Tervezett fejlesztés céljai:
- A köznevelésben részt vevő gyermekek egészséges táplálkozáshoz szükséges tudása és készségei megszerzésének támogatása a szülők bevonásával.
- A gyermekek intézményi étkeztetésének tárgyi körülményeinek javítása.
Kiemelten nagy igény merült fel az ivókutak, szűrők kialakításában, a salátabár rendszeres üzemeltetésében, az iskolai étkező tárgyi fejlesztésére, illetve az iskolai kertművelés fejlesztése terén.

Projekt hasznosulása:
- az ivókutak kialakításával az iskola tagépületei külön-külön is teljesen önállóan felszereltté válnak az ivóvíz ellátás tekintetében;
- az esztétikusabb, jól felszerelt konyhával ki tudjuk szolgálni az étkeztetési igényeket, rövidül az étkezés időtartama, hatékonyabbá válik a délutáni oktatás és szabadidő szervezése;
- az iskolai tankert létrehozásával hosszútávon költséghatékonyabb lesz az iskola működtetése, mivel nem kell külön földet bérelni a kertművelés epochához.

Mentés

MENŐ MENZA
A NAPRAFORGÓ WALDORF ISKOLÁBAN

2018. január 01 – 2019. december 31.
Tényleges befejezés dátuma: 2019. június 30.
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány

Pályázati azonosító: EFOP-1.8.5-17-2017-00210
Elnyert támogatás: 11.175.000 Ft, a támogatás intenzitása: 100%
az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretén belül az Emberi Erőforrások Minisztériuma EU Fejlesztések Végrehajtásáért Felelős Helyettes Államtitkárság által támogatott, Magyarország Kormányának felhívására kiírt nyílt pályázaton az egészséges táplálkozáshoz szükséges ismeretek elsajátítása, az étkeztetésben résztvevők szemléletformálása, valamint a köznevelési intézmények étkeztetési körülményeinek javítása érdekében.
A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki az egészségfejlesztési és betegségmegelőzési fejlesztések megvalósítását. A cél elérését a Kormány köznevelési intézmények étkeztetési körülményeinek javításával tervezi megvalósítani.

Menő menzák az iskolákban – Egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő programok

Iskolánk környezetnevelési célkitűzéseivel szervesen összekapcsolódik az egészségnevelés kérdése. Egészségnevelési programunk kidolgozásakor az volt a célunk, hogy tanulóinkban a Waldorf-pedagógiával összhangban olyan képességeket, készségeket alakítsunk ki és szilárdítsunk meg, amelyek révén képessé válnak arra, hogy egészségesen éljenek és másokat is a tudatos, egészséges életmód megélésére ösztönözzenek, felnőtt korukban gyermekeiket és környezetüket is ebben a szellemben neveljék.
Az iskolai egészségnevelés feladata, hogy a gyerekek kellő motivációt, ismeretet, tudást, tapasztalatot szerezhessenek jelenlegi és majdani harmonikus és kiegyensúlyozott életvitelükhöz
, hogy megismerjék az életmód és az egészségi állapot összefüggéseit.
Pedagógiánk szerint az egészségnevelésnek az iskolai élet egészét át kell hatnia, a pedagógia rendszeren túl az iskola minden tevékenységébe be kell épülnie. A gyerekekre gyakorolt pozitív hatáson keresztül az egészségnevelés a gyerekek környezetére, a családokra is pozitív hatással bír. Az egészségnevelés területén célunk, hogy a gyerekek számára egészségtudatos élet- és gondolkodásmódot mutassunk be és éljünk meg velük közösen.
A célzott és közvetett iskolai egészségnevelésen felül folyamatos orvosi, egészségügyi szűrővizsgálatokat végzünk.
A Waldorf-iskolánk közösségét alkotó családok többsége számára fontos érték az egészséges életmód és táplálkozás, a természetes anyagok használata, természetes gyógymódok igénybe vétele.
Kiemelt szerepet kap az epochális oktatásban a kertművelés, valamint ökoiskola lévén az egészséges életmód, táplálkozás is.
- iskolakertünkben epochális oktatás keretében kertművelés oktatása folyik, mely során a tanulóink a évkörnek megfelelően elsajátítják a zöldség-, gyümölcs- és gabonatermesztés ismereteit. A megtermelt zöldségekből és gyümölcsökből tartósító eljárások megismerésének segítségével olyan egészséges ételeket állítanak elő, melyek vegyszermentesek és összetételük minőségi vitamin és ásványi erőforrásokat tartalmaz.
- a tanulóink családjai között több olyan őstermelő van, akik saját maguk által megtermelt és előállított termékeket adnak el közösségi piacokon. A projekt keretein belül az ételkóstoló napokon, a hagyományos, áprilisi Szent György-napi vásárunkon, valamint főzőversenyek, salátabárok megszervezésébe, lebonyolításába vonjuk be őket.
- a projekt keretein a szemléletformálás, az egészséges táplálkozás, életmód népszerűsítése érdekében alkalmazott dietetikus tanácsadó segítséget nyújt a gyermekek mindennapos táplálkozási szokásainak felmérésében, folyamatos ismeretterjesztő előadások és programok keretében mind a tanulók, mind pedig a szülők számára a mindennapok táplálkozási szokásaink egészségtudatosabb megszervezésében.

Mentés


Mentés

ÖRÖKÖS ÖKOISKOLA

A debreceni Napraforgó Waldorf Iskola első alkalommal 2014 januárjában,
majd másodjára 2017-ben nyerte el az Ökoiskola, végül 2020-ban az Örökös Ökoiskola kitüntető címet.


Mentés

Új utakon – Régi hőseink nyomában (Napraforgósok Horváthországban)
Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

2023. szeptember 01 – 2024. augusztus 31.

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2023/1-001951
Elnyert támogatás: 3.721.000 Ft

 

a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére kiírt nyílt pályázaton.
 
A pályázat célja a magyarországi köznevelési intézményben nappali rendszerű oktatásban részesülő, a 2018/2019. tanévben 7. évfolyamon tanuló diákok Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulásának támogatása.

A 7. osztályosaink a Muraközben ellátogatnak az Erdődyek és a Zrínyiek egykori birtokaira, Varasdra és Csáktornyára, felkeresik Zágráb magyar vonatkozású emlékeit. Az egykori „magyar tengerpartra” utaznak: Abbázia és Fiume magyar múltjának titkaival ismerkednek.
Cél: a magyar kulturális örökségek felkutatása Horvátországban, a nagymúltú magyar történelmi személyek, családok megismerése.
Mentés


Mentés

ÉLETÚT ELŐKÉSZÍTŐ – ÉVES PROJEKTMUNKÁK MENTORÁLÁSA 12. OSZTÁLYBAN

Pályázati azonosító: NTP-TEHETSEG-23-0251
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány
Támogatási időszak: 2023. július 01 – 2024. június 30.
Elnyert támogatás: 3.500.000 Ft

a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő „Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatására címmel kiírt nyílt pályázatán.
 
A program célja: Olyan komplex programok megvalósítása, amelyek célja a magas színvonalú tehetséggondozó és mentori szolgáltatás, továbbá az egyenlő hozzáférés biztosítása, lehetőség szerint több intézmény tehetséges fiataljainak együttes részvételével.
A Nemzeti Tehetség Program kiemelt területei közé tartozik a minden társadalmi réteg számára nyitott és látható, nyomon követhető tehetséggondozó rendszer biztosítása.
 
Céljaink: 2014 óta az alapítvány kiváló tehetségpont, a Napraforgó Waldorf Iskola fenntartójaként több tehetséggondozó programot megvalósítottunk. Törekszünk az innovatív, élményalapú, komplex fejlesztőprogramok megvalósítására. 2014-16. között az egyike voltunk annak a 7 intézménynek, amely az OFI kiemelet pilot projektjében a gyakorlati életre nevelés, valamint a komplex művészeti nevelés témában modulokat dolgozott ki a tanórán kívüli tevékenységekre. Waldorf-pedagógia szemléletünk kiemelten a komplex művészeti nevelést, valamint a ökotudatos környezeti nevelést kiemelten kezeli. Évek óta örökös ökoiskola címet visel a fenntartott intézményünk. Két éve egy ökodinamikus oktatótanyát sikerült létrehoznunk, ahol a környezeti nevelés, a hagyományos kultúra és kézművesség ötvözetét is magába foglaló oktató tehetségprogramot.
 
Vállalt programunk: tanulók bevonása, projekttémák kiválasztása, mentorválasztás, prezentációk elkészítésének segítése, kiállítás a tárgyi alkotásokból, interaktív, szülőket is bevonó foglalkozás szervezése.

Mentés

HAGYOMÁNYAINK ÖRÖKSÉGE – KÖZÖSSÉGFORMÁLÓ TÁNCHÁZAK

Pályázati azonosító: CSSP-TANCHAZ-2023-0337
#csoorisandoralap
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány
Támogatási időszak: 2023. július 01 – 2024. június 30.
Elnyert támogatás: 700.000 Ft

a Kulturális és Innovációs Minisztérium által az „Táncházak szakmai támogatása, programjainak megvalósítása, a közösségek megerősítése” címmel kiírt nyílt pályázatán.
 
A program célja: a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése.
A magyar népi kultúra, népművészeti értékek társadalmi elfogadottságának, beágyazódásának fokozása, alapértékként való kezelése.
 
Program: Az évkör ünnepeihez kapcsolódóan 8 alkalommal tervezünk gyerekeknek és családoknak közösségépítő alkalmat, melynek aktív részét képezi a zene és a tánc. Ezen alkalmakra készülve felelevenítjük az ünnepekhez kapcsolódó dallamokat, énekeket (Szent Mihály, Szent Márton, Luca, Advent, Farsang, Gergely, március 15., Húsvét, Szent György, Pünkösd, Szent János), illetve a Hortobágy vidékének táncaiból és a moldvai csángók táncaiból ismerkedünk meg néhánnyal.
 

 


Mentés

NÉPZENEOKTATÁS A NAPRAFORGÓ ISKOLÁBAN

Pályázati azonosító: CSSP-ZENEOKTAT-2023-0220
#csoorisandoralap
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány
Támogatási időszak: 2023. július 01 – 2024. június 30.
Elnyert támogatás: 700.000 Ft

a Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő a „Népzeneoktatási műhelyek támogatása” címmel kiírt nyílt pályázatán.
 
A program célja: Olyan egész éves népzene-oktatási programok megvalósítása, melyek az autentikus népzenei hagyományokon alapuló közösségépítést tekintik fő céljuknak. A testület kiemelten javasolja az olyan népzeneoktatási műhelyek támogatását, amelyek vállalják a népi cimbalom és/vagy a tárogató huzamosabb idejű oktatását.
 
Program: Alapítványunk keretein belül több mint 20 éve folyik népzene oktatás. A kezdetektől népi ének és pásztorfurulya, az utóbbi időben, ahogy lehetőségünk nyílt több hangszerbeszerzésére, a magyar duda és a tárogató hangszerekkel is ismerkedhetnek tanítványaink. Ünnepeinket átszövik a népi hagyományok, a hozzájuk kapcsolódó dalok és hangszeres dallamok, valamint a tánc. A környékünk népi hagyományai mellett más magyar nyelvterület zenéjével is ismerkedünk. Ilyenek például a Dél-Alföld, Palóc vidék, Felvidék és határon túlról a moldvai és gyimesi csángók és Székelyföld hagyományai is.
Kiemelt figyelemmel kísért és tervezett programjaink:
– pásztorfurulya, kaval: Alföldi és Moldvai furulyamuzsika, kiegészülve az évkörszokásdallamaival;
– magyar duda: Debrecen és Hortobágy környékének dudás hagyományai;
– a magyar nyelvterület kiemelkedő dudás alakjai és játékstílusuk megismerése;
– tárogató: az Alföld, Dél-Alföld, Felvidék tárogató használata a népzenében és a történelmi hagyományokban;
– hegedű: az Alföld és Moldva játéktechnikája, kiegészülve az évkörszokásdallamaival;
– ütőgardon: gyimes és csík vidékének ritmushangszere.
A foglalkozásokat heti rendszerességgel tervezzük, egyéni és kiscsoportos foglalkozások keretén belül, használva a digitális oktatás adta lehetőségeket is.Tanulóink a téma iránt érdeklődő közép- és felső tagozatos diákok, 10-19 éves korosztály és kapcsolódó szülői kör és a régiónk hangszeres népzenét tanulni vágyó érdeklődői.

 


Mentés

Magyar Természetvédők Szövetsége / Föld Barátai Magyarország

Planéta Társasjáték Klub
Elnyert támogatás: 1 db Planéta társasjáték

 

A Magyar Természetvédők Szövetségének Ökoháló tagoknak kiírt belső pályázatán iskolánk 1 db Planéta társasjátékot nyert.
A Planéta társasjátékot az MTVSZ fejlesztette tovább, aminek a végső tesztelése zajlik ebben a pályázatban.
A pályázattal iskolánk vállalta, hogy klubalkalmakon a 30 év alatti diákok, fiatalok a Planéta játékkal játszanak egyénileg, esetleg párokban (mikrocsapatokban), ezáltal a tapasztalatok megfogalmazásával segítséget nyújt a játék fejlesztéséhez.

Köszönjük a támogatást a Magyar Természetvédők Szövetségének!Mentés


Mentés

32. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS OLIMPIA

Pályázni műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka terveivel lehetett.
Elbírálási szempontok: a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az önálló, saját munka kimutathatósága, nyilvánvalósága; az írásos anyag, ill. műszaki alkotás (vagy modell) színvonala, az elkészített eszköz működőképessége; a projekt befejezettsége és jövőbeni hasznosíthatósága; az eredmények ésszerű és világos értelmezése.

A versenyen induló diákjaink és a választott témáik:  
Szűcs Mihály (9.o.), Kecskés Imre (11.o.): Önfertőtlenítő okos ajtó
Hadházy Kata, Kincses-Juhász Eliza Alexa (11.o.): Nitrátmérő berendezés
Pásztor Noémi, Somogyvári Anna  (11.o.): Füle(müle)lő
Felkészítő tanárok: Elek-Korcsmáros Berta és Dr. Ujvári Balázs.

A diákok munkáikat a Nemzeti Tehetség Programmal és a Debreceni Egyetem Fizikai Innovációs Kutatóműhelyével együttműködésben zajlott NTP-INNOV-22-0125 pályázat keretében is bemutathatták a Medgyessy Gimnáziumban.

Eredményhirdetés:
Iskolánk az elmúlt két tanévet követően az Innovációs versenyen több kategóriában döntőbe jutott egyéni pályázati eredmények elismeréseként az idei tanévben is 1.000.000 Ft pénzdíjban részesült 2023. június 03-án Budapesten, a Műszaki Egyetemen megrendezett díjátadó ünnepségen.


Mentés

Rákóczi Szövetség
Nemzeti Összetartozás Napi Diákutaztatási Program

Elnyert támogatás: 300.000 Ft

 

A Nemzeti Összetartozás Napi Diákutaztatási Program a Rákóczi Szövetség egyik legsikeresebb és legnépszerűbb ifjúsági programja. 1994 óta több mint százezer középiskolásnak teremtett lehetőséget arra, hogy a Kárpát-medencében legalább egy határt átlépve egy másik magyar iskola közösségével találkozzon és ünnepeljen.

A Szövetség jóvoltából minden évben középiskolák tízezreinek van lehetősége arra, hogy március 15-én, június 4-én és október 23-án a határokat átlépve, határon túli iskolával közösen éljék meg a fiatalok az ünnepi alkalmat.

A 10. osztály erdélyi útjához 300. 000 Ft utazási kerettámogatással járult hozzá a Szövetség.

Köszönjük a lehetőséget és a támogatást a Rákóczi Szövetségnek!

 

 

Mentés


Mentés

PÉNZIRÁNYTŰ – ALAPÍTVÁNY A TUDATOS PÉNZÜGYEKÉRT

Elnyert támogatás: 120.000 Ft

 

A Pénziránytű Alapítvány által meghirdetett pályázaton a 10. évfolyamos diákok pénzügyi ismereteinek és attitűdjének mérésére és a kapcsolódóan nyertünk el támogatást a 2022/2023. tanévben. A kiírás célja a diákok tanév eleji és tanév végi ezen ismeretei változásának mérése, valamint a pénzügyi neveléssel kapcsolatos igények és eredmények monitorozása.

A 10. osztály erdélyi tanulmányútjához 120. 000 Ft utazási kerettámogatással járult hozzá a Szövetség.

A támogatás felhasználása: a pénzügyi oktatás fejlesztésére, pénzügyi oktatás feltételeinek kialakítására, tananyagok hasznosítására és megvalósítására biztosított feltételek megteremtésére (pl. tankönyvek, oktatást segítő informatikai eszközök beszerzése, a tananyaghoz köthető tanulmányi kirándulások szervezése, a témával kapcsolatban tanulók jutalmazása vagy program finanszírozása).

Köszönjük a lehetőséget és a támogatást a Pénziránytű Alapítványnak!

 

 

Mentés


Mentés

HUMUSZ szövetség és Gammapolisz Nonprofit Kft.
Komplex környezeti nevelési pályázat

Iskolánk a rekordszámú, 82 intézmény által beadott pályázati dokumentáció közül kiemelkedő pályázatával elnyerte a 3 támogatás egyikét.

Elnyert támogatás: 2.000.000 Ft

 

A pályázat kiírói elkötelezettek a klímaváltozás elleni küzdelemben. A fenntartható jövőért végzett több évtizedes munkájukban kiemelt partnerként tekintenek a pedagógusokra, környezeti nevelőkre, a jelenkori diákokra valamint az őket nevelő családokra és oktatási intézményekre. Olyan megoldások felé szeretnék terelni a társadalmat, melyek a közös tudásszerzés, hálózatos gondolkozás, reziliencia, cselekvésbe ágyazott tanulás segítségével példát közvetítenek a gyorsan változó társadalmi környezet
számára. Szeretnék elérni, hogy a fenntarthatóság a mindennapokat átszövő, motiváló, vonzó és valódi életformává váljon, melynek előmozdítói lehetnek az iskolai közösségek.

A pályázat célja: Komplex környezeti nevelési program megvalósítása a 2023/2024-es tanév során.

A képzés célja: a globális környezeti összefüggések ismerete, a diákok felé hatékony közvetítés, a problémára adható válaszokat cselekvésbe ágyazva átadni, egyszerű és hatékony, közösségi alapú megoldások szorgalmazása.

 

Mentés


Mentés

Jane Goodall Intézet – környezeti nevelési pályázat

Elnyert támogatás: 50.000 Ft

A pályázat célja a környezeti nevelés kölcsönös elősegítése, a természeti értékek megismertetése, a védelmükben végzett tevékenységek fejlesztése, a természetvédelem és a humanitárius szerepvállalás minél szélesebb körben történő népszerűsítése.
Iskolai biogazdaságunk jelmondata: Tartsd a jószágot természete szerint!
Célunk az állatasszisztált terápia létrehozása, a felelős háziállattartás bemutatása, a szervesanyagok kiskerti körforgásos használatához egy termelékeny rendszer prezentálása.
A projekt keretében egy nagy kifutóterületű, a nyulak számára természetes ösztöneik megéléséhez megfelelő tartási hely kialakítása, átmeneti menhelyszoba létrehozása.

Mentés


Mentés

Napraforgósokkal a magyarok nyomában, Horvátországban
Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

2022. szeptember 01 – 2023. augusztus 31.

Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2022/1-001640
Elnyert támogatás: 2.757.900 Ft

 

a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére kiírt nyílt pályázaton.
 
A pályázat célja a magyarországi köznevelési intézményben nappali rendszerű oktatásban részesülő, a 2018/2019. tanévben 7. évfolyamon tanuló diákok Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulásának támogatása.

A 7. osztályosaink a Muraközben ellátogatnak az Erdődyek és a Zrínyiek egykori birtokaira, Varasdra és Csáktornyára, felkeresik Zágráb magyar vonatkozású emlékeit. Az egykori „magyar tengerpartra” utaznak: Abbázia és Fiume magyar múltjának titkaival ismerkednek.
Cél: a magyar kulturális örökségek felkutatása Horvátországban, a nagymúltú magyar történelmi személyek, családok megismerése.
Mentés


Mentés

TEHETSÉGSEGÍTŐ MENTORPROGRAM – CSINÁLJUK JÓ RITMUSBAN!

Pályázati azonosító: NTP-TSZM-22-0039
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány
2022. július 01 – 2023. június 30.
Elnyert támogatás: 6.325.000 Ft

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által az „Hazai és határon túli, tehetséggondozó tevékenységet végző szervezetek támogatása” címmel kiírt nyílt pályázatán.
A program célja: a 2016 óta kiemelt, kiváló tehetségpontként működő alapítványunk által végzett, a tehetséges tanulókat, fiatalokat támogató tehetségsegítő programok folyamatos működtetése, a tehetségsegítő hagyományok őrzése és gazdagítása, továbbfejlesztése. Kiemelt célunk a gimnazista korú, a művészeti és természettudományos, és idegen nyelvi területeken kiemelt tehetségeink segítése és gondozása egy mentori hálózat létrehozásával. Ennek célja a tehetségek beazonosítása, lehetőségeinek felkutatása (versenyek, ösztöndíja, kiállítási és bemutatkozási lehetőségek). A mentorhálózat által segített tehetségek bemutatkozása a két, város felé is nyitott rendezvényen, a Szent György-napi vásáron, valamint a DrámaNapon.

Célunk: a fiatalok fejlődésének, tanulási, szakmai útjának támogatása; a mentorált fiatalok tanulási hajlandóságának, önálló kutatómunkájának fejlesztése; a személyes figyelem és tehetséggondozás; tervezés, nyomon követés, kimenet értékelése; közös kutatómunka, tanulási élmények; útmutatás, rendszeres szóbeli és írásbeli visszajelzés, projektmunka tervezés és megvalósítás; jó gyakorlatok, módszerek elsajátítása, értékelése, tudásmegosztás.
Két nagyrendezvényen tervezzük a mentorok által segített kiemelt tehetségeink bemutatkozását. Az egyik a Szt. György-nap, a másik rendezvény pedig a Drámanap.Mindkét rendezvény a város felé is nyitott, több éves hagyományokra épülő közösségi, családi program.
A Szent György-napi vásáron tervezzük a természettudományok területén, a festészet és a grafika, kézműves hagyományok, a zene és a tánc, valamint a dráma játék területén kimagasló tehetséggel bíró diákok bemutatkozási lehetőségét.Ennek formai lehetősége:
– egész napos előadások a szabadtéri színpadon (táncok, zenei produkciós, színi előadások)
kiállítások a termekben (kézműves alkotások, szobrok, festmények, grafikák, szövések, nemezelt tárgyak, fafaragások, vesszőfonásos technikával készült alkotások, barkácsolt alkotások kiállítása)
– bemutatkozó előadások, innovációs kiselőadás termekben: fizika, biológia és természettudományos és idegennyelvi előadások
Drámanap: Ez az a rendezvény, ahol az összes diákunk és minden osztály készül színdarabbal, előadással. A gimnáziumi osztályok évek óta a Csokonai Színházban mutatják be előadásukat. Természetesen itt is több tehetségünknek alkalma nyílik a bemutatkozásra. Egyrészt a színi előadásokban, másrészt a zenei kíséretek és a díszletek előállításában vesznek részt.


Mentés

Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Kódex

A Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
a felelős állattartásért, állatvédelemért fellépő közösség, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Kódex aláírói között!

Az önkéntes állatvédelmi etikai nyilatkozat aláírásával kifejeztük azon szándékunkat, hogy – lehetőségeikhez, tevékenységi körükhöz képest – a jogszabályokban meghatározott minimumkövetelményeknél többet kívánunk tenni a felelős állattartás és az állatvédelem érdekében.


Mentés

Állatbarát Általános Iskola  2022” cím
Érvényessége: 2022. június 03 – 2023. június 02.

Az Állatvédelem gyerekeknek" szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával általános iskolák számára az „Állatbarát Általános Iskola" és az „Év Állatvédő Általános Iskolája 2022" címekért meghirdetett pályázatán iskolánk elnyerte az „Állatbarát Általános Iskola 2022” címet neves szakmai zsűri elbírálása alapján.
A pályázatra olyan általános iskolák jelentkezhettek, akik a 2021/2022 tanévben kiemelkedően sokat tettek az állatvédelemért, és arra törekednek, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelésbe változatos és kreatív programok segítségével, melyet rövid írásbeli bemutatáson túl képekkel kellett igazolni.

A program támogatói:
Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központ
Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány
Veszprémi Állatkert
Állatvédelem gyerekeknek


Mentés

Wacław Felczak Alapítvány Polonica Varietas pályázat

Kedvezményezett neve: Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
Megvalósítási időszak: 2022. május 23-26.
Elnyert támogatás: 2.000.000 Ft, a támogatás intenzitása: 100%

a Felczak Alapítvány pályázati kiírásán, mely középfokú oktatási intézmények számára lengyelországi osztálykirándulások szervezésére és lebonyolítására ad lehetősége.
A pályázat célja a 14-19 év közötti középiskolás diákok megismertetése a lengyel kultúrával, a lengyel–magyar barátság eszméjével, a két ország közötti történelmi kapcsolatokkal, továbbá a Lengyelországról szóló ismereteik bővítése a diákok saját személyes élményein keresztül.

A program célja: lengyelországi tanulmányút Tarnów-Krakkó-Wieliczka- Oświęcim-Zakopane városokba.
A tanulmányi kirándulás 4 napján tematikus városi séták mellett a múzeumi gyűjtemények anyagainak, az építészeti, képzőművészeti örökség elemeire építünk. Fő megfigyelési szempontjuk: milyen közös karaktervonásokat, élményeket látnak a két nép életében? Milyen térélményük van? Hogyan jelenik meg a történelmi korok egymásra rétegződése az emlékhelyek által? Szeretnénk a látogatói benyomásokon túli személyes találkozási lehetőséghez is biztosítani a diákjainkat.

https://www.facebook.com/felczakalapitvany/
@felczak_alapitvany
#hellopolska


Mentés

31. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS
TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY

Pályázni műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka terveivel lehetett.
Elbírálási szempontok: a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az önálló, saját munka kimutathatósága, nyilvánvalósága; az írásos anyag, ill. műszaki alkotás (vagy modell) színvonala, az elkészített eszköz működőképessége; a projekt befejezettsége és jövőbeni hasznosíthatósága; az eredmények ésszerű és világos értelmezése.

A tavalyi tanévben elért kiváló eredményt követően idén már négy iskolai csapattal indultunk a pályázati kiíráson Újvári Balázs és dr. Kozák Lajos mentorálása és vezetése mellett.

VIZEK KOMPLEX VIZSGÁLATA 2.
Felkészítő tanár: Újvári Balázs
A projektben részt vevő diákok: Antalka Gyopár 12. o., Dobi Boglárka 12. o.

ERDŐTÜZEK VIZSGÁLATA
Felkészítő tanár: Újvári Balázs
A projektben részt vevő diákok: Bornemissza Ádám 12. o.

ÉPÜLETKORRÓZIÓ
Felkészítő tanár: Újvári Balázs
A projektben részt vevő diákok: Agárdi Vilmos 11. o.

A KÁPIA JÓ TERMÉSMINŐSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA
HŐSTRESSZT OKOZÓ IDŐSZAKBAN
Felkészítő tanár: Dr. Kozák Lajos
A projektben részt vevő diákok: Márkus Péter 11. o., Kálmán Bence 11. o.

Gimnazistáink mind a négy pályaműve a döntőbe jutott. 

Eredményhirdetés:
Iskolánk az Innovációs versenyen több kategóriában döntőbe jutott egyéni pályázati eredmények elismeréseként 1.000.000 Ft pénzdíjban részesült 2022. június 13-án Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett díjátadó ünnepségen.


Mentés

NAPRAFARM – JURTAKÉSZÍTÉS, KÖZÖSSÉGI TÉR LÉTREHOZÁSA

Kedvezményezett neve: Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
Elnyert támogatás: 4.114.800 Ft

Támogató: Szabadságra Nevelésért Alapítvány
(SZNA, székhely: 1118 Budapest, Ménesi út 68., adószám: 18904923-1-43)

A támogatás tárgya: nagyméretű jurta elkészítése és telepítése a NapraFarmon.
Célunk:a NapraFarm kicsinek és nagynak egyaránt egy befogadó, nyitott és természetes közösségi tér legyen, ahol a jurta – 2022 nyarának végére tervezett átadásával – zárt térben megvalósított foglalkozásokat, rendezvényeket, akár többnapos programokat is szervezhetünk.


Mentés

JÁTÉK AZ EGÉSZ VILÁG... – FEJLESZTÉS A NAPRAFORGÓBAN

Pályázati azonosító: NTP-TFJ-21-0009
Kedvezményezett neve: Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
2021. július 01 – 2022. június 30.
Elnyert támogatás: 900.000 Ft

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által az „A tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó hazai programok támogatása” címmel kiírt nyílt pályázatán.

A program célja:  egy olyan délutáni Közösségi Játékklub működtetése 60 órában, amely a játék keretében fejleszt.
A 4 fő terület segítené a fejlesztést:
I. Testi kinesztetikus: fejleszti a gyerekek mozgását és egyensúly érzékét
1 .Ugróköteles játékok – ritmusérzékfejlesztés és saját testük érzékelése.
2. Csapatjátékok - a szabályok betartása, a közös mozgás és játék élménye fejlesztő
3. Ritmikus gyakorlatok réz rudakkal, fagolyókkal - interperszonális képességek,az egymásra figyelés, a mások és a saját fizikai testük érzékelése, szabályos ritmusú speciálissor az adott eszközökkel.
4. Zsonglőr játékok - az észlelés és mozgás összehangolására, az önirányítás kialakulására, a két agyfélteke működésének harmonizálására és koncentrációs képesség növelésére törekszünk.
5. Sportjátékok: kézilabda, röplabda, futball, magasugrás, falmászás, ütős labdajátékok
II. Interperszonális-intraperszonális:
1. Társas, szociális képességek, önismeret fejlesztését célzó játékok, pszichológiai játékok, érzékenyítő programok.
2. A magyar és a világ más nemzeteinek kultúráját bemutató játékok, népi játékok
3. Logikai készségfejlesztés speciális egyéni és társas játékokkal.
4. Manuális tevékenységek, melyek fejlesztik a finommotorikát, az esztétikai érzéket és a számolási készséget.
5. Nyelvi készségeket fejlesztő játékok, drámajátékok; előadások szervezése a diákok közreműködésével.
III. Zenei: harangjátékok, dobok, ritmusbotok, hangolt ritmusbotok (puttyogó), ritmushangszerek
1. Zenei improvizációs gyakorlatok
2. Vezetett zenés játékok: zenélés dobokkal, ritmusgyakorlatok, énekes-hangszeres gyakorlatok
3. Zenei előadások szervezése szülők bevonásával
4. Komolyzenei előadások
5. Könnyűzenei stílusirányzatok megismerése: a jazztől a slam poetry-ig.
IV. Matematikai-logikai társasjátékok, Lénárt gömbök: logikai-matematika gondolkodás fejlesztése.


Mentés

NAPRAFARM – EGY BIOGAZDASÁG TERMÉSZETI NEVELÉSI LEHETŐSÉGEI

Pályázati azonosító: NTP-SPEC-21-0044
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány
2021. július 01 – 2022. június 30.
Elnyert támogatás: 2.000.000 Ft

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által az „A speciális fejlesztést célzó programok támogatása” címmel kiírt nyílt pályázatán.

A program célja: egy komplex 60 órás, innovatív természeti nevelést segítő program, amely a biodinamikus tanyagazdálkodás gyakorlati megvalósítását segíti többfajta tehetségterület bekapcsolásával (zene, tánc, irodalom, kézművesség). Az általunk fenntartott Waldorf oktatási intézmény epochális kerettantervében benne van a föld- és kertművelés is, mint tantárgy. Az újdonság viszont az lenne, hogy ezt a projektet egy biodinamikus tanyagazdaság keretein belül valósítanánk meg 1-8. osztály bevonásával, s komplex gyakorlati és művészeti fejlesztő tevékenységek keretében.


Mentés

FÚJJUK TOVÁBB - DUDÁVAL, TÖRÖKSÍPPAL, FURULYÁVAL

Pályázati azonosító: CSSP-ZENEOKTAT-2021-0184
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány

Elnyert támogatás: 800 000 Ft
2021. július 01 – 2022. június 30.

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Csoóri Sándor Alapból
a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására kiírt nyílt pályázatán.
A pályázat célja: a program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése.

Célunk: a tavaly megalakított, diákokból álló zenekar továbbfejlesztése egyéni és zenekari szinten is, mely főleg népzenei csokrokat, táncdallamokat tanul meg furulyán, dudán és tárogatón.
Oktatott hangszerek és a hozzájuk kapcsolódó hanganyag:
– magyar duda: Debrecen és Hortobágy környékének dudás hagyományai valamint a magyar nyelvterület kiemelkedő dudás alakjai és játékstílusuk megismerése,
– tárogató: az Alföld, Dél-Alföld, Felvidék tárogató használata a népzenében és a történelmi hagyományokban tevékenység.

Foglalkozások: 10 hónapon át heti 2 órában két oktatóval, egyéni és kiscsoportos foglalkozások keretén belül.
Célcsoport: a téma iránt érdeklődő közép- és felső tagozatos diákjaink, az iskolánkhoz kapcsolódó szülői kör és a régiónk hangszeres népzenét tanulni vágyó érdeklődői.

Mentés


Mentés

Debreceni Ifjúsági Alap

Kedvezményezett neve: Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
Elnyert támogatás: 100.000 Ft

A támogatás mértéke 100%.
Célcsoport: gimnáziumunk 9-12. évfolyama

A debreceni Ifjúsági Alap pályázatán 100.000 forintot nyert iskolánk, amelyet a gimnáziumi projekthét költségeire, közösségépítésre, programok szervezésére, közösségi eszközök, játékok beszerzésére fordíthatunk.

Célunk: egy olyan projekthét megszervezése, ahol a gimnáziumunk tanulói csoportokban dolgozva az önkifejezést, önértékelést, közösségi részvételt, önszerveződést, érdekérvényesítést fejlesztő, a fiatalok közösségi jelenlétét, személyes fejlődését, közösségi felelősségvállalását összességében elősegítő, mely alkotásközpontú és interaktív tevékenységek valósulnak meg.


Mentés

ePalatábla KRÉTA alapcsomag

Kedvezményezett neve: Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
Elnyert támogatás: 385.638 Ft

A támogatás mértéke 80%.

Az ePalatábla Alapítvány által megjelentetett pályázati kiírásra benyújtott anyagunk – melyben a KRÉTA alapcsomagra pályázatunk – a 2020/2021-es tanévben 365.638 Ft összegű támogatásban részesült.

A KRÉTA rendszer a köznevelési intézmények oktatásszervezői feladatait támogató informatikai rendszer, mely integrált elektronikus naplószolgáltatást (e-napló) valósít meg.
Az elnyert KRÉTA alapcsomag az alábbi modulokat tartalmazza:
- KRÉTA Intézményi Adminisztrációs Rendszermodul
- KRÉTA Elektronikus Napló modul
- KRÉTA Elektronikus Ellenőrző modul
- KRÉTA Poszeidon Iratkezelési modul
- KRÉTA OpenBoard funkcionalitás

A KRÉTA rendszer terméktámogatása tartalmazza a program üzemeltetéséhez szükséges hardver infrastruktúrát, az online terméktámogatást, az e-learning oktatási tananyagot, továbbá a szoftverhez kapcsolódó képzések költségét is.


Mentés

30. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS
TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY

SERIDRÓ – SEregély RIasztó DRÓn
Felkészítő tanár: Újvári Balázs
A projektben részt vevő diák: Bornemissza Ádám  11.o.

Pályázni műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka terveivel lehetett.
Elbírálási szempontok: a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az önálló, saját munka kimutathatósága, nyilvánvalósága; az írásos anyag, ill. műszaki alkotás (vagy modell) színvonala, az elkészített eszköz működőképessége; a projekt befejezettsége és jövőbeni hasznosíthatósága; az eredmények ésszerű és világos értelmezése.

Pályamunkánk: Az ötlet 2020 tavaszára vezethető vissza, amikor a gyümölcsösben a sok seregély megdézsmálta a termést, s közben azt is megfigyeltem, milyen módszerrel mérik fel, hogy leszállhatnak-e; majd szervezetten, hirtelen, rengeteg seregély érkezik a fára, s percek alatt képesek helyettünk szüretelni. Szerettünk volna előállni egy olyan ötlettel, ami hosszú távú megoldást nyújthat erre a problémára.
Bornemissza Ádám és társa a seregélyek hangját elemezte és felprogramozott egy olyan műszert, ami valós időben képes észlelni a seregélyeket, majd megtervezte azt a folyamatot, ami során egy drón képes a gyümölcsfák, szőlők körül elzavarni a madarakat.

A Tehetségkutató Verseny bírálóbizottsága döntése szerint Ádám pályamunkája a díjazott pályázatok között szerepel.
(A 3 db I. díjas, a 3 db II. díjas és a 4 db III. díjas pályázat készítői jelentős pénzjutalomban részesülnek.)
A legjobb fiatalokat felkészítő középiskolai tanárok differenciált, 500-800 E Ft-os jutalmat érdemelnek ki. A legeredményesebb iskolák 1 m Ft támogatást nyernek el, melyre iskolánk is beadta pályázatát.

Eredményhirdetés:
A  debreceni Napraforgó Waldorf Iskola 11. osztályos diákjai, Dobi Boglárka és Antalka Gyopár dicséretet kapott, Bornemissza Ádám – a Szent József Gimnáziumba járó Pirint Levente Ákossal együtt – pedig a 2. helyezett lett.
Iskolánk az Innovációs versenyen több kategóriában magas helyezést elért egyéni pályázati eredmények elismeréseként 1.000.000 Ft pénzdíjban részesült.


Mentés

30. IFJÚSÁGI TUDOMÁNYOS ÉS INNOVÁCIÓS
TEHETSÉGKUTATÓ VERSENY

ÉLŐVÍZI HALNEVELÉST SEGÍTŐ MONITORING ÉS BEAVATKOZÓ RENDSZER
Felkészítő tanár: Újvári Balázs
A projektben részt vevő diákok: Antalka Gyopár 11. o., Dobi Boglárka 11. o.

Pályázni műszaki, természettudományi, környezetvédelmi, informatikai, valamint matematikai területről bármilyen innovatív alkotással, találmánnyal, kutató vagy fejlesztő, ill. tudományos munka terveivel lehetett.
Elbírálási szempontok: a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az önálló, saját munka kimutathatósága, nyilvánvalósága; az írásos anyag, ill. műszaki alkotás (vagy modell) színvonala, az elkészített eszköz működőképessége; a projekt befejezettsége és jövőbeni hasznosíthatósága; az eredmények ésszerű és világos értelmezése.

Pályamunkánkban a fókuszpontunkat a szennyezésre helyeztük, ezen belül is a műtrágyára. Ez hazánkban jól megfigyelhető, a tavaink, folyóink és csatornáink körül nagy területen végeznek intenzív földművelést.
Létrehoztunk egy műszert, ami valós időben tudja mérni a víz különböző paramétereit és mindeközben képes mintát venni a vízből.

STOCKHOLMI IFJÚSÁGI VÍZ DÍJ – MAGYAR VERSENY, 2021

Iskolánkból az Antalka Gyopár (11. o.), Dobi Boglárka (11. o.) kétfős csapat bejutott a 4 csapatos magyar döntőbe „Vizeink és halaink védelme” témakörében.

Hazai döntő: 2021. május 29.
A magyarországi döntőn Antalka Gyopár (11. o.), Dobi Boglárka (11. o.) 3. helyezést értek el angol nyelven megtartott kiselőadásukkal.
Gratulálunk a lányoknak és felkészítő tanáruknak, dr. Újvári Balázsnak, a DE adjunktusának, iskolánk fizikatanárának a sikeres munkájához és a megérdemelt sikerhez!


Mentés

MIKROMŰHOLDAK

Pályázati azonosító: UT-2020-0006
Kedvezményezett neve: Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
2020. szeptember 01 – 2021. június 30.
Elnyert támogatás: 750.000 Ft

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által az „Útravaló Ösztöndíjprogram Út a tudományhoz alprogram 2020/2021. tanév” címmel kiírt nyílt pályázatán.

 

A kutatási program:
A diákokkal először áttekintjük, hol tart most az űr felfedezése, azon belül a Debreceni Egyetemen milyen területeken folyik aktív kutatás.
Az érdeklődési körünk: a földközeli pályán lévő eszközök, az ISS, telekommunikációs és egyéb tudományos műholdak, hogyan változott ezek száma az elmúlt évtizedekben és milyen trendek figyelhetők meg.
Fókuszpontba helyezzük az alig egy évtizedes történetre visszamenő kisméretű kereskedelmi műholdakat, összegezzük a fajtáikat, küldetéseiket, milyen iparág épült ki rá és milyen új alkalmazásokra nyitott ez a terület. Összegyűjtjük, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni ahhoz, hogy egy ilyen kis műhold sikeres missziót tudjon teljesíteni és elkezdünk tervezni egy sajátot.
Kitűzünk egy célt, és választunk a már kereskedelmi forgalomba kapható alkatrészeket, végigvesszük, hogyan fog működni (napelemek, akku, a feladathoz mikrokontroller, érzékelők), hogyan fog kommunikálni (sávszélesség, adásidő, hogyan küldi el a hibákat) és mennyi idő áll rendelkezésre, mielőtt belépve a légkörbe.

 


Mentés

POLIHISZTORKÉPZŐ A NAPRAFORGÓ WALDORFBAN

Pályázati azonosító: NTP-KNI-20-0026
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány
2020. július 01 – 2021. június 30.

Elnyert támogatás: 1.386.000 Ft

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019–2020. évi cselekvési programja alapján a a hazai és határon túli köznevelési intézményekben, iskolai rendszerű szakképzést folytató intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatására kiírt nyílt pályázatán.
Köznevelési intézményben tanuló, fiatal tehetségek számára szervezett, új kezdeményezésű vagy már hagyományokkal rendelkező, legalább 60 órás, tanórán kívüli, élmény-és felfedezés vagy alkotásközpontú, komplex tehetséggondozó program megvalósítása, melynek eredményeként tárgyiasult alkotás (pl. kiállítás, interaktív bemutató, makett, poszter stb.) jön létre.

Célunk: A 60 órás, komplex tehetségfejlesztő projekt a reneszánsz művészet tematikája köré épül, és tanórán kívüli foglalkozásokon szeretné elmélyíteni a tanulók tudását, érdeklődését.
A programsorozat nyitó eseménye a „Reneszánsz nap”, gerince a „Mátyás király udvarában” c. színdarab előadása, záró aktusa pedig egy kiállítás, ahol a tanulók és alkotásaik szerepelnek. A program komplexitását a művészettörténet, rajz, zene, tánc összekapcsolása adja.


Mentés

EGÉR A MARSON – ÉLMÉNY- ÉS FELFEDEZÉSKÖZPONTÚ STORYLINE MELEGHÁZÉPÍTÉSSEL A NAPRAFORGÓ ISKOLÁBAN

Pályázati azonosító: NTP-MTTD-20-0033
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány
2020. július 01 – 2021. június 30.

Elnyert támogatás: 950.000 Ft

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019–2020. évi cselekvési programja alapján a matematikai, természettudományos és digitális kompetenciák erősítését szolgáló hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatására kiírt nyílt pályázatán.
Köznevelésben tanuló, tehetséges fiatalokat célzó matematikai, természettudományos, digitális kompetenciák erősítését segítő, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetséggondozó programok megvalósításának támogatása

Célunk: egy olyan természeti nevelést segítő 60 órás tehetségfejlesztő foglalkozássorozat indítása, mely egy kitalált, storyline vonalát követve (Egér a Marson), megismerteti a melegházas gazdálkodás lényegét, lehetőségeit, előnyeit. A cél az, hogy egy olyan melegházat készítsünk el, ami egy egér méretű élőlényt el tud tartani és közben egy piacra vihető termék felé tereljük a kísérletünket. A foglalkozássorozat során új, innovatív élelmiszertermelési, -előállítási lehetőségekkel is megismerkednek a diákok.


Mentés

DUDÁVAL, NÁDI HEGEDŰVEL – DUDAOKTATÁS ÉS NÉPZENE A NAPRAFORGÓBAN

Pályázati azonosító: CSSP-ZENEOKTAT-2020-0197
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány

Elnyert támogatás: 1 000 000 Ft
2020. július 01 – 2021. június 30.

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Csoóri Sándor Alapból
a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására kiírt nyílt pályázatán.
A pályázat célja: a program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése.

Célunk: egy diákokból álló zenekar létrehozása, mely főleg népzenei csokrokat, táncdallamokat tanul meg furulyán, dudán, Debrecen és Hortobágy környékének dudás hagyományainak, a magyar nyelvterület kiemelkedő dudás alakjainak és játékstílusuknak megismerése, a tárogató használata az Alföld, Dél-Alföld, Felvidék területén a népzenében és a történelmi hagyományokban.
Foglalkozások: 10 hónapon át heti 2-2 órában két oktatóval, egyéni és kiscsoportos foglalkozások keretén belül.
Célcsoport: a téma iránt érdeklődő közép- és felső tagozatos diákjaink, az iskolánkhoz kapcsolódó szülői kör és a régiónk hangszeres népzenét tanulni vágyó érdeklődői.

Mentés


Mentés

Napraforgósokkal a magyarok nyomában, Horvátországban
Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

2019. június 16 – 2020. június 15.

Pályázati azonosító: HAT-19-01-0441
Elnyert támogatás: 1 990 500 Ft

az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére kiírt nyílt pályázaton.
A pályázat célja a magyarországi köznevelési intézményben nappali rendszerű oktatásban részesülő, a 2018/2019. tanévben 7. évfolyamon tanuló diákok Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulásának támogatása.

A 7. osztályosaink a Muraközben ellátogatnak az Erdődyek és a Zrínyiek egykori birtokaira, Varasdra és Csáktornyára, felkeresik Zágráb magyar vonatkozású emlékeit. Az egykori „magyar tengerpartra” utaznak: Abbázia és Fiume magyar múltjának titkaival ismerkednek.
Cél: a magyar kulturális örökségek felkutatása Horvátországban, a nagymúltú magyar történelmi személyek, családok megismerése.
Mentés


Mentés

FORMÁLJUK MEG A VILÁGOT NAPRAFORGÓ MÓDRA!

Pályázati azonosító: NTP-MŰV-19-0179
Kedvezményezett neve: „Jó Ritmus" Művészeti Nevelésért Alapítvány

Elnyert támogatás: 1 000 000 Ft
2019. július 01 – 2020. június 30.

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019–2020. évi cselekvési programja alapján a hazai és határon túli művészeti (zeneművészeti, képző- és iparművészeti, táncművészeti, szín- és bábművészeti) tehetséggondozó programok támogatására, kiírt nyílt pályázaton.

Célunk egy olyan képzőművészeti műhely létrehozása, ahol középpontban a tehetséges gyermekek alkotó-alakító tevékenység feltételeinek megteremtése, tartalmának, minőségének fejlesztése és szervezeti formáinak biztosítása áll.

Mentés


Mentés

Nyertesek:
Iskolánk az alsó tagozatos csoport pályázatán általános iskolai kategóriában a legnépszerűbb lett!
A legtöbb lájkért az alsó tagozatos csoport egy 15.000 Ft-os papír-írószer utalványt nyert.

DKV Autómentes Nap

Megvalósítási időszak: 2019. szeptember 6-22.

Debrecen Megyei Jogú Város megbízásából a DKV Debreceni közlekedési Zrt. szervezi Debrecenben az Autómentes Napot a Mobilitási Hét keretein belül.
A felhívás lényege, olyan megmozdulás szervezése (pl. rajzverseny, közlekedéssel kapcsolatos tanóra, szelfi készítése tömegközlekedésen, közlekedési KRESZ-verseny) az oktatási intézményen belül, mely népszerűsíti a fenntartható városi közlekedést, előtérbe helyezve a környezetbarát közlekedési módokat, többek között a közösségi közlekedést.
Pályázás módja: az aktivitásról készített fotó, mely a DKV Facebook-oldalára kerül fel.

Mentés


Mentés

Határontúl – a Napraforgósokkal
Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

2018. június 16 – 2019. június 15.

Pályázati azonosító: HAT-18-01-1258
Elnyert támogatás: 1 600 000 Ft

az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére kiírt nyílt pályázaton.
A pályázat célja a magyarországi köznevelési intézményben nappali rendszerű oktatásban részesülő, a 2018/2019. tanévben 7. évfolyamon tanuló diákok Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire irányuló tanulmányi kirándulásának támogatása.

A 7. osztályosaink kirándulását az irodalom és történelem tantervére építettük. Főleg a középkori, a reneszánsz, a török hódoltság és a Rákócziak korszakának emlékhelyeit keressük fel Kassán, Rozsnyón, Betléren, Késmárkon, Lőcsén, Besztercebánya, Rimaszombat és Fülek környékén. Célunk, hogy történelmi Magyarország kulturális és történelmi közösségének egységességét, összetartozását erősítsük tanulóinkban, tudatosítsuk bennük a nemzeti összetartozás fontosságát, a hagyományok ápolását.Mentés


Mentés

A MIÉNK MINDIG ZÖLDEBB!

ALDI Magyarország Bt.
„Fiatalok és a környezetvédelem”

Megvalósítási időszak: 2018. december 01 – 2019. augusztus 31.
Elnyert támogatás: 250.000 Ft

Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. megbízásából a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány, valamint az Északi Támpont Egyesület felhívására hirdetett támogatás célja a „Fiatalok és a környezetvédelem” témakörben olyan a fiatalokat aktívan bevonó, mintaértékű, kreatív programok, rendezvények támogatása, melyek pozitívan hatnak a helyi közösség környezetének védelmére.
Projektünk célja egy tavaszi udvarszépítő, kertépítő munkanap szervezése, ahol a gyerekeken kívül a családtagok is részt vesznek az iskola és az udvar rendezésében, szépítésében. Mindezt a gyerekek által megtervezett virágágyások, udvari természetes anyagokból épült játékok kialakításával, kerékpártárolók festésével, fejlesztésével, szelektív hulladékgyűjtők kihelyezésével.
Az udvaron növények, virágágyások, komposztáló, fából készült játékok kerülnek elhelyezésre, illetve a  Méhek évéhez kapcsolódva egy méhkaptár is helyet kap iskolánkban, hogy megismertessük a gyerekek számára a méhek hasznosságát.Iskolánk megnövekedett létszámának és korosztályoknak megfelelve szeretnénk biztosítani a gyerekeink számára a zöld környezetet, a környezettudatosságot tükröző gyakorlati feladatokat. A földművelésórákra kerékpárral közlekednek diákjaink, ezért fontos, hogy megfelelő nagyságú és kapacitású biciklitároló álljon rendelkezésünkre. Mentés


Mentés

WACŁAW FELCZAK ALAPÍTVÁNY
POLONICA VARIETAS
lengyelországi tanulmányi osztálykirándulás

Megvalósítási időszak: 2019. február 28-ig
Elnyert támogatás: 1.028.056 Ft

A magyar-lengyel kapcsolatok erősítését segítő Wacław Felczak Alapítvány Polonica Varietas pályázat célja a diákok megismertetése a lengyel kultúrával, a lengyel-magyar barátság eszméjével, a két ország közötti történelmi kapcsolatokkal, továbbá a Lengyelországról szóló ismereteik bővítése a diákok saját személyes élményein keresztül.
Az összeget a 9. osztályosok első történelem epochájához kapcsolódó lengyelországi tanulmányi osztálykirándulás szervezésére nyertük.

Facebook:  https://www.facebook.com/felczakalapitvany/
Instagram: @felczak_alapitvany   #hellopolska tagek

Mentés


Mentés

Táncházak a JÓ Ritmusban

2018. július 01 – 2019. június 30.

Pályázati azonosító: CSSP-TANCHAZ-2018-0105
Elnyert támogatás: 500 000 Ft 

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Csoóri Sándor Alap a népi kultúra közösségteremtő műfajainak támogatására kiírt nyílt pályázaton.

A Program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése.

A nevelés folyamatában nagy hangsúlyt fektetünk a néphagyományok kínálta gazdag lehetőségek kihasználására. A népszokásokra épülő tevékenységek során megtanulják a gyerekek a közösség szabályait és magatartásformáit, az élethelyzetekben szükséges humanizált viselkedés szokásait. Játéktevékenységeken keresztül olyan alapvető tájékozódási elemeket, kompetenciákat sajátítanak el, amelyek segítik a világ, a környezet megismerésében, a problémás feladatok megoldásában.
 
A pályázatban vállalt tevékenység: havi egy alkalommal 4 órás táncház.
A táncházak alkalmai:
2018. augusztus − új kenyér hava, táncház és aratási ünnepi szokások, kenyérsütés
2018. szeptember − Szent Mihály-ünnep (Mihály-napi próbák, táncház, Mihály-napi szokások ismeretterjesztő előadás)
2018. október − szüreti táncház, szüreti szokások felelevenítése
2018. november − Márton-napi táncház és lakoma, Márton-napi szokások (lámpás- és manókészítés, adakozás) felelevenítése
2018. december − Luca-napi táncház
2019. január − újévi regölés és táncház
2019. február − farsang (farsangi maskara készítés, ismeretterjesztő előadás a farsangi szokásokról, táncház)
2019. március − Gergely-napi táncház
2019. március 15. − nemzeti ünnep, megemlékezés és táncház
2019. április 28. − Szent György-napi Forgatag, táncház és a kihajtás ünnepi szokásainak felelevenítése
2019. május − Pünkösdi ünnep, pünkösdi királyválasztás és táncház
2019. június − nyári napforduló, táncház és Szent Iván-éji szokások

Mentés


Mentés

Matematika másKÉPp
a Napraforgó Waldorf Iskolában

2018. július 01 – 2019. június 30.

Pályázati azonosító: NTP-TFJ-18-0047
Elnyert támogatás: 518 000 Ft 

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017–2018. évi cselekvési programja alapján a tehetségsegítés feltételrendszerének javítását célzó eszközök beszerzésének, hazai programok támogatására kiírt nyílt pályázaton.

A pályázatban vállalt tevékenység: 60 órás, tanórán kívüli, új kezdeményezésű, tehetségazonosító és tehetséggondozó program megvalósítása.
A program kiemelt célja, hogy a matematikai képességeket a Waldorf-alapelvekkel összhangban  látványosan, tevékenységorientált módon, mégis hatékonyan oktatni a diákok számára.

A matematika tehetségfejlesztő foglalkozások főleg érdekes matematikai problémák felvetéséről, közös feladatmegoldásokról, együttgondolkodásról szólnak. A fő irányvonal a logikai problémák (Ki tart halat?), algebrai érdekességek (2x2 néha 5), illetve gyakorlati betekintés a geometria világába („testépítés” a Geofantasy készlettel). A matematikai tehetséggondozó szakkör ötletét a Geofantasy nevű rendszer, egy új geometriai modellező készlet adja. A rendszer kézzelfogható és játékos módon vezet végig a geometria tanításán „óvodától az egyetemig” − lehetőséget ad mind a lemaradó gyerekek felzárkóztatására, mind a tehetséges gyerekek számára egy újfajta, előremutató nézőpontot adni a geometrián keresztül egy gyakorlatibb, az élet számos területén használható tudás felé.

Mentés


Mentés

A 15 ALKALOM IDŐPONTJAI:

2018.09.22. – AUTÓMENTES VILÁGNAP
2018.10.04. – AZ ÁLLATOK VILÁGNAPJA
2018.10.21. – FÖLDÜNKÉRT VILÁGNAP
2018.11.09. – FELTALÁLÓK NAPJA
2018.11.30. – NE VÁSÁROLJ SEMMIT NAP
2018.12.05. – A TALAJ VILÁGNAPJA
2019.02.02. – A VIZES ÉLŐHELYEK VILÁGNAPJA
2019.03.16. – A FÖLD ÓRÁJA
2019.03.21. – AZ ERDŐK VILÁGNAPJA
2019.03.22. – A VÍZ VILÁGNAPJA
2019.04.22. – A FÖLD NAPJA
2019.05.10. – MADARAK ÉS FÁK NAPJA
2019.05.15. – NEMZETKÖZI KLÍMAVÁLTOZÁSI NAP
2019.05.22. – MAGYAR TERMÉSZET NAPJA
2019.06.05. – KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP 

TERMÉSZETTUDOMÁNYOKKAL A TEHETSÉGEKÉRT
A DEBRECENI WALDORFBAN

2018. július 01 – 2019. június 30.

Pályázati azonosító: NTP-MTTD-18-0082
2019. július 01 – 2020. június 30.

Elnyert támogatás: 1 300 000 Ft

az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017–2018. évi cselekvési programja alapján a matematikai, a természettudományos és a digitális kompetenciák erősítését segítő, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetséggondozó programok megvalósítását, hazai és határon túli tehetségsegítő programok támogatására kiírt nyílt pályázaton.

Célunk a tehetséges fiatalokat célzó természettudományos kompetenciák erősítését segítő, általános felfedezési tapasztalatokat nyújtó komplex tehetséggondozó programok megvalósítása. A környezettel, a fenntarthatósággal összefüggő jeles napokra fűztük fel a tevékenységeket. 15 alkalommal, alkalmanként 4 órás interaktív, kísérletekkel gazdagított foglalkozás-sorozattal szeretnénk a gyerekek természettudományokkal kapcsolatos ismereteit gazdagítani, kísérletező, kreatív gondolkodásukat fejleszteni.

A program kiemelt célja a résztvevő gyerekek életkorához igazodó, élményközpontú ismeretterjesztés, a sokoldalú, gyermeki aktivitásra és kreativitásra épülő tudásközvetítés. A laborkísérletekre épülő tevékenységekkel, a gyakorlati életből hozott példák alkalmazásával igyekszünk életközeli, ugyanakkor látványos, élményszerű foglalkozásokat tartani. A változatos, élményközpontú, kísérleti megfigyelésekre alapuló tevékenységek a készségek, jártasságok gyarapodását és a különböző kompetenciák fejlesztését is segítik. Legalább ennyire fontos a számunkra, hogy a gyerekek hozzájussanak új ismeretekre, s hogy minőségi időtöltést biztosítsunk a számukra. A tevékenységek mindig interaktívak, a gyerek aktívan, saját tapasztalati útján szerzi új ismereteit.

Mentés


Mentés

NAPKÖZI ERZSÉBET-TÁBOR

2018. június 18 – 2018. június 22.

Pályázati azonosító: 2018-NNK-01-0042
Elnyert támogatás: 540 000 Ft 

az Alapítvány az Erzsébet Táborok keretein belül Napközi Erzsébet-tábor elnevezéssel kiírt nyílt pályázaton.

A minőségi, élmény alapú, gyermekcsoportok számára elérhető táborok célja, hogy az Alapítvány által szakmailag irányított, helyi napközi táborokban részt vevő gyermekek közös élményekkel és örök emlékekkel gazdagodjanak. Kiemelt cél, hogy a Magyarország területén élő hátrányos
helyzetű tanulók közösségei lakóhelyükön is hozzájuthassanak az Erzsébet Táborok táboroztatási szolgáltatásához.Mentés


Mentés

KOMPOSZTÁLÁS ÜNNEPE 2017

Egészséges talaj, egészséges étel! Komposztálj!
2017. december

Hatodik alkalommal hirdette meg a Humusz Szövetség a Komposztálás Ünnepét.
Céljuk a szerves hulladékok – más néven zöld javak – mennyiségének csökkentése és körforgásban tartása, valamint az, hogy ezt a tevékenységet az oktatásba is beemeljék úgy, hogy élmény legyen a tanulás.
A Komposztálás Ünnepe mozgalomhoz bármilyen, a komposztálás témájához kapcsolódó tevékenységgel pályázhattak óvodai, iskolai csoportok, közösségi kertek, illetve képzőművészeti alkotó közösségek.

A 2017-es évben rekordszámú, 98 csoport regisztrált a Komposztálás Ünnepére, ami jelzi a téma iránti lelkesedést. Országszerte számos helyszínen, változatos tartalommal, és sokféle módon tartottak Komposztünnepet kicsik és nagyok. A megküldött anyagok jobbnál-jobb környezeti nevelői munkáról, és a téma iránti elkötelezettségről tanúskodtak. A díjazottak kiválasztásánál szempont volt, hogy a megvalósított program mennyire volt egyedi, különleges, eltérő a megszokottól, esetleg maradandót alkottak, vagy új módszerekhez nyúltak, illetve az egyes korcsoportoknál ajánlott témaköröket hogyan építették bele a programba a pályázók. 

Iskolánk öko-beszámolójával bekerült a 2017-es Komposztünnep díjazottjai közé, a megvalósított színvonalas programjainkat a "Te és a Talaj" színező és foglalkoztató füzetekkel díjazták.

Mentés


Mentés


ÚJ KENYÉR HAVA   2017. augusztus 31.
Program:
aratási énekek tanulása, új búza őrlése, interaktív mesélés,
kenyérdagasztás és -sütés, új kenyér felvágása, táncház.


SZÜRET   2017. szeptember 18.
Program:
szüreti énekek tanulása, mustkészítés, lekvárfőzés, kóstolás, szüreti táncok.


MIHÁLY-NAPI  ERŐPRÓBÁK   2017. szeptember 29.
Program:
bátorság- és ügyességi próbák, lakomakészítés (sárkányrétes), dal- és tánctanulás, mérlegelés.


MÁRTON-NAP   2017. november 10.
Program: t
ökfaragás, töksütés; Márton-napi kincskereső manók készítése;
Márton-napi jelmezek készítése; Szent Márton története dramatikus játék.


SZENT MIKLÓS-NAP   2017. december 06.
Program:
Gyertyamártás, festés adventi hangulatban, téma: a Fény születése;
ajándékkészítés, közös éneklés, furulyázás.


ADVENT   2017. december 07.
Program:
daltanulás – adventi énekek, festés – téli famegfigyelés: a fenyő;
csengettyűzés a Csengő Nap zenekarral, adventi spiráljárás (bensőséges ráhangolódás az ünnepekre).


KARÁCSONY   2017. december 22.
Program:
daltanulás – karácsonyi énekek, euritmia – téli kristályforma,
karácsonyi dekoráció- és ajándékkészítés, adventi lakomához süteménykészítés.


ÚJÉV   2018. január 08.
Program:
daltanulás, a regölés hagyománya, újévi versek, köszöntők tanulása, táncház.


FARSANG   2018. február 19.
Program: jelmez- és kiszebáb-készítés, kiszebáb-égetés, fánksütés, táncház.


HÚSVÉT   2018. március 28.
Program: kalácssütés, tojásfestés és -díszítés, hagyományőrzés – falusi húsvéti hagyományok megismerése, daltanulás.


SZENT GYÖRGY-NAPI FORGATAG   2018. április 28.
Program: Szent György-napi legenda előadása zenével, táncbetéttel, díszletekkel, vásári kalandok, Szent György-napi sárkány készítése, láthatatlan labirintus


KOMPLEX TEHETSÉGPROGRAM
A NAPRAFORGÓ WALDORF ISKOLÁBAN

2017. augusztus – 2018. június 30.

Pályázati azonosító: NTP-KNI-17
Elnyert támogatás: 1 496 000 Ft
az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2017–2018. évi cselekvési programja alapján  a hazai és határon túli köznevelési intézményekben működő komplex tehetséggondozó programok támogatására kiírt nyílt pályázaton.
A Nemzeti Tehetség Program céljai között szerepel a hazai és a határon túli tehetséges tanulókat, fiatalokat támogató tehetségsegítő programok folyamatos működtetése, a tehetségsegítő hagyományok őrzése és gazdagítása, a hazai és határon túli magyar tehetségfejlesztő közösségek együttműködésének segítése.

Célunk: a népi hagyományaink, szokásaink megismertetése komplex művészeti, interperszonális és testi-kinesztetikus gazdagító programokon keresztül.
A foglalkozások 15 alkalomból tevődnek össze, alkalmanként 4 órás időtartamot foglalnak magukba, a foglalkozások kiemelten az Alföld-, illetve a Hortobágy-környéki szokásokra épülnek: új kenyér hava, szüret, Mihály-nap, Márton-nap, advent, Szent Miklós, Karácsony, Újév, Farsang,  Húsvét, Szent György-nap, Mihály-nap, Pünkösd, Szent Iván éj, aratóünnep.

A program kiemelt célja a résztvevő gyerekek életkorához igazodó, élményközpontú ismeretterjesztés, a sokoldalú, gyermeki aktivitásra és kreativitásra épülő tudásközvetítés. A néphagyományra épülő tevékenységekkel: a népi játékkal, tánccal, énekléssel, mesével, élőzenés táncházzal, a természetes anyagokkal való kézműveskedés tudatos alkalmazásával a művészetekkel nevelés jegyében alakítjuk ki a foglalkozásokat. Kiaknázzuk a népművészeti tevékenységekben rejlő páratlan pedagógiai lehetőségeket: a változatos, élményközpontú, értékes szabadidős tevékenységek a készségek, jártasságok gyarapodását és a különböző kompetenciák fejlesztését is segítik.  Legalább ennyire fontos a számunkra, hogy a gyerekek hozzájussanak a magyar kultúra értékeihez és minőségi időtöltést biztosítsunk a számukra.
A tevékenységek mindig alkotásközpontúak. Akár kézműveskedésről, akár zenélésről, drámajátékról, táncról van szó, lényeg, hogy az egyén alkothasson, ráérezzen saját stílusára, gondolatokat közvetítsen. Mindegyik alkalommal az ünnephez kötődően mindegyik terület kíván szabadon választható tevékenységeket, melyek produktívak, alkotás- és élményközpontúak.

A 15 alkalom produktumai:
Új kenyér hava: kenyérsütés
Szüret: mustkészítés, lekvárfőzés
Mihály-nap: lakomakészítés az ügyességi próbák után
Márton-nap: tökfaragás, manókészítés, sütés
Szent Miklós: ajándékkészítés (gyertyamártás, festés, mézes sütése)
Advent: spiráljáráshoz a fenyőág-labirintus elkészítése, daltanulás
Karácsony: betlehemes előadás
Újév: újévi versek, köszöntők, daltanulás, tánc
Farsang: fánksütés, jelmezkészítés, kiszebáb készítése
Húsvét: tojásfestés, kalácssütés, daltanulás
Szent György-nap: a legenda előadása zenével, táncbetéttel, díszletekkel
Mihály-nap: lakomakészítés, zakuszkafőzés, ételosztás rászorulóknak
Pünkösd: pünkösdi királyválasztás próbáinak előkészítése, koszorúkészítés, nemezelés
Szent Iván éj: tánc-, daltanulás
Aratóünnep: búza betakarítása, daltanulás, táncház


MIHÁLY-NAP   2018. május 10.
Program: festés, közben tavaszi népdalok tanulása; egészséges, kenyérre kenhető, zöldséges kencék készítése; népi játékok, rajzkiállítás; lakoma, táncház.


DEBRECEN NEVEZETESSÉGEI   2018. május 12.
Program: Debrecen nevezetességeinek meglátogatása: Botanikus kert, Református Kollégium, Nagytemplom, főtér


2 NAPOS TANULMÁNYI ÚT   2018. május 14-15.
Úticél: Perkupa, Telkibánya


PÜNKÖSD   2018. május 18.
Program: pünkösdi királyválasztás próbáinak előkészítése, nemezelés, koszorúkészítés, pünkösdi király-választás.


BUDAPEST 2018. június 08.
Program: múzeumpedagógiai foglalkozás


DRÁMANAP  2018. június 13.
Program: dal- és tánctanulás, jelmezkészítés, színpadi előadás.


SZENT IVÁN-ÉJ 2018. június 22.
Program: daltanulás, éneklés, kézműveskedés, tűzgyújtás, táncház.Mentés


Mentés

LÉLEKzetFÁK
21 ÉV – 21 FA

2017-2018

Fák, Fény, Föld… Emberiség. Mind EGY, s nem mindegy, hogyan veszünk részt, hogyan vállalunk felelősséget Önmagunkért, cselekedeteinkért.
Az iskolai ÖKO/pályázati csoport lelkes, tenni akaró szülőkkel és önkéntesekkel egy egyre bővülő körben ápolta, növelte, érlelte a gondolatot, hogy szeretnénk egy hosszú távú, közösségen túlmutató faültetési programot megvalósítani és hagyománnyá tenni az iskolában. Így jött létre a LÉLEKzetFÁK projektünk.

 


Mentés

"WALDORF-ISKOLA A HORTOBÁGYON"
HUNG-2014 C jelű pályázat

2015. május 13–2015. október 31.

Pályázati azonosító: 645-6/2015/NAKVI

Iskolánk a Hungarikum Bizottság és a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott HUNG-2014 C NAKVI pályázat nyertese, mely a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására irányul.

A pályázat által támogatott cél: helyi (települési, tájegységi, megyei) értéktárakban, a külhoni értéktárakban, a Magyar értéktárban, a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott nemzeti értékek és a hungarikumok bemutatása, gyűjtése, továbbá értékőrző iskolai rendezvények keretében, rajz-, fotó-, videó pályázat, valamint vetélkedők szervezése és lebonyolítása, illetve nemzeti értékeket gyűjtő foglalkoztató vagy munkafüzet létrehozása.

Iskolánk a pályázat elnyerésével 1.999.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A pályázat keretein belül iskolánk valamennyi osztálya tavasszal, illetve szeptemberben a Hortobágyra kirándult, melynek útiköltségét, belépőjegyeit (Pásztormúzeum, Kocsikiállítás, Kézműves udvar, madármegfigyelés stb.), valamint az ehhez kapcsolódó epocha eszköz- és anyagszükségletét a pályázatból finanszíroztuk. Az osztályok az éppen aktuális epochához kapcsolódóan dolgozták fel a hortobágyi kirándulás élményeit, a terepjárás során tapasztaltakat, tanultakat.
Szeptember végén, Szent Mihály napján egy interaktív foglalkozást és kiállítást szerveztünk a kirándulások fényképeiből, rajzaiból, a kézműves alkotásokból, valamint egy naptárt állítottunk össze a legszebb gyermekrajzokból.

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés


Mentés

KOKOSZ „ÉGIG ÉRŐ TANTEREM”
KEMENCE ERDEI ISKOLA

2015. október 12-16.

A Környezet - és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint konzorciumi partnerek a Svájci-Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú „Égig érő tanterem” című projekt keretében 2015. 06. 08-án tette közzé felhívását, mely támogatási lehetőséget biztosít alapfokú (1-8. évfolyamos) és középfokú (5-8. évfolyamos) iskoláskorú gyermekek erdei iskola programon való részvételéhez minősített szolgáltatóknál.

Támogatás célja:
Lehetőséget teremteni a magyar iskoláskorú gyermekek számára, hogy
- minél több gyermek legalább egyszer eljuthasson erdei iskolába.
- részesüljenek a nevelési-oktatási rendszeren keresztül abban a tanulásszervezési módban/formában, amely lehetőséget biztosít a közvetlen környezet megélésére a folyamatok összefüggésben való látására és jelentős közösségkovácsoló erővel is bír.
- megismerjék a NATURA 2000 programot, területeket, és ezen területek természetvédelmi értékeinek fontosságát.

A támogatás futamideje:
Támogatást a 2015. szeptember 07. és 2015. november 13. közötti időszakra tervezett erdei iskola program megvalósításához lehetett igényelni.Mentés


Mentés

BÜKKSZÉKI NYÁRI TÁBOROZÁS

2015. július 06-10.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. 05. 06-án hirdette meg pályázatát debreceni székhelyű állami fenntartású általános iskolák, debreceni székhelyű önkormányzati fenntartású gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézmények, valamint debreceni székhelyű civil szervezetek által hátrányos helyzetű gyermekek részére szervezett nyári üdültetés megvalósítására.

A pályázat célja:
Debreceni lakóhelyű, hátrányos helyzetű, általános iskola felső tagozatán tanuló gyermekek nyári üdültetésének megvalósítása 2015. június 22 – 2015. augusztus 15. közötti időszakban.
Pályázónként egy pályázatot lehetett benyújtani, amelyben 2 pályázati helyszín és időpont megjelölésére volt lehetőség.

DMJV Önkormányzata által nyújtott támogatás:
Pályázatonként maximum 20 gyermek + 2 felnőtt kísérő (összesen 22 fő) részére szállás, ellátás és szervezett programok költsége minden esetben. (A résztvevőket kizárólag az utazás költsége terheli.)

Mentés

Mentés


Mentés

KOKOSZ „ÉGIG ÉRŐ TANTEREM”
MÁROKPAPI ERDEI ISKOLA

2015. május 11-15.

A Környezet – és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint konzorciumi partnerek a Svájci-Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú „Égig érő tanterem” című projekt keretében 2015. 01. 22-én tették közzé felhívásukat, mely támogatási lehetőséget biztosít alapfokú (1-8. évfolyamos) és középfokú (5-8. évfolyamos) iskoláskorú gyermekek erdei iskola programon való részvételéhez minősített szolgáltatóknál.

Támogatás célja:
Lehetőséget teremteni a magyar iskoláskorú gyermekek számára, hogy
– minél több gyermek legalább egyszer eljuthasson erdei iskolába.
– részesüljenek a nevelési-oktatási rendszeren keresztül abban a tanulásszervezési módban/formában, amely lehetőséget biztosít a közvetlen környezet megélésére a folyamatok összefüggésben való látására és jelentős közösségkovácsoló erővel is bír.
– megismerjék a NATURA 2000 programot, területeket, és ezen területek természetvédelmi értékeinek fontosságát.

A támogatás futamideje:
Támogatást a 2015. április 08. és 2015. május 30. közötti időszakra tervezett erdei iskola program megvalósításához lehetett igényelni.

Mentés

Mentés


Mentés


Mentés