• Nemezelés (4. osztály)
A 4. osztály idén nemezeléssel kezdték a kézimunkaórákat: szép zöld függönyeiket virágokkal és indákkal díszítették, magukat színes karkötőkkel a kis elsősöket pedig egy-egy ujj-játékkal.
Levelezési cím: 4028 Debrecen, Kút u. 19.
A 4. osztály idén nemezeléssel kezdték a kézimunkaórákat: szép zöld függönyeiket virágokkal és indákkal díszítették, magukat színes karkötőkkel a kis elsősöket pedig egy-egy ujj-játékkal.
2021. 09. 06-10 között a kilencedik osztállyal Gömörszőlősön jártunk mezőgazdasági gyakorlaton. Csodás időben, csodás helyen töltöttük el az 5 munkás napot. Sok éves gyümölcsöző kapcsolat fűzi már iskolánkat a helyhez, és bizony ebben az évben is tovább öregbítettük már eddig is dicső hírnevét iskolánknak. Másfél napos megfeszített munkával tettük fogadó- és megnyitó késszé a helyet…
Ha az elkövetkező hetekben őszi nagytakarításba és pince/padlásürítésbe fognátok, a még újrahasznosítható papírhulladékot ne dobjátok ki! Október első hetében szervezzük hagyományos őszi iskolai papírgyűjtésünket, ahol az eddigi rendben, a focipályán elhelyezett konténerbe várjuk a még újrafelhasználásra alkalmas, de otthon, munkahelyen már feleslegessé vált papírokat (karton, újság, csomagolóanyag stb.). A pontos dátumot a következő hírlevélből láthatjátok…
Martin Keiser művészetterápiás alkalmainak ebben a tanévben Nyíregyháza ad otthont. Az éves munka témája: Ember az Evolúció Örvényében. Az első műhelymunka időpontja: szeptember 25. (szombat) 10-17 óráig. A műhelymunkák tervezett időpontjai: 2021. okt. 23., nov. 20., dec. 18., 2022. jan. 15., febr. 19., már. 19., ápr. 16., máj. 14., jún. 11. Nyári tábor: július 29-aug.…
Megszületett a NapraFarm legújabb lakója! Világra jött Öreg mami nevű szürke marha tehenünk és Tóbiás névre hallgató dexter bikánk csemetéje a marhalevélben Toma nevet kapott bikaborjú. Örömmel tudatjuk, hogy az ifjonti csemete és édesanyja is jó egészségnek örvend!
Több osztályunk is az osztályközösséget újra összerázó programmal, a NapraFarmom indította a tanévet. A negyedikesek meglátogatták a házépítés epochán készített harangtornyukat, az állatokat, és hatalmas lendülettel fogtak hozzá a munkákhoz: selyemkórót irtottak, téglát pakoltak, tűzifát gyűjtöttek, és jutott idő szalmaszálas buborékfújó készítésére is. A 6. és 7. osztályunk számára is fontos ráhangolódás volt ez az…
A Diákönkormányzat által szervezett szabadidős tevékenység egyik lehetősége a batikolás volt. A lányok nagy örömére. Csodás darabok születtek! Mindegyik magában hordozza a tervezést és a meglepetést is! Ez a jó a batikolásban… Mint a dalban is, amit az évnyitón énekeltünk együtt: „Ami fontos az, hogy úgy legyen, Az, hogy mindenki másmilyen.”
A debreceni Ifjúsági Alap pályázatán 100.000 forintot nyert iskolánk, amelyet a gimnáziumi projekthét költségeire, közösségépítésre, programok szervezésére, közösségi eszközök, játékok beszerzésére fordíthatunk. Célunk: egy olyan projekthét megszervezése, ahol a gimnáziumunk tanulói csoportokban dolgozva az önkifejezést, önértékelést, közösségi részvételt, önszerveződést, érdekérvényesítést fejlesztő, a fiatalok közösségi jelenlétét, személyes fejlődését, közösségi felelősségvállalását összességében elősegítő, mely alkotásközpontú és interaktív…
Két pályamunkával 12.osztályos diákjaink, Antalka Gyopár, Dobi Boglárka és Bornemissza Ádám is részt vettek Ujvári Balázs fizikus, gimnáziumunk fizikatanára vezetésével a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen, ahol mindhárman kiválóan szerepeltek. Egyéni sikerük és elismerésük mellett részvételüknek köszönhetően iskolánk 1 millió forint pénzdíjban részesült, amelyet gimnáziumi projektekre használunk majd fel. Az akadémiás díjkiosztón Dobi…