Amennyiben érdeklődsz 2024/25-ös tanévi, leendő 1. évfolyamos osztályunk iránt és szeretnél napra kész lenni az információkban, jelentkezz név, e-mail cím, telefonszám megadásával a waldorf@napraforgoiskola.hu e-mail címen a levlistánkra. A tárgyba kérjük beírni: ELSŐS REGISZTRÁCIÓ.
Iskolánkba való jelentkezés esetén az alábbiakat kérjük leadni iskolánk titkárságára 2024. február 16. 15.00 óráig:
Jelentkezési lap, Felvételi kérelem és Nyilatkozat nyomtatott betűvel kitöltve;
Anamnézist kézzel írott formában;
Óvodapedagógusi jellemzés (2023-24 tanévi);
– Pár hónapnál nem régebbi, lehetőleg egész alakos fénykép.

JELENTKEZÉSI LAP
FELVÉTELI KÉRELEM
NYILATKOZAT
ANAMNÉZIS

JELENTKEZÉS ÉS FELVÉTEL
A 2024-2025-ös TANÉV 1. OSZTÁLYÁBA

Iskolánk szeretettel várja a 2024/25-ös tanév leendő első osztálya iránt érdeklődő családok jelentkezését! A leendő első osztály szervezése a Waldorf-iskolában egész éven át tartó folyamat, számos rendezvényt, felnőtteknek szóló előadást, ismerkedési lehetőséget kínálunk az év során, emellett a gyerekeknek is lehetőséget biztosítunk arra, hogy ismerkedjenek az iskola hangulatával, találkozzanak a leendő osztálytársakkal és a leendő osztálytanítóval.  

A felvételi folyamat során az érdeklődő családok a következő lépéssort járják be:
» Jelentkezési lap általános iskolába a 2023/2024. tanévre
A beiskolázási folyamat során az óvodában kapott jelentkezési lapon csak a választott állami fenntartású általános iskolá(ka)t kell megjelölni.
(A Waldorf-iskolát ezen a nyomtatványon nem kell felvezetni. Ennek okai: iskolánk nem állami fenntartású; s a Waldorf-iskolák gyakorlata szerint évfolyamonként csak egyetlen osztályt indítunk, illetve iskolánk nem kötelező felvételt biztosító intézmény.)
» Napraforgó Waldorf Iskolai jelentkezési lap – iskolánkba benyújtandó jelentkezési lap

A felvételi kérelemhez a következő – mellékelten elérhető – dokumentumokat kérjük benyújtani:
– a Jelentkezési lapot / az iskolánkba szóló Felvételi kérelmet mindkét szülő aláírásával;
– egy kézzel írott, részletes anamnézist a gyermekről (ehhez segítő kérdések a mellékletben);
óvodapedagógusi jellemzés (2023-24 tanévi);
– pár hónapnál nem régebbi, lehetőleg egész alakos fénykép.
Az anamnézis a leendő osztálytanítónak nagyon sokat segít a gyermek megismerésében. 

A fényképet, a jelentkezési lapot, az anamnézist és a felvételi kérelmet egyszerre, legkésőbb 2024. február 16-ig (péntek) kérjük eljuttatni az iskola titkárságára (hivatali idő: 07.30-15.30). 

ISMERKEDÉSI JÁTÉK
Erre az alkalomra – a jelentkezők létszámától függően – 2024. március 04-05. között kerül sor. Az ismerkedési játék egy közös játék, amelyre a felvételi csoport és az osztálytanító egy mesével készül, ebben lesznek „elrejtve” az iskolaérettséget mutató játékos feladatok. Az ismerkedési játék pontos időpontjáról a jelentkezési lapok átolvasása után levélben küldünk értesítést.

Beszélgetés a szülőkkel
Az ismerkedési játék mellett a szülőkkel való beszélgetés is része a felvételi folyamatnak, hiszen a Waldorf-közösséghez a család egésze csatlakozik. A beszélgetések pontos időpontjáról, részleteiről a felvételi csoporttól és az osztálytanítótól kaphattok majd tájékoztatást.

FELVÉTEL
Az ismerkedési játék és a szülőkkel folytatott beszélgetések tapasztalatait összegezve a felvételi csoport és az osztálytanító javaslatot tesznek a Tanári Konferencia felé a leendő első osztály összetételére. A Tanári Konferencia a javaslat alapján dönt a gyermekfelvételről, ennek időpontja 2024. március 18. (hétfő). 

A gyermekfelvételről írásban küldünk tájékoztatást, elutasítás esetén szóban is egyeztetünk az érintett családokkal. A játék tapasztalatairól a későbbiekben egy közös alkalmon számol be az osztálytanító.

BEIRATKOZÁS AZ ISKOLÁBA
A leendő 1. osztályba felvett gyermekeket 2024. április 18-19-én lehet beíratni az iskolába. A kitöltendő adatlapokat, nyomtatványokat a beiratkozást megelőzően küldjük majd ki a felvételt nyert családoknak.

Az első osztállyal kapcsolatos teendők 
A felvételt nyert gyerekek szülei és az osztálytanító a következő hónapokban közösen alakítják ki/készítik elő a nyár folyamán tartandó fészekrakó tábort és a gyerekek szeptemberi fogadását az iskolában.

A tankötelezettség megkezdésének halasztása
Az érvényben lévő jogszabályok szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. Indokolt esetben a gyermek a szülő kérelmére és az Oktatási Hivatal ezt támogató döntése alapján további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt. A kérelmeket a 2024/2025-ös tanév vonatkozásában 2023. január 19. napjáig kell benyújtani. 
További részletek az Oktatási Hivatal honlapján érhetők el.

 

JELENTKEZÉS ÉS FELVÉTEL
MEGLÉVŐ OSZTÁLYAINKBA

Már meglévő, felsőbb osztályhoz való csatlakozásra  az adott osztály fogadóképességének, az osztály aktuális folyamatainak, a szabad helyek számának függvényében van mód. A tanév közben vagy az új tanév kezdetén jelentkező tanulók felvételéről vagy elutasításáról az osztálytanító javaslatára a Tanári Konferencia dönt. 

Tekintettel arra, hogy a Waldorf-iskola nem kötelező felvételt biztosító iskola, a tanuló felvételét minden esetben kéthetes próbaidőszak előzi meg, amelynek végén az osztálytanító és a Tanári Konferencia közösen mérlegeli a tanuló és az osztályközösség kialakult kapcsolatát, a tanuló beilleszkedési folyamatát, életkorát, képességeit, az osztályközösség fogadóképességét, a család Waldorf-pedagógia és Waldorf-szellemiségű nevelés iránti nyitottságát. 
A Tanári Konferencia döntését követően az iskolaképviselő és az érintett osztálytanító/osztálykísérő tájékoztatja a szülőket a tanuló felvételéről vagy elutasításáról. 

A tanulófelvétel lépéssora meglévő osztályainkba:
– a szülők felveszik a kapcsolatot az iskolával, egyeztetnek az érintett osztálytanítóval/osztálykísérővel;
– amennyiben van mód az osztályhoz való kapcsolódásra, órát látogatnak az érintett osztályban;
– az osztálytanító bejelenti a felvételi szándékot az osztályközösségnek (tanulók, szaktanárok, szülők);
– a szülők vendégtanulói adatlapot töltenek ki;
– a gyermek két hétig vendégként ismerkedik leendő társaival és az iskolával;
– az osztálytanító és a szaktanárok javaslata alapján a Tanári Konferencia dönt a felvételről vagy az elutasításról;
– a szülők az osztálytanító és az iskolaképviselő aláírásával értesítést kapnak;
– amennyiben felvételt nyer a tanuló, a szülők beíratják gyermeküket az iskolába;
– az iskola értesíti a tanuló korábbi iskoláját a felvételről.

 

Amennyiben érdeklődsz 2024/25-ös tanévi, leendő 9. évfolyamos gimnáziumi osztályunk iránt és szeretnél napra kész lenni az információkban, jelentkezz név, e-mail cím, telefonszám megadásával a waldorf@napraforgoiskola.hu e-mail címen a levlistánkra. A tárgyba kérjük beírni: GIMIS REGISZTRÁCIÓ.
Iskolánkba való jelentkezés esetén az alábbiakat kérjük leadni iskolánk titkárságára 2024. február 16. 15.00 óráig:
– Jelentkezési lap nyomtatott betűvel kitöltve;
– Szülő és diák által kézzel írott motivációs levél.

 

JELENTKEZÉS ÉS FELVÉTEL
A 2024-2025-ös TANÉV 9. OSZTÁLYÁBA

 

1. INTÉZMÉNYÜNK DIÁKJAI SZÁMÁRA

Azok a diákjaink, akik a 8. osztály befejezését követően gimnáziumunkban szeretnék folytatni tanulmányaikat,
a következő lépéssort járják be:
» Jelentkezés a felső tagozatra a KIFIR-rendszeren keresztül;
» Gimnáziumi felvételi jelentkezési lap kitöltése és mindkét szülő/gondviselő általi aláírása;
» Tanulói motivációs levél megfogalmazása, ami tartalmazza a diák életútjának eddigi fontosabb állomásait, érdeklődési területeit, jövőbeli terveit, valamint, hogy miért szeretne Waldorf-iskolában továbbtanulni;
» Szülői motivációs levél csatolása, amelyben a szülők megfogalmazzák, miért választanák a Waldorf-felső tagozatot gyermekük számára, milyen képük alakult ki a Waldorf-iskoláról és milyen formában tudják támogatni
a közösség életét és munkáját;
» A jelentkezési lapot a motivációs levelekkel együtt legkésőbb 2024. február 16-ig kell eljuttatni az iskola titkárságára személyesen vagy postai úton (postacím: Napraforgó Waldorf Iskola, 4028 Debrecen, Kút u. 19.).

2. MÁS INTÉZMÉNYEKBŐL ÉRKEZŐ DIÁKOK SZÁMÁRA

A fenti lépéssor mellett más intézményekből érkező diákoktól kérjük az általános iskola 5. évfolyamától szerzett bizonyítványok csatolását is.

3. A TALÁLKOZÁS NAPJA

Az írásbeli felvételi folyamat lezárulását és a jelentkezési lapok beérkezését követően a Tanári Konferencia döntést hoz arról, hogy a belülről érkező diákjaink mellett kik azok a más intézményekből érkezett diákok, akiket szüleikkel együtt személyes beszélgetésre invitálunk.
A Találkozás Napjára 2024. február 27-28-án (kedd-szerda) kerül sor iskolánkban.
A felvételi beszélgetésen („küszöbbeszélgetés”) az iskolánkból érkező diákok az őket fogadó tanárokkal együtt tekintenek rá az itt töltött évek alatt végzett munkájukra, és megfogalmazhatják terveiket az előttük álló 5 évre.
A más intézményekből jelentkezők esetében célunk, hogy megismerjük a diákok egyéniségét, érdeklődését, szüleik nyitottságát a Waldorf-pedagógia iránt.
Ezzel párhuzamosan művészeti foglalkozások keretén belül figyeljük meg a jelentkezők szociális képességeit, kompetenciáit, valamint nyelvi kifejező képességét, mellyel megfigyeléseiket el tudják mondani. A diákoktól azt reméljük, hogy kreativitásukat mind önálló, mind csoportmunkában meg tudják mutatni, érzékenyen nyilvánulnak meg a változásokban való részvételre, önismeretük megnyilatkozik.
A szülőkkel folytatott beszélgetés során a Waldorf-pedagógia és a közösségi szempontok felé való nyitottságot,
a közösséghez való csatlakozás kereteit és szabályait, valamint a szülői vállalásokat egyeztetjük.

4. DÖNTÉS A FELVÉTELRŐL

A Tanári Konferencia a küszöbbeszélgetéseket követő 2 héten belül hozza meg döntését a felvételi kérelmekről. A döntésről a jelentkezők írásbeli tájékoztatást kapnak.

5. TANÉVNYITÓ

Az újonnan felvettek és a 9. osztály a tanévnyitó ünnepség alkalmával „érkezik meg” ünnepélyesen is a közösségbe.

6. TÁJÉKOZTATÁS A HONLAPON

A honlapon folyamatosan tájékoztatunk Benneteket az év során szervezett Szülők Iskolája előadásokról, a gimnáziumi alkalmakról és egyéb rendezvényeinkről.


GIMNÁZIUMI TANÁRAINK VISSZAEMLÉKEZÉSE

NAGY IMRE (Waldorf-tanár, középiskolai szaktanár, gimnáziumi kísérőtanár)
A borostyántól az „égkő”-ig, avagy az elektrontól az érettség(i)ig

Az én Waldorf-utam 2008 februárjában kezdődött egy „kísérleti” fizika epochával. (Azaz kicsit előtte egy emlékezetes hospitálással egy főoktatáson az akkori 7. osztályban.) Akkor még nem sokat tudtam a Waldorfról, de volt bennem egy nagy kíváncsiság, nyitottság, ami azóta sem múlt el.  Így vetettük bele magunkat egy számomra azóta is emlékezetes pár hétbe az elektromosság témakörében. Teljes sötétségben, borostyánt dörzsölgetve indultunk el egy olyan úton, ami alapjaiban megváltoztatta az emberiség történetét. És a miénket – az enyémet és az osztályomét – is. Azt gondolom, akkor kötöttünk szövetséget nem csak az elkövetkező 5 évre, de úgy érzem, egy egész életre, hiszen azóta is többször találkozott már az utunk a legkülönbözőbb helyzetekben. Az utunk, ami tele volt kihívással, lelkesedéssel, érdeklődéssel, izgalommal, emelkedett és kevésbé emelkedett pillanatokkal.
Már az elején fontosnak tartottam, hogy valóban szövetséget kössünk ezen az – mint később kiderült, sokszor elég rögös úton, és bár időnként újra meg kellett erősíteni ezt, de végig bizalmat és segítő, kitartó támogatást kaptam a szülőktől is, ami nélkül nem sikerülhetett volna ez az életre szóló kaland!
Mi minden történt? Azaz mire is emlékszem leginkább? 9. osztály – ahogy mondani szokták Waldorf-körökben – Átalakítás miatt zárva. Amikor rájöttem, hogy nem a tanítás a legfontosabb, hanem a nevelés, a megfigyelés, a jelenlevés, az őszinteség. Főztünk pálinkát fizika epochán, fákat ültettünk, tetőt cserepeztünk és biodinamikus preparátumokat készítettünk Rózsa Péter tanyáján. Emlékezetes és igen viharos napokat töltöttünk Tornabarakonyban erdészeti gyakorlaton, ahol közeli ismeretségbe kerültünk mindannyian egy-egy ott élő fával. A tanév végén, Batka bácsi segítségével eljutottunk a csíksomlyói búcsúba is, ami mindenki számára meghatározó élmény volt. Belenézni a Nap arcába, üldögélni az ezeréves határon rengeteg magyar emberrel együtt, több száz kilométerre otthonunktól. Igazi útravaló volt ez a következő év szociális gyakorlatának előkészítéseként, ahol 2-3 hétig különbözőképpen kellett egyénileg is helyt állnunk. Volt, aki öregek otthonában, volt, aki gyengén látók között, volt, aki fizikailag vagy mentálisan sérült emberek között próbálta megtalálni elsősorban önmagát, a saját helyét a világban és feltenni a Parsifali kérdést: miben segíthetek? Nagy lépés volt ez a felnőtté válás útján. Szemmel – sőt szívvel is – látható volt a különbség, ahogy az utolsó waldorfos évünket, a 12.-et kezdtük. Szükség is volt erre a nagy erőt adó impulzusra, hiszen igen mozgalmas évünk volt. A „szokásos” tanuláson és vizsgákon túl pénzt kellett gyűjtenünk a művészeti utunkra minden lehetséges módon. Zakuszkát főztünk közösen, amit aztán eladtunk, drámára készültünk, és közben stúdióvá varázsoltuk a tantermünket, Jázmin tanárnő ötlete alapján, majd az elkészült CD-vel szintén házaltunk. És persze ott volt a Szerelem, vagy amit akartok Bessenyei Zoli segítségével. Teltházzal. Kétszer is. Egy eddig járatlan úton tettük le az első mérföldkövet, amiért nagyon hálás vagyok. Sok időnk a pihenésre nem volt, hiszen közeledett a „Waldorf-érettségi”, az éves munkák bemutatója, ahol egyénileg is meg kellett mindenkinek mutatnia magát. Igazán önmagát, ami nem könnyű feladat még felnőtt fejjel sem. De ezt a mércét is megugrottuk, a pénz is összegyűlt, így már csak néhány óra buszozás választott el minket Prágától, ahol varázslatos és emlékezetes napokat töltöttünk együtt, az ottani Waldorf-iskola vendégszeretetével segítve. Több volt, mint egy fárasztó és küzdelmes év utáni megérdemelt pihenés. Egy hosszú út koronája volt ez, ami után már „csak” le kellett érettségiznünk! Erről szólt a 13. évünk, ahol már nem kellett motiválnom őket, hiszen látszani kezdett a kép, hogy mivé is szeretnének válni az életben. Kezdett körvonalazódni az út előttük és az is, hogy mit kell tenniük ezért. Ennek ellenére azért nem volt sétagalopp az utolsó év. Voltak természetesen mélypontok is, de a vége szép volt, és az érzés, hogy sikerült és megcsináltuk és együtt maradtunk, azt az üzenetet viszi tovább, hogy bármi is történt, megérte!!!
2017. 02.

BAJKÁN LÁSZLÓ (Waldorf-tanár, középiskolai szaktanár, gimnáziumi kísérőtanár, iskolaképviselő 2011)
Waldorf Gimnázium: Mit lehet megidézni a régmúlt időkből?

Bennem egyetlen sor csillan meg tisztán, erővel, fénnyel, üzenetként a múltból a jövőbe: „Akarom, mert világ csodája” (Ady Endre)
Bennem így maradt meg. Állhattunk akár a pocsolyás kismacsi udvaron novemberi esőben, sárban, vakondtúrások között, ettől a kis, apró Értől elindultunk, és valami világ csodája érzéssel a szívünkben eljutottunk addig a nevezetes nagy-nagy Óceánig!
Mit érhet el a Waldorf-pedagógia tizenkét év alatt?
Hozzá kell járulnia az ember jobb megismeréséhez, ahhoz a célhoz, amit Rudolf Steiner 1920-ban így fogalmazott meg: „Az ember a világot megismerve önmagára talál, és magát megismerve feltárul számára a világ.”
Valahogy minden olyan dallamos volt akkoriban, átjárt mindent a zene, a jó ritmus és a lüktetés…
Készítettünk egy albumot, amelyen mindenki énekelt, nekem személy szerint az Adj gázt! a kedvencem, ahogyan Batka szájharmonikázik benne, az egyszerűen fenomenális, meg persze Lili és Fecó duettje: a Forever Young című örökbecsű slágerrel, és az Autó egy szerpentinen: „Láss csodát – láss ezer csodát!
A Waldorf Gimnáziumok nagy produkciója a végzősök saját drámája. A 12. évfolyamon általában maguk állítják színpadra, a diákok készítik a díszleteket. Gyakorlatilag megteremtenek egy világot, hasonlót ahhoz, amit majd az érettségi után Nagybetűs Életként fognak saját képükre és hasonlatosságukra formálni. Aztán valahogy elhittük, hogy ezt mi is meg tudjuk csinálni. Igazából leginkább Lili kellett hozzá, aki az Ember tragédiája alapján megírta(!) a művet. Meg Bessenyei Zoli, a drámatanárunk, akivel ez az egész életre kelt.
Mindenkinek hálásak lehetünk, amiért éveken át nyugodtan alkothattunk és teremthettünk. Most legyen elég annyi, ha így feketén-fehéren leírom: mindent köszönünk!
„Akarom, mert világ csodája” – Ez a Waldorf Gimnázium.   
2017. 02.


 

GIMIS PROJEKTHÉT 2020    ••••►

 


 

ÉLETKÉPEK VOLT DIÁKJAINKRÓL

ANDIRKÓ MÁTÉ 
Utam a középiskoláig…

Nagycsoportos óvodás voltam még, mikor 6 éves koromban megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e már iskolába menni. Kapásból nemmel feleltem, mert azt gondoltam: „Egy hely, ahol nem lehet ebéd után aludni, és játék helyett a könyveket kell bújni? Akkor inkább még maradok!”
Elérkezett viszont az idő, amikor már nem volt lehetőségem választani, iskolába kellett mennem. A szüleim a Napraforgó Waldorf iskolát választották (akkor még nem tudhattam, de nagy örömömre).
Az első napom iskolásként igazán emlékezetes volt és máig bennem él. Kismacsra mentünk anyuékkal és bekísértek a leendő osztálytermembe, ami már akkor is szép volt, bár még nem volt igazán otthonos, de később mi magunk tettük azzá rajzainkkal, saját készítésű dekorációkkal és a puszta jelenlétünkkel osztálytársaimmal együtt, akiket akkor még nem igazán ismertem. Ezen a napon szemem elé tárult, hogy milyen csodálatos dolog ez az iskola. Egy hely, ahol a gyerekek játszva tanulnak és mindenki odafigyel a másikra. A betűket tanította nekünk Gyöngyi néni, drága osztályfőnökünk, aki végig kísért minket ezalatt a nyolc felejthetetlen év alatt. Úgy gondolom, ez volt az a hely, ahol igaz barátokat találtam, hiszen még ma is tartjuk a kapcsolatot és rendszeresen beszélünk egymással. Minden szünetben kimentünk játszani… Homokvárakat építettünk, üveggolyóztunk, fogócskáztunk, diót gyűjtöttünk, meggyet szedtünk, fára másztunk és minden egyszerűnek hangzó, de mégis nagyszerű dolgot játszottunk egymással. Órákon odafigyelve követtük, hogy mit is kell csinálni, mi a feladatunk. Festés, éneklés, varrás, horgolás, rajzolás, színezés, tanulás… Mind-mind olyan dolgok, amit szerintem szívesen csinál az ember és ezzel akkoriban mi sem voltunk másképp.  Szerettünk játszani, élveztük a tanulást, és bármi gondunk is lett volna, mindig ott volt nekünk Gyöngyi néni, akinek bármit elmondhattunk.
Így telt el az alsós tagozat, és elérkezett a számunkra várva várt 5. osztály. Már mi is nagyoknak mondhattuk magunkat és kimehettünk egyedül a buszmegállóba, lehetett saját focicsapatunk és kicsit mintha a felnőttek is máshogy néztek volna ránk. Ebben a korban kezdtük megérteni, hogy miért is járunk iskolába, szemünk elé tárult, milyen különleges hely ez a többivel szemben, és az is, hogy mi sem vagyunk átlagosak. Kreativitás, kitartás, önbizalom, megértés, odaadás, elfogadás… A gyakorlati tudáson felül – többek között – a személyiségünket is segített fejleszteni ez a hely, amiért én mind a mai napig köszönetet mondok.
A felső tagozatban a tanulásra fektettünk nagyobb hangsúlyt, hiszen akkor már jobban elvárták tőlünk, de még ekkor is megmaradt a játék a tanórákon, habár már komolyabban kellett vennünk. Később a felvételinél meg is lett az eredménye. Mindenkit felvettek oda, ahova jelentkezett, boldogok voltunk, hogy kitűzött célunkat elértük és hálásak, amiért ebben nélkülözhetetlen segítségünk volt az iskolánk, és éppen ezért egy kicsit szomorúak is, hogy itt kell hagynunk ezt a számunkra pótolhatatlan helyet, tanárainkkal együtt. Elérkeztek a vizsgamunkáink bemutatásának napjai. Mindenki nagyon izgult, hogy el ne rontsa előadását és hogy mindenkinek tetsszen az, amin egész 8. osztályban odaadással dolgozott. Feladatát mindenki legjobb tudása szerint elvégezte és tanáraink büszkék lehettek ránk.
Elérkezett a ballagás napja. A búcsú ünnepe örömöt fejez ki, ugyanakkor nagyon megható és kicsit talán szomorú is. Egy új kezdet, de szívszorongató belegondolni, hogy ezentúl a második otthonunk helyére egy állami középoktatási intézmény kerül, és ezt senki számára nem lehet könnyű feldolgozni…
Elballagtunk. Búcsút vettünk tanárainktól, Gyöngyi nénitől, a gyerekektől, akikkel annyit játszottunk, és az iskolától. Azóta a 11. osztály padját koptatom és mindig, amikor óraközben, otthon, vagy ha éppen úton vagyok és eszembe jut egy drámanap, Pünkösd, Mihály-nap, spiráljárás vagy a Szent Márton-nap emléke, elmosolyodom, lehunyom a szemem és újra átélem mindazt az örömöt, amit a Napraforgó Waldorf Iskola a tanárokkal és a gyerekekkel együtt szerzett nekem, amit adott nekünk. Köszönetet mondok minden percért, amit itt tölthettem.

Egy emlék, mely benned él,
Utadon végig elkísér,
Az érzés, mely megragad,
Az pedig Te magad vagy.
(Andirkó Máté)
2017. 02.

ANDIRKÓ MÁTÉ (leendő ifjú építészmérnök): Élet a Napraforgó után
Igazán szerettem ezt az iskolát, és fájó szívvel hagytam el azért, hogy egy új intézményben (a Péchy-ben) folytathassam diákéveimet. Eleinte talán kicsit izgultam, ami – így utólag visszagondolva – nem meglepő, hiszen egy 10 fős „nagy családból” kerültem a 9. évfolyam, akkor 32 fős osztályába, és egy számomra addig ismeretlen oktatási rendszerbe. 
A Debreceni SZC Péchy Mihály építőipari szakgimnáziumába adtam le a jelentkezésem, ahova fel is vettek. Ennek nagyon örültem, hiszen már a Waldorf-iskola 4. osztályában eldöntöttem, hogy – habár érdeklődési köröm egészen a művészi alkotásoktól, a pszichológián át, a csillagok vizsgálásáig terjed – építész leszek.
Elkezdhettem tehát beleásni magam a szakma rejtelmeibe, legalábbis én ezt gondoltam… Igen, tanultam a szakmát, de nem olyan módon, ahogyan én azt „waldorfos fejjel” gondoltam. Csak diktáltak és diktáltak, utána pedig számon kértek.
Őszinte leszek, nagyon szerettem a régi iskolámban, hogy a tananyagot érdekesen, izgalmasan adták le, és a tanórákon nem csak azt tanulhattam meg, hogy egy 3 szintes családi ház sávalapos építéséhez mennyi vasbeton szükséges.
Megtanultam igazán embernek lenni, és elfogadni az embereket, ami később igen nagy hasznomra vált, s mint kiderült a mostani osztálytársaim számára ez a feladat igencsak nehézkes. Ezért a mai napig köszönetet mondok minden waldorfos tanáromnak.
Magamat ilyen téren azóta is fejlesztem, mert fontosnak tartom, hogy egy iskolában a tananyagon kívül mást is tanulhassunk, ez nagyon hiányzik, és persze a családias légkör, a nyugodt hangulat és a minden téren segítőkész tanárok…
Negyedik éve járok ide, a tanárok már tudják a nevem, rendszeresen járok versenyekre (irodalmi, matematika, fizika, német, szakmai), és a drámanapokon, illetve énekórákon szerzett tudásomat is sikeresen tudtam hasznosítani többek között iskolai rendezvényeken (konferanszként, fellépőként).
A táncórák is kiváló ritmusérzékkel és jó mozgással áldottak meg, úgy gondolom, ez is igen nagy szerepet játszott abban, hogy a szalagtűzőnkön előadott táncot a többieknél jóval gyorsabban magaménak tudhattam.
Az újságban megjelent két cikkemet pedig szintén az itt elsajátított tudásom felhasználásával, kreativitással és átéléssel írtam.
A Napraforgó Waldorf iskolában rengeteg biztatást, elismerést és noszogatást kaptam, és úgy érzem, ez adott egy olyan „löketet”, ami egyre csak abban erősít, hogy minden kihívás és nehézség ellenére, kitartással és odaadással, kitűzött céljaimat elérjem, és az általam elképzelt jövőt valóra váltsam. 
Három hetes németországi szakmai gyakorlaton, egy építészirodában eltöltött négy hét, a Péchyben átélt 4 év és a Napraforgó egy szirmaként eltöltött 8 év után, abban bízom, hogy jó úton haladok afelé, akivé a jövőben válni szeretnék. 
A sok jóért pedig köszönet neked, kedves Waldorf-iskolám.
2017. 12.
[Máté, mint leendő ifjú mérnök, a napokban a Péchy legmagasabb kitüntetését, a Péchy-plakettet vehette át a középiskolai évek alatt nyújtott teljesítményéért, emellett szakmai díjban is részesült a szakmai tárgyakban nyújtott kiemelkedő eredményéért.
2018. 05.]

Máté a középiskolai éveket követően a Debreceni Egyetem Építészmérnöki Karán tanult tovább, ahol építészmérnöki diplomát szerzett. Máté jelenleg a BORD Építész Stúdióban dolgozik, ahol nagyobb projektek, szállodák, társasházak, sportközpontok tervezésének részfeladatait látja el. 
A Máté által szerkesztett honlap és a mesterképzés küszöbén írt rövid bemutatkozója.
2022. 02.

BATTAI SUGÁR KATINKA
Debrecen – Az olimpia még távol van, de nem tűnik elérhetetlen célnak. Battai Sugár Katinka alig 14 éves, de sorra éri el a szebbnél szebb eredményeket, s még hosszú karrier áll előtte. Interjú.
Szerda este hat óra a Hatvani István Általános Iskolában: vidám gyerekek szállnak ki szüleik mellől az autóból, és sietnek a suli felé, fegyverrel a kezükben. A tornaterem felől már hallani a fémes csattogásokat, ahogy a kardok, párbajtőrök találkoznak egymással. A gyerekek izzadtan, energikusan és tisztelettel vívják meccseiket: érezni, hogy komoly szakmai munka folyik. Battai Sugár Katinka is itt edz mesterével, Dávid Lászlóval.
A 14 éves reménységet fegyelmezett, szófogadó és tehetséges versenyzőnek ismerték meg az Interfencing Debrecen SC szakemberei.
Alig 14 évesen az Európa-bajnokságon képviseli hazánkat Battai Sugár Katinka
Dávid László 9 éves kora óta edzi a sportolót, akit mindenki csak Suginak becéz – a szakember szerint „bármi lehetséges”, ha a jövőbeli sikerekről van szó. Viszont azt is hozzátette: nem az elért eredmények az igazán fontosak, hanem az, hogy a gyerekeket megtanítsák a kifogástalan technikára és jó döntések hozására.
A debreceni vívótehetség legközelebb Szocsiban, a junior és kadet Európa-bajnokságon mérheti össze erejét kortársaival a március 1. és 11. között rendezendő versenyen.
Dehir.hu: Miért pont a vívást választottad?
Battai Sugár Katinka: A nagymamám ajánlotta nekem ezt a sportot. Jó választásnak tűnt, hiszen balkezes vagyok. Már az első edzésen nagyon megtetszett a vívás és maga a közösség is. A legtöbb barátomat itt ismertem meg, valamint egyből szimpatikus volt a mesterem, s az ő munkássága. A vívás igazán változatos és érdekes, 9 éves voltam, amikor elkezdtem: szerintem ez ideális kor ennél a sportnál.
Dehir.hu: Hogy zajlik egy edzés?
Battai Sugár Katinka: Bemelegítéssel indítunk, utána a lábmunkára fektetünk hangsúlyt, a vívólépéseket gyakoroljuk, majd vívunk. Időnként feladatokat is kapunk, de főként szabadvívást végzünk. Az edző tanítványokat szokott kihívni edzés közben, és velük iskolázik egyet. Egy héten ötször két órán át edzek. Igaz, ez sok időt elvesz, de jut időm a sulira is, mindkét helyen odateszem magam. Most az Ady-gimnáziumba járok, nyelvi előkészítőn tanulok emelt németet nulladikosként. 
Dehir.hu: Számos kiemelkedő eredményed volt az utóbbi hónapokban, például te leszel az egyetlen debreceni vívó a kadet és junior Eb-n. Hogyan hangolódsz rá ezekre a versenyekre?
Battai Sugár Katinka: Nagyon élvezem a versenyeket, de számomra nem az a legfontosabb, hányadik leszek az adott megmérettetésen, inkább az, hogy azokat az akciókat, feladatokat, amiket a mesteremmel az edzésen gyakorlunk, a vívásomba be tudjam építeni. A versenyekre mindig nagyon koncentrálok az adott hétvégén, nem engedem, hogy más dolgok eltereljék a figyelmemet. Amikor más városba utazunk a versenyekre, akkor már különösen igyekszem ráhangolódni, a pástra lépés előtt van egy kis versenydrukk, viszont amikor elkezdek vívni, ez eltűnik, és csak élvezem a sportot.
Az a célom a vívással, hogy minél magasabb szintre fejlesszem a technikai tudásomat. A közelmúltban hetedik helyre kerültem a kadet világranglistán, második lettem a kadet országos bajnokságon. Számomra az egyik legkedvesebb eredmény az, hogy a szófiai kadet Európa Kupát ezüstéremmel zártam: nem is igazán a második hely miatt, hanem azért, mert akkor azt éreztem, hogy jól ment a vívás.
Dehir.hu: Hogy látod, mi a legszebb ebben a sportban?
Battai Sugár Katinka: Igazán változatos sport a vívás, egy ellenféllel sem lehet ugyanazt az asszót vívni, mint egy másikkal. Rengeteg variációs lehetőség van az akciók között is.
Sokat számít az, hogy a vívó fejben és technikailag is rendben legyen, nem feltétlenül a testi adottságok hozzák a sikereket. A tanítványon is múlik az, hogy mennyire ügyesen tudja elsajátítani a technikákat, viszont nagy százalékban az edző felelőssége, hogy adja át ezt a tudást.
Dehir.hu: Ha nem ezt a sportot űznéd, mibe vágnál bele helyette?
Battai Sugár Katinka: A vívás előtt úsztam, de abbahagytam, ugyanis nagyon monotonnak találtam. Valószínűleg ha nem vívnék, ehhez térnék vissza mégis. Ajánlották nekem az atlétikát, de semmi áron nem hagynám abba a vívást.
Dehir.hu: Ki a példaképed a magánéletben és a sportban?
Battai Sugár Katinka: Vannak példaképeim, de sose akartam olyan lenni, mint más. Márton Anna, aki egy felnőtt vívó, nagyon szépen vív, őt tartom a példaképemnek a sport területén. Azon kívül pedig a szüleimet és az edzőmet tisztelem nagyon. Dávid Lászlóval edzésen ismerkedtem meg, nagyon jó kapcsolat alakult ki köztünk, ez pedig nagyban segíti a felkészülést. Csodálom benne azt, hogy minden gyerekkel ugyanolyan odaadással tud dolgozni.
Az Eb-re való kijutást biztosította a második hely az országos bajnokságon
Dehir.hu: Milyen reményekkel indulsz az Európa-bajnokságra?
Battai Sugár Katinka: Nagy megtiszteltetés számomra az, hogy Magyarországot képviselhetem. Most itthon készülök, ezt követően pedig a Tatai Olimpiai Központban.
Ez a pár hét elsődlegesen a vívásról fog szólni az életemben, mindent megteszek azért, hogy a legjobban felkészüljek az Európa-bajnokságra.
A célom az, hogy taktikailag minél jobban sikerüljön felépíteni a vívásom, és hogy technikailag sem hibázzak az akcióim során. Ha ezt sikerül megcsinálnom, akkor nem lehet gond. Eddig működött az a rendszer, hogy akkor volt eredményem, amikor a vívásra koncentráltam. Most is ez a célom. Jól szeretnék vívni.
Dehir.hu: Mivel töltöd a szabadidőd, ha épp nem vívsz?
Battai Sugár Katinka: Az edzésen megismert barátnőimmel szoktunk kávézni, mozizni, és a családdal szeretek együtt lenni. Legutóbb például elmentünk szánkózni. Számomra ez és a közösségi élet az, ami igazi kikapcsolódást nyújt.
(dehir.hu | 2018.02.25.)    ••••►

Ott lesz az olimpián a magyar válogatottal a debreceni kardtündér
Budapest – A fővárosban rendezett világkupán eldőlt, hogy Battai Sugár Katinka is kijutott az ötkarikás játékokra.
A magyar női kardválogatott hetedik lett a budapesti világkupaversenyen, az ukránok pedig nyolcadikként zártak, ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat indulhat a tokiói olimpián.
(dehir.hu | 2021.03.14. 12:00)    ••••►

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ösztöndíját nyerte el a debreceni vívó
Debrecen – A tokiói olimpián is szerepelt Battai Sugár Katinka egyedüli magyar női vívóként a párizsi ötkarikás játékokig szóló támogatást kapott.
(dehir.hu | 2021.09.17. 08:37)    ••••►

BOLYA BORS és csodálatos táblarajzai
12.-ben, unalomból kezdtem táblarajzot készíteni. A gimnáziumban már nem rajzolnak hétről hétre, epocháról epochára, és ott volt az a két nagy táblaszárny, adta magát, hogy én rajzoljak rájuk. Utána szép lassan már nem csak az én osztályomban rajzoltam, hanem más termekhez is kértek föl, és mind a mai napig visszajárok táblarajzot készíteni a Kispesti Waldorfba. Táblarajz készítése közben igyekszem az adott osztály feladataihoz valami segítséget adni, valamit, ami vizuálisan is hozzátesz az évkörben épp végzendő munkájukhoz. Sokat merítkezek a saját waldorfos élményeimből, valahogyan mindig megjelenítem, én hogy éltem meg azt az időszakot, amit kísérni fog az új rajz.
2022. 02.

BOLYA KOPPÁNY
Az iskolából való távozásunk után néhányan nemhogy eltávolodtunk egymástól, épp ellenkezőleg, barátságunk még erősebben köt össze minket. Számos kirándulást, találkozót szerveztünk, melyeken izgalmas kalandokat éltünk át együtt.
2017. 02.

CSISZÁR ANNAMÁRIA
Öt éves koromban kerültem kapcsolatba a Waldorffal, amikor is a Debreceni Waldorf Óvodába írattak a szüleim. Emlékszem a karácsonyi előadásra, amikor angyalkának öltöztem, a kismanóra, aki reggelente előbújt az évszak-asztalról, citrom illatú illóolaj kíséretében. Ezután következett az Waldorf Általános Iskola Kismacson. Jöttek a reggeli furulyázások, népmesék, formarajzok és a sok-sok játszás, fára mászás a füves udvaron. Igazán gyerekek lehettünk!
A gimnázium az én osztályommal indult el. Nagyon kamaszok voltunk, igazi kritikus, önmagukat kereső fiatalok. A gimnáziumi évek alatt egyszerre volt jelen a komolyság, a tanulás, ami fontos is, ugyanakkor megmaradtak a családias, zenélős, beszélgetős közös programok is. Az utolsó évet a Nyíregyházi Waldorf Gimnáziumban töltöttük, csatlakozva az ottani végzős osztályhoz. Nekem ez az év megkoronázta a Waldorfos korszakomat. Nagyon jó közösséggé kovácsolódtunk, és az érettségire való készülés mellett jutott idő egy gyönyörű és emlékezetes szalagtűzőre, közös bulizásokra hol Debrecenben, hol Nyíregyházán. Mindezek közben a fejemben kezdett kialakulni egy kép a továbbtanulásról. Az természetes volt, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Éreztem magamban a késztetést, emellett eszembe jutottak az első osztály-kísérőm, Erika néni szavai, aki sokszor kiemelte, hogy van érzékem a kisebb korosztállyal való bánásra. Mennyire jó, hogy a diákok erősségeit emelik ki ebben az iskolában!
A gimnáziumi évek alatt több gyakorlaton is részt vettünk, például szociális gyakorlaton. Két hetet töltöttem egy fogyatékosokat ellátó intézetben, ahol mozgássérült, illetve értelmileg és halmozottan sérült gyermekeket láttak el. Imádtam azt a két hetet. Minden nap lelkesen keltem ki az ágyból és igazán hasznosnak éreztem magam. Akkor kezdtem el utána járni különböző segítő szakmáknak. A gyógypedagógia, illetve a konduktív pedagógia tetszett meg leginkább és el is mentem nyílt napra Budapestre, az ELTE-re, de a Pető András Főiskolában (akkor még MPANNI) tett látogatás meggyőzött arról, hogy konduktor szeretnék lenni. Egy csoportos foglalkozást néztem meg, ahol szeretetteljes légkörben, magabiztosan és a gyerekek igényeit maximálisan figyelembe véve folyt a fejlesztő munka. Nagyon jó volt ezt látni. Biztos voltam benne, hogy ezt akarom én is csinálni.
2011-ben elindultam a konduktorrá válás rögös útján (úgy érzem a főiskola elvégzése után sem zárult le ez a folyamat). Budapest nyüzsgő, gyönyörű város, de mindezt nem a főiskolai évek alatt fedeztem fel. Hétköznapjaimat a főiskola gyakorló csoportjaiban, főként az óvodás csoportokban töltöttem, hétvégén pedig foglalkozásokat terveztem, vagy vizsgára készültem. Nehéz volt ez a négy év, de végig éreztem, hogy jó helyen vagyok, ez az én utam. Sérült gyermekeknek segíteni abban, hogy a lehető legönállóbb és legemberibb életet éljék, ezt szeretném. Az ember test, lélek és szellem. Egy sérült ember is akkor fejlődik leginkább, ha teljes lényével foglalkozunk. Úgy érzem a leglényegesebb eleme ennek a segítésnek megismerni az embert és a megismerés és elfogadás által rávezetni őt a benne rejlő képességek kibontakoztatására.
A főiskola elvégzése után Angliában dolgoztam három hónapot. Ez idő alatt belekóstoltam a ködös, kisvárosi angliai életbe és rájöttem, hogy mennyire szeretem Debrecent, Budapestet, a húslevest és mindent, ami itthon van, szóval haza jöttem. Március óta Debrecenben dolgozom a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál. Jelenleg foglalkozom 0-tól 5 éves korú mozgásukban elmaradást mutató, illetve mozgássérült gyerekekkel, valamit egy általános iskolában és egy gimnáziumban tartok egyéni és kiscsoportos konduktív pedagógiai foglalkozásokat diákoknak.
Szeretem, amit csinálok, és valahogy mindig visszakanyarodok az iskolai évek alatt megtapasztaltakra. A tanáraim kedvességét érzem magamban, amikor megölelem a gyerekeket, a beszélgető körök jutnak eszembe a gyerekek őszinte megnyilvánulásairól, rengeteget énekelek, ahogyan tettem azt korábban is. Vissza-visszatérek a volt iskolámba, a volt tanáraimhoz. Talán mindig megmarad ez a kapocs.
2016. 11.

FEHÉR LANTOS
Mindig nagy örömmel és érdeklődéssel követjük volt diákjaink életútját, érdekes újra és újra rácsodálkozni, kit merre vezet az élet – és időnként el-elgondolkozni rajta, mi látszott mindebből évekkel ezelőtt egy-egy időpillanatban az iskolában. 
Fehér Lantos Klári előző osztályába járt, öccse, Bende, jelenleg is gimnáziumunk 11.osztályának diákja.
„Sajnos amikor én végeztem a Waldorfban, még nem volt gimnáziumi része az iskolának, így a Medgyessy Ferenc Gimnáziumban kötöttem ki. Az volt a tapasztalatom ott, hogy nagyjából ismerik a Waldorf-világból érkezőket és nincsenek torz elképzeléseik, így ki tudtam bontakozni a közösségi és az iskolai életben is. Remek tanáraimnak köszönhetően egy elég jó érettségi eredménnyel és 2 nyelvvizsgával zártam a „nagybetűs élet” előtti időszakomat.
Sokáig a fizika tudományterületén képzeltem el magam, voltam az MTA egy kutatótáborában és jártam a CERN-ben, a világ egyik legrangosabb kutatóintézetében. Közben hobbiból elkezdtem programozni tanulni, és lám-lám, jelenleg a Debreceni Egyetemre járok gazdaságinformatikus szakra.
Ezen kívül érdeklődök még humán ágazatok iránt is, így jelenleg pszichológiát is hallgatok, illetve terveim között van a jövőben más irányzatokba is elmozdulni. A szerteágazó érdeklődési köröm tehát megmaradt, amivel bár nem könnyű együtt élni, mert bizonytalanságot indukál, de nekem ilyen a működésem.
Jelenleg gyakorlati helyet keresek a programozás, adatelemzés vagy weboldalfejlesztés területeken.
Mindezek mellett két szervezetben is végzek önkéntes munkát: része vagyok a Termik Tábor szervezőcsapatának, ahol a pénzügyekért, illetve egy gyerekeknek tartott programért vagyok felelős. Egy ESN Debrecen nevezetű ifjúsági szervezetben pedig kommunikációs koordinátori pozíciót töltök be.
Hogy teljes legyen a kép, norvégul, később pedig spanyolul is elkezdtem tanulni, ami szoros összefüggésben van az egyik szenvedélyemmel: az utazással, amit sajnos az utóbbi időkben hanyagolnom kellett, de abban reménykedem, hogy ez hamarosan megváltozik.”
2022. 04.

KISS LILI ANNA
Életem a Waldorf mellett és azon kívül, avagy hogy lettem régész helyett gyógytornász.
Óvodás koromban, pedagógus anyuka mellett, akinek szívügye volt a Waldorf, megtapasztalhattam, milyen is waldorfos kisgyereknek lenni. Kissé már hiányosabb emlékeimben még benne él, hogy ott tanultam meg a cipőmet bekötni, vagy a leveleket összegereblyézni. Emlékszem a rengeteg selyemre, az illatokra, énekekre, a sütésekre, arra, ahogy gyúrtuk a cipóhoz a tésztát, és az előadásokra, ahol nem az volt a lényeg, hogy ki tudja megjegyezni a szöveget, hanem az, hogy egyáltalán részt vettünk valamiben, közösen. Általános iskolásként állami iskolába kerültem. Azt gondolom, nagyon sok jó és sok rossz élményem is volt ezzel kapcsolatban. Rengeteg impulzus és sokféle gyerek, akik még nem kiforrott személyiségek, mint ahogy én sem voltam az.
És sajnos sokszor inkább a Legyek urára hasonlított a helyzet, sem mint a Varázslatos iskolabuszra.
De a gyerekek ilyenek. Őszinték és nyersek és talán gonoszak is. Főleg akkor, hogyha a felnőttek körülöttük nem képesek, vagy nem is akarnak utat mutatni és őszintén velük foglalkozni (mert, mondjuk, sokan vannak egy osztályban).
Viszont mikor 6. osztályban újra bekerültem a waldorfos közegbe, valami egészen mást tapasztaltam meg. Egy „fiús” osztályt, sokféle személyiséggel.
Furcsa volt, hogy itt, ha valakinek valami nem tetszett, hangot adott neki.
Hogy lehet véleményük, sőt még kíváncsi is rá mindenki, hogy mit éreznek vagy gondolnak bizonyos dolgokról.
Hogy a gyerekek itt szeretik a tanáraikat, és megbeszélhetnek velük komoly és vidám témákat is.
Mondhatnám, hogy olyan volt, mint egy művészetterápia. 
Őszintén azt láttam, hogy mindenkiben a szépet és a jót keresik, hogy mindenki megtalálhassa azt, amihez ért. És hogy nem baj, ha nem értünk mindenhez, mert különbözőek vagyunk, és más adottságokkal rendelkezünk. Sőt hogy ezekkel a más tulajdonságokkal, éppen hogy ki tudjuk segíteni egymást. Közösen, mint egy család.
Valami egészen más dolog van és volt ebben az iskolában, mint amit a hétköznapokon megtapasztalhatunk, és én ezekért az élményekért nagyon hálás vagyok. Szívesen emlékszem vissza az óráimra, a tanáraimra, ahogy sok diákra is. A közös programokra, ahol az egész iskola összegyűlt. De leginkább arra, hogy lekerült a nyomás rólam. Olyan természetes volt ott lenni, mintha mindig is ott lettem volna. Megnyitott és felvidított ez a környezet.
És míg egy másmilyen intézményben sokszor hallottam, hogy el kell indulni egy irányba, és az ének, a zongora, a tánc, a konditorna és a tanulás már nagyon sok, és nem fér meg egy gyerek életében, úgy ebben az iskolában valahogy mindegyik bele volt építve. És inkább jó dolognak kezdtem megélni azt, hogy ennyi mindenben kipróbálhatom magamat (mezőgazdasági gyakorlat, szociális gyakorlat, dráma előadások…, sorolhatnám).
Általános iskolában régész akartam lenni, vagy színész, vagy festő, középiskolában író, vagy dramaturg, aztán gyógypedagógus. Érettségi után pedig 1 évig díszlet- és jelmeztervező asszisztensnek tanulhattam.
Úgy érzem, hogy az életem során mindig megkaptam azokat a tanárokat, mentorokat, akik bizonyos életszakaszon és utakon nagyon jól elkísértek, támogattak és megpróbálták a lehető legtöbbet kihozni belőlem. Őket is hosszasan sorolhatnám.
Végül megtaláltam azt, ami igazán érdekelt, és felvettek a Miskolci Egyetemre ahol idén (2017.) megszereztem a diplomámat és gyógytornász lettem. Most úgy érzem, hogy az egyetemi éveim voltak életem legszebb évei, mert önállóan egy jó közösségben lehettem, olyan emberekkel körülvéve, akik ugyanazt akarták, amit én, és hasonló gondolkodásúak voltak, hasonló érdeklődési körrel.
De ha nem lett volna meg hozzá az az alap, amit kaptam, amiben igazán elindulhattam afelé, ami tényleg érdekel, akkor valószínűleg máshogyan élném meg ezt is.
Így, azt hiszem, a legfontosabb dolgok, amiket kaptam a Waldorftól, az a türelem és a figyelem volt, magammal és másokkal szemben is. Az empátia, a sokszínű gondolkodás, tudatosabb életvezetés, életigenlés, a közösségben való részvétel és hasznosság, segítségnyújtás és a hosszú és őszinte barátságok kialakítása.
Most egy új életszakaszom kezdetén vagyok, és csak remélni merem, hogy az a pozitív gondolkodás, amit itt megtanultam, még jó sokáig megmarad (ha nem örökre).
2017.10.

MÁTH KRISTÓF
Először Waldorf-óvodába, majd a Napraforgó Waldorf Általános Iskolába jártam, így a gyermekkorom nagy részét, mondhatom, hogy Waldorf-rendszerben töltöttem. Kiskoromból leginkább csak kellemes emlékeim vannak az óvodával és az iskolával kapcsolatban, azzal együtt is, hogy úgy hatodikos korom táján megjelent bennem a kritikus hajlam, ami ebben az életkorban nem meglepő, sőt…
Innen állami igazgatású gimnáziumba mentem tovább, német nyelvi szakra.
10. osztályos tanuló voltam, amikor először komolyabban elkezdtem keresni a két rendszer közötti különbséget.
Mostanra persze határozott véleményem van erről, de akkoriban a legfontosabb felfedezésem az volt, hogy az állami gimnáziumban úgy igazán nem érdekel egy pedagógust, hogy mit gondolok. Ha mégis, az nem a rendszer miatt van, hanem épp kifogtam egy jó fej tanárt. Ilyen véletlenekre nyilván nem szívesen alapoz egy szülő, amikor iskolába küldi a gyermekét.
Ahogy közeledett az érettségi, természetesen döntenem kellett a továbbtanulásomról is. Először történelem szakos gimnáziumi tanár akartam lenni, hogy Waldorf-gimnáziumban taníthassak majd, de végül a solymári Waldorf Pedagógiai Intézet osztálytanítói alapképzésére mentem.
Arra, hogy miért erre a pályára léptem, rengeteg racionális válasz létezik, de be kell valljam, hogy egy kiskori Márton-nap vagy advent emléke a Waldorfban is ugyanannyira ösztönzően hatott rám. Talán ami igazán motivált, hogy azok, amikről én utólag tudom, hogy hasznosak voltak a fejlődésemben, más gyerekekhez is eljussanak, valamint, hogy tudjam meg, hogyan működik az ember, mi miért hat rá úgy, ahogy rám is hatott.
Amíg a Napraforgó Waldorf Általános Iskolába jártam, addig nem gondolkoztam igazán sokat azon, hogy mi miért történik, amikor pedig, már a gimnáziumban, visszagondoltam a korábbiakra. Addigra már nem emlékeztem mindenre.
Ez a mostani képzés azért nagyon jó, mert egyszerre bánnak velünk jövendőbeli kollégaként, de kicsit át is élhetjük egy waldorfos gyermek életét.
Nekem ez naponta hoz új felismeréseket, és gyakorlatban is látom az ilyen tanítás előnyeit, fontosságát. Mostanra a képzés elején támadt félelmeim elmúltak és el tudom magamat képzelni elsős osztályos tanítóként is, sőt… Az elsőre rémisztőnek tűnő felelősség most már inkább jó érzéssel tölt el.
Az, hogy mennyire jelentős és átgondolt az, amit egy pedagógus általános iskolás korban a gyerekekkel és körülöttük csinál, az elmúlt pár hónapban lett világos a számomra.
A közeljövőben lesz az első hospitálásom óvodában és iskolában is, ezért nagyon várom, hogy amit elméleti szinten eddig tanultunk, már-már a filozófia határvonalán is túl, az a valóságban hogyan fog működni.
2017. 11.

Tofi képei és cikke a National Geographic számában, amely a Tisza-tó kevéssé ismert arcát mutatja be:
A Tisza-tó, e különleges vizes élőhely, valójában egy mesterséges tó, mely a Tisza folyó vizének felduzzasztásával jött létre, a Kiskörei-vízlépcső mögött. Ma a változatos élővilágnak otthont adó természetvédelmi területet mi is megcsodálhatjuk akár csónakázva a vízi tanösvényen vagy a nádasból kiemelkedő Bölömbika kilátóból, illetve megismerkedhetünk a tó élővilágával a Tisza-tavi Ökocentrumban. Ha belegondolunk, mindez egy vízerőmű eredménye. Máth Kristóf fotográfust is ez a különös beton- és vasmonstrum ragadta magával, így beszámolójában e gigantikus építmény kapja a főszerepet.
2022.02.

SERES MERCÉDESZ
Hogy mit adott nekem a Waldorf? Rengetek emléket, egy új élet kezdetét. Gyerek lehettem, nem csak egy tanuló robot.
Mi a kedvenc emlékem a Waldorfban töltött éveim alatt? Sok kedvenc emlékem van, de azt hiszem, hogy ha választanom kellene, akkor azt választanám, mikor oda kerültem. Nem a Waldorfban kezdtem az általános iskolát, 6. osztályban kerültem oda és ezért mindig hálás leszek a szüleimnek. Hogy miért? Azért, mert volt igazi gyerekkorom, nem számított, hogy hogy nézel ki. Kaptam egy második családot, barátokat, igazi élményeket, amire mindig emlékezni fogok és egy  kedves, aranyos, jószívű osztályfőnököt, aki mindig ott volt mellettem. Itt találkoztam a legjobb barátommal, akivel azóta is legjobb barátok vagyunk.
Sok mindent köszönhetek a Waldorfnak és mindig szívesen és mosolyogva gondolok vissza az ott töltött éveimre. Az egyik legjobb dolog, ami történt velem, az az, hogy oda járhattam iskolába, mert meg változtatta az egész életem. Köszönök mindent!
2016. 11.

SZILÁGYI LILI
Aki waldorfos volt, az waldorfos is marad”. Ez egy rendre visszaköszönő igazság. Egy átlagos diák, aki nem tanulhatott a Waldorfban és az állami oktatásban volt része, hamar elfelejti az általános iskolát. Csak egy szakasz volt az életében. Jó visszaemlékezni rá, de nem érzi magáénak.
De ha waldorfos voltál, arra mindig is emlékezni fogsz. Ad egy olyan plusz dolgot, amire a többi iskola nem képes. Elballagunk, elhagyjuk az iskolát, a barátainkat. Bekerülünk egy gimnáziumba és azt vesszük észre, hogy egy részünk még mindig ott maradt. A gimnáziumban feltűnnek arcok, akiket ismersz. Mind feletted jártak, de tudod róluk, hogy kicsodák. Rájuk nézel, és csak ennyit mondasz: „Jé, ő waldorfos volt!” És köszöntök egymásnak, mert mind a ketten tudjátok, hogy hova tartozott az egyik feletek.
Mész az utcán és észreveszel valakit, aki nagyon ismerős neked. Rájössz, hogy amikor te hatodikos voltál, ő akkor ballagott el a Waldorfból. Önkéntelenül is odaköszönsz neki. Majd ő is visszaköszön és elkezd gondolkozni azon, hogy ki is vagy te. Lehet, eltelik pár perc, vagy akár egy egész nap, de a végén felkiált az illető: „Hát persze! Waldorfos volt!” És lejátszódnak a fejében azok a pillanatok, amikor kint játszottatok valahol az udvaron.
Aztán a Waldorf után bekerülsz a gimnáziumba és nem érted, hogy miért vagytok ilyen sokan az osztályban. Hogy csak pár embert érdekel, ki is vagy valójában. Hogy a tanáraidat még annyira sem ismered, mint egy régi arcot, amit már elfelejtettél.
Aztán elkezdesz kérdezni.
Először furcsán néznek rád, hiszen nem értik, miért érdeklődsz bármi iránt is. De hát ez jelenti a kapcsolatot két ember között, nem? Hiszen mikor a Waldorba jártam, sokat tudtam a tanáraimról. Itt meg egy diák vagy a sok közül, akinek le kell adni az anyagot.
Szerettem a Waldorfba járni. Tízen voltunk az osztályban, mikor nyolcadikosok voltunk (a legtöbben még mindig a legjobb barátaim). Mindenkinek volt egy elképzelése, hogy hol szeretne továbbtanulni. Volt, aki az Adyban a drámatagozatot akarta kipróbálni. Más építészet szakra, vagy éppen informatikára jelentkezett.
Az én esetemben ez a festészet volt. Imádok festeni, alkotni, és a Waldorf egy jó alapot adott ahhoz, hogy elérjem az ezzel kapcsolatos céljaimat.
Mindenki beadta a jelentkezését. És mindenkit felvettek. Oda, ahova menni akart. Amit szeretett csinálni.
Könnyes búcsút vettünk, és bekerültünk egy olyan életbe, amit addig nem tapasztaltunk meg. Rengeteg dolgozat, felelés, hatalmas osztálylétszám. A változások ellenére simán vettük az akadályokat. Nem csak én, hanem az összes volt osztálytársam. Lehet, hogy valakinek nehezebben, valakinek könnyebben ment, de a lényeg, hogy a végén mindenki megtalálta a helyét.
A Waldorf-iskola nagyon sok mindent tanított nekünk. Találtam egy idézetet, amely nagyon jól megmutatja, hogy mit is kaptunk mi az iskolától.
 
Nagyon sok dolog azért létezik,
mert tudomást veszel róluk.
Ha nem veszel róluk tudomást, nem létezik.
 
Mi a Waldorfban tudomást vettünk a dolgokról. Ha a főoktatáson tanultunk, mondjuk, az ókori görög kultúráról, nem csak a felszínét kapargattuk. Beleástuk magunkat és más nézetből is megfigyelhettük azt a kort. Főoktatáson a történelmi részét tanultuk, éneken görög dalokat énekeltünk. Néptáncon tradicionális népi görög táncokat gyakoroltunk, rajzon pedig ókori isteneket és istennőket alkottunk meg. Így egy adott témát egyszerre több oldalról ismerhettünk meg. És gazdagabbak lettünk egy olyan tudással, ami többet ért, mintha csak egy nézetből láttuk volna ugyanazt. Mi tudomást vettünk sok dologról, így létezővé vált számunkra.
A gimnáziumból hiányolom a sokoldalúságot. Az összes tanárnak az a vágya, hogy időben leadja az anyagot, nehogy megcsússzanak a tantervvel. Senkit sem érdekel, hogy milyen érdekességek voltak azokban az időkben, vagy éppen, hogy milyen dalokat énekeltek a régi emberek. Ezt nagyon hiányolom a Waldorf után. Néha jó lenne a tömény tananyagból félrepillantani és olyat tanulni, amiről csak kevesen sejtenek.
Nekem könnyen ment felvenni a gimnázium pörgős ritmusát – és nem igaz, hogy minden waldorfos rosszul tanul!
A tanárok általában előítélettel, vagy kíváncsisággal fogadják, ha a Waldorfból jöttél. Mi is csak diákok vagyunk. Vannak, akik jobban tanulnak és vannak, akik nem. Pont, mint a többi gyerek. Nem lehet rámondani valakire, hogy azért tanul rosszul, mert waldorfos volt és nem magolta be az elvárt tananyagokat. Ez nem igaz. Mi kaphattunk olyan plusz dolgot, amit egy átlagos gyermek, nem kaphatott meg. Valamiben kiemelkedően jók vagyunk, és azt nem veheti el tőlünk senki.
Én olyan waldorfos vagyok, aki jól tanul és művészeti iskolába jár. A jövőképem kiforrott, nem vagyok tanácstalan. Ötosztályos szakközépiskolába járok, a Medgyessybe. Most vagyok negyedikes, tehát érettségi előtt állok. Miután leérettségizem, szeretnék tovább maradni az iskolában az ötödik évre, és megcsinálni a teljes képzést. Ötödik év végén kapok majd egy oklevelet, ami OKJ-képzésnek fog megfelelni. És remélhetőleg ősztől már a budapesti MOME Művészeti Egyetem padjait fogom koptatni. Grafika szakterületen szeretnék elhelyezkedni.
Az iskola segített abban, hogy felismerjem, mik a vágyaim, tudjam, hogy miben vagyok a legjobb. A képességeimet felmérve tudtam iskolát választani.
Nagyon örülök, hogy a Waldorf-iskolába járhattam, örök emlék marad!
2018.01.

SZŰCS FRUZSI jelenleg a Manchesteri Zeneakadémia másodéves hallgatója zongora szakon. Tanára Paul Janes zongora professzor.  Fruzsina nyolc éves korában kezdte zenei útját a MEA Zeneiskolában, Molnár Károly Dániel tanítványaként.  Számos fellépésen és versenyen szerepelt szép sikerrel, beleértve a MEA évente megrendezett zongoraversenyét.  Részt vett a IV. és az V. Ferenczy György Országos Zongoraversenyen Budapesten, valamint a XII. Nyíregyházi Országos Zongoraversenyen.
13 éves korában családjával Angliába költözött, ahol közel 2 évig tanár és zongora nélkül kellett boldogulnia, míg egy zongoraversenyen megismerte Anthony Williams elismert zongoraművészt és -tanárt, aki elvállalta tanítását.  Ezalatt az idő alatt sok szép eredményt ért el zenei fesztiválokon, többek között Marlow, Maidenhead, Basingstoke, Woodley, London, ahol elismerésül sok arany, ezüst, bronzérem tulajdonosa lett, valamint vándorkupák őrzik a nevét.
Anthony Williamsnek és Fruzsi kitartó szorgalmának köszönhetően rövid időn belül sikeres ABRSM vizsgákat tett és 17 évesen megszerezte a DipABRSM Zongora Diplomát is.  Ugyanabban az évben 5 zeneakadémiára nyert felvételt (London, Cardiff, Birmingham, Glasgow és Manchester).  Választása a Manchesteri Zeneakadémia lett, ahol 18 évesen kezdte meg tanulmányait zongora előadó szakon.
Már az első évben, 2017 márciusában  duettet játszott partnerével, Louis Pererával a zeneakadémia által szervezett Országos Kamarazene Fesztiválon.  2017 májusában vendégszerepelt a MEA Jubileumi Hangversenyén a Debreceni Egyetem Liszt termében.  Júliusban az akadémia által szervezett Diák Fesztiválon lépett fel duett partnerével, Louis Pererával.
A 2017-2018-as tanévet Fruzsi előadások, koncertek sorozatával kezdte.  Október elején zongorázott a Music Action International jótékonysági szervezet keretében, majd 23-án duett koncertet tartott Louis Pererával az Akadémia Koncert termében.
November elsején Manchesterben,  a Szent Anna Templomban is adtak duett koncertet, ahol műsorukban szerepelt Schubert csodálatos ‘Fantasy in F minor’ négykezes darabja is.
Fruzsi további fellépéseket tervez a közeljövőben, többek között egy Spotlight esti koncertet az akadémián februárban és Mozart dupla zongoraversenye előadását Sri Lankán Louis Pererával 2018 áprilisában.
Itt lehet megtekinteni egy régebbi előadását: Brahms: h-moll rapszódia:        ••••►
2017. 11.

VERES PANNA (Waldorf-tanár)
2016. 11.

VÉRTESI PANNA
Jelenleg a Bécsi Zeneművészeti Egyetem fagott tanszakán tanulok. Középiskolai tanulmányaimat a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnáziumban végeztem, korábban a debreceni Napraforgó Waldorf Általános Iskola diákja voltam.
Habár még csak az egyetem első félévét járom, állíthatom, hogy szorgalmam, céltudatosságom és lelkesedésem már eddigiekben is meghozta gyümölcsét.
A Szakközépiskolai Országos Fagottversenyen 10. osztályban I. Díjat nyertem el, 12. osztályosként az Országos Szakközépiskolai Kamaraversenyen csoportommal II. Díjban részesültünk.
Középiskolásként mind zenei, mind közismereti tantárgyakból kiemelkedően teljesítettem, ennek köszönhetően a kitűnő érettségi mellett 12. év végén Kodály-díjban részesültem.
És nem mellesleg, felvételt nyertem a Bécsi Zeneakadémiára.
De minek köszönhetem ezt a sikert?
Egyrészt akaraterő, ambíció és adottságok kérdése is, hogyan teljesít az ember, de nagyban hozzájárul a siker eléréséhez a tudásvágy a világ megismerése, megértése iránt érzett érdeklődés.
Többek között ez az, amit a Waldorf-iskolának köszönhetek.
A Waldorfban nem ciki rákérdezni: „Miért?”.
Az epocháknak köszönhetően egy tananyagot több szemszögből megvizsgálva, egészében látva, megértve, MEGSZERETVE sajátítunk el, így könnyebben tudjuk hasznát venni a mindennapi életben, mintha csak a lexikális tudás felmondására törekedve bemagolnánk azt. Ez, és a saját képességeinkhez viszonyított mérce sikerélményt okoz a gyerekeknek, megszeretik a tudást, és nem telnek be vele (talán majd csak később jönnek rá).
Hazudnék, ha azt állítanám, hogy egyszer sem másoltam le senki német háziját, és szorgalmam töretlen volt már az általános iskolában is J  Egyáltalán nem, de megfogant bennem a tudni akarás. Ez a gimnáziumban szorgalommal párosulva eredményességre vezetett.
A siker másik alapköve az egészséges lélek. A Waldorf-módszer másik fő erénye, hogy a játékos tanulás, a művészetek és a családias közeg nagyban hozzájárul a személyiség egészséges fejlődéséhez. A tanárok és a diákok között egyaránt befogadó, szerető közegre találtam, ahol önmagam lehettem.
Volt Waldorf-diákként rengeteg szép emléket tudhatok magaménak, és örömmel tekintek vissza az általános iskolás éveimre.
2017. 12.