• Erdőmentők Alapítvány – Iskolánk környezeti nevelési programjának támogatása

Újabb szervezettel gazdagodott az a kör, akikkel iskolánk együttműködik környezeti nevelési, ökoiskolai programjának megvalósításában. Az Erdőmentők Alapítvány elkötelezett tagjai nevében Csala Dorottya, az alapítvány regionális vezetője természetvédők által írt mesék gyűjteményével (Az erdők meséi), valamint két rovarhotellel ajándékozta meg iskolánkat, melyeket a járványhelyzet elmúltával szeretnénk majd felavatni. A könyvet az iskolai könyvtárból tudjátok kikölcsönözni. Az…

• Weleda futás – Fussunk le együtt 1921 kilométert!

1921-ben egy gyógyszerészeti laboratóriumban és egy gyógynövény kertben megszületett egy mára világszerte elismert natúr márka, a Weleda. A Rudolf Steiner alapította és az általa tervezett és rajzolt logóval ellátott termékcsalád éppen idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. A cég küldetése és célja, hogy fenntartsa, javítsa és helyreállítsa az emberek egészségét úgy, hogy közben védi és óvja a természeti…

• Földrajzepocha (7. osztály)

Két nagy földrésszel ismerkedtünk, a varázslatos Afrikával és a hatalmas, változatos Ázsiával. Igen nehéz volt online oktatásban képzeletben ilyen távoli tájakra utazni, de az epocha végére mindenkiben megszületett egy-két kiválasztott hely, ahova szívesen elutazna, ahol szeretne a valóságban is szétnézni, az ottani tájjal, emberekkel ismerkedni.

• Füzet a hazaszeretetről (7. osztály)

Kölcsey Ferenc Hymnus című verse egyik legfontosabb nemzeti jelképünk, Vörösmarty Mihály Szózata pedig a hazaszeretet jelképes költeménye. E két költeményt a cselekvő hazaszeretet két versével (Huszt és Emléklapra) kiegészítve kis füzetbe írták, fűzték, s a magyar címerrel/koronával díszítették 7. osztályosaink.

• Zöld kihívás 2020/21-24 – Apró, bölcs döntések

Ezen a héten Jane Goodall gondolatát osztjuk meg veletek. „Minden nap minden embernek megvan a lehetősége rá, hogy apró, bölcs döntésekkel jobbá tegye a környezetét. És ha emberek milliárdjai hoznak jó döntéseket, valóban jobbá válik a világ. Soha nem szabad feladni, mindig vezet út előre.” Dr. Jane Goodall Zöld üdvözlettel, a Bocskorszíj Társaság   ZÖLD…

• Zöld kihívás 2020/21-23 – Pitypangtúra

Tarts pitypangtúrát! Fel tudod idézni, hogyan néz ki a gyermekláncfű virága? Szára? Levele? Ha nem (de ha igen, akkor is) ezen a héten keresd a fű közt megbújó pitypangokat! Tudtad? Taraxacum officinale, pongyola pitypang, gyermekláncfű, békavirág, kácsavirág, kutyatej mind egyazon növény elnevezései. Gyógyhatása miatt is kedvelt növényünk. Ellopták a napot. Nem ismernek törvényt. Vagy szétpettyegett…

• Beiratkozás a 2021/22-es tanévre az 1. osztályosok számára

Kedves Leendő Első Osztályos Szülők! A felvételi folyamat következő állomása a beiratkozás. A EMMI 19/2021. (III.10.) számú határozatában foglaltak szerint az idei beiratkozásnál is előírja a szülők ütemezett behívását a járványügyi helyzetnek megfelelő egészségügyi szempontok figyelembe vételével. Új előírás, hogy a szülő választhatja az elektronikus beiratkozást is, amely esetben a szükséges dokumentumokat elég később bemutatni.…

• IDEIGLENES FELVÉTELI JEGYZÉK 2021

A vonatkozó rendeleteknek megfelelően a Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI nyilvánosságra hozza az ideiglenes felvételi jegyzékét a 2021/2022-es tanév 9. évfolyamára. Tájékoztatásul közöljük, hogy a többi iskolához hasonlóan a ténylegesen felvételt nyert tanulók listáját csak 2021. április 23-át követően tudjuk közölni, miután a Győrben található Felvételi Központtól megkaptuk a végeredményt. A 2021/2022-es tanév 9. évfolyamára…