Csatlakozz a Jane Goodall Intézet, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet Passzold vissza tesó! elnevezésű közös kampányához, melynek célja, hogy összegyűjtse a háztartásokban kallódó használaton kívüli mobiltelefonokat újrahasznosítás céljából.
Miért?
„A mobiltelefonok előállításához szükséges koltán világon lévő készletének 80%-a Afrikában található, ennek is nagy része a Kongói Demokratikus Köztársaságban (DRC). Ugyanott, ahol a hegyi gorillák, Grauer gorillák, bonobók, a csimpánzok is élnek. Élőhelyüket drasztikusan megváltoztatja a bányászat. Az erdők területe csökken, a meglévőket pedig a kitermeléshez használt utak hálózzák be.” Emellett másik fontos szempont, hogy gyermekek veszélyes munkája révén kerül kibányászásra az érc.
Mindkét esetben segíthetünk a gyűjtéssel, hiszen így a mobiltelefonokban lévő nyersanyagokat lehet újra és újra felhasználni újak kitermelése helyett.
Mit tehettek?
Gyűjtsétek össze a családotokban található már nem használt mobiltelefonokat, s juttassátok el a debreceni gyűjtőpontokra: Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (Hatvan u. 8.), Cafe Frei (Rózsa utca), Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara − Nonprofit Gazdaságfejlesztő Szervezetek Háza (Vörösmarty u. 13-15.)!
+ 1 cikkajánló:
A program részleteiről a Jane Goodall Intézet honlapján olvashattok bővebben: https://www.janegoodall.hu/mobilkampany.html
Zöld üdvözlettel: a Bocskorszíj Társaság
ZÖLD KIHÍVÁSOK 2018/19-37 – MOBILTELEFON ÚJRAHASZNOSÍTÁSA