Kémia epocha zárása a közös zakuszka- és sajtkészítés a 8. osztályban
Az ember a táplálkozása érdekében különböző élőlények életfolyamatait szakítja meg, szétválaszt, feldolgoz, átalakít, tisztít, finomít. Az egyes tápanyagokban mindezek után is tükröződik mindaz a folyamat, amely létrejöttekor lejátszódott. A vizsgált anyagokban tehát az életfolyamatok pillanatképeit tapasztalhatjuk, ezen folyamatoktól nem elválaszthatóak anyagi tulajdonságaik sem. Tevékeny figyelemmel kísértük a kémiaórákon
– a cukor változatos megjelenését és mozgékonyságát a kísérletekben, szörpben és pudingban,
– a keményítő kinyerését magtól a lisztig, a keményítő vízhez és a tűzhöz való viszonyát,
– a fehérje denaturációját, savval történő hevítés hatására kicsapódását,
– növényi olajforrások, állati zsiradékok meleghez és a tűzhöz való viszonyát, vízzel szembeni viselkedését. Ennek megfelelően az epocha végén sajtműhelybe látogattunk, ahol volt diákunk Bolya Koppány mutatta be a sajtkészítés helyét és módját. Majd sajtot készítettünk Seres Szilvivel, és kertművelésóra keretében Kozák Lajossal és Nagy Imrével pedig zakuszkát főztünk üstben. A tudásunk mellett testi gyarapodásunk is garantált a finom falatok kóstolgatása során.
A finomságok üvegbe kerültek, és a szülők örömmel vitték a család asztalára.
Kovács Ágnes
8.o. osztálytanító
Zakuszkafőzés
(…) Először elkezdtük feldarabolni a hagymát. Jól megszenvedtük, bőven voltak könnyezések, de sírások közepette sikerült mindet felvágnunk.
A 30 kg hagymát bedaráltuk, … megpucoltuk a 10 kg répát, amik meglepően nagyok voltak. A répa pucolása fárasztó munka volt, de közel sem annyira, mint a reszelés. 10 kg répát kellett lereszelni és dinsztelni.
Majd paprikát csumáztunk és vágtunk. Ledaráltuk a paprikát, amiből… irtó sok volt. De nagyon élveztük! Közben elmondtuk a Walesi bárdokat, a Vörös Rébéket, és persze elég sok paprikát zabáltunk.
E közben a hagyma fel lett téve a bográcsra az olajjal együtt. Mikor kész lett a paprika ledarálása, az is belement, s közben a padlizsánt is sütöttük. Majd mikor megsült és jó puha lett, kiszedtük a héjából. A sült padlizsánnak nagyon furcsa nyálkás tapintása volt, és folyton csúszkált ide-oda. kicsit össze„tutymákoltuk”, …és asszem ment bele a fazékba.
A zakuszka kavarását 15 percenként váltogattuk. Nem mindig volt kellemes, mert nagyon csapkodott ki, és nekem több helyen is megégette a kezemet.
(…) És mikor végleg kész lett, beleöntöttük a zakuszkát üvegekbe és a kazánházban sok pokróc közé raktuk, azaz dunsztoltuk.
Fantasztikus volt az egész!
Nagyon élveztem a készítését, és nagyon örülök, hogy része lett ez a jó élmény a 8.-os évemnek!