünk.
Egy véletlennek köszönhetően (bár azt mondják, nincsenek véletlenek), amikor Debrecenben jártunk (elég sokat jártunk erre előtte is), eldöntöttük, hogy megnézzük a Waldorf-sulit és úgy esett, hogy becsöppentünk a Szent György-napi forgatag kellős közepébe és lenyűgözött a hangulat.
Utána később eljöttünk egy Sam Betts előadásra és még nem tudtuk, hogyan, de éreztük, hogy ez egy olyan hely, ahol a gyermekek olyan oktatásban tudnának részesülni, amit mi elképzeltünk nekik.
Ezután jöttek a szülői estek, megismertük az osztálytanítót, és akkor eldőlt, hogy jelentkezünk, és ha felveszik a kislányunkat, akkor költözünk, bármi legyen is.
És itt vagyunk, más ország, új élet, de mégis itthon érezzük magunkat. Hiányoznak a barátok és a hegyek, de tudjuk, hogy ez a helyes döntés és haladunk előre. A lányunk imádja az iskolát, szinte nem lehet onnan hazarángatni, a kicsi is beilleszkedett az új ovis csoportjába (a Kikelet Waldorf oviba) és imád oviba járni.
Mi kell több egy szülőnek, mint az, hogy gyermekeit boldognak lássa? Nem számít, hogy a család és a barátok furcsán figyelik, hogy újra elköltöztünk, és nem értik, hogy ez miért jobb, mint otthon, Erdélyben. Ezt nehéz elmesélni, erre talán a legjobb kifejezés angolul az hogy „Just feels right” (egyszerűen így érezzük jónak), mert talán ez a legjobb tanács, hogy mindig az a jó út, ami belülről jön.
Hát (nagyobb dióhéjban) ez a mi történetünk, hosszú mese és még nincs vége. :)
A vándor Rákosi család
2018.01.
RÉZ-NAGY ZOLTÁN evangélikus lelkész
Réz-Nagy Zoltán (négygyermekes Waldorf-szülő) viszonylag későn vált szülővé: „35 éves voltam, amikor első fiunk megszületett, és éppen emiatt költöztünk Budapestről Debrecenbe, mert valahogy nem tudtuk magunkat gyerekes családként elképzelni a Keleti Pályaudvar közelében lévő Damjanich utcában.
A család békés életébe Vekerdy Tamáson keresztül érkezett meg a Waldorf: Már gyermekünk megszületése előtt is érdeklődve olvastuk feleségemmel Vekerdy Tamás gyerekpszichológus könyveit, cikkeit, és hallgattuk rádiós megszólalásait. Neki köszönhető, hogy minket a Waldorf-pedagógia is érdekelni kezdett. Úgyhogy Debrecenben gyerekeinket Waldorf-óvodába járattuk, és aztán következhetett a Waldorf-iskola, ahová immár a negyedik fiunk is jár. Lelkészek, egyházi szolgálatot teljesítő szülők, tanárok esetében rendszerint felmerül a kérdés, hogyan tudják összeegyeztetni a vallást és az antropozófiát, ez Zoli esetében is megtörténik esetenként: Lelkészként néha nekem szegezik a kérdést, hogy miért nem egyházi iskolába járatom a gyerekeimet? Erre az a válaszom, hogy egyrészt nem osztom a teológusok egy részének elhamarkodott és emiatt elmarasztaló véleményét Rudolf Steiner filozófiájáról, másrészt az egyházi fenntartás többnyire nem jelent radikális módszertani különbséget az önkormányzati-állami fenntartású intézményekhez képest. Zoli a különféle Waldorf-szemléletmódok közül a későbbiekben is Vekerdy Tamás gondolatvilágához kapcsolódik elsősorban: A Waldorf-pedagógiai módszerek – főleg ahogy azt Vekerdy Tamás artikulálja – szerintem mindenképpen megismerésre érdemesek, és hozzáteszem, követendőek is, ebben van még hova fejlődni a mi iskolánknak is.
Zoli egy személyes találkozását is figyelmünkbe ajánlja Vekerdy Tamással: 2008-ban lehetőségem nyílt arra, hogy egy nyilvános előadáson Budapesten Vekerdy Tamás lehessen a beszélgetőpartnerem a „Tiszteld atyádat és anyádat” parancsolat témájában. Ez a beszélgetés a Luther Kiadó gondozásában meg is jelent könyv formájában.” A könyvről itt találtok további részleteket: ••••►
2017.02.
RÓZSA NIMRÓD és Japán
Japán feleségemmel, Chiharuval, (a neve azt jelenti, hogy ezer tavasz), és két gyermekünkkel élünk kis tanyánkon, ahol tartunk néhány kecskét, kutyákat, tyúkokat és gyöngytyúkokat. A japán iránti máig tartó vonzódásom az Aikido nevezetű harcművészettel kezdődött. Az első edzésen, mikor megnéztem (ez utólag tudatosodott bennem), egy különleges légkör fogadott. Az edző – későbbi szeretett mesterem és jó barátom (aki azóta sajnos eltávozott közülünk) – halkan, mosolyogva beszélt, barátságos, laza, de ugyanakkor nagyon fegyelmezett, végig a mozdulatokra és az emberekre összpontosító viselkedése lenyűgözött, ilyet előtte nem láttam soha. Konkrétan azt, hogy nincs erőszak, büntetés, fenyítés, az emberek megalázása, és mégis egy hatékony, mindenkinek a testi és szellemi fejlődését segítő, jó hangulatú közös munka folyt. A közösség célja közös: segíteni egymást a fejlődésben. Ilyen gondolataim voltak: ha ez az ember a családjában, a környezetében is meg tudja valósítani ezt az erőszaknélküli, mégis jól működő módszert, akkor ezt nekem is meg kell tanulnom, el kell lesnem, a közelében kell lennem, különben soha nem lehet igazán harmonikus, boldog életem. Ezért kezdtem el aikidózni, és ezt próbálom eltanulni a mai napig is a japán kultúrából, a japánoktól is.
Azelőtt csak a két véglettel találkoztam: fenyítés, tekintélyelvűség = van fejlődés, vagy baráti társaság, jószándékú, kedves emberek társasága, viszont ilyenkor a megszokott kis komfortzónájából senki sem akart kilépni egy tapodtat sem – ezért ez utóbbit időpazarlásnak éreztem.
A Waldorf-iskolában azonban ugyanezt a fentebb leírt, középutas légkört találtam meg, a tanárok, szülők, és a sokszor huncut, felszabadult gyerekek láttán, és nevetésüket hallván érzem, hogy itt valami más értékrend van a háttérben, más törvényszerűségek szerint működnek a dolgok és ezt csodálatosnak tartom.
Az Aikido mellett elkezdtem tanulni a japán nyelvet, majd 6 év nyelvtanulás után kiköltöztem Japánba egy évre, itt ismerkedtem meg Chiharuval. Magyarországra visszaköltözve két év japán-magyar tolmácsolási munka után/közben megszületett Yoshi (a neve azt jelenti, hogy jó lélek), megalapítottuk a feleségemmel a Japán Nyelviskolánkat, azóta japán nyelvoktatással, fordítással, tolmácsolással foglalkozunk. Időközben már 3 éves a kislányunk, Taki is, akinek a neve azt jelenti, hogy sok boldogság J
Facebook oldalunk: ••••► és honlapunk: ••••►
Egy idézettel zárnám a bemutatkozásunkat, ami lehet, sokatoknak már közismert lesz, de nekem nagy örömet jelentett, amikor rátaláltam: „A nevelésben három eszköz alkalmazható sikeresen: a büntetés, a becsvágy felkeltése és a szeretet. Ami az első kettőt illeti, arról a Waldorf-iskola lemond.” (Rudolf Steiner)”
2017.04.
RÓZSA CHIHARU és az amigurumi
Rózsa Chiharu vagyok, 2016 óta Waldorf-szülő. Az amigurumi szülőhazájából, Japánból származom. Az amigurumi egy japán horgolási technika/stílus. Maga a szó egy összetett szó, az AMImasu (horgolni, kötni) igéből, és a nuiGURUMI (kitömött játékfiura/plüssfigura) szavakból keletkezett. Főként babákat, állatokat, de gyakran tárgyakat, kiegészítőket (babáknak ruhát, táskát, cipőt stb.) is szoktam horgolni.
Az állatok ábrázolása egy nagyon leegyszerűsödött, aranyos, de mégis felismerhető módon történik, ezért gyakori jelenség, hogy egy gyermek fél a rovaroktól, hüllőktől, egerektől stb., de az amigurumi figura hatására megbarátkozik velük, majd megszereti őket. Az is jellemző, hogy a legutóbbi rovarok közül (méhecske, szarvasbogár, katicabogár, szentjánosbogár, levéltetű stb. közül a katicabogár kajája, a levéltetű volt magasan a legnépszerűbb a gyerekek körében :) ••••►
2020.12.
SERES SZILVIA és a Waldorf
Mikor megszületett első gyermekünk, egy bodrogzugi kicsi falu utolsó zsákutcájába költöztünk. A házunk végében a Dió ér kanyargott, mögötte a Bodrog ártere, ami hol rétként, hol tóként ringatózott egészen a Bodrogig a Zemplén lábánál.
A városi élethez képest ez egy összehasonlíthatatlanul nyugodtabb és szerényebb lét volt, tele egészen más lehetőségekkel. Nálunk szabad volt fára mászni, kárókatonákat lesni, csendesen várni, míg kikel a hattyú a tojásból, kötélen hintázni, egymásra figyelni, sokat nevetni. Jó volt így.
Aztán a kisfiúnk hat éves lett, ideje volt oviba menni. De az én fiam, aki addig nyugodt, erős és vidám volt, megváltozott. Ha nem volt időm egy órán át ovi után a fotelben üldögélni az ölemben, verekedőssé, dühössé vált. Egy félév telt el így, mikorra megszületett bennünk a döntés, hogy ezen változtatnunk kell, bármibe is kerüljön. Biztosak voltunk benne, hogy van valahol egy olyan iskola, ahová öröm járni, és azt az értékrendet követi, amit mi is képviselünk.
Elkezdtünk hát keresni… Olyan szerencsések voltunk, hogy elsőként a kismacsi Napraforgó Iskolát kerestük meg egy délelőtt, bejelentkezés nélkül, csak úgy. Úgy üdvözöltek minket, mintha régóta várt vendégek lennénk. Bemehettünk órákra is, ahol olyan érdekes dolgokról volt szó, hogy nagyon sajnáltam, hogy nem ülhetek ott egész nap. Férjemmel az első öt perc után összepillantottunk és tudtuk, hogy a gyerekeinknek és nekünk is itt a helyünk. Azóta vagyunk itt.
Kimondhatatlan öröm számunkra, hogy harmadik gyermekünknek már itt lesz lehetősége folytatni a felső tagozatot.
Köszönjük az osztálytanítóknak a sok örömöt, tudást és köszönjük, hogy a nehézségeiken átsegítették a gyerekeinket!
2018.03.
SIPOS GYULA, a Jazz in the Shade tenor szaxofonosa
Sipos Gyula (Waldorf-szülő), iskolánk egyik önkéntes rendszergazdája zenészi oldaláról is ismert: a Jazz in the Shade kéttagú zenekar tenor szaxofonosa, formációjuk jazz örökzöldekből exkluzív háttér- és szalonzenét játszik.
Egy igazán kellemes és könnyed sambát ajánlunk mindenki figyelmébe, mely garantáltan színt visz a szürke és kellemetlen napokba.
Jazz in the Shade: Antonio Carlos Jobim (híres portugál zeneszerző) No More Blues számának feldolgozása: ••••►
2016.10.
SIPOS SÁNDOR szervezetfejlesztő
Ahogy a Waldorf-iskolában a gyermekek fejlesztésével (és nem csupán tanításával) foglalkoznak a lelkes tanítók, tanárok, én a felnőttek fejlesztésén munkálkodom. Ez legalább olyan izgalmas és kihívásokkal teli, mint gyermekekkel foglalkozni. Elsősorban cégek, vállalatok felkérésére dolgozom. Az általuk adott megbízások során a fejlesztés tág fogalom: mindent magába foglal, amit abból a célból teszek, hogy egy munkahelyen az emberek egyszerre érezzék jobban magukat és végezzék sikeresebben a munkájukat. Azt gondolnánk, hogy az előbbiből következik az utóbbi, pedig sokszor az a tapasztalatom, hogy a sikeres, eredményes és legfőképpen: értelmes munka lehetősége szinte mindig magával hozza az elégedettséget, az örömöt, a „jól érzem magam a bőrömben” érzését. Amikor fejlesztek, nekem mindkét oldal egyformán fontos, mert tudom, hogy valójában elválaszthatatlanok egymástól.
A leggyakrabban készségfejlesztő tréningeket tartok vezetőknek és nem vezetőknek egyaránt, a legkülönfélébb készségterületeken, a kommunikációtól az időgazdálkodáson keresztül a projektmenedzsmentig számos témában. Ezek a csoportos, 10-15 fővel zajló alkalmak egyszerre játékosak és komolyak: fontos és gyakran mélyreható változásokra törekszünk szórakoztató, vicces, de nagyon is tanulságos tréninggyakorlatok segítségével. Hasonló ez ahhoz a módszertanhoz, ahogy gyermekeinket fejlesztik a Waldorf-iskolában: mozgunk, kiscsoportban működünk együtt, valós problémákat oldunk meg, kézműveskedünk, festünk-rajzolunk teremben és a szabad levegőn egyaránt. Kihívásnak tűnhet felnőtteket ilyen tevékenységekre rávenni, ezekbe bevonni, és ez valóban fontos része a fejlesztői munkának. Mivel azonban én magam hiszek ezen módszerek működésében és értékesnek tartom a fejlesztési célokat, ez a hitelesség inspiratívan tud hatni a résztvevőkre is.
Hiszen a célok valóban nemesek és értékesek: segíteni az embereket abban, hogy érthetőbben fejezzék ki gondolataikat; hogy felvállalják saját érzéseiket maguk és mások előtt; hogy veszekedés nélkül tudjanak megegyezésre törekedve beszélgetni; hogy megtanulják az idejüket a valóban fontos dolgokra priorizálva használni; hogy képesek legyenek bármilyen projektet kevés munkával és sok eredménnyel végigvezetni (beleértve akár egy iskolai vagy családi program megszervezését, hiszen ezek is projektek).
A tréningeken kívül szervezetek és folyamatok fejlesztésével is foglalkozom. Ez is nagyon izgalmas terület: egy cég, intézmény vagy ezeken belül egy kisebb csapat tagjainak segítek feltérképezni saját működési folyamatukat, megtalálva annak erősségeit és fejlesztendő pontjait. A saját folyamatainkra való rátekintés ezután már szinte magától beindítja a működés gócpontjainak fejlesztését. A munkatársak saját maguk kezdik el megváltoztatni korábbi megszokott sémáikat, rutinjaikat, és kitalálni az új működés szabályait, viselkedési elvárásait és alapértékeit.
Mint valószínűleg a fentiekből kiderült, nagyon lelkesít, amit csinálok, illetve amit munkámmal lehetővé teszek másoknak. Az igazán izgalmas dolgok ugyanis mindig ott kezdődnek, ahol az én munkám véget ér: amikor az emberek, csapatok, szervezetek maguk kezdik el továbbvinni a tanultakat, tapasztaltakat a saját további fejlődésük érdekében. Erre a lelkesedésre szükségem is van, mert rengeteget utazom: megbízóimat az ország legkülönbözőbb pontjain találom Szentgotthárdtól Nyíregyházáig. Ilyenkor feleségem, Timi „tartja itthon a frontot”, aki maga is fejlesztő szakember: egyéni coachinggal foglalkozik közös vállalkozásunkban. Ő nem csak cégek, hanem magánemberek fejlesztésével, segítésével is foglalkozik, egyszer biztosan ő is ír magáról néhány szót ebbe a rovatba. Akit addig is érdekelnek a további részletek, látogasson el honlapunkra: ••••►
2017.03.
SÓVÁGÓ CSABA, az Alföld Színpad vezetője
„A debreceni Alföld Színpad 1971-ben alakult. Az elmúlt 45 évben több mint 120 bemutatója volt, színes repertoárján a görög tragédiától a mesejátékon át az abszurdig minden műfaj megtalálható. Több mint 400 színjátszó fordult meg itt, a színpad több európai országba és Indiába is eljutott. Számtalan fesztiváldíjjal, nívódíjjal büszkélkedhet.
Azonban mint waldorfos szülő nem elsősorban a színjátszás varázslatáról, hanem a közösség erejéről szeretnék írni.
Sokszor felteszik azt a kérdést: hogyan létezhet egy színpad több mint 45 éve? A válasz az alapító, Thuróczy György szavaiban rejlik: „Ahány ember, annyi világ egy kis csoport is. Ám a csoport minden egyes tagjára személyiségformálóan hatnak a közös, ezerszínű élményhalmazok. Bizonyos idő múlva 2-3 „nemzedék” együttmunkálkodása után megszülettek a közösség sajátos, majdhogynem rituális tradíciói. Ezek őrzői (a „legöregebb” színpadtagok), azaz a közösség magja tovább élteti a szokás és értékrend tradícióit. (…) Mindenféle művészkedést, magatartásbeli extravaganciát, „sztárkodást” visszautasít és a csoporton belül csírájában felszámol a közösség. Ám meggyőződésünk, hogy az emberi lét teljességéhez szervesen hozzátartozik a játék, az önkifejezés igénye, az alkotás öröme. Ennek az emberi igénynek, ennek a sok munka által megszerezhető örömnek igyekszünk teret adni a magunk lehetőségein belül.” Ez a szellemiség mai napig él, s nem az alapító iránti tiszteletből, hanem mert pontosan meghatároz egy alkotó közösséget.
A közösség az Alföld Színpad esetében nem csak egy véletlenszerű csoportosulás, hanem az egyes tagok részéről egy tudatos választás, majd később egy tudatos döntés és felelősségvállalás, hogy ennek a közösségnek aktív részesei legyenek. (Hogy az egyén tényleg aktív lehessen, ez a közösség és a vezető felelőssége is.) Azért fontos ezeket kiemelni, mert az Alföldben nem csak egy-egy előadás létrehozására esküsznek össze az emberek, hanem egy közösség megalkotására is.
Így jöttek létre és ma is így jönnek létre a közösség tradicionális ünnepei, amelyek nemzedékről nemzedékre mennek tovább, és éppen a közösség alkotóerejétől és alkotásvágyától függően tartalmilag és formailag is meg-megújulnak. Ilyen például az Ó pardon című újságunk, amelyet valamikor a ’70-es években szilveszterkor a tagok csomagolópapírra készítettek (írtak, ragasztottak) egy példányban. Ma ez egy közel 30 oldalas, több példányban megjelenő újság, amelynek a témája ugyanaz: görbe tükröt állít a közösség önmaga elé a tagok írásaival, rajzaival, karikatúráival. Vagy: egy 30 éves szokás a névnaposok köszöntése, amely eleinte 3, közösen énekelt népdalból állt, majd idővel gyarapodott egy könyvvel, benne a színpad vezetője által írt személyes üzenettel, idézettel és a tagok aláírásával, és tovább gyarapodott az utóbbi években a névnaposokról szóló néhány perces előadással. S ott van a karácsony is: december 26. délután 5 óra (kb. 30 éve) az az időpont, amikor összegyűlünk, és minden évben újból és újból (előadáson, játékon keresztül) „keressük a karácsonyt”; és ezen az estén mi, a 15 aktív tag legalább 20-30 régi taggal, baráttal is együtt ünnepelünk.
Sorolhatnám még a kirándulásokat, táborokat, májusfaállításokat, de a lényeg ugyanaz: a tradíciók, amelyek a közösség életében állandók, és az újabb színpadtagok és új nemzedékek impulzusai, azaz az állandóság és a változás harmóniája teszi élővé a közösséget. S ami a legfontosabb: az, hogy képes legyen a csoport közösen egy adott pillanatban ugyanarra gondolni, ugyanazt cselekedni.
Így csiszolódik az egyén és a csoport, és így tanuljuk önmagunkon keresztül az együttlétezést. Én is ezt tanulom jelen pillanatban is, hisz vezetőként felelős vagyok azért az időért, amit együtt töltünk, hisz ezek a fiatalok (többnyire középiskolás, egyetemista fiatalok) egy 3 órás próbáért akár 2 is órát utaznak, és ezt teszik 7-8-10 évig minden hétvégén.
Tizenharmadik éve vagyok a színpad vezetője, és jelenleg is ugyanazt gondolom, mint 1990-ben, mikor a színpadhoz kerültem, hogy sose tudnám otthagyni az Alföldet. Hisz annál nagyobb örömöt az életben, hogy örökös kísérletet tegyek sokadmagammal egy emberi közösség összerakására, együttlétezésére, együttalkotására, nem tudok.” ••••►
2017.03.
STOLL GÁBOR és a harcművészetek
Amikor 20 évvel ezelőtt először kerültem kapcsolatba harcművészetekkel, már az első edzés hihetetlen hatást gyakorolt rám, főleg az önbizalmamra, ami azért volt számomra is meglepő, mert 14 évesen még elsírtam magam, ha csúfoltak az osztálytársaim. Talán ebből is látszik, soha nem voltam verekedős típus, ebbe a világba a személyiségemre gyakorolt hatása miatt szerettem bele. Az elmúlt 2 évtizedben volt szerencsém először kínai mesterektől tanulni különböző kung-fu stílusokat (Wing Tsun, Sun Bin Quan, Xing Yi Quan), később megismerkedtem a brazil zenés-táncos Capoeira-val, végül az érdeklődésem a Kick-box, majd az utóbbi 3 évben a Thai box felé irányult. Élettani és lélektani hatásai mellett egy edzés kiváló stresszoldó is, másfelé nem is lehet figyelni, mint a munkára vagy az ellenfélre, különben rögtön érkezik a visszajelzés. Hangsúlyozom, a látszat ellenére a küzdősport nem a verekedésről és agresszióról szól, pont ellenkezőleg, az önfegyelemről, hitről, tanulásról és kitartásról.
Minden fantasztikus sportoló és sportteljesítmény – amely az emberi korlátok átlépéséről szól – mögött áll egy fantasztikus edző. Hiszek abban, hogy saját magunk legyőzésének gyakorlásában szükség van egy erős és tapasztalt társra, edzőre, aki segít átlépni képzelt korlátainkat, aki hitet és kitartást ad, hogy „csak még egy kicsit”. Nagyon hálás vagyok eddigi mestereimnek és edzőimnek, valószínűleg éppen ezért választottam én magam is az üzleti életben a tanácsadói hivatást (közel két évtizede foglalkozom pénzügyekkel mint minősített pénzügyi tervező (MPT©; RPT©) és tanácsadó, valamint szervezetfejlesztéssel, tréningekkel, coachinggal, mert fontosnak tartom, hogy visszaadjak valamit abból a sok jó energiából, amit kaptam, és én is hozzátegyek valami értékeset mások fejlődéséhez.” ••••►
2017.02.
SZABÓ HAJNALKA és a Waldorf
„Találkozásunk a Waldorf-oktatással már fiúnk óvodakezdésével megtörtént, hiszen már akkor elmentünk egy nyílt napra az óvodába. De akkor a csúfos anyagiak miatt úgy döntöttünk, hogy megfelelő a körzetes ovi.
Fiúnkról 4 évesen kiderült, hogy epilepsziás. A választott oviban nagy empátiával és megértéssel élték meg velünk a gyógyszerváltásokat, az okozott mellékhatásokat. Az iskolába készülésnél már tudtuk, nehéz dolgunk lesz, de ezt megtetéztük még egy rossz választással is. Így váltunk azon tipikus szülőkké, akik végszükségben menekülnek a Waldorfhoz. Egy év hátsó padban felejtett iskolai év után akartunk nyílt lappal kezdeni, s erre kaptunk lehetőséget Ági néni osztályában.
Örömmel figyeltük, ahogy visszanyeri önbizalmát, hitét abban, hogy Ő is képes megtanulni dolgokat. S itt nem csapok át hihetetlen történetbe, tehát nem lett itt zseni és géniusz. Egyszerűen lehetőséget kapott, hogy ő az adottságaival is boldogulni, haladni tudjon egy közösségben.
Folyamatosan próbáltunk családként felzárkózni az iskola közösségéhez, tehát a kislányunk iskolai jelentkezésekor már nem volt kérdés, melyik iskolába kerül. (Elnézést, ez téves. A nagyobb családunkban felmerült: miért vinnénk ide, ha nem is beteg?)
A fiunk által megéltek, hazahozott történetek, élménybeszámolók, a programok, amelyeken családként vettünk részt, eredményezte kislányunk kötődését az iskolához.
Két nagyon eltérő képességű gyerekünk egy helyen, jó helyen van.
2017.06.
SZIRÁK KRISZTA genetikus
Bemutatkozni röviden? Hát az nekem sose ment, de megpróbálom… Én vagyok „a sárkányos anyuka”, „az, aki a naptárba a faültető kisokost rajzolta”, és „az, aki annyira élvezte a nemezpárna készítést” (a derekam miatt a kemény fizikai részét nem, ezúton is hálás köszönetem azoknak, akik meggyúrták helyettem!!). Nagyon szeretek alkotni, főleg rajzolni, nyitott vagyok mindenféle kreatívkodásra. Habár nem erre vettem az irányt anno, de mindig örülök, ha adódik valami alkotnivaló.
Biológia-kémia szakon végeztem a Debreceni Egyetemen, azóta genetikát oktatok a Humángenetikai Tanszéken. Rengeteg érdekes dolgot tanítunk az orvostanhallgatóknak a kromoszómáktól kezdve a genetikai betegségekig. Ezt a kis rajzos ismertetőt nem én csináltam, de annyira jókat kacagtam pár poénján, hogy megosztom veletek. A stílusa néhol „vaskos” és van egy-két szakasz, ami miatt nem biztos, hogy gyerekfülnek való, de szakmailag semmi kivetnivalót, hibát nem találtam benne. A sok részes történetet itt találjátok: ••••►
Eddig baktériumokkal és gombákkal foglalkoztam, csak mostanság kezdek belefolyni az emberekkel, közelebbről szívbetegségekkel és petefészekrákkal kapcsolatos kutatásokba. Néha olyan előadást bíznak rám, aminek a témája eddig nem volt tananyag. Például nemsoká beszélni fogok majd a genom szerkesztésről, ami egy izgalmas új területe a genetikának. A Magyar Nemzetben volt róla egy jó cikk: ••••►
Nagyon-nagyon szeretek tanítani, magyarázni, sokszor kézzel-lábbal. Előfordul, hogy az ember a mozgás és a képek segítségével tud a leginkább közel kerülni olyan dolgok, folyamatok megértéséhez, amiket még elektronmikroszkóppal is alig-alig látni. Azt hiszem, én ösztönösen hasonló élménytanítást csinálok, mint amit itt a Waldorf-suliban látok… csak az én óráimon sajnos nem mindig van idő kivárni, amíg a hallgatóimban megérik egy kérdés vagy egy probléma kiboncolásának igénye.
Imádom Svédországot. Négy alkalommal összesen 8 hónapot éltem Stockholmban. A Karolinska Intézetben dolgoztam az orvosi Nobel-díj bizottság egykori vezetőjének csoportjában. Életem egyik legszebb szakaszának tartom. Ha bárki tervez Svédországba látogatni, szívesen segítek: ••••►
Szeretem a zenét. Nincs kifejezett kedvencem (na jó, van: pl. a Jethro Tull és a Rajaton). Hosszú évekig énekeltem kórusban. A kottáimmal Dunát tudok rekeszteni. Ha van kedvetek énekelni (és tudtok kórusvezetőt is), akkor én benne lennék egy örömzenélő kórus alapításában.
A kertek és a növények még a gyöngém. Rajongok a szép virágokért, páfrányokért, erdőkért, mezőkért, gyümölcsökért és a puhán süppedős rénszarvaszuzmókért. Tulajdonképp engem minden érdekel, ami él, és nem szalad el előlem… J
A kisfiamat 2. osztályban félévkor hoztam át a Waldorfba, mert nehezen viselte a második állami iskolát is… Tanárszakos egyetemistaként tanultam a Waldorf-pedagógiáról. Nagyon tetszett, de élőben sosem láttam. Talán akkor most Waldorf-tanár lennék… Érdekes élmény átszokni a hajtós kockafejsulik személytelenebb légköréből ide. Próbálom felvenni a tempót és a hozzáállást, lazulni, türelmesebbnek lenni és élvezni az életet, ami itt a legtöbbeknek oly nyilvánvaló.
2017.11.
TAMÁS JUDIT és a Waldorf
Mit is írhatnék, ami igazán én vagyok… Három gyermek édesanyja és egy férj felesége vagyok. A Könnyűipari Szakközépben, majd az Agrár Főiskolában végeztem. Több szakmám is van, számomra a legkedvesebb a lakberendezői. A Feng Shuit is itt tanultam és alkalmaztam a legtöbbet. De használom a kertépítésben és a varrásban is. Sajnos szerintem a mostani világ nem fogja meg a lényegét a Feng Shuinak. Az egyensúlyt nem üzletekben, enteriőrökben, hanem otthon, magunkban kell megtalálnunk. Persze ezt a legnehezebb, de ha megvan, onnantól a legjobb Feng Shui könyv is csak arra való, hogy ha billeg az asztal, a lába alá tesszük:)
A hobbim a varrás, általában lakberendezési tárgyakat varrok /pl. faliképek/, de nagy örömömet lelem a kutyaruhák megtervezésében, készítésében. Többnyire egyedi, beteg /pl. vesebeteg, allergiás/ vagy munkakutyák gazdáinak segítek a kutyaruháimmal. A kihívások hoznak igazán lázba.
A Waldorf-szemlélettel a Tanítóképző Főiskolán találkoztam diákként, majd Vekerdy könyveket olvasgattam. Azonnal éreztem, hogy ide hozom majd a gyermekeimet. Mégis úgy hozta az élet, hogy 4.-ben és 5.-ben hoztam át őket. Befelé figyelő emberként egyből azt éreztem, hogy hazaértem, hiszen ez nem csak egy iskola, hanem egy közösség. Most 8.-os anyukaként annyit adnék tovább a később érkező diákok szüleinek, hogy azért vannak a szülői estek, hogy eljárjunk rá, és kérdezzünk bátran. Dolgozzunk együtt a tanárokkal, mert ez mindannyiunk jól felfogott érdeke. :)
Sokan kérdezik tőlem, hogy nem bántam-e meg, hogy a Waldorfba hoztam át gyermekeimet, mire én azt szoktam felelni, hogy bármikor bárhol teletömhetik a gyerek fejét rengeteg adattal, de ilyen szeretetteljes légkört iskolában sehol nem kapnak meg.
Jövőre a győri Waldorf-iskolában folytatjuk az iskolát. Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a közösségnek, nagyon sokat kaptam/tunk Tőletek!!
2017.05.
TATÁR MARIANN, a Születés hete ötletgazdája
Bár a nagyfiam már negyedikes és jövőre a kisebbik is kezdi az iskolát, én még igencsak leragadtam a szülés–születés–babázás körüli témákban. Pici lányuk 6 hónapos, így nem csoda. A mamami.hu fórum felett anyáskodom már évek óta, ahol számos érdekes témáról beszélgetnek az édesanyák, többek között a Waldorf topiknak 17 ezer hozzászólása és több mint kétmilliós olvasottsága kiemelkedik a sok, szülőket érdeklő téma közül. A fórum az induláskor a mosható pelenkázás, a babahordozás és az alternatív gyermeknevelés témájából indult, de ma már rengeteg egyéb érdekes téma és bolhapiac is működik itt. Az ehhez tartozó Mamamiboltot (volt Babamosoly) pedig ismeritek már sokan a kréták kapcsán, weboldalként és fizikai boltként (Cegléd u. 16.) is tevékenykedünk. A mamamibolt több mint egy sima bababolt, keressük mindig a zöld megoldásokat, legutóbbi szerelmünk például az Abeego méhviaszos csomagolás fólia helyett. Általában azt tartjuk, amit szeretünk.
Hobbim, és ami mindig feltölt, az a jóga. Kismama és babás jóga órát és szülésfelkészítő tréningeket tartok a jógastúdiónkban és sok éve szervezzük már önkéntes anyukákkal a Születés hete programot, amelyet több mint 10 éve szervezünk Debrecenben. A téma természetesen a szülés, születés, gyermeknevelés és a Döntés szabadsága. A szülésben is. Mert hiszünk a nők erejében, abban, hogy a nők és családok életében a szülés, születések a legfontosabb események egyike, és nem mindegy, hogyan történik. A tisztelet, ami az új élet születését körbevette, ma kicsit eltűnőben van, s gyakran futószalagos folyamattá válik a gyermek érkezése. Ennek mi szervezők abban látjuk ellenszerét, hogy a nőket, családokat a lehető leghitelesebb és legszerteágazóbb információkkal látjuk el, amik alapján, mint kompetens szülők, eldönthetik, számukra mi a legjobb.
Számos érdekes program várja a résztvevőket, a fotókiállítástól az irodalmi esten, a mesés előadáson át a komolyabb szakmai beszélgetésekig szeretettel ajánlom Nektek mindegyiket! Nem csak kismamáknak!!! További infó: ••••►
2017.06.
TINKÓ KATA festőművész
Sok rácsodálkozó, pozitív visszajelzést kaptunk a 4. osztály terembejáratának átalakulásakor, hagyományos iskolán szocializálódtunk, időnként még mindig nehezen hisszük, hogy akár így is lehet. Az álom álmodója és megvalósítója – Ági néni és a negyedikes szülői közösség összmunkájában – elsősorban Tinkó Kata (Waldorf-szülő) volt.
Kata művészi hitvallása, hogy „az alkotás szabaddá tesz”, és talán ez a szabadságélmény járja át az osztályterem történelmi várkapuvá alakulásának folyamatát is, gyerek és felnőtt számára egyaránt. Kata életét festőművészként teljes egészében áthatja és meghatározza a művészet szeretete: „Már gyerekkoromban sokat rajzoltam. Volt két kedvenc színem, a citrom és narancssárga, velük festettem meg a világot. Egy idő múlva fontossá vált számomra, hogy másoknak is megmutassam a képeimen keresztül a világ szépségét, tökéletességét. Hajdúhadházon alkottam, egyik kiállításomon felfigyelt rám Égerházi Imre bácsi, és együtt dolgoztunk, tanított több technikát, a nemzetközi hortobágyi alkotótáborban segítettük a fiatal művészeket. Tanítottam gyerekeket általános iskolában festészetre, elkalauzoltam őket a formák világába.
A festészet mellett a dobolás is az életem részévé vált, amit kint a természetben családdal, barátokkal hatalmas tűz mellett élünk meg. Nagypapámat láttam gyerekként, ahogy az ügyes kezeivel fonja a vesszőt és gyönyörű bútorokat készít. Örülök, hogy az iskolában is gyakorolhatjuk kislányommal, Katával ezt a mesterséget Nagy Imre kedves tanár úr segítsége által. Emellett közel áll hozzám a lakberendezés, terek, épületek tervezése, szívesen működök közre lakásbelsővel, építkezésekkel kapcsolatos tanácsadásban, és természetesen festés, dekoráció terén is szívesen segítek.
Filozofikus alkatom révén gyakran elgondolkodtam az élet működéséről, így közel kerültem más kultúrák szemléletéhez látásmódjához, spirituális tanaihoz. Megismertem különböző gyógymódokat, megtanultam a reikit, szellemsebészetet, kristálygyógyászatot, sámán gyógymódokat. A kislányomnak és az utókornak ezt hagynám örökségül: „Alkossanak, mert az alkotás szabaddá tesz.”
Ízelítő Kata festményeiből: ••••►
2017.03.
TÓRIS ÉVA és a Waldorf
A mi történetünk ott kezdődik, amikor még bankban dolgoztam és engem kértek meg, hogy nyissam meg a Waldorf-iskola és a fenntartó alapítvány számláját. Akkor volt rá alkalmam az iskola után érdeklődve információt gyűjteni, kicsit megismerkedni a szellemiséggel. Addig nem is gondolkoztunk azon, hogy állami iskolán kívül más oktatási intézménybe is írathatnánk gyermekünket.
Elmentünk a tájékoztató alkalmakra és egyre jobban erősödött bennem az érzés, hogy jó helyen lesz itt a gyerek. Azóta már a középső fiunk is idejár és még mindig meg vagyok arról győződve, hogy a gyerekek a legjobb helyen vannak.
Debrecen mellett lakunk 4800 m2-es telken. Erdő vesz minket körbe és számos állatkánk van. Van egy kis fenyőfa ültetvényünk, melyről immáron 3. éve biztosítjuk a spiráljáráshoz szükséges fenyőt. Van egy kis fóliánk és veteményesünk, amelyen magunk számára zöldséget és gyümölcsöt termelünk, kicsit visszanyúlva az általam tanultakhoz, mivel agrármérnök a végzettségem.
2018.02.
TÓTH HEDVIG HESSE
A nevem Tóth Hedvig, de az emberek csak Hessének hívnak a Hesse-cseppek létrejötte óta. Felvidéken (Szlovákiában) Losoncon születtem magyar nemzetiséggel. Felmenőim magyar nemzetiségűek és magyar állampolgárok voltak. 2 gyermek édesanyja vagyok. Közgazdásznak tanultam, később a jog felé vittek útjaim. Szlovákiában a nevesítetlen földeknek tulajdonjogi rendezésével és a magyar ajkú emberektől elkobzott, erőszakkal elvett földek visszaszerzésével foglalkoztam.
Erre felfigyelt a Szlovák minisztérium, így 2006-ban „megszereztek” maguknak, amibe azért mentem bele, hogy „szabadabb” kezeket kaptam a földek visszaszerzéséhez. Ezzel párhuzamosan volt egy csillapíthatatlan vágyam: segíteni az embereken. A történet 1988-ban kezdődött. Sok-sok egészségi kilengésem volt a „boldog” gyermekkornak köszönhetően, amit édesanyám orvosok közbenjárásával próbált helyre állíttatni. Ez rosszul sült el és 1992-ben úgy döntöttem, kezembe veszem egészségem. Azt tudtam, hogy nem orvosoktól szeretnék tanulni, így jutottam el a bio-kémiához, abból is leginkább az orosz biokémikusokhoz. A tőlük tanult dolgok inspiráltak arra, hogy kísérleteket kezdjek. A gyógynövények világa mindig érdekelt. Dédapám öröksége kb. 250 ha szántóföld és erdő volt, ami Keregede határában Szigetpuszta néven szerepel a térképen. A 80-as években nem sikerült mindent államosítania a rendszernek, így nagymamám 5 km-re a falutól ezen a pusztán lakott 93 éves édesanyjával dédnagymamámmal. Mivel édesanyám egyedül nevelt minket, sokat voltam nagymamáéknál és napokat töltöttem már 9 évesen is egyedül az erdőben. Sok mindenre felfigyeltem, hisz nem volt más dolgom. Ennek köszönhetően ma már több mint 300 gyógynövénnyel dolgozom. Az anatómiát és az emberi test fizikai megismerését, boncolási lehetőségeit, az emberi agy közeli megfigyelését a Budapesti TEGYE Szabadegyetemnek köszönhetem. 2007-ben már jogi munkám mellett éjszakánként a kutatásaim és kísérleteim arról szóltak, hogyan tudnék az embereknek segíteni másként. Úgy, hogy NE LE épüljön a szervezetük, hanem vissza álljanak a természetes biokémiai folyamatok. A Keleti gyógyászat és a régi magyar népgyógyászat közös pontjait kerestem a mi éghajlatunkon növő gyógynövények segítségével. 2018-ban meghívást kaptam az orvosi egyetemtől a Kelet-közép Európai Hagyományos Kínai Orvoslás továbbképzésére Kínába, Harbinba. Nagy segítség volt a munkámhoz.
Gyógynövényeim többségét saját gyógynövénykertemben igyekeztem Felvidéken megtermelni, a vadon termőket gyűjtöttük. A Hesse-cseppek több mint 7 év munkája és több ezer családnak nyújt segítséget. Nem gondolom azt, hogy a 21. században futószalagon lefutott emberi kéz által sosem érintett drága termékek reklámozásával és vásárlásával kellene az időt vesztegetni, inkább az embereket megtanítani, hogyan kellene ezt otthon jól csinálni. Gyógyszereket gyártani saját energia és rezgés feltöltésével.
2016-tól kezdtem tanítani az embereket. A Péterfalai Völgy felkért, legyek a gyógynövényesük és gyűjtőtúrákat szerveztek minden hónapban. Akkor már Erdélyben is dolgoztam, ott is elkezdtük ismertetni az emberekkel a természet csodáit és azt is, hogyan kell gyógyszert készíteni. Így egész Nagy Magyarország területéről csatlakoztak a magyar és más ajkú emberek. Kérték és kérik a természetes gyógyulás rég elfelejtett lehetőségeit. Előadások, felkérések és személyes konzultációk, mérések és gua sha formájában igyekszem segíteni az embereknek gyógyulni, rámutatni testi tüneteik okaira (mint pl. magas vérnyomás, cukor, pajzsmirigy kilengések, daganatok), felszámolni ezeket, visszatérni a természethez, tanítani a gyógyszerkészítést és a természetes kozmetikumok, tisztítószerek készítését. Segíteni visszaállítani testi-lelki kilengéseiket (betegségeiket), ismertetni a 3 csíralemez gondolatok általi testi tünetek megnyilvánulásait.
2020 júniusában – nem véletlenszerűen – úgy alakult az élet, hogy Debrecen mellé költöztem kisfiammal. Egy szép telket kaptunk a Teremtőtől, ahol lehetőség van egy új gyógynövénykert és tankert kialakítására és egyéb más növények ültetésére. Akit érdekel, szívesen részt vehet benne. Tanuljunk együtt. Kértem, kaptam és adom, mert a talentumokat nem áshatjuk el. Egy kérésem van csupán. Az előadások, túrák felvételei nem jelenhetnek meg nyilvánosan sem a youtubon, sem egyéb helyeken. Az elménkben maradjon meg, hogy változzunk a JÓ, a természetes felé.
„A HIT látja a láthatatlant, elhiszi a hihetetlent, és eléri a lehetetlent.“
2020.09.
TÓTH-KASNYIK család: a KIP és a TRP ioncsatornák
Három gyermekünk van: egy másodikos fiúnk a Waldorfban tanul, középső gyermekünk az Empátia oviban és egy tíz hónapos kislányunk.
Dóri bemutatkozása: korábban a nagykállói pszichiátrián dolgoztam, mint klinikai szakpszichológus, főként katathym imaginatív módszerrel (KIP), jelenleg gyesen vagyok. Mivel ez utóbbit mindenki ismeri, inkább az előbbiről írnék pár szót. J A KIP egy pszichoanalízisen alapuló eljárás, melyet Hanscarl Leuner fejlesztett ki az 1950-es években. A kliens a terapeuta segítségével módosult tudatállapotba kerül, melyet tulajdonképpen egyszerű relaxációs technikákkal érünk el, és az ebben az állapotban megjelenő képzeleti képekkel, azaz imaginációkkal dolgozunk. Mindig van egy ún. hívókép, amit a terapeuta segít előidézni, majd elkötelezetten kíséri a klienst képzeleti útján, folyamatos párbeszéd van közöttük. A tudattalan tartalmak (konfliktusok, elfojtások) szimbólumok útján fejeződnek ki, és a velük való képzeleti munka változást hoz létre a páciens életében is.
Az analízissel ellentétben sosem értelmezzük utólag a megjelent képeket, szimbólumokat, erre nincs is szükség, mivel a változást/gyógyulást maga a tudattalan folyamat hozza létre. Ez a módszer a személyiség mélyebb rétegeit is képes megmozgatni, olyan tartományokhoz is hozzáfér, amelyek verbális módszerekkel nem lennének elérhetőek. A KIP egy hatékony terápiás eszköz, eredményessége klinikailag igazolt, alkalmazható szorongásos és hangulatzavarok, pszichoszomatikus tünetek, egyes személyiségzavarok esetén, de jó szívvel ajánlható önismereti célokra is.
Hobbim a varrás, elvarázsolnak az textilek, és bár jelenleg folyamatos időhiánnyal küzdök, igyekszem elindítani egy kis vállalkozást, ami ezzel foglalkozik: www.vidamtextil.hu
Balázs bemutatkozása: Dórival még az egyetemen ismerkedtünk meg, ahol pályánk érdekes módon keresztezte egymást: Ő eredetileg biológiatanárnak készült, és közben váltott pszichológiára, én pedig pont fordítva – bár együtt végeztünk pszichológusként, én rögtön pályaelhagyóként molekuláris- és sejtélettani kutatások felé fordultam és lettem „molekuláris bölcsész”. Egy négy éves belgiumi ösztöndíjjal megszakítva azóta is Egyetemen dolgozom, az orvosi kar Élettani Intézetében. Receptorkutatással foglalkozom, elsősorban azokkal a fehérje molekulákkal (konkrétan TRP ioncsatornákkal), amelyekkel a hideget vagy a meleget érzékeljük, de ugyanezek a fehérjék fontos szerepet játszanak a fájdalom vagy a viszketés érzékelésében is. Sőt, ezeknek köszönhetjük, hogy csíp a chili (egész pontosan a benne lévő kapszaicin) vagy hogy hűsít a mentol – ezek a vegyületek ugyanis a fájdalmas meleget vagy a hideget érzékelő fehérjékhez kötődnek, így „átverik” az idegrendszerünket és úgy érezzük mintha valami forróval vagy hideggel találkoztunk volna. Érdekes módon ezek a receptorok nem csak az érző idegsejteken találhatóak meg, hanem majd minden szervünkben, például, amit mi legtöbbet vizsgálunk, a bőrben – hámsejteken, szőrtüszőkben, faggyúmirigyeken, immunsejteken, stb. Hogy ezeken milyen szerepük van, arról gyakran több kérdéssel, mint válasszal rendelkezünk, de tudni véljük, hogy némely TRP csatorna csökkentheti a faggyútermelést és a szőrszálak növekedését, befolyásolhatja a helyi gyulladásos reakciókat és a hámréteg épségét – legalább is a mikroszkóp alatt, szakmai nyelven in vitro.”
A Waldorffal testközelből Belgiumban ismerkedtünk meg, ahol négy évig éltünk Balázs munkája miatt. Legnagyobb gyermekünket ismerősök ajánlására a leuveni Napóra Steiner intézménybe írattuk és a nyelvi nehézségek ellenére hamar beleszerettünk az iskola szellemiségébe, hangulatába, nagyon megkedveltük az ünnepeiket, szokásaikat.
Így mikor hazaköltöztünk, egyértelmű volt, hogy Waldorfban folytatjuk tovább. Bizalmat szavaztunk az iskolának és ez nagyon jó döntésnek bizonyult. Megkaptuk a legfantasztikusabb osztálytanítót és egy szuper szülői csapatot. Fiúnk boldog és kiegyensúlyozott, és mi is élvezzük a közös programokat. Hamarosan elkészül a házunk, alig várjuk, hogy a józsai különítmény tagjai legyünk mi is J.
Reméljük, hogy két kisebb gyermekünk is ide járhat majd, hasonlóan szuper tanítókhoz ugyanilyen boldogan!
2018.03.
TÓTH KATA, a „Sebaj Haj! Gyógyító mesekönyv Kicsiknek és Nagyoknak” írója († 2018.01.)
Én felnőtt fejjel ismertem meg az Igazit. Úgy értem az Alkotás örömét és a Flow élményét. Addig csak hallottam róluk vagy lelkiismeretesen elolvastam Csíkszentmihályi Mihály könyvét az utóbbiról, hátha beindít valamit, de ez nem így működik.
Nálam a betegség adta meg a löketet. Kezdődött azzal, hogy az elcsépelt „Foglalkozz magaddal!” – mondat nagyon érvényessé vált és felismertem, kisgyermekes anyukaként halmokban álló koszos ruhákkal, teli tál mosogatlan edényekkel körülvéve is le lehet, sőt le kell ülni a hobbimnak élni, főleg, ha jön az Ihlet. Mert az egyszer csak a semmiből elkezdett nálunk vendégeskedni, ha őszinte akarok lenni, ajtóstul rontani a házra. Ilyenkor, mint egérnek a sajtra, nekem is vérben forog a szemem, konkrétan az sem érdekel, ha az egyik gyerek épp tapossa a szétgurított kölesgolyókat a hosszú szálú szőnyegbe, másik meg aktuális kísérletébe dobálja bele keleti fűszereimet, „Adjatok egy laptopot a kezembe, majd két óra múlva találkozunk” felkiáltással elvonulok és alámerülök. És tényleg. Megszűnik a tér és az idő, lubickolok a hullámokban, serceg a papír (verem a billentyűzetet).
Persze ehhez kell az igazi Igazi, úgy értem, a férjem, aki ebben teljes mértékben támogat, ő maga zárja rám az ajtót, és hozzáteszi „Senki nem fog gyámügyest hívni gondatlan anya bejelentése miatt, ha pár órára nem foglalkozom a gyerekeimmel, fürödjek csak kedvemre”.
Ha ő nincs otthon, nem kell aggódni, nem maradnak a gyerekek ellátatlanul, a bejárati ajtón rám rontó Ihlet Asszonyra ránézek csúnyán, morcosan megjegyzem neki „Jöhettél volna máskor, most nem érek rá!”, és kinyitom neki a dupla ablakot, távozzon ott, menjem máshoz. Nem sértődős, eddig még mindig visszajött.
Két éve ismertem meg Flow-t, és Ihlet-et. Betegségem alatt különböző poklokat jártam meg, volt amelyikben kevésbé, volt amelyikben annál inkább megégettem magam. Sok minden más mellett az alkotás, az írás segített ápolgatni sebeimet.
Így született meg Sebaj Haj! című mesekönyvem is. Írásaimat – már amelyik publikus – Édes Szabadság című blogunkon lehet addig is olvasgatni, hallgatni.
Akkor lett még kerekebb a kör, amikor a leírt gondolataimat elkezdtem másokkal is megosztani, kívül kerülvén saját burkomon. Figyelmem kezdett most már nem csak magamra, hanem kívülre is irányulni, elsősorban családomra. Vajon ők hogy vannak, miket élnek meg ebben a helyzetben, hogy anya beteg?
Gondoltam, ha nekem olyan sokat jelent tartós szavakba önteni gondolataimat, talán kislányomnak is segít a történések feldolgozásában, ha leírva látja, illetve felolvasva hallja azt.
Így kezdődött a Sebaj Haj! és vált egy 9 fejezetből álló történetté, melyben egy kislány szemüvegén keresztül látjuk édesanyja betegségét. Mint amikor a pici gyereknek esti mese gyanánt elmeséljük, mi is történt vele aznap és – a végén vagy rájön vagy nem, hogy ez róla szólt – mosollyal a kis száján alszik el, így meséltem én is 6 éves lányomnak, épp min megy keresztül.
A Sebaj Haj!-ban vannak érzékeny témák. Csakúgy, mint sok más mesében és mit nem mondjak, az életben. Mindezt őszintén, ahol lehet könnyeden, néhol viccesen fogalmaztam meg. Bencze Anitának köszönhetően a gyönyörű illusztrációk is lágyítanak a keményebb részeken. A történet saját életünkből való, de a gyermekben felmerülő kérdések, szorongások nagyon is általánosak, például, hogy ő elkaphatja-e azt a betegséget, ami anyukájának van, vagy ő tehet-e róla, hogy anya beteg lett.
A könyv kiválóan alkalmas beszélgetésindítónak és nem csak azon családokban, ahol valamelyik szülő, nagyszülő beteg. Nem csupán betegségek leküzdéséhez ajánlom, bármilyen szokatlan és nehéz helyzetre alkalmazható a mesekönyv egyik üzenete: beszélgessünk egymással és arra válaszoljunk, amit gyermekünk kérdez.
Egyik barátnőmnél van épp tesztelésen a mese, (egy egészséges családnál), ahol anyuka elmondása szerint az 5 éves kislány nagyon élvezi, kerek szemekkel hallgatja és kuncog párnája alatt, amikor például a főszereplő mérgében kidobálja szekrényéből a ruháit.
Az 5-10 éves korosztálynak szóló könyvhöz Dr. Mailáth Mónika–a Magyar Pszichoonkológiai Társaság elnöke és egyben gyermekpszichiáter – és Farkas Diána, kislányom osztálytanítója is írt ajánlót.
2017.03.
VÁRADI FERENC újságíró, a Campus Rádió szerkesztő-műsorvezetője
Sok mindent köszönhetek az újságírásnak. Többek között azt is, hogy még a Hajdú-Bihari Napló munkatársaként bepillantást nyerhettem Kismacson a Waldorf-iskolába. Viszonylag hosszú út vezetett a médiáig. Orvosi műszerészként kezdtem dolgozni a Medicorban, ahol megismerhettem a munkás Tar Sándor írót.
Ő adta a kezembe a Mozgó Világot és a kortárs irodalmat. Nem véletlen, hogy röviddel utána már a megyei könyvtárban dolgoztam, közben írni kezdtem az Egyetemi Élet című lapba és elvégeztem a Kossuth Lajos Tudományegyetem újságíró stúdióját. Ezután egymást követték a munkahelyek: Napló, Hajdú-Bihari Nap, Szól a Rádió, Egyetemi Élet, Alföld Televízió, majd 2001-ben következett az FM90 Campus Rádió (előtte a Friss Rádió nevet viselte), ahol azóta is dolgozom.
Önkéntesként több civil szervezetben megfordultam, ennek köszönhetően hosszú évekig nonprofit szervezeteket bemutató sorozatom volt a rádióban. Barátainkkal megszerveztük az 1998-as Efott-ot Tokajban és az 1999-est Hajdúszoboszlón. Ezen rendezvények hozták össze a későbbi Campus Fesztivál magját. Megírtam a Debreceni Rocklexikont és két Tankcsapda könyvet. Jelenleg a Debreceni Egyetem elmúlt ötven évének kulturális és könnyűzenei életének feldolgozásán dolgozom.
Szerkesztő-műsorvezetőként több ezer interjút készítettem az elmúlt tizenhét év alatt. Az ismert emberek közül a legkellemesebb perceket ezek a művészek jelentették: Halász Judit, Esterházy Péter, Bereményi Géza, Cserhalmi György, Berecz András, Cseh Tamás. Bár az élő rádiózás nem egyszerű műfaj (van benne hibalehetőség), de rendkívül élvezetes.
2010-ben született az első kislányom, négy évvel később a második. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az érkezésük alaposan átformálta az életemet: igyekszem úgy szervezni a dolgaimat, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni, ők és a feleségem állnak a lista elején.
Számomra vonzó volt a lassú, egyszerű, természetközeli gyereknevelés, a feleségem pedig az egyetemi tanulmányai során megismerkedett a Waldorf-pedagógiával, így elég hamar rátaláltunk a saját szülői értékrendünkre.
Nagyobbik lányom imádja az iskolát, reggelenként izgalommal és kíváncsisággal készülődik, délután élményekkel telve ér haza, mi pedig boldogok vagyunk, hogy ennyire a helyén van.
2018.04.
VARGA ERIKA és a Waldorf
Már a tanulmányaim során éreztem, hogy Waldorf-iskolát tudnék elképzelni a gyerekeimnek, az élet viszont mást hozott. Az első gyerekünk megszületése után úgy döntöttünk, hogy városi albérletünket egy világ végén lévő, hatalmas kerttel körülvett kis házban folytatjuk. Aztán az iskolaválasztás során a rossz közlekedés és a távolság miatt mégis debreceni állami iskolába kerültünk, de csak két évre. Utána váltanunk kellett, mert a gyerek állandó hasfájással járt iskolába.
Így kerültünk a debreceni Waldorf Iskolába, Kismacsra, ahol az a fizikai, lelki és szellemi környezet és közeg fogadott minket, ami éppen megfelelt nekünk, hiszen a legfőbb választási szempontunk az volt, hogy a gyermekeink egy szeretetteljes, figyelemmel kísért, nyugodt, de ugyanakkor életteli, pezsgő környezetben szabadon, bizonyos szabályok és szokások megtartása mellett éljék iskolai életüket. Megtapasztaltuk, hogy a Waldorf-iskola legfőbb pedagógiai eszköze a szeretet és a tanítók szellemi partnerként tekintenek a gyerekekre, akiktől maguk is tanulhatnak. Olyan érzülettel közelítenek a gyermek felé, amely mögött a következő gondolat bujkál: „Ki vagy Te? Szeretnélek megismerni és segíteni Téged az utad megtalálásában.”
Mindez 2003-ban történt, a most nyolcadikos lányunk születésének évében.
Szerencsére nagylányunk egészen az érettségiig Waldorf-iskolás volt, utána kis kerülővel ugyan, de teljesült szíve vágya: felvételt nyert a Képzőművészeti Egyetemre, ahol most másodéves festőművész szakon. Véleménye szerint a legtöbb, amit ettől az iskolától kapott, hogy volt ideje és lehetősége önmaga alapos megismerésére.
Fiunk a Waldorf-általános után állami középiskolát választott, művészeti osztályba járt. Így belekóstolt a színház világába és negyedikes korától érettségiig ütőhangszeren tanult a zeneiskolában. Mindehhez kiváló volt a Waldorf-iskolai alapozás művészeti tekintetben is. Továbbtanuláskor pedig visszakanyarodott a „gyökerekhez”; egyrészt a családi hagyományt követve pedagógus pályát választott, másrészt a Waldorfhoz. Solymáron a Waldorf Pedagógiai Intézet alapozó képzésénél tart most.
Magamról annyit, hogy a Tanítóképző elvégzése után úgy éreztem óvónő szeretnék lenni, így folytattam tanulmányaimat úgy, hogy közben elkezdtem dolgozni az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárában, ahol a mai napig dolgozom. Az integráció után Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár lett a neve, ami azt is jelenti, hogy az ország második legnagyobb könyvtára az Országos Széchényi Könyvtár után. Igazi nagyüzem, éves tizenhat-, tizenhétezres könyvgyarapodással, Folyóiratosztállyal, Reprográfiával, saját Kiadóval, de van itt Plakáttár és Aprónyomtatvány-tár is és Médiatár és Díszmű szint, ahol néhány ősnyomtatvány is található. A legújabb igényeket figyelembe véve adatbázisok is elérhetőek szép számmal, valamint a tudományos kutatást támogatva biztosítjuk ezen adatok hosszú távú megőrzését. A nyílt hozzáférés híveként pedig biztosítja a könyvtár a publikációk láthatóságát és elérhetőségét.
Két évvel ezelőtt a könyvtáros munkám mellé minőségbiztosítás is jött, ami egy egészen más embert igényelt, kihívással teli idő volt számomra, de utólag úgy érzem előnyömre vált.
Mindezek mellett folyamatosan tanulok, érdekel a világ nem megfogható része, például, hogy mit csinál a lélek, amikor nincs fizikai testben? Jelenleg egy nagyon érdekes tanulókörbe járok, aminek Génkulcsok a neve. Lényege, hogy fedezzük fel az életünkben lévő végtelen lehetőségeket.
2018.05.
VERESS-VÁCZI család és a Waldorf
Romániában, a Ceausescu-féle tragikomikus kommunizmust éltük át 1989-ig. Az úgynevezett forradalomkor ismerkedtünk össze Mónikával, a feleségemmel.
Miután rájöttünk, hogy ez nem a mi forradalmunk volt, áttelepültünk Magyarországra, én a budapesti Weisz Manfréd Kórház belgyógyászati osztályán, Mónika a kispesti Szociális Otthonban dolgoztunk. Ezekben az években kezdődött el Magyarországon az egészségügy reformja, az egészségbiztosítási pénztár és a piacosodás. Az egészségügyet eladták a piacon. Emiatt a szakmai tudás háttérbe került, a hangsúly a háziorvosi rendszerre fókuszált. Megjelentek a gyógyszergyárak által fizetett orvoslátogatók, akik apró ajándékokat is osztogattak, ha a cégük gyógyszereit írta fel az orvos. Engem ez nagyon felháborított és 1998-ban kiléptem a rendszerből, természetgyógyászati okleveles képesítést szereztem (fitoterápia és fülakupunktúrás addiktológus).
Közben Mónika elvégezte a filológiát angol-német szakon.
Mint független orvoskutató és fitoterápiás szakember egy dohányzás elleni gyógynövény kombinációt szabadalmaztattam Bukarestben, ahol TV csatornákon havi előadásokat tartottam a dohányzásról való leszokásról.
2005-ben kislányunk iskolázás előtt állt, és döntenünk kellett, milyen iskolába íratjuk be. Mónika és én már eleve az állami iskolák szellemisége ellen voltunk, így kerestünk egy alternatívát, miután Derecskére költöztünk.
Így kerültünk a debreceni Waldorf-iskolába. Mivel én a pszichológiát is elvégeztem, Vekerdy Tamás könyvei már csak igazolták lépésünk helyességét.
A Waldorf-iskola a kisgyermekek számára azt a szülői gondviselést és környezetet viszi tovább, ami az állami iskolákban annyira hiányzik. Nem lehet más, csak ártalmas, hogy júniusban a hat éves óvodás gyereket búcsúztatjuk, majd két hónap múlva, szeptemberben, már szigorúan elvárjuk tőlük, hogy karácsonyig tudjanak írni, olvasni.
A fiúnk nagyon élvezi az iskolát, és mi is mint szülők nagy örömmel veszünk részt az iskolai életében.
Amikor évekkel ezelőtt beléptünk a nem létező kapun Kismacson, a gyerekek pont szünetben voltak. Odajött hozzánk egy kedves, mosolygós gyerek és azt kérdezte:”Kit tetszik keresni?” Nekünk már akkor világos volt, hogy ez egy jó hely.
2018.02.