• Gasztronómiai diáksiker

Mindig nagy örömünkre szolgál, amikor azt látjuk, hogy a nálunk tanuló gyerekek az iskola kapuin kívül is próbálgatják magukat, érdeklődnek a világ dolgai iránt, találnak olyan elfoglaltságot, ami teljes lényüket átjárva gyarapítja őket. Thür Dominic 5. osztályos diákunk múlt szombaton egy olyan oldalát mutatta meg, amiről talán nem sokan tudnak: édesapja nyomdokaiba szegődve indult a…

• Keresztény Közösség alapításának 100. évfordulója – 2022.09.17.

Kedves Közösségünk! Az immár minden kontinensen tevékeny Keresztény Közösség alapításának 100. évfordulóját ünnepeljük gyülekeztünk tagjaival, barátainkkal és az érdeklődőkkel 2022. szeptember 17-én, szombaton a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában.          „Ima az emberért” mottójú rendezvényünk célja az emlékezés mellett az, hogy érzékeltessük az alapító impulzus hordozását és jövőformáló törekvéseinket.         Kérjük, jelezzétek a…

• Hangák

A  Hangák (hangak.hu) egy támogató, egymást segítő, női közösség a jobbító szándék iránt elkötelezett, nyitott csapat. A Hangák Zöldközösségi Szerveződés célja együtt lenni, együtt tenni, környezettudatosabban létezni a hétköznapokban, és másokat is erre biztatni. Abban próbálunk segíteni, hogy Te is megtaláld az utad, hogyan tehetsz környezetedért a hétköznapokban, hogyan lesz a fenntarthatóság egy nehezen megfogható…

• NapraFarm Hírmondó: felépült a jurtánk!

Nagy örömmel adjuk hírét, hogy felépült iskolai biogazdaságunk közösségi tere, a JURTA! Kertművelő diákjaink közül néhányan már az építés folyamatát is nyomon követhették, és első kipróbálói lehettek az új, kihelyezett iskolai terünknek. A következő hetekben minden osztály birtokba veheti majd, és örömmel látjuk a szülői kört is látogatásra!