Kedves Waldorf Közösség! Kedves Szülőtársaink!
Már eddig is nagyon sok anyagi, lelki és szellemi támogatást kaptunk tőletek!
Nektek is köszönhetően idén szeptemberben már a 3. évfolyam indulhatott el a Rózsaház Gyógypedagógiai Waldorf Iskolában, ahol minden gyermek különleges. Értelmi fogyatékossággal, Down-szindrómával, autizmus spektrumzavarral, viselkedési, pszichés- és egyéb fejlődési zavarral, beszédfogyatékossággal élnek.
Most megint hatalmas összefogásra van szükségünk, hogy a 2021/22-es tanévben is biztonságosan működhessünk.
Arra hívunk Titeket, hogy fogjátok meg ti is a gyermekeink kezét, és lépjetek velünk, hogy Magyarország első gyógypedagógiai Waldorf-iskoláját működtetni tudjuk!
700 lépés a sorompótól az iskoláig
3 éve hoztuk létre azt az iskolát, ahol végre a mi gyerekeink is önmaguk lehetnek. Bár egytől egyig az átlagostól eltérő fejlődésűek, a Rózsaházban ők is kiteljesedhetnek. Látni, ahogy minden reggel együtt megteszik az utat a parkolótól az iskoláig – nekünk ez igazi ajándék. Az elmúlt években minden követ megmozgattunk, hogy fennmaradjon ez a varázslatos hely. Szülők, rokonok, rengeteg barát és ismeretlenek álltak már mellénk. Az álmunk folytatásához azonban így is szükség van még havonta 700 ezer forintra. Ezért fordulunk hozzád is kérésünkkel. Kérünk, tarts velünk Te is az úton! Egyösszegű vagy havi rendszeres adományoddal segíts Te is, hogy a gyermekeink olyan iskolában és közösségben nőhessenek fel, mely segít nekik a lehető legteljesebb és legönállóbb élet megteremtésében!
Fogadjatok örökbe egy lépést 12 hónapra.
Vagy akár egy nagy ugrást!
Köszönettel és hálával,
a Rózsaház Iskola közössége”
https://rozsahaz.hu
https://www.facebook.com/