7. osztályban kémiaepochán a láng-fény-égés megfigyelése mellett a szappant, mint igen felületaktív anyagot is próbálgattuk így-úgy, hiszen az anyagok kémhatása is terítékre kerül idővel…
Ami az élmény mellett eredményt is alkotott, az a szappanfőzés folyamata volt: öröm volt szappant önteni, illatokat, gyógynövényeket hozzá „fűszerezni”, szinte műalkotáSokat teremteni.
A házi szappanfőzésnek nagyon sok receptje létezik. A 7. osztályosok kipróbálták, milyen érzés természetes, ökoanyagokkal dolgozni, „kotyvasztani” valami jót, ami nem csak szép, hanem jót is tesz a bőrűnknek!
Növényi olajok, zsírok felhasználásával levendulás és rozmaringos szappanokat öntöttek. A kecsketejes változatot is kipróbálták, így egy pici kémiát is belevittünk és ebből is készítettek néhány formát.
A folyamat, az átalakulás, a hővel való találkozás, majd a megdermedés nagyon izgalmas és újszerű volt a gyerekek számára. Minden gyerek maga készítette el a saját ízlésének, kedvének megfelelő szappant, amivel este már boldogan lubickolhatott. Az eredmény magáért beszél.