• Könyvadomány rászoruló gyerekeknek

Kedves Közösségünk! Jó állapotú mese- és ifjúsági könyvfelajánlásokat várunk tőletek, melyeket a közelgő gyermeknap alkalmából szeretnénk eljuttatni Bökönybe mélyszegénységben élő gyerekek részére, illetve a határon túlra, Gálospetribe, az ottani árvaházba. A bökönyi gyerekek számára szervezett gyűjtésről: „Bököny község egy kb. 3 ezer lakosú település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Egy 2012-ben indult uniós pályázat keretében kezdtünk el dolgozni…

• Könyvajánló – Zsiga Henrik: Végül magad maradsz

Zsiga Henrik: Végül magad maradsz Földünk legnagyobb kérdése, melyre kutatók milliói keresik a választ, megválaszolásra kerülhet. Hősünk, Alex, a pannonhalmi történész kap egy megbízást, mégpedig, hogy nézzen utána egy titokzatos kő eredetének. A történet során sok ilyen kő kerül elő. Alex beutazza a világot, egy titkos utat követve. Barátokat szerez, szerelembe esik és nevezetességeket látogat.…

• Volt diákok az úton – Szalontai Márton

Mindig nagy örömmel és érdeklődéssel követjük volt diákjaink életútját, érdekes újra és újra rácsodálkozni, kit merre vezet az élet – és időnként el-elgondolkozni rajta, mi látszott mindebből évekkel ezelőtt egy-egy időpillanatban az iskolában.  Szalontai Marci Félegyházi Erika osztályába járt, Waldorf-évei nagy részét még Kismacson töltötte. 8.osztályos volt, amikor iskolánk Debrecen belvárosába, a jelenlegi iskolaépületbe költözött.…

• Látogatás a VÍZMŰ telephelyén (9. osztály)

A 9. osztály látogatást tehetett a Vízmű nagyerdei víztermelő telephelyén, ahol a szakszerű vezetés során sok érdekességet megtudhattunk Debrecen vízellátásáról, rácsodálkozhattunk a hatalmas csövek, szűrőtartályok és szivattyúk között, hogy mennyire fontos és felelősségteljes feladat az ivóvízellátás biztosítása az itt élők számára. Érdekes volt látni, hogy  számítógépes irányítóteremben összesen 2 ember vezérli az automatizált rendszert, ami…

• Világértés, valóságértés – társadalmi megújulás 2022.05.28.

„Kedves Szülők, Tanárok! Szeretnélek meghívni benneteket a Világértés, valóságértés – társadalmi megújulás címmel szerveződő tematikus napra 2022. május 28-ára, Debrecenbe. Engedjétek meg hogy kedvcsinálónak megosszam a nap szervezéséhez vezető gondolataimat és bemutassam a nap előadóit. Az elmúlt két évben, ahogy én is, bizonyára sokan mások is ráeszméltek arra, hogy a régi életrendünk megakadt, új irány…

• Volt diákok az úton – Fehér Lantos

Mindig nagy örömmel és érdeklődéssel követjük volt diákjaink életútját, érdekes újra és újra rácsodálkozni, kit merre vezet az élet – és időnként el-elgondolkozni rajta, mi látszott mindebből évekkel ezelőtt egy-egy időpillanatban az iskolában. Fehér Lantos Klári előző osztályába járt, öccse, Bende, jelenleg is gimnáziumunk 11.osztályának diákja. „Sajnos amikor én végeztem a Waldorfban, még nem volt…

• Áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánunk!

Az ünnepek az év csomópontjai, amelyek a világmindenség szellemével kapcsolnak össze bennünket.” (Rudolf Steiner) Ahogyan minden Waldorf-iskola szerte a világon, iskolánk is nagy hangsúlyt helyez az ünnepek méltó és mély megélésére, a bensőségesen megélt közösségi alkalmakra. Az ünnep hagyományos közösségépítő szerepe mellett az ünnepek által a gyerekekben tudatosul és mélyül a természethez kapcsolódó életritmus megélése,…

• Leendő 1. osztály beiratkozása 2022.04.21-22.

Kedves Leendő Első Osztályos Szülők! A felvételi folyamat következő állomása a beiratkozás, amelynek lépéssoráról az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Benneteket: Beiratkozás ideje: 2021. április 21. (csütörtök) és 22. (péntek), 8-15 óráig. Beiratkozás módja: személyesen az iskola titkárságán Beiratkozáshoz szükséges okmányok, adatok: – beiratkozási szándéknyilatkozat, – gyermek születési anyakönyvi kivonatának bemutatása, ill. egy másolati példány aláírva, –…