Varázsképek festésórán (3. osztály)

Harmadikosaink elővették a maradék adventi gyertyáikat, hogy festésórán varázsoljanak kicsit. A fehér lapra viasszal rajzolt motívumok ugyanis taszítják a festéket, így azok a festék hatására „varázslatos” módon, festés közben jönnek majd elő. Így születtek meg az erdőről, fákról készült képeik, majd amikor a hó is leesett, a hópehelyképeik. Mert varázsolni jó!

Szociális gyakorlat: falfestés az Immánuel Otthonban (11.o.)

A 11. osztály számára a tanév egyik legjelentősebb eseménye a kéthetes szociális gyakorlat, amikor a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy náluk nehezebb sorsú, kiszolgáltatott emberekkel találkozzanak, és megtapasztalják odafordulás, segítségnyújtás és tolerancia minőségeit, beemeljenek életükbe az emberségünket meghatározó alapkérdést: Miben segíthetek az utadon?   „A 11. osztály már év elejétől kezdve kapcsolatot ápolt az Immánuel…

Farsangi napok iskolánkban

Iskolai hagyományaink szerint a farsangi hétfőt megelőző héten az osztályok egyszínesedtek – idén sem volt ez másképp, jó volt látni a kreatív megoldásokat, ki hogyan talált magának egy-egy megfelelő színű ruhadarabot, kiegészítőt.  Az ünnep szellemi háttere A gimiben hétfőn a diákönkormányzat fordított napot szervezett, emellett volt a hagyományoknak megfelelően kiszebáb-égetés, valamint vendégünk volt Méhes Csaba…

A 12. osztályos drámaelőadás margójára

Egy héttel ezelőtt három nagy sikerű, emlékezetes előadással mutatta be a 12. osztály Kárpáti Péter: Cinóber hadművelet c. drámája alapján készült vizsgaelőadását a Csokonai Fórumban, Juhász Árpád drámatanárunk mentorálásával.  Ezúton is nagyon köszönjük a fiatalok magával ragadó színpadi játékát, Juhász Árpádnak és Juhászné Bartus Hédinek a darab színpadra állítását, a szervezést és a rendezést, a…

A 12. osztály drámaelőadása: Cinóber

Kedves Szülők! Szeretettel invitálunk mindenkit az idei 12. osztályos drámaelőadásra, amelynek kezdési időpontjai: február 10. péntek 19 óra és február 11. szombat 15 és 19 óra.  A darab címe Cinóber hadművelet. Az eredetileg E.T.A. Hoffman által írt történetet Kárpáti Péter dolgozta át. Ezt a magyar szerző által is borzongatónak tartott mesét szabták magukra 12.-es diákjaink.…

Kilencedikes beavató- és farsangi bál – 2023.02.17.

Kedves Szülők! Szeretettel hívunk és várunk Benneteket a 9. osztály beavató báljára, amelyet az Symphonia Étteremben szervezünk meg 2023. február 17-én 18 órai kezdéssel. A belépőjegy ára, mely a svédasztalos vacsorát és a dugódíjat  (=a rendezvényre üdítők és italok behozhatók) tartalmazza: 8.500-9.500 Ft/fő, tombola: 300 Ft/db. A jegyeket, tombolákat az irodában vásárolhatjátok meg. Az est…

A Jane Goodall Intézet látogatása

Jane Goodall Intézet látogatása A Jane Goodall Intézet két munkatársa érkezett látogatóba a Rügyek és Gyökerek csoportként megalakult  Szotyi csapathoz. Kilátogattak a NapraFarmra, majd egy játékos, ismerkedő foglalkozást tartottak az ötödikeseinknek. Hallhattunk Dr. Jane Goodall csimpánzkutató életéről, és világméretben dolgozó természetvédelmi szervezetéről, a Roots and Shoots (Rügyek és Gyökerek) csoportokról, és a TACARE (helyi közösségek…

200 éves a Himnusz

200 éves a Himnusz 1. Az Élő Magyaróra c. műsorfolyam szerkesztői ezúton ajánlják figyelmetekbe a  Himnusz 200 éves évfordulójára készített harmincperces adásukat. A műsorban az alábbiakról esik szó: „Mi mindent szimbolizál a magyar himnusz? Igaz-e, hogy Erkelt kényszerítették a pályázat megírására? Mi volt a katolikus egyház legfőbb kifogása a himnusz ellen? Hol van a helye…

Elsős szervező előadás 2023.02.07.

Szülők Iskolája A leendő első osztály szervezésének következő alkalmára február 07-én (kedden) 16:30-tól kerül sor az iskolában. Az alkalomra ezúttal is a szülőket várjuk, gyermekfelügyeletet a délután során nem szervezünk. Az előadás és beszélgetés témája a Waldorf-iskola működése és közösségi szerveződése lesz, a délután házigazdája Tisch Ferenc, iskolaképviselő.  Várunk Benneteket!

Innovációs verseny 2023

Az idei Innovációs versenyen Ujvári Balázs tanár úr mentorálása mellett 3 iskolai csapatunk nevezett be a versenyre, s mindhárom pályázatunk továbbjutott a következő fordulóba! A Magyar Innovációs Szövetség pályázatára bármilyen probléma tudományos szintű megoldására irányuló ötlettel, ill. javaslattal lehet nevezni a természettudományok (biológia, fizika, kémia, földrajz), a környezetvédelem, az informatika, a távközlés, a számítástechnika és…