A LÉLEKzetFÁK első elültetett fája a legnagyobbaktól a legkisebbeknek érkezett. A 8. osztállyal lélekben is készültünk erre a napra, szerettük volna, ha a kicsik is átérzik, hogy itt most nem egyszerűen egy fa elültetése történik, hanem ezzel együtt alakul egy finom háló is, amit magunk köré, magunk fölé szövünk.
A faültetést valamiféle ünnepnappá szerettük volna emelni, olyan elemekkel akartuk gazdagítani, amit csak mi, Waldorfosok tudunk adni. Szépen megterveztük, hogy az áldást mely énekkel kérjük, hová illesztjük az euritmia mozdulatait. Arra is gondoltunk, hogy a kicsiket hol tudjuk bevonni ebbe a folyamatba. Imre bácsi még arról is gondoskodott, hogy az iskolában érlelt komposzttal gazdagítsuk a talajt a fácska körül. Elképzeltük, hogy milyen szép lesz, ha körbeadnak egy kis lapátot, s mindenki vállal egy mozdulatot a közös munkában. Minden nagyon kerek lett és ünnepélyes.
Aztán szerencsére az egészet átvarázsolta a kis ovisok lénye. Elkerekedett szemmel nézték már a bevonulásunkat is (biciklivel mentünk), a „kis” (3 méteres) fát, a felnőtt méretű szerszámokat (egy egész zsákra valót vittünk belőlük). Először tisztes távolból figyeltek, majd lépésenként közelítve. Mikor körbeálltuk a helyet, ahová a fát akartuk ültetni, ők egyszer csak apró manóként megjelentek a kis lapátjaikkal. Nagyon akartak velünk dolgozni, sokáig türelmesek voltak, de mikor elkezdtük a fa gyökereit betemetni, már nem bírták tovább. A legtöbben beszálltak: lapátoltak, túrtak, vagy mások épp külön kis gödröket ástak, ki-ki a vérmérséklete szerint. Majd énekeltek, verseltek, s egyszerűen csak ott maradtak az ültetés után is a fa körül. Támogatóan, s azt ígérve, hogy vigyáznak rá.
A legemlékezetesebb képem a napról az, amikor egyesek fogták a kis fa törzsét, s önfeledten körbe-körbe forogtak körülötte, míg mások a kis lapátjaikkal egyengettek (persze szigorúan szakmai megfontolásból, hiszen mi mondtuk, hogy tömöríteni kell a talajt a fa töve körül).
De emlékszem még a kezekre is. Ahogyan először még bátortalanul simították végig a gyökereket és törzset. Ahogy bizalommal simultak a nagyok tenyerébe, mikor óvón körbeálltuk közös fánkat. Amelyek vadul lapátoltak, mikor kellett, s ugyanakkora élvezettel tapicskoltak a sárban öntözés után.
Ezek a kezek megsimogatták ültetés után a fát. Ez nekem nagyon fontos, mert aki örömét leli ebben a mozdulatban, annak kezébe bátran letehetjük a jövőnket, fák, a Föld jövőjét.
Jó nekem visszagondolni erre a napra, valami elért lélektől lélekig.
Varga Ildikó
osztálytanító
LÉLEKzetFÁK faültetési projekt ••••►
