Mindig nagy örömmel és érdeklődéssel követjük volt diákjaink életútját, érdekes újra és újra rácsodálkozni, kit merre vezet az élet – és időnként elgondolkozni rajta, mi látszott mindebből évekkel ezelőtt egy-egy időpillanatban az iskolában.
„A Waldorfon innen és túl
Birta Vivien vagyok, 2016-ban végeztem a Napraforgó Waldorf Általános Iskolában. Innen átkerültem dráma tagozatra az Ady Endre Gimnáziumba, ahol nagyjából egy év után találtam meg a helyem, amit részben a Waldorf-rendszernek tulajdonítok. No nem volt ez rossz dolog, hogy nehezebben szocializálódtam, integrálódtam az osztályközösségbe, mert művészetis osztály lévén a különbözőségeink itt kamatozhattak, ám az elején mindannyiunknak meg kellett küzdeni a démonjaival. Nekem a legnagyobb küzdést a tanulás okozta, mert nem tudtam eleinte mit, miért kell tudjak, csak tudtam, hogy vissza kell mondani a tanárnak. Ebben például kiemelkedően jónak tartom a Waldorfot, hogy folyamatosan képes volt nekem magyarázatot adni a miértekre és nem hagyott egyedül, éppen ezért volt meghökkentő számomra az állami rendszer egyfajta ridegsége. Végül az általánosban megszerzett tudásomat mitológiáról, irodalomról és természetről könnyedén tudtam kamatoztatni, mivel rengeteg gyakorlati élményben volt részem (az olimpia például sokat segített, mikor drámaelmélet órákon az ókori történelmet tanultuk).
Jelenleg Budapesten tanulok a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen mint magyar-drámatanár szakos hallgató. Mióta kifejezetten pedagógiát is tanulok, jöttem rá, mekkora zsenialitás és emberség van ebben a rendszerben. Jelenlegi állás szerint még öt évem van a diplomáig és ha odáig eljutok – és persze pályán szeretnék maradni –, akkor mindenképp szeretnék egy Waldorf-tanári képzésben is részt venni és egy ilyen rendszerben tanítani.”
