• Volt diákok az úton – Bucci Adrienn

Mindig nagy örömmel és érdeklődéssel követjük volt diákjaink életútját, érdekes újra és újra rácsodálkozni, kit merre vezet az élet – és időnként elgondolkozni rajta, mi látszott mindebből évekkel ezelőtt egy-egy időpillanatban az iskolában.  Bucci Adrienn több iskolaváltást is megélt, tapasztalatairól és útjáról az alábbiakban olvashattok. „Meglehetősen rossz vagyok az ilyen „számadásos” feladatokban, ahol azt kell…

• Nyílt nap a Bothmer-képzésen 2022.05.14.

Kedves Kollégák, Szülőtársak! Május 14-én szombaton ismét nyílt napot tartunk a Bothmer-képzésen! Szeretettel várunk mindenkit, aki szeretné megismerni ezt a mozgásformát, függetlenül attól, hogy a képzésen részt szeretne-e venni! Reggel 9.00-kor kezdünk a csarnokban, úgy időzítsétek az érkezést, hogy eddigre már át tudjatok öltözni.  Fontos, hogy mozgásra alkalmas ruhában legyetek és benti tornacipőt hozzatok magatokkal.…

• Evangéliumi kör 2022.05.21.

Kedves Közösségünk! A debreceni Evangéliumkör egész tanévben éltette a Bibliából érkező gondolatokat, melyek életünket segítik. Május 21-én (szombaton) 17 órakor találkozunk legközelebb az iskolában, hogy az Újtestamentumbül János 16, 1-33 versét olvassuk. Várjuk az új érdeklődőket!  

• Fakések (5. osztály)

Az 5. osztály első féléves kézművesóráin a várva várt fakésekkel foglalkoztak. Mivel a fa belsejébe nem látunk bele, sokaknak némi fejfájást okozott a rovarok és lárváik falánksága nyomán maradt vájatrendszer. Ezeket a vonalakat vagy belekomponálták a saját elképzelésükbe a gyerekek, vagy éltek a probléma elengedésének lehetőségével. Az utolsó simításokat, a simára csiszolást már mindenki önállóan…

• Megyei Képzőművészeti Verseny – rajzpályázati sikerek

Korábban már hírt adtunk Tóth Bori 8.osztályos diákunk sikeréről, aki az Oktatási Hivatal Hajdú-Bihar Megyei Képzőművészeti Versenyén 1. helyezést ért el. A rajzverseny idei témája a sport volt. Az 1. fordulóra valamilyen sportágról, kedvenc sportról, saját élményről lehetett szabadon választható technikával A/4-es méretben képet alkotni.  Alsó tagozatosaink közül Győri-Baros Kitti (4.o.) és Stőhr Annabella (4.o.)…