A várva várt szolnoki olimpiára az idén pünkösdkor került sor. Az ötödik osztályosainkat osztálytanítójuk készítette fel lelkiismeretesen, ami abban is megmutatkozott, hogy az összes maratonfutó közül tőlünk a legutolsó gyermek is beérkezett a teljes mezőny feléig. Sőt, mi több, közülünk került ki az első befutó!
A gyerekek nagy izgalommal készültek, pakoltak, hónapról hónapra erősödtek, ügyesedtek.
Nyolc városállamra voltak osztva, a napjaikat a városállamok tagjai között töltötték, ahol négyen ismerték egymást, a többi tag új volt számukra, de a negyedik nap végére új barátságok születtek. Lelkesen meséltek arról, hogy minden nap lementek a Tiszára fürdeni, a sportjátékokról, küzdelmekről, a csapatról, de még a sérülésekről is. 
Az utolsó délelőtt a szülők is betekinthettek a magasztos eseménybe, ahol az olimpiai láng meggyújtása, a saját készítésű ruhák, zászlók, a csodás muzsika mind-mind emelték és fokozták a hangulatot. A napos idő egyszer csak szakadó esőbe csapott át, de némi kényszerszünet és ruhaváltás után tudott folytatódni a délelőtti program és szépen, egyéni értékeléssel zárult. Mostanra minden szülő megértette, miért hallották azt folyamatosan, hogy a nyolc év legemlékezetesebb négy napja áll előttük, s, hogy más gyermekeket kapnak vissza, mint akiket elengedtek az olimpiára.
Köszönjük a tanítóknak és a szervezőknek azt a sok munkát, mely olyanná formálta az olimpiát a gyerekeknek, mely örök emlék marad!

Az 5. osztályos gyerekek olimpiai élményeikről vallanak:
„(…) elkezdődött a nyitóceremónia, és kiderült, hogy a Delphoi-ba kerültem. (…) egy nagy réten gyülekeztünk és elkezdődtek az edzések. 8 edzés volt: magasugrás, távolugrás, diszkoszvetés, gerelyhajítás, maratonfutás, ének és sprint, birkózás és stafétafutás. (…) kezdetét vette a 3 szín országozás, ahol három városállam játszott egyszerre. Szombaton (…) elmentünk a lakomára, ahol gyrosevés után visszamentünk a záróceremóniára, ahol egy oklevelet és egy diszkoszvető embert ábrázoló faérmet kaptam. (…) Nagyszerű városállamba kerültem, és sok barátot szereztem. A vezetőink segítőkészek, kedvesek, biztatóak voltak. Soha nem felejtem el az olimpiát!”
„A kempingben sok fa volt. Az egész nagyon békésnek tűnt. Persze csak addig, amíg be nem népesítettük mi, gyerekek. (…) Szombaton (…) a marathonnal kezdtünk (…), Béla ért be elsőként. (…) igaza volt a tanároknak és tényleg az első és az utolsó kapta a legnagyobb tapsot (..) Ezután a sprint következett, már teljes zuhogó esőben. Bőrig áztam, még az esőkabátom is átázott. (…) A záróünnepségen megkaptuk a tekercset, amivel futottunk, és a városállam-vezetőink elmondták, mit láttak rajtunk. Lakoma is volt, aztán végre mehettünk haza. De teljesen más emberként!”