Állt egy karcsú nyírfácska a réten, és aztán útra kelt a csemete, hogy a Napraforgó iskolásai körében állhasson. Sütött a nap, esett az eső és csak várt. Nem hiába! Szent Márton köpenye villant meg, és hipp-hopp meghozta a segítséget. Nagycserén talált rá az őszi reggel. Kozák család fogadta be örökre.
A vonat vasúti síneken zakatolva meghozta az 5. osztály népes zsivaját, ami már odahallatszott a kis fácska új helyéhez. Egy nyírfás liget első lakója végre beengedhette gyökereit a gödör mélyére. A szürkés Nap és hűvös szél körbesimogatta. Gyerek kezek erősen tartották, majd szorgosan betakarták földdel, megöntözték vízzel.
Az előbbi szorgos kezek ezután kört fogtak és áldást énekeltek a kis fácska jövőbeni életére. Áldjanak az égiek és legyen nagyon sok nyírfatársad!
A fát ültette Kozák Lajos, Battai István, Kovács Ágnes és az 5. osztály
