LÉLEKzetFÁK faültetési projekt

NŐJENEK A FÁK AZ ÉGIG, LÉLEKTŐL LÉLEKIG!

 

BEMUTATKOZUNK

Fák, Fény, Föld… Emberiség. Mind EGY, s nem mindegy, hogyan veszünk részt, hogyan vállalunk felelősséget Önmagunkért, cselekedeteinkért.
Az elmúlt hónapokban az iskolai ÖKO/pályázati csoport lelkes, tenni akaró szülőkkel és önkéntesekkel egy egyre bővülő körben ápolta, növelte, érlelte a gondolatot, hogy szeretnénk egy hosszú távú, közösségen túlmutató faültetési programot megvalósítani és hagyománnyá tenni az iskolában. Így jött létre a LÉLEKzetFÁK projektünk.

 

A LÉLEKzetFÁK
1. ELÜLTETETT FÁJA
(2017.03.27.)

A LÉLEKzetFÁK első elültetett fája a legnagyobbaktól a legkisebbeknek érkezett. A 8. osztállyal lélekben is készültünk erre a napra, a faültetést valamiféle ünnepnappá szerettük volna emelni, olyan elemekkel akartuk gazdagítani, amit csak mi, waldorfosok tudunk adni.

 

LÉGZÉS, LÉLEK, RITMUS, JELENLÉT

A Waldorf-pedagógiában és -emberszemléletben meghatározó jelentősége van a helyes ritmusnak, a gyerek életkori sajátosságaival, testével, lelkével, szellemével, az őt körülvevő világgal, a természettel való harmonikus „együttlélegzésnek”.

A LÉLEKzetFÁK 2. ELÜLTETETT FÁJA (2017.04.04.)

Egy esőmentes tavaszi napon a Siketek Óvodájában a 8.-os gyerekek egy mesét jeleltek el, és egy LÉLEKzetFÁT ültettek el. Megható és csodálatos volt minden perc, amit a csillogó szemű apróságokkal töltöttünk el. A mesék és a csend világa között, reméljük, mi is hidat és „mesét” teremtettünk, bebizonyítva, hogy a híd mi mindannyian magunk vagyunk és lehetünk a két világ között.

 

A LÉLEKzetFÁK
3. ELÜLTETETT FÁJA
(2017.04.18.)

Ezen a héten a Ciróka családi Napközit ajándékoztuk meg egy LÉLEKzetFáVAL. A kis barkafa nem terebélyes lombjáról, vastag törzséről lesz emlékezetes, hanem arról a meséről, amit néhány hajdúszoboszlói család szőtt azért, hogy gyermekeik méltó helyen tölthessék hétköznapjaikat. Legyen ez a fa sokak számára útjelző is!

A LÉLEKzetFÁK
4. ELÜLTETETT FÁJA
(2017.04.22.)

A Szent György-napi vásár alkalmából az iskolában kerítettünk sort a 4. LÉLEKzetFA elültetésére a középső épület előtti kertrészen. Segítségünkre voltak a 8.osztályosok, Ildikó, Imre, valamint a nagy körben jelenlévő érdeklődőknek is lehetőségük volt hozzájárulni egy-egy lapátnyi földdel a fa elültetéséhez.

A FIÚ, AKI FÁKAT ÜLTET

AZ ÉV EMBERE EURÓPÁBAN 2015-BEN 

Felix Finkbeiner sok millió fa ültetésével küzd bolygónk megmentéséért. A Reader’sDigest neki adományozta a huszadik Az év embere Európában díjat, így ő lett a legfiatalabb tagja annak a különleges társaságnak, amely azért tevékenykedik, hogy jobb hely legyen a világ.

A LÉLEKzetFÁK
5. ELÜLTETETT FÁJA
(2017.04.30.)

Az 5. LÉLEKzetFA elültetésére Simán került sor, melyet az 1. osztályos gyermekek és szüleik osztálykirándulásuk során,
egy falatnyi földben helyeztek el.

A LÉLEKzetFÁK
6. ELÜLTETETT FÁJA
(2017.05.01.)

Az 6. LÉLEKzetFA elültetése az iskola zöld vonulatát erősítő Bocskorszíj Társasághoz kötődik, melyet a szögligeti kiránduláson néhány család részvételével a vár közelében helyeztek a földbe.

A LÉLEKzetFÁK
7. ELÜLTETETT FÁJA
(2017.05.10.)

„A világba nézek, melyben ragyog a napfény…” – ezzel az áldással kezdődött a 7. faültetési „ceremónia” a debreceni Gyengénlátók Otthonában, mely tényleg több volt, mint egy fa elültetése… Igazi ünnep.

A LÉLEKzetFÁK
8. ELÜLTETETT FÁJA
(2017.05.20.)

Hogy össze tud hozni embereket egy apró növevény? Nem csak a gyerekekért folyó gondoskodás, a velük való játék, nem csak az összekapaszkodó kezek képeztek hidat a kört alkotó szülők és gyerekek között, hanem kis fánk lélegzete, az együtt LÉLEKzés is összekapcsolt bennünket .

MÉSZÁROS MÁTÉ:
ÉLET FA

Táplál egy magocskát 
Mely kikel s virágzik 
Növeszt bokrot vagy fát 
Csak a víz hiányzik…

 ÉLET FA

 

A LÉLEKzetFÁK
9. ELÜLTETETT FÁJA
(2017.10.17.)

A LÉLEKzetFÁK 9. fájának elültetése az Agrár Egyetem kertjében, sok érzékszervünk kapujának kinyílásával történt: a sokat használatos szemet néha bezártuk, hogy kiélezzük a többit.
Millió kincset találtunk, s annyi mindenre rácsodálkoztunk!

 

 

A LÉLEKzetFÁK 10. ELÜLTETETT FÁJA (2017.11.08.)

A LÉLEKzetFÁK kezdeményezésünk keretében egy rózsaszín virágú vadgesztenye-csemete elültetésében vehettünk részt. Segítőnktől – sok más hasznos dolog mellett – megtudtuk, hogyan iszapoljuk be az ültetőgödröt; hová kell szúrni a karót, hogyan tartsuk a kis fát az uralkodó széliránnyal szemben.

A LÉLEKzetFÁK 11. ELÜLTETETT FÁJA (2017.11.10.)

Állt egy karcsú nyírfácska a réten, és aztán útra kelt a csemete, hogy a Napraforgó iskolásai körében állhasson. Sütött a nap, esett az eső és csak várt. Nem hiába! Szent Márton köpenye villant meg, és hipp-hopp meghozta a segítséget…

A LÉLEKzetFÁK 12. ELÜLTETETT FÁJA (2018.04.13.)

Az 1. osztály egy cég meghívására ültetett el egy kis fűzfát, ami nem sokkal volt magasabb, mint az osztály legmagasabb tagjai. Alaposan megfigyelték, megsimogatták és furulyáztak is számára, hogy életerős, nagy fává nőhessen.

A LÉLEKzetFÁK 13. ELÜLTETETT FÁJA (2018.04.18.)

6. osztályunk a Hortobágyi Vadasparkba látogatott el, ahová egy csavaros fűzfát ültettek el a vadaspark központjához közeli kis tó partján. Amikor a gyerekek elfurulyáztak pár dalt, a vadlovak megindultak feléjük és átgázoltak a tavon…

A LÉLEKzetFÁK 14. ELÜLTETETT FÁJA (2018.04.19.)

5. osztályunk egy pitypangos gyönyörű rét szélén folydogáló erecske partján kezdte meg a tavaszi faültetést. A fűzfácskának ez éppen egy megfelelő hely: egy nagyobb fűzfa áll a szomszédjában és népes baromfiudvar tölti meg hangjaival a partot…

 

A LÉLEKzetFÁK 15. ELÜLTETETT FÁJA (2018.04.24.)

5. osztályunk egy kiadós zápor után kerekedett fel, hogy egy liliomfát ültessen el a Babits utcai ovisokkal. Énekkel köszöntötték egymást és ezt a szép napot. Ezután locsoltak, tapostak, döngöltek és egyszer csak ott állt délcegen a fa.

A LÉLEKzetFÁK 16. ELÜLTETETT FÁJA (2018.05.03.)

A 3. és 4. osztályosaink egy állatkerti látogatás során beszélgettek az őshonos tölgyek szerepéről, majd makkokat válogattak és egyesével elültették, hogy kis facsemetéket nevelhessenek belőlük. A végeredményen meglepő lett: 166 kis LÉLEKzetfaMAGot sikerült elültetni – közel annyit, amennyi iskolánk lélekszáma!

A LÉLEKzetFÁK 17. ELÜLTETETT FÁJA (2018.05.04.)

Az 1. és 2. osztállyal a derecskei almáskertbe látogattunk el, hogy részt vegyünk a következő facsemete elültetésén és megismerkedjünk a kert gyerekbarát programjával. A gyerekek számára a legizgalmasabb egy traktor mögé felszerelt almás ládákban való utazás volt…

 

A LÉLEKzetFÁK 18. ELÜLTETETT FÁJA (2018.05.11.)

4. osztályosaink egy kis virágzó almafacsemetét ültettek el a Derecskei Almáskertben, amit a gyerekek megjelöltek, énekelve megáldottak − kívánva, hogy nagyra nőjön, hamar termőre forduljon.

A LÉLEKzetFÁK 19. ELÜLTETETT FÁJA (2018.10.19.)

A WOW-dayt az 1. osztályosaink faültetéssel kezdték a Debreceni Klinika 1. ovijában, ahol egy törökmogyoró facsemetét ültettek el.

A LÉLEKzetFÁK 20. ELÜLTETETT FÁJA (2018.10.21.)

A 20. fát az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt NTP-MTTD-18-0082 “Természettudományokkal a tehetségekért a debreceni Waldorfban” pályázat egyik programjaként ültették el 6. osztályos diákjaink az Állatkertben.

A LÉLEKzetFÁK 21. ELÜLTETETT FÁJA (2019.04.27.)

A 21. fát a 10. Szent György-napi Forgatagon ültettük el iskolánk udvarában lelkeket összekapcsoló, ünnepélyes keretek között.

Én egy szövegblokk vagyok. Kattints a szerkesztés gombra a szöveg megváltoztatásához. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.