Tatai kirándulás – szemezgetés 8. osztályosaink fogalmazásaiból
„(…) Az első nap úticélja a csodálatos Visegrádi várhoz vezetett. Fellegvárnak is hívják, mert a Visegrádi hegység magas csúcsán található. Nagyon szép panoráma tárult elénk a magasból. A Dunakanyart megcsodálhattuk teljes szélességében. A vár belsejében érdekes kiállításokon vehettünk részt, amelyek a vár történetét mutatták be. Izgalmas termeken haladtunk át. a fellegvár teraszán egy zenész reneszánsz dalokkal szórakoztatott minket. (…)
Másnap túrázni indultunk. Jó volt a hegyi út, az erdei környezetben töltött idő. Ezután a várat néztük meg, amit Vízi várnak is hívnak, mert az Öreg-tó partján található. A vár felfedezése során múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt, egy gyilkosság rejtélyét oldottuk meg csapatokban.
Harmadik napunkon néztük meg a Fényes Tanösvényt. Itt egykor kristálytiszta forrás volt, de ezekből már csak lápok maradtak. Még ma is itt-ott enyhén 20-22 °C-os víz tör fel, aminek köszönhetően télen sem fagy be. Hangulatos cölöpsétányon lehet haladni. A séta során tavi tündérrózsákat is láthattunk. Kézi erővel működtetett csónakokkal is lehetett volna haladni. Egy nagy fából készült toronyból beláthattuk egy egész lápos vidéket. Nagyon izgalmas volt ez a terület. Ide máskor is szívesen visszajönnék.”
„(…) megnéztük a várat, benne viaszszobrokkal, a korona másolatával és fegyverekkel. (…) felmentünk a Buji hegyre, miközben láthattuk Jézus tizennégy stációját.
„(…) egy zarándokutat tettünk meg és felmentünk a buji körtemplom romjaihoz.
„(…) És most jött a nap fénypontja, a tatai vár, ami nagyon érdekes kiállításokkal kápráztatott el bennünket. (…) Harmadik nap elmentünk a Tatai rezervátumba, ahol egy sétányon tekintettük meg a csodás természeti jelenségeket.”
„(…) hatalmasat túráztunk a Gerecse hegységben. Fárasztó volt és sokszor nagyon meredek helyen jártunk, de gyönyörű tájakat láttunk. (…) egy tanösvényen sétáltunk a víz felett. Érdekes volt innen látni az élővilágot, nagyon szép tiszta volt a víz.”
„(…) Felmentünk a Fellegvárba. Gyönyörű volt a kilátás és a múzeumi részben lévő viaszbábukon jól szórakoztunk. (…) Utolsó napon a tatai Fényes tanösvényt mentünk el megnézni. Gyönyörű helyen gyönyörűen kiépített pallók.”