Kedves Leendő Első Osztályos Szülők!

A felvételi folyamat következő állomása a beiratkozás.
A EMMI 19/2021. (III.10.) számú határozatában foglaltak szerint az idei beiratkozásnál is előírja a szülők ütemezett behívását a járványügyi helyzetnek megfelelő egészségügyi szempontok figyelembe vételével. Új előírás, hogy a szülő választhatja az elektronikus beiratkozást is, amely esetben a szükséges dokumentumokat elég később bemutatni.

Az alábbiakban szeretnénk tájékoztatni Benneteket a beiratkozási folyamat lépéseiről.
Beiratkozás ideje: 2021. április 15. (csütörtök) és április 16. (péntek) 8-16 óráig.

Beiratkozás módja: ütemezett időbeosztás szerint a találkozások szükséges minimumra szorításával a járványügyi és az adatvédelmi előírások betartásával.

Kérünk benneteket, hogy az alábbi felületen válasszátok ki a szabad időpontok közül a számotokra megfelelő időpontot a beiratkozásra és az alábbi telefonos elérhetőségen (8.30 és 15.00 óra között) egyeztessetek a titkársággal az időpont véglegesítéséhez: +36-70/ 947-8527.

Beiratkozáshoz szükséges okmányok, adatok:
– beiratkozási szándéknyilatkozat,
– gyermek születési anyakönyvi kivonatának bemutatása, ill. egy másolati példány aláírva,
– gyermek személyi igazolványának bemutatása, ill. egy másolati példány aláírva,
– gyermek lakcím igazolványának bemutatása, ill. egy másolati példány aláírva,
– gyermek TAJ-kártyájának bemutatása, ill. egy másolati példány aláírva,
– szülő személyi igazolványa és lakcímigazolványa,
– a gyermek oktatási azonosító száma, melyet az óvodában megkaptatok.

Szükségünk van ezen túl a gyermek kötelező felvételt biztosító (körzetes) iskolájának nevére és címére, mivel az új adminisztrációs előírások szerint iskolánknak kell értesíteni a felvételről a hozzánk jelentkező gyermek körzetes iskoláját a beiratkozási időszak végén.
Az értesítéssel egyidejűleg rögzítjük a tanulói jogviszonyt a KIR nyilvántartásában, ezzel válik véglegessé a beiratkozásotok.
A beiratkozási folyamat teljes lezárására, a rendes, tanévhez kötött „belső” beiratkozásra (a megállapodások megkötésére, nyilatkozatok kitöltésére) előre láthatóan a szokásos módon júniusban kerül sor egy később jelzett időpontban. Ennek részleteiről a későbbiekben tájékoztatunk Benneteket.

Amennyiben a járványügyi helyzet miatt nem megoldható a dokumentumok leadása, bemutatása, úgy lehetőségetek van élni az elektronikus beiratkozással, ebben az esetben kérjük, hogy a fent jelzett dokumentumokat lefotózva, vagy scennelve az iskola e-mail címére küldjétek el nekünk a megadott határidőig.