Az ember boldogulásának fontos összetevője saját egészségének állapota és a környezettel való harmónia megteremtése. Ez a két dolog a Waldorf-iskolák szemléletében nem választható el egymástól. Úgy véljük, hogy az egyéni egészség és a környezet egészsége nem szemlélhető külön-külön, csak együtt van értelme beszélni ezekről. Az egészségnevelés és a környezet ápolásának tudatos tevékenysége nem olyan feladat, amit az iskola egyedül el tud látni, itt is jól tapasztalható a szülői minta fontossága, az otthoni szemlélet. Természetesen ez utóbbi kialakításában sokat tud segíteni az iskola azzal, hogy olyan témákat dolgoz fel a szülőkkel való közös munkában, ami az egyes családoknak segít kialakítani, átalakítani szokásrendjüket. A tudatos döntések gyakorlása elengedhetetlen mindkét területen, a külvilág által nyújtott sémák nem feltétlen helyesek. A választás lehetőségének megtanítása döntő jelentőségű, legyen az az egészséges étkezés vagy a szelektív hulladékgyűjtés. Fontos, hogy ezek a döntések a hétköznapokban rutinná váljanak, ne pedig kampány-szerűen következzenek csak be, hogy aztán egy újabb kampány máshová irányítsa akaratunkat.
Az egyéni egészségnevelés terén nagyon fontos, hogy nem pusztán az egészséggel kapcsolatos ismereteket akarjuk közvetíteni, hanem az egészséget mint dinamikus folyamatot ápolni szándékozunk. Az egészség nem csak a testi, hanem a lelki-szellemi téren is központi jelentőségű, így az ápolásnak sok formáját lehet gyakorolni.
Az első osztálytól megjelenő sok mozgás, az euritmia, mint sajátos mozgásművészet nem csupán élettanilag fejt ki jó hatást, hanem a testmozgással kapcsolatos jó érzéseket összeköti a művészetek által adott lelki-szellemi jó érzéssel. A művészeti órák nagy száma is segíti azt, hogy lelkileg át tudják dolgozni az őket ért benyomásokat, ezzel is kialakítva egyfajta lelki higiénét.
A Waldorf-iskolák módszertanáról elmondható, hogy a gyerek életkori sajátosságait igyekszik maximálisan figyelembe venni, ami segíthet abban, hogy a tanulással kapcsolatos felesleges mértékű stressz minimális szinten maradjon, miközben a megfelelő kihívásoktól nem kíméljük meg a gyerekeket. A tanterv számos helyen tartalmaz olyan témákat, ami ráirányítja figyelmünket a környezettel való szoros együttlétre, az azzal kapcsolatos felelősségre. Itt is, ahogy az egészséges életmód terén is, a folyamatos, tevékeny ápolást igyekszünk szokássá tenni. A különböző természettudományos epochák, melyek az ember és a környezet kapcsolatát tárgyalják, csak egy részét adják az ez irányú nevelésnek. A kertművelés kapcsán olyan gyakorlati viszonyba kerülhetnek a környezetükkel, ahol saját bőrükön tapasztalják, mit jelent az ember számára a környezet ápolása. Az egyes környezeti problémákkal kapcsolatos témákat olyan életkorban tárgyaljuk mélységeiben, amikor a diákok már képesek valamilyen aktív módon az adott folyamaton tevékenyen változtatni, a veszélyek felsorolása gyakorlati tevékenység nélkül inkább a tehetetlenség érzését növelhetik, ami épp céljainkkal ellentétesen befolyásolhatja a diákok hozzáállását. A tanterv követése során mód van arra, hogy az emberi egészséget és a külvilág egészségét ne két külön témaként ismerjék meg a gyerekek, hanem egy olyan egységként, melynek fenntartásában az emberi döntéseknek kulcsszerepe van.
„A szellem embere az, akiben ott feszeng a szellemiség örök ösztöne: a jelenségeket egyben látni. (…) A szellem nem tud belétörődni az elé szórt tények halmazába, ő az összefüggéseket keresi. Nem elég neki a valóság, értelmet követel, nem elég neki a világ, világkép kell. (…) A szellem emberét éppen az jellemzi, hogy nem olthatja el magában a teljesség szomját, s nem nyomhatja el az egész iránt érzett felelősség érzetét. Szívesen foglalkozik a részletekkel, de az egész felől száll feléjük, s egy még nagyobb egész felé tör rajtuk át utat.” (Nagy László)
A FEJ, A KÉZ ÉS A SZÍV ISKOLÁJA
A Waldorf-pedagógia a teljes emberi személyiség kibontakoztatásának szolgálatában áll. Az iskola életének minden területe ezt a célt szolgálja, azaz nem csak a tanításnak, de felépítésében, működésében, az iskola egész életének kell példaként szolgálnia a gyermekek fejlődésében.
A Waldorf-iskolát a szív, a kéz és a fej iskolájának is nevezik, mivel a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődését harmonikus egységben kezeli:
- a szív iskolája, mert a művészeteknek, mint az érzelmek megformált kifejezésének nagy szerepet tulajdonít;
- a kéz iskolája, mert a mozgás, a végtagok fejlesztésén keresztül neveli és erősíti a gyerek akaratát;
- valamint a fej iskolája is, amennyiben a hagyományos értelemben vett tanagyag elsajátításán túl a pontos megfigyelés, a gondolkodás és az önálló következtetés képességének fejlesztését is célként tűzi ki.
- A Waldorf-pedagógia a nevelést művészetnek tekinti, a tanulási folyamatot pedig a szabadság eszközének, amellyel elvezethetjük a gyermeket önmagához, hogy felnőttként képessé váljon saját útjának felismerésére és követésére.
Az akarat-érzés-gondolkodás egységének alapkoncepciójából szervesen következik a művészetek jelenléte, amely a megfigyelés élményétől az ismeretek önálló bemutatásáig minden tantárgyban végigkíséri a tanulási folyamatokat. A népi kultúrát és játékot, a zenét és a táncot nem az élet egy szeleteként, hanem szerves részeként kezeljük. A mozgásművészetek által közvetített gondolati tartalmakat az ének, a zene, a képzőművészetek lelkesítik át, harmóniát teremtve „a kéz, a szív és a fej” munkájában.
Ha a gyermek rendszeresen, „szívvel-lélekkel” éli meg a megismerés minden fázisát – a megfigyeléstől az elemzésen, fogalomalkotáson át azok elmélyüléséig –, akkor nem csak kész elemek „összerakására”, de kiművelt képességei, biztos ismeretei révén „teremtésre” is alkalmas lesz. Igazi belső szabadságát próbálgathatja ezáltal, hiszen ezen az úton még az ezeréves fogalmaknak is újjá kell születniük minden gyermekben.
„Félig sem oly fontos az, amit tanítunk gyermekeinknek, mint az, hogy’ tanítjuk. – Amit az iskolában tanultunk, annak legnagyobb részét elfelejtjük, de a hatás, melyet egy jó oktatási rendszer szellemi tehetségeinkre gyakorol, megmarad.” (Rudolf Steiner: A gyermek nevelése szellemtudományi szempontból)
Szerintünk az önmegvalósítás nem cél, hanem eszköz; mi olyan gyermekeket szeretnénk nevelni, akik saját és a világ gondjait egységében látják, ítéleteikért felelősek, megoldásaikban tekintettel vannak a többi résztvevő érdekeire, szükségleteire is. Tisztelettel és hálával viseltetnek a teremtett világ iránt, megbecsülik az emberi alkotásokat, kapcsolataikban szeretetteljesek, szociálisak.
EGÉSZSÉGNEVELÉS, KÖRNYEZETTUDATOSSÁG