A 12. osztály múlt héten megkezdte a drámapróbákat.
Érdekes élmény volt újra belerázódni a próbafolyamatba. Az elmúlt években többször készítettünk drámaelőadást, de ez most sokkal komolyabb felkészülést igényel. Három hét alatt el kell jutnunk addig, hogy egy komplett előadást állítsunk színpadra.
Napi 8 órában próbáltunk, jelmezt, díszletet készítettünk, plakátot terveztünk, és persze tanuljuk a szövegünket. Mindamellett, hogy az osztályra adaptáltuk a szövegkönyvet, mi állítjuk össze az előadás zenei anyagát is.
A héten folytatódtak a 12. osztály drámapróbái a Méliusz Juhász Péter Könyvtár előadótermében. A próbafolyamat egyre izgalmasabb, és feszültséggel teli. Erről megosztunk pár életképet.
A jegyek árusítása mától kezdődően minden tanítási nap a reggeli (7:30-8:00-ig) és a délutáni (15:30-16:15-ig) órákban a nagykapunál lesz.
A jegyek árából befolyó összeg a 12.-es művészeti út alapját biztosítja. A 12. év kiemelt célkitűzése, hogy a diákok maguk teremtsék elő az év végén megvalósuló művészeti út alapját. Részben ezt szolgálja a drámaelőadás megvalósítása is, aminek a bevétele ebbe az alapba kerül. Támogatói jegy vásárlására is van lehetőség, amennyiben valaki nem tud eljönni az előadásra, de szívesen támogatná a 12. osztály munkáját.
Az előadások időpontjai:
2022. február 04. (péntek) 19 órától,
2022. február 05. (szombat) 14 órától,
2022. február 05. (szombat) 19 órától.
Az előadásra maszkviselési kötelezettség vonatkozik, és az aktuális járványügyi előírások érvényesek.
Az előadást 5. osztálytól mindenkinek ajánljuk.
További információkért keresse a 12. osztály tanulóit.
Szeretettel:
A 12. osztály