Márciusban újra papírgyűjtést hirdetünk, amivel 3 márciusi zöld naphoz is kapcsolódunk.
Március 1. az Újrapapír világnapja
Március 6. Nemzetközi energiatakarékossági világnap
Március 22. a Víz világnapja
A papírhulladék fontos erőforrásunk, hiszen a papír akár 5-10-szer is újrahasznosítható. Hozzájárul a fenntartható erdőhasználathoz és papírgyártáshoz. Újrapapírral a gyártás vízigényének 75%-a, energiaigényének 60%-a megtakarítható.
Az újrapapír környezeti haszna rendkívül összetett:
– 1 tonna papírhulladék felhasználásával megelőzhetjük 12 kifejlett fa kivágását.
– Ezzel az erdők védelméhez is hozzájárulunk, hiszen az erdők 20 %-t a papírgyártás hasznosítja.
– Az erdők védelme pedig fontos a bolygónk szén-dioxid megkötésének, oxigéntermelésének szempontjából.
Mi a célunk a gyűjtésből befolyó összeggel?
A papírgyűjtésből származó bevételt a Debreceni Állatkertben élő állattestvéreink, a vörös macskamedvék örökbefogadásának megújítására szeretnénk fordítani.
Tudtad?
Az Újrapapír Világnapja A 2006-ban, a Hulladék Munkaszövetség kezdeményezésére induló kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a pazarló papírfogyasztásra és annak következményeire.
+ 1 honlapajánló
A Hulladék Munkaszövetség munkájáról itt olvashatsz: www.humusz.hu
+ 2 zöld kihívás
Ha alkalmad van rá, válaszd és keresd az újrahasznosított papírból készült termékeket!
Csak akkor nyomtass ki egy szöveget, ha feltétlenül szükséges!
Zöld üdvözlettel: a Bocskorszíj Társaság
ZÖLD KIHÍVÁSOK 2016/17-23 – MÁRCIUSI ZÖLD NAPOK