Nagyon nagy lendülettel és kitartással betakarítottuk a gyerekekkel az állatoknak való takarmány kukoricát. Levágtuk, kicsavartuk, kihúztuk a kukoricaszárakat és  komposztra került sok forduló kupac. Begyűjtöttük a napraforgótányérokat. Két zsákkal is lett. Közben azonban még más is volt, mert sokaknak le kellett küzdeni a rengetegféle poloska iránti undort. Nem mindenkinek volt könnyű, de egy két botocskával jobban ment a „küzdelem”.  
Ezután meglátogattuk a szomszédos közösségi kertet.  Olyan volt, mint egy csodás, terített asztal. Volt ott minden. Itt volt az ideje, hogy erre a gazdagságra, a betakarítás örömére elénekeljük a Mihály-időszak dalait.  Pihenő után már türelmetlenül várták legtöbben, hogy mivel folytatjuk a munkát. A  Nap is ránk mosolygott ettől kezdve. Melegedtünk kintről és bentről is a munka közepette.
Több kisebb csapatra oszlottunk és kinek-kinek meglett a feladata. A virág- és kapormagokat szedegette  össze az egyik, az utolsó szál répácskákat a másik csapat, és a céklák is kikerültek a földből a szántás előtt.
Az igazi  megpróbáltatás a csicsókával szemben várt ránk. Az eső, ami távol tartott bennünket  pénteken a munkától, egyáltalán nem volt nagy a földnek. Olyan kemény, száraz volt, alig tudtuk megmozdítani az ásóval a csicsókatöveket. De a kincsvadászok nem adták föl. Türelemmel várták, lesték az első fehér kis gumó megmutatkozását és buzgalommal kapirgálták elő, szedegették össze a gumókat. 
S akkor a déli harangszót hallva szedelőzködni kezdtünk, mert még várt ránk egy próba: visszamenni az iskolába, és időben megérkezni ebédelni. 
Szorgos dolgos nagy gyerekek lettek a harmadikosaink, örömmel, jókedvvel végezték el a munkát.