Egy héttel ezelőtt három nagy sikerű, emlékezetes előadással mutatta be a 12. osztály Kárpáti Péter: Cinóber hadművelet c. drámája alapján készült vizsgaelőadását a Csokonai Fórumban, Juhász Árpád drámatanárunk mentorálásával.
Ezúton is nagyon köszönjük a fiatalok magával ragadó színpadi játékát, Juhász Árpádnak és Juhászné Bartus Hédinek a darab színpadra állítását, a szervezést és a rendezést, a Csokonai Színháznak és Gemza Péter igazgató úrnak a méltó és professzionális színházi körülményeket! Szintén nagy köszönet illeti a Méliusz Juhász Péter Könyvtárat, amelynek előadótermét együttműködési megállapodásunk alapján a próbafolyamat egésze során használhatták a diákok.
„A 12.-es éves dráma a Waldorf-érettségi egyik alappilére. Ezzel valószínűleg minden diák, tanár és szülő tisztában van. De vajon azt tudjuk-e, hogy milyen kihívásokkal kell megküzdeniük a fiataloknak, amíg elérnek a folyamat végét jelentő tapshoz? Valóban pusztán egy előadás létrehozása a cél? Egy előadásé, amelyet csupán három alkalommal láthat a közönség? Megéri ez a sok belefektetett munkát?
Köszönet az Iskolának, hogy megteremtette a próbaidőszak folyamatosságát, a Méliusz Könyvtárnak a próbahely biztosításáért, a Csokonai Színháznak pedig a professzionális előadáshelyszínért!
Juhász Árpád
drámatanár