A kézimunkaóra feladatai nem csupán a kéz mozgékonyságát és ügyességét segítik elő, hiszen közben szép tárgyak teremtődnek. (Már ez is elegendő indok lenne e feladatokra.)
Miközben a gyerekek életkoruknak megfelelő képességeikkel, leküzdendő akadályokon túl jutva dolgoznak, az elsajátított és ritmikusan ismétlődő mozdulatok által, a tevékenység az akarat, a lelki erők és a gondolkodás erőit támogatja. Mindennapi életünk nyelve még mindig használ fizikai kifejezéseket mentális tevékenységek leírására, pl. „megragadni valamit”, „felvenni a fonalat”, „összekuszálni valakinek a gondolatait”.
A harmadik év egyik jellemző darabja a hímzett nemezlabda. Az elkészítése közepette a teremtés folyamata játszódott le, s annak szellemi képe jelent meg a gyerekek számára.
A folyamatban a légies, szinte láthatatlan szálakból, a gyapjú szöszből, a kéz hőjével áthatott sűrűsödésben és a mozgás által történő átalakulás eredményeként formálódott meg a tapinthatóvá, keménnyé megformált labda, melyet similabda játékként használnak a gyerekek.
Ezután a fizikai síkról a lelki térbe kerültek a gyerekek, amikor a labda felszínét lánchímzés öltésekkel bejárták, s így tovább alakították a labdát. A hímzés finomabb erőket, gondosabb figyelmet kíván. E folyamatban az egyéni lelki tér kialakulásának szellemi képe volt a gyerekek előtt: A nagy, ismeretlen tér, ahová a 9 éves gyermek megérkezik, kíváncsiságot ébresztve hív, csalogat – bejárásra vár. Neki kell indulni, bár ismeretlen és tágassága riasztó is lehet, de meg kell tenni.
A meghímzett labda, a különböző színes szálak, mint egy-egy lelki minőség; a fejlődésnek indult lelkiségük képe: egyéni színek, egyéni utak, egyéni belső terek mutatkoznak meg az értő szemlélő számára.