WALDORF-ISKOLÁK (Pedagógiai Alternatívák Igazgatóságának filmje 2004)
Szakmai vezető: Vekerdy Tamás
Szerkesztő-riporter: Szirmai Márton
Rendező-operatőr: Pálos György
Pesthidegkúti, Óbudai és Miskolc-Hámori Waldorf Iskolák részvételével
A Waldorf pedagógia az egyik legmarkánsabb irányzata a nemzetközi, de a hazai reformpedagógiai mozgalomnak is. Pedagógiai elvrendszerének (antropológiájának, fejlődéslélektanának) kidolgozója Rudolf Steiner volt. Az ő tanítása nyomán szerveződtek újjá, s kezdték újra tevékenységüket a rendszerváltást követően a magyarországi Waldorf intézmények. Mára a Waldorf-mozgalom Magyarország legdinamikusabban fejlődő — önálló intézményi hálózattal bíró – alternatív pedagógiai irányzatává vált.
A Waldorf pedagógia abból a felfogásból indul ki, hogy az ifjú embert nem az állam, a társadalom vagy egy meghatározott szakma szükségletei, hanem a saját individuális képességei és fejlődési lehetőségei, életkoronként változó testi, lelki és szellemi szükségletei szerint kell nevelni. A szabadon kibontakoztatott individuum hozza az emberi társadalom számára a legnagyobb valóságos hasznot.
A film e felfogás és az ebből következő nevelési-tanítási gyakorlat reprezentatív bemutatására vállalkozik, számba véve és sorra bemutatva mindazon eltéréseket, jellemző sajátosságokat, melyek leginkább jellemzik ezt az általánostól eltérő iskolai gyakorlatot. ••••►
(