NYÍLT NAP – 2024.11.20. 16.30 órától

NYÍLT NAP – 2024. november 20. (szerda) 16.30 órától Várunk Benneteket az iskolába, ahol szeretnénk lehetőséget biztosítani számotokra az iskola bejárására, a tanárokkal, az egyes évfolyamokkal, a gyerekek iskolai életével való ismerkedésre.  Regisztráció a nyílt napra. Az alkalom felnőtteknek szól, a délután során gyermekfelügyeletet nem szervezünk (a későbbiekben lesz olyan alkalom, ahol kérni fogjuk, hogy…

Szülők Iskolája – 2024.11.06.

Változó világunkban hogyan tekintsünk azokra a gyerekekre, akik fogantatásuk pillanatától kezdve érzik, élik a gyors változást? Hogyan ismerhetjük fel és érthetjük meg a hiperaktív vagy éppen egyáltalán nem kommunikáló gyerekeket? A Szülők Iskolájának következő alkalmán ilyen és ezekhez hasonló válaszokat keressük dr. Kiss Eszter antropozófus orvos segítségével. Idő: 2024. november 06. 17 óra Helyszín: Napraforgó…

Szülők Iskolája – Elsős Hívogató előadás 2024.10.22.

A leendő Waldorf-szülők és Érdeklődők részére szervezett Szülők Iskolája előadássorozatunk első alkalmára október 22-én (kedden) 16:30-tól kerül sor az iskolában (Debrecen, Kút u. 19.). Az előadás témája: A Waldorf-pedagógia válaszai az életkori sajátosságokra változó világunkban  (A gyermekek fejlődésének sajátosságai 1-8. osztályig. A Waldorf-pedagógia rendszere mint egészségnevelő folyamat.) Az előadást és a kapcsolódó beszélgetést Kovács Ágnes…