eJogsi-program

Az eKréta-rendszerhez, annak is DKT-alrendszeréhez kapcsolódik az eJogsi-programra való jelentkezés lehetősége, ahol immár nem csak a végzős diákok, hanem a 16. életévüket betöltött tanulók is ingyenes elméleti képzésen vehetnek részt. Az NKT 2024. szeptember 1-től hatályba lépő módosítása értelmében „az állam a középiskolában és a szakképző intézményben tanulók részére ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti…

E-Kréta: szülői felhasználó

Az iskolákban, és tavaly óta már az óvodákban is kötelező az elektronikus tanulmányi rendszer, az eKréta használata (a KRÉTA kevésbé közismert teljes nevén Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer). A rendszer egy sor átfogó alrendszert és funkciót foglal magába, amelyekről szülői felhasználóként ITT találtok részletes információkat.

A 2026/27-es tanév első osztályának meghirdetése

A 2026/27-es tanév első osztályának meghirdetése A leendő első osztály szervezése egész éven át tartó folyamat, számos rendezvényt, felnőtteknek szóló előadást, ismerkedési lehetőséget kínálunk az év során, és természetesen a gyerekeknek is lehetőséget biztosítunk arra, hogy ismerkedjenek az iskola hangulatával, találkozzanak a leendő osztálytársakkal és az osztálytanítóval. Az osztály iránt érdeklődő szülők számára levelezőlistát hoztunk…

Fészekrakó tábor 2025

A hosszú nyári szünet után – bár még nem csengettek be – az iskolában nagy volt a sürgés-forgás. Az udvaron dolgos szülők és kíváncsi leendő kis elsősök köszöntötték egymást és tanítóikat minden reggel. A szülők négy napon át készítették a gyerekek ülőpárnáit, melybe belegyúrták szívük minden szeretetét. A gyerekeknek meséltünk mezőről, búzamagról és a legfinomabb…

Elvégezték, elvégezték az aratást… (3. osztály)

Egy júliusi kora reggeli órában a 3. osztály népes csapata találkozott a NapraFarmon, hogy az aratást elvégezzék. Kicsik és nagyok közös lelkesedéssel láttak hozzá a munkához. Kedveztek nekik ez égiek is, így a szelelés nagy részét is el tudták végezni. Az iskola kezdetével elkezdték az őrlést, és – ha minden a tervek szerint alakul –…

Keresztszemes hímzés a 6. osztályban

„Aki a kezét használja, az munkás, aki a kezét és a fejét, az mesterember, aki a kezét, fejét és a szívét is használja, az művész.” – tartja egy régi mondás. A kézimunkaórákon mindhárom terület megjelenik. Amikor visszaemlékezünk az elmúlt órán végzett munkára, amikor eltervezzük az aktuális feladatainkat, kiválasztjuk a megfelelő nyersanyagokat, akkor a gondolkodást használjuk.…

Érettségi eredmények és kutatás Waldorf-diákokról

Waldorf-diákok érettségi eredményei, melyben grafikonokon összegzik a 2022-2023-2024-es érettségi eredményeket (összes középiskolás/összes gimnazista/Waldorf-diákok) A végzett Waldorf-diákok jellemzőiről szóló interjús kutatási jelentés, melyet érdemes a végéről olvasni, ahol egy gondolattérképen egy pillanat alatt át lehet tekinteni a teljes kutatás legfontosabb eredményeit.

HAT-KP-1-2024/1-002151 Határtalanul! program nyertes pályázat

Magyar történelmi nevezetességek és hősök nyomában a mai Horvátország területén Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek 2023. szeptember 01 – 2024. augusztus 31. Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-002151 Elnyert támogatás: 2.548.000 Ft   a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére kiírt nyílt pályázaton.   A pályázat…

Rendkívüli felvételi felvételi eljárás a 2025/26-os tanév 9. osztályába

A középiskolai felvételi folyamat lezárultával rendkívüli felvételi eljárás keretében néhány hely erejéig van még lehetőség a 2025/26-os tanév 9. osztályához való csatlakozásra, amennyiben az érdeklődő diák valamilyen okból még nem nyert felvételt középfokú intézménybe, vagy felvételt nyert, de bármilyen okból megváltoztatja a döntését. A rendkívüli eljárás során egyénileg kell felvenni iskolánkkal a kapcsolatot és benyújtani…

Alkoss Szabadon 2025-ös rajzpályázat

Az Alkoss Szabadon 2025-ös városi rajzpályázatra több korosztályban neveztek iskolánk diákjai, melyen iskolánk tanulói kiemelkedő eredményeket értek el. Az alkotásokból készült kiállítás megnyitóját 2025. május 15-én rendezték meg Debrecenben, az Új Városházán. Eredmények: Nagyok kategóriájában:  Bornemissza Éva: A paci halála – 1. helyezett Kisebbek kategóriáiban: Hegedűs Zita: Remény – különdíj Földi Bársony Liliom: Játék a…