Minden 3.osztály házikót épít Waldorfiában ‒ mi is így tettünk 2012 tavaszán.
Mindössze 7 gyerekem volt akkor, pár hete költöztünk be Kismacsról, én épp akkor vettem át az osztályt…, zűrös időszak volt ,de nagyon jól alakultak a dolgok.
Minden elfogultság nélkül állíthatom, a Waldorf-történelem legjobb osztálya volt:) Azt kértem tőlük, hogy 1-2 mondatot írjanak, mi az, amit fontosnak tartanak az utánuk jövőknek elmondani. Gondosan becsomagoltuk az ÜZENETEKet, elástuk ‒ de azt valójában soha nem gondoltam, hogy elő is fog kerülni! Azt meg pláne nem, hogy ilyen épségben!
A munka és a hétköznapok hevében el is feledkeztünk róla hamar. Azóta a gyerekek a szélrózsa minden irányába szóródtak: élik a maguk gimnazista életét, lassan érettségiznek, mi, egykori tanáraik meg csak büszkén figyeljük őket, ha feltűnnek néha az iskolában.

Remélem, az időkapszulát megtaláló 3.osztály gyerekei is olyan fantasztikus, jó emberekké cseperednek, mint ez az egykori 3.osztály!
Gulyás-Czibere Anikó
volt osztálytanító
volt osztálytanító