• Kertművelés kicsit másképp – Waldorf Ice

Minden hónapban alkalmat kerítünk arra, hogy a kertművelésórák szorgos diákmunkája ne csak a NapraFarmon hozzon látványos eredményeket, hanem az iskolaudvar is szépüljön, alakuljon. A múlt héten beköszöntött fagy, és a lehullott hó némi tervmódosítást követelt meg, hiszen számos betervezett iskolai kertes munka lehetetlenné vált. No, de lelkes diákjaink számára nincs üresjárat! Egyes udvarszakaszok jégtelenítése, a…

• Elsős szervező előadás 2022.01.25.

Napraforgó Waldorf 25 – Művészeti kiállításhoz kapcsolódunk a következő elsős szervező előadással, amelynek helyszíne a Méliusz Könyvtár lesz, időpontja 2022. január 25. (kedd) 17 óra. Az előadás több témakört ölel majd fel, súlypontjai az ünnepkör és a Waldorf-iskola ünnepei lesznek. Az előadó Kovács Ágnes, az 1.osztály osztálytanítója, mesterpedagógus. Az előadást követően az érdeklődő szülőkkel közösen…

• Dr. Puskás István rendhagyó tárlatvezetésével megnyílt a Waldorf25 kiállítás a Méliuszban

A Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI művészeti kiállítását nyitotta meg, és rendhagyó tárlatvezetést tartott Puskás István, debreceni alpolgármester kedden, a Méliusz Központi Könyvtárban. ••••► A megnyitón felléptek a Csoóri Sándor Alapkezelő és az EMMI által támogatott CSSP-ZENEOKTAT-2021-0184 pályázat keretein belül zeneoktatásban résztvevő tanulók. #csoorialap  

• Könyvajánló – Mészöly Ágnes: A Kupolák Titka

Mészöly Ágnes: A Kupolák Titka Hárs Dóra elégedett az osztály cheerleaderei között kiharcolt helyével. Néhány óra múlva viszont ennek a pozíciónak a megőrzése lesz a legkisebb gondja. A kupolákban lakó, maradéktalanul jóságos lények átváltoztatják Dóra öccsét, és ő kénytelen lesz a különc osztálytársa, a csíkos hajú Panni segítségével megdönteni egy rendkívül kegyetlen és hataloméhes politikus,…

• Szappanfőzés (7. osztály)

7. osztályban kémiaepochán a láng-fény-égés megfigyelése mellett a szappant, mint igen felületaktív anyagot is próbálgattuk így-úgy, hiszen az anyagok kémhatása is terítékre kerül idővel… Ami az élmény mellett eredményt is alkotott, az a szappanfőzés folyamata volt: öröm volt szappant önteni, illatokat, gyógynövényeket hozzá „fűszerezni”, szinte műalkotáSokat teremteni. A házi szappanfőzésnek nagyon sok receptje létezik. A…

• Napraforgó Waldorf25 Művészeti kiállítás a Méliuszban 2022.01.18-02.07.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2022. január 18. (kedd)–február 07. (hétfő) között iskolánk művészeti kiállítására, melynek tematikája a Waldorf-iskola 12 évének ívét hivatott bemutatni diákjaink művészeti alkotásain keresztül. Megnyitó: 2022. január 18-án 17 órától. A kiállítást megnyitja és rendhagyó tárlatvezetést tart: dr. Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere.

• Fonás a 3. osztályban

A 3. osztályban a Teremtéstörténet meghatározó.  Nem csak történetként hallgatják meg a teremtés folyamatát a gyerekek, hanem mozgás, rendeződés, formák, ritmusok alakításával át is élik mindazt. Az euritmiaórákon még inkább kiteljesedik mindez a hangzó euritmia mozdulatai és a művészi módon rendezett mozgások, formák által. És persze Teremtést élnek meg nap mint nap, amikor a gondolatot…