GYÓGYÍTÓ-FEJLESZTŐ FOGLALKOZÁSOK

A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását az iskolában komplex formában törekszünk megvalósítani. Már a beiratkozáskor megismerjük a gyermek iskolaérettségét erre hivatott játékok segítségével, majd a fejlesztő pedagógussal, az Extra Lesson tanárral, a gyógyeuritmistával, a gyógy-tornásszal és a Bothmer-gimnasztika tanárral közösen az osztályban is nyomon követjük a gyermek tanulási és szociális fejlődését.
Azoknál a gyereknél, akiknél nehézségek mutatkoznak, egyéni különórák keretében végzünk integrálást. Cél, hogy ezek a gyermekek követni tudják az osztály munkáját, és nehézségeiket legyőzzék. Azoknál a gyermekeknél, akiknél másfajta segítségre is szükség van (logopédus, antropozófus orvos, fejlesztő pedagógus), a szülőktől kérjük, hogy gyermekük egyéni fejlesztését szakemberek segítségével támogassák.
A fejlesztő pedagógus nem csak egyénileg segíti a gyermekeket, hanem folyamatos hospitálások során megfigyeli az osztályokat és a közösséget, és konkrét gyakorlatokkal segíti az osztálytanító munkáját.
A munkát segítik különböző fából és természetes anyagokból készült eszközök, amelyek fejlesztik a gyermek nagymotoros integrációját, egyensúlyérzékét, finommotorikáját, szem-kéz integrációját, ritmusérzékét és más képességeit, mint írás, olvasás és számolási képességek, emlékezet, figyelem, koncentráció, vizualitás, hallás.

GYÓGYÍTÓ-FEJLESZTŐ HÁLÓZAT

 

1. BOTHMER-GIMNASZTIKA (1-8. osztály)

A Bothmer-gimnasztika röviden összefoglalva a gyermekfejlődés archetípusos bensőséges természetének figyelembe vétele. A mozgás természetének bensőséges, a tértől és annak érzékelésétől el nem vonatkoztatott fejlesztésére törekszik. Figyelembe veszi a mozgási gyakorlatoknál a légzés ritmusát. A koordináció, a mozgékonyság, a térbeli orientáció, a ritmus, az utasítások követésének képessége és a magabiztosság fejlesztése. Személyiségfejlesztő hatású.
A Bothmer-gimnasztika gyakorlatain keresztül a harmonikus mozgásra törekvés. A torna mozgásanyagán keresztül az önálló, szép, erőteljes feladatvégzés. A játékokon keresztül az éberség, a körültekintő, becsületes játék megteremtése. Az állóképesség továbbfejlesztése, az igazság-szépség-erő ideáljának megélése a mozdulatokban, mozgássorokban.
A Bothmer-gimnasztikai gyakorlatok gróf Fritz von Bothmer, az első Waldorf-iskola testnevelője által kidolgozott gyakorlatokra utalnak. Ezeket Bothmer Gymnastische Erziehung című könyvében írja le.

BOTHMER-GIMNASZTIKA

 

2. EURITMIA (1-8. osztály)

Ezt a célt szolgálja az euritmia tantárgy is, amely a gyerekek testi, lelki, szellemi erőinek harmonizálását segíti elő.
A gyógyeuritmiát, hivatalos nevén az euritmiaterápiát, közel 90 éve alkalmazzák sikeresen. Akut, krónikus és degeneratív megbetegedések sokrétű indikációja mellett kiváló eredményeket mutat fel a vitalizáló töltekezésben csakúgy, mint a prevencióban és utókezelésekben.
Az euritmia mozdulatoknak és mozdulatsoroknak erősítő, harmonizáló és szabályozó hatása van, akár célzottan egyes szervek működésére is. Az euritmiaterápia serkenti az életfunkciókat és a gyógyító folyamatokat, reaktivizálja és rendezi az emberben működő életerőket.
A beszéd- és zenei euritmia tanulása folyamán mély, élő kapcsolatba kerül a gyermek más művészi területekkel. Az euritmia-nevelési munka során bővülnek a tanulók önkifejezési eszközei, szépség és harmónia hatja át mozdulataikat. Fejlődik a térérzékelés és a térben való tájékozódás geometriai formák tanulása közben. A közös csoportos munkákban a gyermekek egymásra való figyelme, szociális érzéke fejlődik, erősödik.
Ezzel a mozgásterápiával nem orvosi beavatkozás történik az iskolában, elsősorban a gyermekek fejlődésében nyújt célzott segítséget, a test-lélek-szellem egységének harmonizálásával.

Az euritmia egy látható nyelv mimika nélkül. Lelkesült mozgásokkal ragadja meg a testet és összeköti a lelki-szellemivel. Ellentétben a testneveléssel, melynek más funkciója van a test megértésében és erősítésében, az euritmiának a lelki részvétel a célja, amely mozgással fejeződik ki. Az euritmia arra törekszik, hogy egy-egy mozdulatban a test, a lélek és a szellem egyformán részt vegyen, és átélje az individuumot, a világ és az ember egységét. Célja, hogy az akarat, érzés, gondolat egymást átjárva a gyermekben harmonikus egységet tudjon létrehozni. Az euritmia mozgásalapját objektív törvényszerűségek alkotják. Az anyanyelv elemei, nyelvtan, retorika is kifejeződésre kerülnek.
Az euritmia feladata, hogy gondozza a nyelv képekben való látásának képességét és így könnyebben vezesse át a gyermeket egy-egy tárgyról alkotott képek sorozatán át az élő fogalmak megértéséig. Láthatóvá teszi a beszédet úgy, hogy a beszédképzés összetett mozgásait kibontja, és azt az egész test mozgásává nagyítja.
Az emberi test zenei törvények és viszonyok szerint épül fel (pl. csontváz, testarányok stb.).
Ezeknek a zenei alkotóelemeknek mozgásait látható élménnyé teszi a zenei euritmia.
A csoportos munkákban az egyéni mozgásra való figyelem mindig kötődik a többiek mozgásába való szociális beleérzéssel. Az euritmia tantárgy fontos segédeszköze a nevelésnek, művészi értéke mellett fontos pedagógiai-didaktikai értéke van:
– harmonizálja a testi-lelki-szellemit a gyermekben;
– a beszéd és zenei euritmia tanulása folyamán mély, élő kapcsolatba kerül a gyermek a költészettel, a zenével;
– a művészi munka folyamán bővülnek a kifejezési eszközeik, szépség és harmónia hatja át a mozdulataikat;
– a különböző geometriai formák tanulása közben téri tájékozódásuk folyamatosan fejlődik;
– a közös, csoportos munkákban az egymásra való figyelmük, szociális érzékük is fejlődik.

 

 

3. TANTÁRGYI FEJLESZTÉS NEHÉZSÉGEKKEL KÜZDŐ TANULÓK SZÁMÁRA

 

 

4. KUTYATERÁPIA

Az iskola széles körű gyógyító-fejlesztő tevékenységeinek Magyarországon ritka színfoltja a saját terápiás kutyával megvalósított kutyaterápiás fejlesztés. Terápiás kutyánk minden gyermekekkel való együttmunkálkodáshoz szükséges engedéllyel rendelkezik, gazdája fejlesztő pedagógus kollégánk.
Az iskolakutya fő ereje a motiváción van, a kutya motiváló erejében. A gyermekek többsége vonzódik az állatokhoz, szeretnék őket megfogni, irányítani, megismerni. Kíváncsiságuk megfelelő és tudatos irányításával a kutya segítséget ad a kitűzött feladatok végrehajtásában. Azt tapasztaljuk, hogy a kutya egyszerű jelenléte megváltoztatja a gyerekek viselkedését, odafigyelnek, szívesebben gyakorolnak, oldanak meg feladatot, kedélyük nagymértékben javul, örömmel vannak jelen az órán, a foglalkozáson. A kutyával való foglalkozásnak szabályai vannak: jelenlétében nem beszélhetnek hangosan, türelmesnek kell lenniük egymással és a kutyával, mindez önmagában rendszerező, nyugtató erővel bír.
Élettanilag a kutya jelenlétének jótékony hatása van a keringési funkciók és a biokémiai változások mellett mozgásszervi területen is: hatására csökken a spasztikusság, az izomzat oldottabb lesz.
Pedagógiai szempontból a negatív fiziológiai hatások, például a stressz okozta teljesítőképesség-csökkenés enyhítése tantárgyakon átívelően nagy segítség diáknak és tanárnak egyaránt.

KUTYATERÁPIA

 

5. EXTRA LESSON

Az Extra Lesson olyan gyógyító-segítő-fejlesztő eljárás, amely a Waldorf-pedagógiával és gyermek-szemlélettel összhangban fejleszti a gyermek képességeit. A Waldorf-pedagógia gyermekszemlélete szerint a képesség a gyermekben rejlő lehetőség, fogékonyság arra, hogy kifejlessze az élethez szükséges készségeket. A modern technika és az állandóan rohanó és túl zajos élet támadja a gyermek testi, lelki, szellemi fejlődését.
Az Extra Lesson mozgással, festéssel, rajzolással megélt gyakorlatai javítják a légzést, mozgásba hozzák az agyműködést és a vérkeringést. A gondolkodást, érzést, akaratot harmonizálja, így erősítve a gyermek énképét, amely segíti őt a külső életben való biztos eligazodásban.
A gyermekeket az osztálytanítók javaslata alapján a terápiás munkacsoport választja ki a nehézségekkel küzdő tanulók közül.

 

KERTMŰVELÉS

A Waldorf-pedagógia elsődleges feladata, hogy minden gyermek egészséges fejlődéséhez megteremtse a szükséges feltételeket. Az iskolakert mint szabad tér az iskola szerves része. A heti rendszerességgel végzett tevékenységek során az évjárás nagy ritmusait élhetjük át. Ez kihívást és örömet jelent a gyermekek számára.
Ahhoz, hogy a gyermekek képessé váljanak saját lehetőségeik felismerésére, a kertművelés tantárgy bevezetésére és művelésére van szükség. Az élővel (az élő környezettel) való találkozás és tapasztalatszerzés elengedhetetlenül fontos a felelősségre nevelés szempontjából.
A kertművelés során a gyermekek elsajátítják az alapvető kerti munkákat, megtanulnak balesetmentesen bánni a szerszámokkal. Megtanulják és tapasztalják, hogy a komposztálással hogyan növelhető a talaj termékenysége – ez a környezetvédelem alapja. Megismerik a kert élővilágát, miközben saját maguk termelnek zöldséget, gyümölcsöt, virágot.
Mindezek olyan képességek kibontakozását segítik elő, amelyek az ember által kialakított természeti világhoz való kapcsolódásukban szükségesek.
Természetesen fontosak az előzmények, amikre építhetünk. Mire a 6. osztályban a kertművelés tantárgy bevezetésre kerül, a gyerekek túl vannak a földművelés-gabona epochán és lehetőségük volt valamely közeli állatot tartó gazdához vagy akár egy lovardába ellátogatni, ahol az állatokkal (ló, szarvasmarha, juh, kecske, szamár stb.) való találkozás, az állatápolás személyes élményét megtapasztalhatták. Erre az óvodáskor és az 5. osztály között kellett sort keríteni.
A kertészet nem csupán egy különálló tantárgy a többi között, hanem sok szállal kapcsolódik a történelemből, földrajzból, irodalomból tanultakhoz. Az igényes kerttervezésnél felhasználhatók a geometriában tanultak. Az ásványtani ismeretek jó alapot szolgáltatnak a talajvizsgálathoz, biológiából a szaporodás, növekedés, fejlődés fázisai, valamint az elfogyasztható növények táplálkozás-élettani szerepe játszik fontos szerepet.
Ez a fajta „egybeszőttség” segít a gyerekeknek kapcsolódási pontokat találni, illetve egyre nagyobb tájékoztatást nyújt a kertben végzett tevékenység sokrétű összefüggéseivel.
A kertművelés oktatásának súlypontja elsősorban a gyakorlati munka, ezen keresztül válik érthetővé a gyerekek számára, hogy mit is kell és lehet tennünk a növények jó és kiegyensúlyozott fejlődéséért.
– A növények egészséges fejlődésének feltételei.
– Mi a különbség az élettelen kőzet és a termőtalaj között, a termőtalaj kialakulása.
– A humusz, mint a talajtermékenység hordozója.
– A komposztálás jelentősége.
– A komposzt hatékonyságának fokozása a biodinamikus preparátumok segítségével.
– Az egyes növények talaj- és tápanyagigénye.
– A talajmegmunkálás eszközei.
– Mi a különbség a természetes táj és a kultúrtáj között?
– A kultúrtáj életének támogatása a biodinamikus preparátumokkal.
– Hogyan alkothat életközösséget a növény, az állat és az ember?
– Az egészséges táplálkozás kérdése.

 

SZABAD VALLÁS

A Waldorf-iskola fontosnak tartja, hogy a tanuló valamilyen vallásoktatásban részesüljön. Az etika tantárgy NAT által meghatározott tartalmi elemei kiemeléssel megjelennek a szabad vallás tantervében.

A Waldorf-iskolákban is dönthet a szülő arról, hogy kívánja-e gyermekét vallásoktatásban részesíteni. Amennyiben igen, a tanulók abban a vallásoktatásban vesznek részt, amelyet szüleik választanak. Ha az iskola helyet tud adni és időt biztosítani saját épületében és órarendjében, akkor a tanítás az iskola épületében történik. Ha erre nincs mód, akkor a tanulók a különböző felekezetek által felajánlott helyen és időpontokban részesülnek vallásoktatásban.

A Waldorf-iskola elsősorban a felekezeti vallásoktatásban nem részesülő gyermekek számára szabadvallás-oktatást tart. A részvétel fakultatív. E tantárgy megjelenésének oka, hogy a Waldorf-iskola fontosnak tartja, hogy a tanuló valamilyen vallásoktatásban részesüljön. A tanítás a Waldorf-pedagógia módszerei és embertani megfontolásai alapján történik, az életkori sajátosságokhoz alkalmazkodva, a tanterv részeként. Ugyanúgy, ahogy az emberiség fejlődésének kezdetekor a tudomány, a művészet és a vallás együtt, egymással összefonódva jelent meg, ma sem jut érvényre az ember továbbhaladásának lehetősége vallásos érzések és az ehhez fűződő akarat nélkül.

A szabadvallás-oktatás a gyermek természetéből adódó spontán vallásosság lépésenkénti tudatosulásához nyújt támaszt.

 

 

MŰVÉSZETI NEVELÉS

Iskolánk alternatív pedagógia, a Waldorf-pedagógia alapján működő többcélú intézmény, egységes iskola. Alaptevékenysége az általános iskolai nevelés és oktatás mellett az ezekbe szervesen beépülő, és tanulóink számára kötelező, sajátos alapfokú művészetoktatás, a Waldorf-művészeti nevelés „A magyar Waldorf-iskolák kerettanterve 2013.” és a törvényi előírások alapján megalkotott Helyi Tanterv szerint. Pedagógiai céljainkat nyolc évfolyamos általános iskolai képzéssel és az általános műveltséget megalapozó oktatásba beépülő művészeti neveléssel valósítjuk meg.

A komplex művészettel való nevelési program – a Waldorf-szemléletű művészetoktatás – a maga összetetten kezelt, elsősorban a szociális és érzelmi kompetenciák fejlesztésére ható, minden tanulóra kiterjedő sajátos művészeti tevékenységekkel egyenlő módon és mértékben fejleszti a gyermek intellektuális, érzelmi és cselekvésben megnyilvánuló – gyakorlati – képességeit, így a művészi készségek fejlesztése mellett alkalmas a tanulási és viselkedési problémák kialakulásának megelőzésére, az egészség megőrzésére. A „Waldorf művészeti nevelés” tantárgyai a közismereti tárgyakkal egységes tantervet alkotva a kötelező órák részei.

A Waldorf-pedagógia egyik alappillére a művészeti nevelés. Alapelgondolásunk, hogy a művészetek általi (s nem művészetre, művésszé!) nevelésnek, ugyanúgy mint a mindennapi testmozgásnak, döntő szerepe van az akarati nevelésben. Az általános Waldorf-képzés tizenkét éve alatt a zenei, képzőművészeti, drámai és tánc(-mozgás)-művészeti képzésnek is szerepe van. Nem „csak” egyiknek vagy másiknak, hanem arányosan megalkotva egy-egy évfolyam pedagógiai munkáját: mindegyiknek a tizenkét évfolyamon keresztül. A négy művészeti szakág minden évfolyamon általánosan megjelenik a kerettantervben. Legalább háromezer órában végeznek művészeti tevékenységet a Waldorf-diákok a tizenkét év alatt. Kialakult képességeikről évszak ünnepeken (hóünnepek) előadásain, belső iskolai kiállításokon, kis-koncerteken, drámabemutatókon, s nem utolsó sorban nyolcadikos és tizenkettedikes zárómunkáik elkészítésekor és az összművészeti erényeket felmutató színdarab bemutatóikon tesznek tanúbizonyságot. A cél természetesen a világ jelenségeire nyitottabb, illetve a zajló életbe beépülni tudó, alkotó-tevékeny személyiség életre segítése.

A Waldorf-iskolákban a tanulók felkészítése az alábbi művészeti ágakban történik (a 27/1998. (VI.10.) MKM rendeletben foglalt szakági besorolás szerint):
Zeneművészeti ág – klasszikus zene – furulya tanszak: a Waldorf-kerettantervben Zene tantárgyként jelölve, valamint a tanulók által szabadon választható egyéb hangszer szakon;
Táncművészeti ág – kortárs tánc tanszak: a Waldorf-kerettantervben Euritmia tantárgyként jelölve (modern mozgásművészet), ill. a helyi tantervben néptánc, mint helyi sajátosság a Waldorf Szövetség által jóváhagyott néptánc tanterv alapján;
Képző- és iparművészeti ág – grafika, festészet, szobrászat tanszak – fatárgykészítő (vagy fémműves/bőrműves/bábkészítő) és textilműves tanszak: a Waldorf-kerettantervben Képzőművészetek és Mesterségek tantárgyként jelölve;
Színművészeti-bábművészeti ág – színjáték tanszak vagy bábjáték tanszak: a Waldorf-kerettantervben Dráma tantárgyként jelölve (valamint a Magyar nyelv és irodalom tantárgyban, a Gyakorlatok ‘Színház’ részében), illetve Bábkészítés tantárgyként jelölve;
Elméleti tárgy: a Waldorf-kerettantervben Művészeti tanulmányok/Esztétika tárgyként jelölve.
A fenti tanszakok mindegyike szerepel a Waldorf-iskolák művészeti nevelésének 12 éves programjában, minden tanuló számára kötelező tantárgyként (a keret- és a helyi tanterv felkínálta kötelező választási lehetőségekkel) a kerettantervben megjelölt évfolyamokon és kidolgozott tartalmakkal.

 

1. FESTÉS (1-8. osztály)

     1-4. ÉVFOLYAM
Az első nyolc osztályban a festés az osztálytanító birodalmába tartozik, munkáját 5. osztálytól szaktanár is segítheti. Megkülönböztetjük a szemléltetés gyanánt viasz- vagy zsírkrétákkal, később színes ceruzákkal a füzetekbe végzett festést és rajzolást, valamint a szakórai időszakban zajló festést. Az előbbi végigkíséri az összes tantárgyat, része a rendszeres órai munkának, segíti az órák témájának feldolgozását. Utóbbiban a festészet mint önálló művészi tevékenység jelenik meg.

A következő általános irányelvek segítségül szolgálhatnak:

  1. A festés órát minden szinten áthatja egyfajta művészi hozzáállás. Az elcsendesedésnek, a színekben élésnek a lehetőségét teremtjük meg, gondosan előkészítve az órákat. A vízfestéket a „nedves-nedvesen” technikával használjuk a kezdetekben, teljesen benedvesített papírra festünk vízzel hígított akvarellfestékkel, vastag ecsettel. Ezzel lehetővé tesszük, hogy a színek fénnyel összefüggő, áramló természetét megélhessék a gyerekek. A színek sajátos világába élhetik bele magukat a gyakorlatok segítségével, ami a további tanulmányokat alapozza meg.
  2. Magával a festékkel történő művészi munkától kezdetben ne vonja el a figyelmet az az elvárás, hogy a gyermekeknek valamilyen dolog bizonyos „képét” kellene megalkotniuk. Az absztrakt festéshez igen hasonló módon kezdünk el a gyermekekkel festeni. Az effajta „színből kiinduló festésnek” a gyermekek számára lélektanilag egyértelmű, konkrét módon kell történnie.

Az első osztályban a festés órákon szín-történetekre épített színgyakorlatokat végzünk, ezzel bevezetjük a színeket és a festés módszereit. Csak ezután, a második osztálytól kezdhetünk el az óra elbeszélő anyagához (a mesékhez, legendákhoz, fabulákhoz és mítoszokhoz) kapcsolódó képeket festeni. A kitűzött feladat meghatározott lelki minőségekhez kell kapcsolnia a színek érzelmi minőségeit, például leírható hangulatokhoz, mint csendes és visszahúzódó, erős és vakmerő, hideg és kemény, meleg és szétterülő. A külső forma belső élményt juttat kifejezésre. Ezeket az élményeket a tanár „szín-történetek”, „színmesék” elmondásával készíti elő, amelyek életre keltik a színeket, mielőtt még használatukra sor kerülne. A szín-történet képeket, az életkornak megfelelő módon, az egész alsó tagozatban használhatjuk fantáziadús, ám mégis tárgyilagos hozzáállással. Kezdetben inkább arról van szó, hogy visszaadjuk egy-egy történet hangulatát, az erdő sűrű sötétjét, a tündér arany hajának, vagy a királyfi palástjának színét, később azonban fokozatosan megjelenhetnek a formák: növények és állatok, majd később az emberi formák is. Mindig arra törekszünk, hogy az alakok magukból a színekből emelkedjenek ki, semmint hogy szemléletes körvonalak legyenek. Nem erőltetjük a perspektíva semmilyen formájának megjelenését egészen ötödik osztályig, kivéve a legelemibb megnyilvánulásokat, ám a gyermekek szabadon kell, hogy megjelenítsék a képeket érzéseik szerint. Ez a folyamat jelen van az első négy osztály mindegyikében.

     5-8. ÉVFOLYAM
A gyermekek az első három évben a nedves-nedvesen technika segítségével hathatósan és megfelelően hosszú ideig tapasztalhatták meg és fedezhették fel a színeket, majd a negyedik osztályban továbblépünk afelé, hogy formákat találjunk a színekben: ásványok (hegységek, kövek) és az atmoszféra (felhők, naplementék, az égbolt hangulatainak) formáit, a növények és állatok alakjait. Ezáltal a színek elsődleges minőségeit érzékelni képes tudat egyre erősödik. A külső formának a színérzékelés belső élményéből kell kiemelkednie. Az ötödik osztályban a formák megalkotása egyre tudatosabbá, határozottabbá válik, és csodálatos összhangban áll a színek lelkünkre ható minőségeivel. A színek és formák harmonikus egységének megélésére van lehetőségünk.
Ahogyan más tantárgyak, a festésnek is figyelembe kell vennie a gyermekek tizenkettedik életévét és a vele járó jellemző lélektani változásokat. Ebben az életkorban lehetőséget kell teremteni az árny és fény játékának és az árnyék tanulmányozásának megközelítésére. Ehhez különböző utakon is eljuthatunk: az egyik lehetőség, hogy elhagyjuk a színeket és kizárólag szénnel vagy krétával dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy a 6. osztálytól kezdve a festést felváltja a rajzolás (lásd ‘Rajzolás a hatodik osztályban’ című részt). Egy másik lehetőség, hogy folytatjuk a festést, és a felmerülő kérdéseket festő gyakorlatokkal igyekszünk megválaszolni.
A 7. és 8. osztályban a nedves-nedvesen módszer kiegészül egy egészen más elemmel, a rétegesen felvitt, ún. lazúrtechnikával (a „veil-painting”, azaz fátyol-festés technikájával).
A főoktatás füzeteibe készített illusztrációk, a természet-megfigyeléshez vagy később a földrajzhoz kapcsolódó képek, és a pontos, esztétikailag is kielégítő, fizikai és kémiai kísérleteket bemutató rajzok mind folyamatos gyakorlást és a rajzolás technikáinak továbbfejlesztését kívánják meg; csak így teljesíthetők a tantárgy által támasztott igények. A festés lazúrtechnikájából a rajzoláson keresztül fokozatosan eljutunk a fedőfestékek (tempera, gouache, olaj, tojástempera) használatáig. Ennek alapjait rakjuk le ezekben az években.

RAJZ-FESTÉS

 

2. RAJZ – GRAFIKA (1-8. osztály)

A rajzórák sok mindenben különböznek a festésóráktól. A rajzórák elsősorban a folyamatra, a képességre és a tevékenység ideje alatt születő érzésekre helyezik a hangsúlyt.
Kezdetben a gyermekektől nem azt várjuk, hogy valamilyen külső tárgyat rajzoljanak le, hanem egy mozgásminőséget kell, hogy megtapasztaljanak. Ezt a fajta rajzolást – amely az 5. osztályban a szabadkézi geometriához vezet – a Waldorf-iskolákban formarajznak hívják.
Az iskola korai éveiben a gyermekek egyszerű formákat rajzolnak, és átalakításokat végeznek, miközben megtapasztalják ezek minőségeit is. Ez segítséget jelent számukra a formák megragadásához szükséges élő, belső képességek kialakításában. A gyermekek egyre erőteljesebben kezdik megérteni a természet és ember alkotta környezetben fellelhető formagesztusokat.
Tehát kezdetben a formarajz célja az, hogy felébressze a gyermekek formaérzékét. Ezért írás-előkészítő gyakorlatként is használjuk az írástanításban.
Amikor 5. osztályban elkezdődik a geometria, a formarajz beleolvad a geometrikus ábrázolásba, a rajzolás és grafika önálló területként kezd megjelenni. Hatodik osztályra a gyermekek elérnek az „okozatiság korába”, amely igazi pontosságot követel rajzaiktól. Ezzel egy időben a művészi rajz újabb válfajával kezdenek ismerkedni, nevezetesen a szénnel való rajzolással. Ez kezdetben több hasonlóságot mutat a festéssel, és tartalma főleg a fény és árnyék játékában fellelhető kontrasztokból áll. Ez a fajta rajz elvezet majd a vetület és az árnyékok tanulmányozásához. Mielőtt ezeket a gyermekek felsőbb osztályokban geometriailag megszerkesztenék, az „árnyékok érzékelését” és az „árnyékkeresést” teljességgel művészi eszközökkel közelítjük meg.

 

3. KÉZIMUNKA (1-8. osztály)

     1-4. ÉVFOLYAM
A kézimunka órákon a gyerekek nem csak kézügyességre tesznek szert, hanem megtanulnak különböző szerszámokkal dolgozni, az anyagokkal gazdaságosan bánni. A kézimunka tanítójának arra is módja van, hogy a tanulókat fokozatosan tudatosságra ébressze a színek, formák és funkciók összetartozásáról. A szépségen, színeken, formákon keresztül a kézimunka segít a gyermekeknek a játéktól a munkáig való gondolkodásig eljutni.
Az ősi, egyetemes kézműves technikák (szövés, kötés, hurkolás, fonás, csomózás stb.) már az első évfolyamon megjelennek a kézimunka órákon, melyekről a gyermekek ismereteik egy-egy osztályfokon tovább bővülnek. A különböző népek kultúráiból merítünk, miközben tudatosan keressük és mutatjuk meg a diákoknak az egyezéseket és különbözőségeket saját néphagyományunk gyökereivel.
A kézimunka órák többre hivatottak, mint hogy kizárólag a kéz mozgékonyságát és ügyességét elősegítő eszközökként gondoljunk rájuk. Míg a gyermekek életkoruknak megfelelő feladatokon dolgoznak, a ritmikusan ismétlődő mozdulatok és gyakorlatok által a kezek elősegítik mind az akarat, mind a logikus gondolkodásra való képesség megerősödését. Mindennapi életünk nyelve még mindig használ fizikai kifejezéseket mentális tevékenységek leírására, pl.: „megragadni valamit”, „felvenni a fonalat”, „összekuszálni valakinek a gondolatait”. A feladatoknak mindig van gyakorlati célja, és úgy kell alakítanunk a tevékenységeket, hogy azok felébreszthessék a gyermekekben a mások munkája iránti szociális érzékenységet. A környezetért érzett egyéni felelősség felé az első lépés az alapanyaganyag tisztelete, valamint az el- és felhasznált tárgyakkal való bánásmód, melyeket – ha tehetjük – saját, természetes környezetünkből, a gyerekekkel együtt gyűjtsük! Minél több alkalmat kell biztosítanunk arra, hogy az órákon, az éppen adott anyagokkal, pl. fával, növényi rostokkal, fonállal, levelekkel, kéreggel, agyaggal, vízzel, textíliákkal, papírral stb. dolgozhassanak. A sokféle alapanyaggal való ismerkedés során felébresztjük a tanulókban a tiszteletet a kézzel végzett tevékenységek iránt, mely később egyes szakmák iránti érdeklődésüket felkeltheti.

     5-8. ÉVFOLYAM
Egy régi mondás szerint “Aki a kezét használja, az munkás, aki a kezét és a fejét, az mesterember, aki a kezét, fejét és a szívét is használja, az művész.”
A kézimunka órákon mindhárom terület megjelenik. Amikor visszaemlékezünk az elmúlt órán végzett munkára, amikor eltervezzük az aktuális feladatainkat, kiválasztjuk a megfelelő nyersanyagokat, akkor a gondolkodást használjuk. Az érzéseinkre támaszkodunk, amikor a színekkel dolgozunk. Amikor pedig az elképzeléseinket megvalósítjuk, a végtagjainkat és az akaratunkat használjuk.
A kézimunka segítségével azt az érzést kell felkeltenünk a gyermekben, hogy a szépség és a hasznosság összetartozik. A gyermekek szemét rá kell irányítani a hasznos és praktikus dolgok szépségére. Ily módon is megtanulnak kreatívan nézni, és hasznos tárgyakat készíteni művészi módon a maguk és mások javára.
A gyermekek a saját cselekvőkészségükön keresztül meg tudnak erősödni akaratukban, személyiségükben, kreativitásukban.

 

4. KÉZMŰVESSÉG / FAMUNKÁK (5-8. osztály)

Az 5-8. osztályban a kézműves órák szinte kizárólagos alapanyaga a fa.
A Waldorf-iskola művészi igénnyel oktatja a kézművesség alapelemeit. A kézműves foglalkozások célja nem az, hogy kis kézműveseket vagy képzőművészeket neveljünk, hiszen a Waldorf-iskola nem szakiskola, sokkal inkább arra fektetjük a hangsúlyt, hogy az emberi képességek sokoldalúságát ápoljuk, elrendezzük.
Fontos, ha a gyerek a műhelyben létrehoz valamit, akkor ne egy hűvös, tárgyias elképzelés vezesse, hogy valahol, valamikor külsőleg látott már ilyesmit; a világot megismerni, benne helyt állni a fej egyedül nem képes. Alkotása szoros kapcsolatban legyen a személyiségével: a benne elevenen élő alkotó erők alakítsák a munkadarab formáját, ne egy előrajzolt vonalat kövessen. Ezáltal tudja a gyerek kifejezni magát a formálásban, a formaadásban. Ezért is van, hogy fiúk és lányok többnyire ugyanazzal a feladattal birkóznak meg, hiszen a hangsúly nem elsősorban a fizikai munkán, hanem a szépségen, az alkotáson és az egyéni kidolgozáson van.
Különösen a városi gyerek számára fontos, hogy valódi élményhez jusson, ne csak elképzelései, elméleti ismeretei legyenek a nyersanyagokról, amelyekkel dolgozik. Ezért törekedni kell arra, hogy a fa megmunkálását ott kezdjük, ahol a faanyag még rönkös, kérges állapotban van: hasítással, méretre fűrészeléssel, majd baltával való előfaragással. A hasított nyersanyagfa – szemben a deszkára fűrészelttel – sokkal plasztikusabb, eredetibb, magán viseli még a fa természetes növekedésének változatosságát, sokféleségét, fantáziát életre keltő formáit. Ezért olyan sokoldalú az alakíthatósága és egyedibb a belőle kihozott forma.

 

5. DRÁMA (1-8. osztály)

A dráma mint művészi és művészetpedagógiai tevékenység olyan képességek megalapozásában vesz részt, mint az árnyalt önkifejezés, a kommunikáció, az együttműködés, az igényesség és a szépség iránti fogékonyság, a kreativitás, az alkotóképesség, a felelősségtudat. Ezek a képességek olyan kompetenciák kialakításában játszanak fontos szerepet, mint a kulturális kompetencia (gondolatok, élmények és érzések kreatív kifejezése), a kommunikáció, a személyközi kompetencia (a személyközi készségek hatékony alkalmazása a köz- és magánéletben) és a vállalkozói kompetencia (az egyén felelőssége saját cselekedetei iránt). Ily módon a drámával való foglalkozás célja nem művészek nevelése, hanem a művészi tevékenységen át a minden egyes gyermekben szunnyadó saját képességek és életcélok kibontakoztatása. A tehetséggondozás természetesen részét képezi a feladatoknak.
A dráma a testi kifejezőképességek gyakorlásával hatással van az érzékek fejlődésére, a térbeli tájékozódásra, a verbális és nem verbális kifejezőeszközökre, a mozgás harmóniájára és a beszéd tisztaságára. Mint közösségi tevékenység elősegíti a mások iránti empátia és megértés kifejlődését, a kapcsolatteremtést, tudatosítja a közösségi együttélés szabályait, ezáltal hatással van a gyermek morális fejlődésére. Segít abban, hogy belső értékeit konstruktívan tudja a közösség javára fordítani. Mint alkotó tevékenység hozzásegíti önálló, a világra nyitott személyiségének kifejlődését.
A dráma természeténél fogva szorosan és tudatosan kapcsolódik más művészi és testi nevelést szolgáló területekkel: az euritmiával, a beszédműveléssel, az irodalommal, a testneveléssel és Bothmer-gimnasztikával, a zenével, a képzőművészetekkel és a mesterségekkel. Mint összetett terület megjelenhet önálló óraként, de átszövi a tanítás napi gyakorlatát.
TÉMAKÖRÖK:
Csoportos játék
– érzékek fejlesztésére irányuló gyakorlatok;
– térbeli tájékozódást segítő gyakorlatok;
– koncentráció, a figyelem iskolázása;
– memória fejlesztése;
– ritmusérzék fejlesztése;
– utánzásra és fantáziára épülő beszéd- és mozgásgyakorlatok.
Rögtönzés
– egyéni és csoportos improvizáció;
– improvizáció és dramatizálás szövegre, zenére, képzőművészeti alkotásra;
– bábok és maszkok alkalmazása gyakorlatokban és előadásokban.
Történetek feldolgozása
– tananyag feldolgozása drámai eszközökkel (tanítási dráma);
– alapvető dramaturgiai ismeretek elsajátítása;
– irodalmi művek – drámák, drámarészletek, versek elemzése, feldolgozása;
– a népi kultúra, hagyományok, ünnepek megismerése, felelevenítése.
A színház nyelvének megismerése
– színházi előadások megtervezése, próbái és kivitelezése;
– napi rítusok, évkörhöz tartozó ünnepek megformálása;
– a színház alapvető eszközeinek megismerése, tudatosítása;
– különböző színházi irányzatok, stílusok, alkotók megismerése.
Megismerő- és befogadókészség
– színházi produkciók értő elemzése;
– a nézői szerepre nevelése.

A DRÁMA SZEREPE A WALDORF-ISKOLÁKBAN

A Waldorf-iskolák életét összetett módon szövi át a színház és a dráma szeretete és ápolása. Ez a művészeti ág az ókori görögöknél született meg, előzményeit a rítusokban és a mímes játékokban találjuk. Az egyes társadalmakban mindig az adott világképnek megfelelő színházi és színpadi formák alakultak ki. A mai színház ismét feloldja a klasszikus formákat és kísérleteiben visszanyúlik az alapokhoz. A pedagógiában a gyermekek életkorának és tudati fejlődésének megfelelő módon kapcsolódunk a dráma és a színház változatos formáihoz, eszközeihez.
A napi szokások, kis rítusok gyakorlása (pl. bizonyítványvers, reggeli fohász stb.), az évszak-ünnepek, ahol egy-egy osztály bemutatószerűen ízelítőt ad az adott időszakban tanultakból, az éves színdarab, a közösségi ünnepek, például a Mihály-napi mérlegelés lehetőséget ad a kitágított értelemben vett színházi formák gyakorlására mind az aktív részvétel, mind a befogadás oldaláról. Az éves színdarabok bemutatására sok iskolában szokás drámanapot tartani, máshol az osztálytanító maga választja meg a bemutató időpontját. Az évkörben két időszak különösen alkalmas erre: a farsang és a pünkösd, mely utóbbi az újjászületett közösség ünnepe.
A felsorolt tevékenységeknek köszönhetően a művészi megmutatkozás szokássá válik, így a felső tagozatban, amikor a dráma már önálló óraként jelenik meg, a tapasztalatokra építve lehet megkezdeni az eszközök tudatosítását. Mindez a napi szertartások megélésétől a megmutatkozás örömén át a 12.-es színdarab minden művészetet magába foglaló eseményéig ível, ahol a fiatal emberek már saját mondanivalójukat mutatják meg tanáraik segítségével a közösségnek.

 

6. ZENE (1-8. osztály)

     1-4. ÉVFOLYAM
A zeneoktatás célja messze túlmutat a zenélés tevékenységén, valamint a zene megismerésén és megértésén. A személyiség formálásban kreatív, nyitott, egymásra figyelő, közösségi ember nevelésében alapvető eszközünk lehet. Egyszerre fakad az ember legmélyebb belső világából (csak azon keresztül válik hallhatóvá), egyben mint külső szellemi erő felépíti, gazdagítja és harmonizálja azt.
A zeneiség alapvető hármasságában (dallam, harmónia, ritmus) az ember lelki tevékenységeinek hármassága is tükröződik (gondolkodás, érzés, akarat). A zene fejlődése a különböző korszakokon át leképezi az emberi fejlődés tudatváltozásait és fellelhető az egyes ember fejlődési útjában is.
Körülbelül kilencéves koráig a gyermek, mint “érzékszerv” nyitott lényként él a világban. Még kevéssé alakult ki a saját belső élete, eggyé válik az őt körülvevő világ folyamataival, kívülről érkező impulzusok irányítják. A zene is egyfajta atmoszférát teremt köréjük, amely hat rájuk, amelyben benne élnek, s amely „mint a szobrász keze” segít megformálni azt a belső középpontot, amire a későbbiekben a zene műveléséhez és értő hallgatásához is szükségük lesz. Ebben az első időszakban a zene természetét igazítjuk a gyermek természetéhez. A „kvinthangulat” a gyermek kitárulkozó lelki állapotához alkalmazkodik. Ebben a „kvinthangulatban” (ahogy Rudolf Steiner ezt az életkori szakaszt jellemezte) a dallam, a harmónia és a ritmus jelenségei, a tiszta dallamminőségben találkozva egy egységes szövetet alkotnak. Harmóniai akkordok még nincsenek jelen, az egyszólamúságban maradunk, mint ahogy alaphang és egyenletes lüktetésbe, illetve ütemekbe kényszerített ritmus sincsenek. Ahogy a pentaton dallamot sem köti meg az alaphang, úgy a szabadon áramló, beszédszerű ritmus is inkább a ki- és belégzés nagyobb ívéhez igazodik.
Ebben a korban a rendelkezésünkre álló időt nem fordítjuk zeneelméleti ismeretekre.
Kilencéves koruk után a gyerekek egyfajta tudati és lelki változáson mennek át. A világ teljes egység-érzését elválasztottság érzése váltja fel. Ugyanakkor csupán most kezdenek „kívülről rálátni” az eddig megélt dolgok törvényszerűségeire.
A zenei nevelésben áttevődik a hangsúly a belső zeneiség kialakítására. Vezető szerepet kap a zenei minőségek közül a harmónia, azaz elkezdődik a többszólamúság felépítése az éneklésben és a hangszeres játékban is. A szabadon áradó légzésszerű ritmusba beleszól az egyenletes lüktetés (szívdobbanás) és mérhetővé válik, majd később a nehézkedés, a súly is belehallatszik a zenébe és ez a ritmust ütemekre bontja.
A közös hangszereket (pl. pentaton furulya, gyermekhárfa, fa és fém ütősök) gazdagítja – ha lehet minden gyermeknél – az egyéni szólóhangszer, amelyet már a bontakozó individualitást is figyelembe véve segítünk a gyerekeknek kiválasztani. Később ezek a sajátos egyéni utak újra találkozhatnak az osztályzenekarban. Az 1-4. osztály a lehető legsokrétűbb zenei élményszerzés időszaka. A zene elméleti oldala csak annyiban jelenik meg, amennyiben ez a közös, illetve az egyéni zenélésből természetesen fakad, így a kilencéves váltáshoz kötődik a merev kottakép újraélesztésének a képessége, amely a többszólamúság megjelenésével és az egyéni hangszer tanulásával is összefügg. A kottaírás és -olvasás tanítása ekkor életkorilag helyes, lehetséges és fontos is. A Kodály-módszerre épülő zene-pedagógiai gyakorlat sikerrel használható, ennek velejárója a magyar nemzeti hagyomány ápolása, hatalmas dalkincsének kiaknázása.

     5-8. ÉVFOLYAM
Ebben a korban a gyerekek zenei világát a „terchangulat” jellemzi. A modális hangsorokat a dúr-moll (kis és nagy terc) kettőssége, az érzésvilág polaritásának vidám-szomorú, világos-sötét zenei megszólalása váltja fel. Következő lépésként pedig a terchangulatban megjelenő szubjektív lelki kifejezés a tudás felé fordul.
Az eddig megszerzett tapasztalatokat tovább lehet tudatosítani. Ebben nagy segítséget nyújthat a Kodály-koncepcióra épülő zenepedagógiai gyakorlat, ennek velejárójaként a magyar nemzeti hagyomány ápolása.
Fontosak a szabad improvizatív zenei gyakorlatok, játékok, melyek intenzíven járulnak hozzá az egymásra figyelés, formaérzék, szociális képességek kialakulásához. Megerősödik az összetartozás érzése, az egyén helye az egészben.
Az óra legnagyobb része továbbra is közös zenéléssel telik. A zenehallgatás valódi képessége a zenei aktivitásból születik meg azáltal, hogy ez a külső aktivitás az évek során belső lelki mozgékonysággá alakul át. Ez a sorrend a 9-10. életév után fokozatosan megfordul, s ettől kezdve az intenzív belső aktivitásból kell, hogy a füllel is hallható zenei tevékenység megszülessen.

 

7. NÉPTÁNC (1-8. osztály)

Önmagában egyesíti a MOZGÁS és a ZENE tantervekben leírt, a gyermek testi, lelki fejlődésével összehangolt célokat és feladatokat, megkoronázva mindezt egy nép saját több száz éves múltra visszatekintő kultúrájával, melyben a gondolkodás, a beszéd, a ritmus, a mozgás mind-mind a lehető legszorosabban kapcsolódik egymáshoz. Ezek segítik és egyben meg is határozzák a rész egészek működését, mozgásterét. A lehető legtermészetesebb módon kapcsolódnak össze a játékok az énekek-kel, a hangszerek a táncokkal.
A fentebb említett részek külön-külön és egységes egészben is megjelennek az órák folyamán, melyek erősítik a világunk összefüggő látásmódjának kialakulását, fejlesztését. Mivel a tantárgy fő vonulatai (mozgásfejlődés, célok, ének-zene stb.) megegyeznek a fent említett tárgyak folyamataival, csak azokat a tartalmakat vesszük külön, melyek plusz mondanivalóval rendelkeznek vagy a már leírt részektől különböznek.
Célok és feladatok a mozgásfejlődésen és zenei képzésen túl: megtalálni az egyén és közösség egészséges kapcsolatát, melyben a gyermek megtanulja a kiegyezés (kompromisszum) és az önmaga érvényesülésének lehetőségét kezelni a közösségi szabályokon keresztül. A játékok és táncok elősegítik a nemi identitás erősítését, azok lehetőségeit és a hozzájuk kapcsolódó kötelességeket. Ezek a részek beágyazódnak az évkör rendszerébe, annak rendjébe, ünnepeibe, melyek által a történések térben és időben a több száz éve csiszolódó kultúránkkal a lehető legmegfelelőbb helyen találkoznak.

GYÓGYÍTÓ-FEJL.
BOTHMER-GIMN.
KUTYATERÁPIA
RAJZ-FESTÉS