A Waldorf100 elképesztően gazdag programok megszervezésére inspirálta a Waldorf-közösséget.
Májusban született meg Thurnay Balázs gimis zenetanár lelkében, hogy Waldorf-gimisek adják elő Orff: Carmina Burana c. művet. Balázs mellé állt a Regionális Waldorf Gimnázium és szeptemberben elindult a szervezés.
Olyan zenészeket keresett, akik szívből és lelkesedésből muzsikálnak. Így talált rá Manuel Medina-ra, aki Venezuelából érkezett. A diákokat első perctől magával ragadta a zene iránti temperamentumos lelkesedése, a szeméből áradó tűz és szeretet.
November 8-án 15 Waldorf-gimnáziumból 180 diák gyűlt össze a Regi aulájában! Első nekifutásra elénekeltük a Carminát, pedig ki-ki otthon gyakorolta be szólamát! Ezután még két nap kemény munka következett: szólam- és összpróbák…
Majd 11-én hétfőn és 12-én kedden két-két koncert. Telt házzal! Vastapssal… Elképesztő erő volt a színpadon! Elképesztő hang! Több mint 200 Waldorf-énekes!
Aki ott volt, az átélhette. Aki nem, az vágyik rá…