Helyettesítés ‒ beszélgetés ‒ siket jelbeszéd ‒ Pünkösdi dal jelelése ‒ Gréti éves munkája ‒ Siketek és Nagyothallók Iskolája.
Így jutottunk el egy esőmentes tavaszi napon a Siketek ovijába, ahol a 8.-os gyerekek egy mesét jeleltek el, és egy LÉLEKzetFÁT ültettek el. Megható és csodálatos volt minden perc, amit a csillogó szemű apróságokkal töltöttünk el. Mivel a siketek vizuálisan „hallanak”, ezért érthető, hogy a képeken keresztül értik meg a mesét is. A mesék és a csend világa között, reméljük, mi is hidat és „mesét” teremtettünk, bebizonyítva, hogy a híd mi mindannyian magunk vagyunk és lehetünk a két világ között. Hogy mit tanultunk? A türelmet, a kitartást, biztatást, dicséretet, szeretetet.
Köszönöm és köszönjük!
Farkas Diána
fejlesztő pedagógus
Előadás és faültetés a hallássérültek óvodájában
Tegnap lehetőségünk volt arra, hogy betekinthessünk a siketek óvodájába.
Először egy előadással leptük meg a kicsiket. Szerintem tetszett nekik, mert minden gyerek áhítattal nézte a produkciót és utána is arról beszéltek (jeleltek) nekünk.
Ezután a faültetés következett. Azt hittük, nehéz lesz bevonni a gyerekeket, mivel alig vagy semennyire sem hallottak minket. Ezt megcáfolták a kicsik, mindenki ásott, gereblyézett, locsolt, tüsténkedett a fa körül. Nem csak a fa volt vonzó hatású, hanem a gyerekek is. Az osztályból szinte mindenki kézen fogott egy-két csöppséget és segített neki vagy kommunikált vele. Nagyszerű érzés volt, hogy senki sem félt a gyerekektől, hanem nyitott feléjük.
A gyerekek nagyon aranyosak voltak. Ki-ki a maga módján próbált kapcsolatot létesíteni velünk: volt, aki ügyesen beszélt, volt, aki jelelt, volt, aki puszit adott, volt, akik ölelgetett és megfogta a kezet vagy csak mosolygott. Mindenesetre a gyerekek belopták magukat a szívünkbe.
A szertartás gyönyörű volt. Kisebb döccenőkkel ám (pl. a kijelölt helyen betont találtunk a föld alatt), de nagyon megható lett. A legjobb résznek azt éreztem, amikor körben álltunk és megfogtuk a gyerekek kezét.
Szerintem ez az osztálynak egy jó tapasztalat, egy nemes feladat és egy nagyszerű élmény volt.
Tamás Gréti
8. osztályos tanuló
LÉLEKzetFÁK faültetési projekt ••••►