A mocsári békák állományának aggasztó csökkenésére kívánja ezzel felhívni a figyelmet az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya. Zavartalan, természetes állapotú élőhelyük visszaszorulása mellett az elmúlt évek aszályos tavaszai is hozzájárultak számuk jelentős fogyatkozáshoz. Sekély vizekben elhelyezett petecsomóik ugyanis hamar szárazra kerülnek.
Országosan elterjedt, a nedves, de nem túlzottan magasan fekvő élőhelyekhez kötődik, Szatmár-Bereg lápjaihoz, a kis-Balaton, a Tisza, Dráva ártéri erdőségeihez.
Kifejlett korában már a szárazföldön tartózkodik, ahol főleg éjszaka és esős időben, vagy a hajnalban vadászik. Gerinctelen állatokkal táplálkozik.
A barnabékák más fajaitól igazán csak nászidőszakban könnyű elkülöníteni e faj hímjeit, hiszen ekkor egymás könnyebb felismerése miatt néhány napra szép, kék színű nászruhát öltenek. Ezzel kívánják megelőzni, hogy más hímekkel próbáljanak párba állni. Érdekesség, hogy az élőhelyükről kiemelve ilyenkor pár óra alatt visszabarnulnak.
Kor tavasszal, többnyire márciusban szaporodik. A rövid nászidőszak alatt igen sokan gyűlnek össze, „párzási gyülekezeteket” alkotnak.
„A gömbölyű petecsomóikat a nőstények egymáséihoz tapasztva helyezik a sekély víz fenekére. Ebihalai körülbelül 2 hét alatt kelnek ki, karcsúak és sötétbarna alapon világos foltosak. Állkapcsi szaruléceikkel algákat kaparnak le a víz alatti tereptárgyakról. Május végén-júniusban, körülbelül 1,5 cm-es békákká alakulnak át.”
Forrás: http://www.mme.hu/2017-ev-keteltuje-mocsari-beka
+ 1 kihívás
Járjatok kétéltűekre és hüllőkre is nyitott szemmel a kirándulásokon! Segíthetitek az Országos Kétéltű- és Hüllőtérképezés Programot, ha észleléseitek adatait eljuttatjátok az MME Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztályához (herpeterkep.mme.hu).
Békamegfigyeléses víg tavaszkezdést kívánunk!
Zöld üdvözlettel, a Bocskorszíj Társaság
ZÖLD KIHÍVÁSOK 2016/17-21 – MOCSÁRI BÉKA, A 2017-ES ÉV KÉTÉLTŰJE