„WALDORF-ISKOLA A HORTOBÁGYON” HUNG-2014 C jelű pályázat

2015. május 13–2015. október 31.

Pályázati azonosító: 645-6/2015/NAKVI

Iskolánk a Hungarikum Bizottság és a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott HUNG-2014 C NAKVI pályázat nyertese, mely a nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására irányul.

A pályázat által támogatott cél: helyi (települési, tájegységi, megyei) értéktárakban, a külhoni értéktárakban, a Magyar értéktárban, a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott nemzeti értékek és a hungarikumok bemutatása, gyűjtése, továbbá értékőrző iskolai rendezvények keretében, rajz-, fotó-, videó pályázat, valamint vetélkedők szervezése és lebonyolítása, illetve nemzeti értékeket gyűjtő foglalkoztató vagy munkafüzet létrehozása.

Iskolánk a pályázat elnyerésével 1.999.000 Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült.

A pályázat keretein belül iskolánk valamennyi osztálya tavasszal, illetve szeptemberben a Hortobágyra kirándult, melynek útiköltségét, belépőjegyeit (Pásztormúzeum, Kocsikiállítás, Kézműves udvar, madármegfigyelés stb.), valamint az ehhez kapcsolódó epocha eszköz- és anyagszükségletét a pályázatból finanszíroztuk. Az osztályok az éppen aktuális epochához kapcsolódóan dolgozták fel a hortobágyi kirándulás élményeit, a terepjárás során tapasztaltakat, tanultakat.
Szeptember végén, Szent Mihály napján egy interaktív foglalkozást és kiállítást szerveztünk a kirándulások fényképeiből, rajzaiból, a kézműves alkotásokból, valamint egy naptárt állítottunk össze a legszebb gyermekrajzokból.

KOKOSZ „ÉGIG ÉRŐ TANTEREM” KEMENCE ERDEI ISKOLA

2015. május 11-15.

Környezet – és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), mint konzorciumi partnerek a Svájci-Magyar Együttműködési Program SH/4/10 azonosító számú „Égig érő tanterem” című projekt keretében 2015. 01. 22-én tették közzé felhívásukat, mely támogatási lehetőséget biztosít alapfokú (1-8. évfolyamos) és középfokú (5-8. évfolyamos) iskoláskorú gyermekek erdei iskola programon való részvételéhez minősített szolgáltatóknál.

Támogatás célja:
Lehetőséget teremteni a magyar iskoláskorú gyermekek számára, hogy
– minél több gyermek legalább egyszer eljuthasson erdei iskolába.
– részesüljenek a nevelési-oktatási rendszeren keresztül abban a tanulásszervezési módban/formában, amely lehetőséget biztosít a közvetlen környezet megélésére a folyamatok összefüggésben való látására és jelentős közösségkovácsoló erővel is bír.
– megismerjék a NATURA 2000 programot, területeket, és ezen területek természetvédelmi értékeinek fontosságát.

A támogatás futamideje:
Támogatást a 2015. április 08. és 2015. május 30. közötti időszakra tervezett erdei iskola program megvalósításához lehetett igényelni.

BÜKKSZÉKI NYÁRI TÁBOROZÁS

2015. július 06-10.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata 2015. 05. 06-án hirdette meg pályázatát debreceni székhelyű állami fenntartású általános iskolák, debreceni székhelyű önkormányzati fenntartású gyermekvédelmi és gyermekjóléti intézmények, valamint debreceni székhelyű civil szervezetek által hátrányos helyzetű gyermekek részére szervezett nyári üdültetés megvalósítására.

A pályázat célja:
Debreceni lakóhelyű, hátrányos helyzetű, általános iskola felső tagozatán tanuló gyermekek nyári üdültetésének megvalósítása 2015. június 22 – 2015. augusztus 15. közötti időszakban.
Pályázónként egy pályázatot lehetett benyújtani, amelyben 2 pályázati helyszín és időpont megjelölésére volt lehetőség.

DMJV Önkormányzata által nyújtott támogatás:
Pályázatonként maximum 20 gyermek + 2 felnőtt kísérő (összesen 22 fő) részére szállás, ellátás és szervezett programok költsége minden esetben. (A résztvevőket kizárólag az utazás költsége terheli.)

KOKOSZ „ÉGIG ÉRŐ TANTEREM” MÁROKPAPI ERDEI ISKOLA