A 9. osztály igen dolgosan indította felső tagozatos életét. Gömörszőlős után a múlt héten a NapraFarmon folytatták a matematikaepocha keretében terítékre kerülő, kombinatorikával fűszerezett mezőgazdasági gyakorlatot. A hét vezérfonala egy kb. 5 köbméteres komposztdomb létrehozása volt a nyáron kigyomlált parlagfűből, a marhaállás szalmás trágyájából és friss gyomlálási szervesanyagból. Emellett a napi rutin részét képezte a jószágok gondozása, dinnyével kényeztetése, az istállóhoz elvezetendő vízvezeték számára az árok ásása, szőlőkötözés, a terület karbantartása és szemétszedés is. Csütörtökön az osztály nagy része kint is sátrazott, a függőágyban szunnyadókat a hajnalban érkező eső űzte be a héten tanteremmé is vált közösségi épületbe. Igazi áldásként érkezett ez a kis csapadék, hiszen kellett a víz a 200 méternyi friss tarlórépavetésre, de megtermékenyítő volt az épülő komposzt számára is.
A Waldorf-iskolák kertművelési gyakorlatának fontos jellemzője a biodinamikus gazdálkodás. Gimnazistáink már tevékeny részesként tapasztalhatják meg ennek az antropozófiai alapokon nyugvó technikának több részletét is. Az osztály gazdasági gyakorlatának csúcspontjaként, a pénteki közös zárás az elkészült komposzthalom biodinamikus preparátumokkal történő oltásával fejeződött be. Az éltető égi áldás délelőtt eső formájában érkezett, a komposztoltásra pedig szétoszlottak a felhők, hogy a napfény éltető melege koronázhassa meg ezt a NapraFarm és az osztály életében is fontos eseményt. Nagy öröm volt látni azt, hogy az a szellemi háttér, ami a Demeter biodinamikus gazdálkodás lényegét jelenti, bizony kikelt a diákjaink lelkében, így igazán ünnepi alkalomként élték meg ezt a záró pillanatot.