„Az ünnepek az év csomópontjai, amelyek a világmindenség szellemével kapcsolnak össze bennünket.” (Rudolf Steiner)
Ahogyan minden Waldorf-iskola szerte a világon, iskolánk is nagy hangsúlyt helyez az ünnepek méltó és mély megélésére, a bensőségesen megélt közösségi alkalmakra. Az ünnep hagyományos közösségépítő szerepe mellett az ünnepek által a gyerekekben tudatosul és mélyül a természethez kapcsolódó életritmus megélése, az évkörhöz való tudatos kapcsolódás is.

A keresztény ünnepkör ünnepei mellett fontosnak tartjuk a népi hagyományokban gyökerező ünnepek megélését, amihez nagyban hozzájárul az iskolánkban oktatott néptánc tantárgy. A néptánc fontos kulturális küldetése, hogy a gyerekeknek élő tudást közvetítsen hagyományainkról, közös gyökereinkről.
Ünnepeink megélésének meghatározó része a készülődés és a várakozás időszaka. Az ünnepet megelőzően az osztályokban mind a főoktatáson, mind a szakórákon elindul a közös munka, az ünnep szellemi hátterének feltárása, megismerése, elindulnak az életkornak megfelelő előkészületek. Ezen ünnepek, alkalmak során a különböző évfolyamokon tanuló gyerekek életkori sajátosságaiknak megfelelő szerepet vállalnak.

ÉVKÖRI ÜNNEPEINK:

  • Mihály-ünnep (megmérettetés, mérlegelés, számvetés napja) – szeptember 29.,
  • Márton-ünnep (önmagunk és mások felé fordulni tudás ünnepe) – november 11.,
  • Nemzeti ünnep – október 23.
  • Miklós-nap – december 6.
  • Advent (Adventi kert; Pásztorjáték – a várakozni és felmutatni tudás ünnepe),
  • Farsang (kifordulás ünnepe),
  • Nemzeti ünnep – március 15.,
  • Húsvét (az Adventhez hasonlóan a várakozni és felmutatni tudás ünnepe),
  • Pünkösd (felhangzás ünnepe),
  • Szent György-napi vásár (az iskolai közösség legnagyobb, nyilvános vásári forgataga),
  • Drámanap (az osztályok évzáró művészeti bemutatói),
  • János-nap (az életerők delelésének napja),
  • Hónapünnepek (az osztályok bemutatói),
  • Bizonyítványosztás.

Kalendárium szerinti hónapünnepeink egy-egy tanulási időszak összegző lezárásai is egyben. Itt kerül sor az osztályokban tanultak bemutatására, drámajátékok, zenei bemutatók, előadások, euritmia-bemutatók, kóruséneklés, közös zenélés, művészi munkák kiállítása színesítik a közösségi alkalmakat. Ezen ünnepi alkalmaink – ahogyan az évkör szerinti ünnepek is – nyilvánosak, itt a szülők és érdeklődők is betekintést nyerhetnek az osztályokban folyó művészeti és pedagógiai tevékenységekbe.
Nemzeti ünnepeinket, megemlékezéseinket az adott ünnep vagy megemlékezés jellegének megfelelően, az életkori sajátosságokat figyelembe véve közösségi alkalmakként, közös rákészülő énekléssel színesítve, vagy adott esetben előadásokkal, beszélgetésekkel kiegészítve, osztályszinten tartjuk meg.

 

 

Mentés