JELENTKEZÉS ÉS FELVÉTEL A 9. OSZTÁLYBA

 

1. INTÉZMÉNYÜNK DIÁKJAI SZÁMÁRA

Azok a diákjaink, akik a 8. osztály befejezését követően gimnáziumunkban szeretnék folytatni tanulmányaikat,
a következő lépéssort járják be:
» Jelentkezés a felső tagozatra a KIR-rendszeren keresztül;
» Gimnáziumi felvételi jelentkezési lap kitöltése és mindkét szülő/gondviselő általi aláírása;
» Tanulói motivációs levél megfogalmazása, ami tartalmazza a diák életútjának eddigi fontosabb állomásait, érdeklődési területeit, jövőbeli terveit, valamint, hogy miért szeretne Waldorf-iskolában továbbtanulni;
» Szülői motivációs levél csatolása, amelyben a szülők megfogalmazzák, miért választanák a Waldorf-felső tagozatot gyermekük számára, milyen képük alakult ki a Waldorf-iskoláról és milyen formában tudják támogatni
a közösség életét és munkáját;
» A jelentkezési lapot a motivációs levelekkel együtt legkésőbb 2018. 02. 19-ig kell eljuttatni az iskola titkárságára. A jelentkezési lap megtalálható az iskola honlapján, valamint nyomtatott formában az iskola titkárságán.

2. MÁS INTÉZMÉNYEKBŐL ÉRKEZŐ DIÁKOK SZÁMÁRA

A fenti lépéssor mellett más intézményekből érkező diákoktól kérjük az általános iskola 5. évfolyamától szerzett bizonyítványok csatolását is.

3. A TALÁLKOZÁS NAPJA

Az írásbeli felvételi folyamat lezárulását és a jelentkezési lapok beérkezését követően a Tanári Konferencia döntést hoz arról, hogy a belülről érkező diákjaink mellett kik azok a más intézményekből érkezett diákok, akiket szüleikkel együtt személyes beszélgetésre invitálunk.
A Találkozás Napjára 2018. 02. 22-én (csütörtökön) kerül sor iskolánkban.
A felvételi beszélgetésen („küszöbbeszélgetés”) az iskolánkból érkező diákok az őket fogadó tanárokkal együtt tekintenek rá az itt töltött évek alatt végzett munkájukra, és megfogalmazhatják terveiket az előttük álló 5 évre.
A más intézményekből jelentkezők esetében célunk, hogy megismerjük a diákok egyéniségét, érdeklődését, szüleik nyitottságát a Waldorf-pedagógia iránt.
Ezzel párhuzamosan művészeti foglalkozások keretén belül figyeljük meg a jelentkezők szociális képességeit, kompetenciáit, valamint nyelvi kifejező képességét, mellyel megfigyeléseiket el tudják mondani. A diákoktól azt reméljük, hogy kreativitásukat mind önálló, mind csoportmunkában meg tudják mutatni, érzékenyen nyilvánulnak meg a változásokban való részvételre, önismeretük megnyilatkozik.
A szülőkkel folytatott beszélgetés során a Waldorf-pedagógia és a közösségi szempontok felé való nyitottságot,
a közösséghez való csatlakozás kereteit és szabályait, valamint a szülői vállalásokat egyeztetjük.

4. DÖNTÉS A FELVÉTELRŐL

A Tanári Konferencia a küszöbbeszélgetéseket követő két héten belül hozza meg döntését a felvételi kérelmekről. A döntésről a jelentkezők írásbeli tájékoztatást kapnak.

5. GÓLYATÁBOR ÉS TANÉVNYITÓ

A felső tagozatra felvételt nyert diákok számára augusztus végén gólyatábort szervezünk, amelyre a szülőket is várjuk közös beszélgetésekre, művészi munkára, ismerkedésre. Az újonnan felvettek és a 9. osztály a tanévnyitó ünnepség alkalmával „érkezik meg” ünnepélyesen is a közösségbe.

6. TÁJÉKOZTATÁS A HONLAPON

A jelentkezési lap elérhető nyomtatott formában az irodában vagy honlapunkon (www.napraforgoiskola.hu).
A honlapon folyamatosan tájékoztatunk Benneteket az év során szervezett Szülők Iskolája előadásokról, a gimnáziumi alkalmakról és egyéb rendezvényeinkről.

 

GIMIS KÖSZÖNTŐ A 2018/19-ES TANÉVHEZ

Gimis köszöntő

GIMNÁZIUMI TANÁRAINK VISSZAEMLÉKEZÉSE

Nagy Imre (Waldorf-tanár, középiskolai szaktanár, gimnáziumi kísérőtanár)
A borostyántól az „égkő”-ig, avagy az elektrontól az érettség(i)ig

Az én Waldorf-utam 2008 februárjában kezdődött egy „kísérleti” fizika epochával. (Azaz kicsit előtte egy emlékezetes hospitálással egy főoktatáson az akkori 7. osztályban.) Akkor még nem sokat tudtam a Waldorfról, de volt bennem egy nagy kíváncsiság, nyitottság, ami azóta sem múlt el.  Így vetettük bele magunkat egy számomra azóta is emlékezetes pár hétbe az elektromosság témakörében. Teljes sötétségben, borostyánt dörzsölgetve indultunk el egy olyan úton, ami alapjaiban megváltoztatta az emberiség történetét. És a miénket – az enyémet és az osztályomét – is. Azt gondolom, akkor kötöttünk szövetséget nem csak az elkövetkező 5 évre, de úgy érzem, egy egész életre, hiszen azóta is többször találkozott már az utunk a legkülönbözőbb helyzetekben. Az utunk, ami tele volt kihívással, lelkesedéssel, érdeklődéssel, izgalommal, emelkedett és kevésbé emelkedett pillanatokkal.
Már az elején fontosnak tartottam, hogy valóban szövetséget kössünk ezen az – mint később kiderült, sokszor elég rögös úton, és bár időnként újra meg kellett erősíteni ezt, de végig bizalmat és segítő, kitartó támogatást kaptam a szülőktől is, ami nélkül nem sikerülhetett volna ez az életre szóló kaland!
Mi minden történt? Azaz mire is emlékszem leginkább? 9. osztály – ahogy mondani szokták Waldorf-körökben – Átalakítás miatt zárva. Amikor rájöttem, hogy nem a tanítás a legfontosabb, hanem a nevelés, a megfigyelés, a jelenlevés, az őszinteség. Főztünk pálinkát fizika epochán, fákat ültettünk, tetőt cserepeztünk és biodinamikus preparátumokat készítettünk Rózsa Péter tanyáján. Emlékezetes és igen viharos napokat töltöttünk Tornabarakonyban erdészeti gyakorlaton, ahol közeli ismeretségbe kerültünk mindannyian egy-egy ott élő fával. A tanév végén, Batka bácsi segítségével eljutottunk a csíksomlyói búcsúba is, ami mindenki számára meghatározó élmény volt. Belenézni a Nap arcába, üldögélni az ezeréves határon rengeteg magyar emberrel együtt, több száz kilométerre otthonunktól. Igazi útravaló volt ez a következő év szociális gyakorlatának előkészítéseként, ahol 2-3 hétig különbözőképpen kellett egyénileg is helyt állnunk. Volt, aki öregek otthonában, volt, aki gyengén látók között, volt, aki fizikailag vagy mentálisan sérült emberek között próbálta megtalálni elsősorban önmagát, a saját helyét a világban és feltenni a Parsifali kérdést: miben segíthetek? Nagy lépés volt ez a felnőtté válás útján. Szemmel – sőt szívvel is – látható volt a különbség, ahogy az utolsó waldorfos évünket, a 12.-et kezdtük. Szükség is volt erre a nagy erőt adó impulzusra, hiszen igen mozgalmas évünk volt. A „szokásos” tanuláson és vizsgákon túl pénzt kellett gyűjtenünk a művészeti utunkra minden lehetséges módon. Zakuszkát főztünk közösen, amit aztán eladtunk, drámára készültünk, és közben stúdióvá varázsoltuk a tantermünket, Jázmin tanárnő ötlete alapján, majd az elkészült CD-vel szintén házaltunk. És persze ott volt a Szerelem, vagy amit akartok Bessenyei Zoli segítségével. Teltházzal. Kétszer is. Egy eddig járatlan úton tettük le az első mérföldkövet, amiért nagyon hálás vagyok. Sok időnk a pihenésre nem volt, hiszen közeledett a „Waldorf-érettségi”, az éves munkák bemutatója, ahol egyénileg is meg kellett mindenkinek mutatnia magát. Igazán önmagát, ami nem könnyű feladat még felnőtt fejjel sem. De ezt a mércét is megugrottuk, a pénz is összegyűlt, így már csak néhány óra buszozás választott el minket Prágától, ahol varázslatos és emlékezetes napokat töltöttünk együtt, az ottani Waldorf-iskola vendégszeretetével segítve. Több volt, mint egy fárasztó és küzdelmes év utáni megérdemelt pihenés. Egy hosszú út koronája volt ez, ami után már „csak” le kellett érettségiznünk! Erről szólt a 13. évünk, ahol már nem kellett motiválnom őket, hiszen látszani kezdett a kép, hogy mivé is szeretnének válni az életben. Kezdett körvonalazódni az út előttük és az is, hogy mit kell tenniük ezért. Ennek ellenére azért nem volt sétagalopp az utolsó év. Voltak természetesen mélypontok is, de a vége szép volt, és az érzés, hogy sikerült és megcsináltuk és együtt maradtunk, azt az üzenetet viszi tovább, hogy bármi is történt, megérte!!!
2017. 02.

Bajkán László (Waldorf-tanár, középiskolai szaktanár, gimnáziumi kísérőtanár, iskolaképviselő 2011)
Waldorf Gimnázium: Mit lehet megidézni a régmúlt időkből?

Bennem egyetlen sor csillan meg tisztán, erővel, fénnyel, üzenetként a múltból a jövőbe: „Akarom, mert világ csodája” (Ady Endre)
Bennem így maradt meg. Állhattunk akár a pocsolyás kismacsi udvaron novemberi esőben, sárban, vakondtúrások között, ettől a kis, apró Értől elindultunk, és valami világ csodája érzéssel a szívünkben eljutottunk addig a nevezetes nagy-nagy Óceánig!
Mit érhet el a Waldorf-pedagógia tizenkét év alatt?
Hozzá kell járulnia az ember jobb megismeréséhez, ahhoz a célhoz, amit Rudolf Steiner 1920-ban így fogalmazott meg: “Az ember a világot megismerve önmagára talál, és magát megismerve feltárul számára a világ.”
Valahogy minden olyan dallamos volt akkoriban, átjárt mindent a zene, a jó ritmus és a lüktetés…
Készítettünk egy albumot, amelyen mindenki énekelt, nekem személy szerint az Adj gázt! a kedvencem, ahogyan Batka szájharmonikázik benne, az egyszerűen fenomenális, meg persze Lili és Fecó duettje: a Forever Young című örökbecsű slágerrel, és az Autó egy szerpentinen: „Láss csodát – láss ezer csodát!
A Waldorf Gimnáziumok nagy produkciója a végzősök saját drámája. A 12. évfolyamon általában maguk állítják színpadra, a diákok készítik a díszleteket. Gyakorlatilag megteremtenek egy világot, hasonlót ahhoz, amit majd az érettségi után Nagybetűs Életként fognak saját képükre és hasonlatosságukra formálni. Aztán valahogy elhittük, hogy ezt mi is meg tudjuk csinálni. Igazából leginkább Lili kellett hozzá, aki az Ember tragédiája alapján megírta(!) a művet. Meg Bessenyei Zoli, a drámatanárunk, akivel ez az egész életre kelt.
Mindenkinek hálásak lehetünk, amiért éveken át nyugodtan alkothattunk és teremthettünk. Most legyen elég annyi, ha így feketén-fehéren leírom: mindent köszönünk!
„Akarom, mert világ csodája” – Ez a Waldorf Gimnázium.   
2017. 02.

ÉLETKÉPEK VOLT DIÁKJAINKRÓL

Andirkó Máté
Utam a középiskoláig…

Nagycsoportos óvodás voltam még, mikor 6 éves koromban megkérdezték tőlem, hogy szeretnék-e már iskolába menni. Kapásból nemmel feleltem, mert azt gondoltam: „Egy hely, ahol nem lehet ebéd után aludni, és játék helyett a könyveket kell bújni? Akkor inkább még maradok!”
Elérkezett viszont az idő, amikor már nem volt lehetőségem választani, iskolába kellett mennem. A szüleim a Napraforgó Waldorf iskolát választották (akkor még nem tudhattam, de nagy örömömre).
Az első napom iskolásként igazán emlékezetes volt és máig bennem él. Kismacsra mentünk anyuékkal és bekísértek a leendő osztálytermembe, ami már akkor is szép volt, bár még nem volt igazán otthonos, de később mi magunk tettük azzá rajzainkkal, saját készítésű dekorációkkal és a puszta jelenlétünkkel osztálytársaimmal együtt, akiket akkor még nem igazán ismertem. Ezen a napon szemem elé tárult, hogy milyen csodálatos dolog ez az iskola. Egy hely, ahol a gyerekek játszva tanulnak és mindenki odafigyel a másikra. A betűket tanította nekünk Gyöngyi néni, drága osztályfőnökünk, aki végig kísért minket ezalatt a nyolc felejthetetlen év alatt. Úgy gondolom, ez volt az a hely, ahol igaz barátokat találtam, hiszen még ma is tartjuk a kapcsolatot és rendszeresen beszélünk egymással. Minden szünetben kimentünk játszani… Homokvárakat építettünk, üveggolyóztunk, fogócskáztunk, diót gyűjtöttünk, meggyet szedtünk, fára másztunk és minden egyszerűnek hangzó, de mégis nagyszerű dolgot játszottunk egymással. Órákon odafigyelve követtük, hogy mit is kell csinálni, mi a feladatunk. Festés, éneklés, varrás, horgolás, rajzolás, színezés, tanulás… Mind-mind olyan dolgok, amit szerintem szívesen csinál az ember és ezzel akkoriban mi sem voltunk másképp.  Szerettünk játszani, élveztük a tanulást, és bármi gondunk is lett volna, mindig ott volt nekünk Gyöngyi néni, akinek bármit elmondhattunk.
Így telt el az alsós tagozat, és elérkezett a számunkra várva várt 5. osztály. Már mi is nagyoknak mondhattuk magunkat és kimehettünk egyedül a buszmegállóba, lehetett saját focicsapatunk és kicsit mintha a felnőttek is máshogy néztek volna ránk. Ebben a korban kezdtük megérteni, hogy miért is járunk iskolába, szemünk elé tárult, milyen különleges hely ez a többivel szemben, és az is, hogy mi sem vagyunk átlagosak. Kreativitás, kitartás, önbizalom, megértés, odaadás, elfogadás… A gyakorlati tudáson felül – többek között – a személyiségünket is segített fejleszteni ez a hely, amiért én mind a mai napig köszönetet mondok.
A felső tagozatban a tanulásra fektettünk nagyobb hangsúlyt, hiszen akkor már jobban elvárták tőlünk, de még ekkor is megmaradt a játék a tanórákon, habár már komolyabban kellett vennünk. Később a felvételinél meg is lett az eredménye. Mindenkit felvettek oda, ahova jelentkezett, boldogok voltunk, hogy kitűzött célunkat elértük és hálásak, amiért ebben nélkülözhetetlen segítségünk volt az iskolánk, és éppen ezért egy kicsit szomorúak is, hogy itt kell hagynunk ezt a számunkra pótolhatatlan helyet, tanárainkkal együtt. Elérkeztek a vizsgamunkáink bemutatásának napjai. Mindenki nagyon izgult, hogy el ne rontsa előadását és hogy mindenkinek tetsszen az, amin egész 8. osztályban odaadással dolgozott. Feladatát mindenki legjobb tudása szerint elvégezte és tanáraink büszkék lehettek ránk.
Elérkezett a ballagás napja. A búcsú ünnepe örömöt fejez ki, ugyanakkor nagyon megható és kicsit talán szomorú is. Egy új kezdet, de szívszorongató belegondolni, hogy ezentúl a második otthonunk helyére egy állami középoktatási intézmény kerül, és ezt senki számára nem lehet könnyű feldolgozni…
Elballagtunk. Búcsút vettünk tanárainktól, Gyöngyi nénitől, a gyerekektől, akikkel annyit játszottunk, és az iskolától. Azóta a 11. osztály padját koptatom és mindig, amikor óraközben, otthon, vagy ha éppen úton vagyok és eszembe jut egy drámanap, Pünkösd, Mihály-nap, spiráljárás vagy a Szent Márton-nap emléke, elmosolyodom, lehunyom a szemem és újra átélem mindazt az örömöt, amit a Napraforgó Waldorf Iskola a tanárokkal és a gyerekekkel együtt szerzett nekem, amit adott nekünk. Köszönetet mondok minden percért, amit itt tölthettem.

Egy emlék, mely benned él,
Utadon végig elkísér,
Az érzés, mely megragad,
Az pedig Te magad vagy.
(Andirkó Máté)
2017. 02.

Andirkó Máté (leendő ifjú építészmérnök): Élet a Napraforgó után
Igazán szerettem ezt az iskolát, és fájó szívvel hagytam el azért, hogy egy új intézményben (a Péchy-ben) folytathassam diákéveimet. Eleinte talán kicsit izgultam, ami – így utólag visszagondolva – nem meglepő, hiszen egy 10 fős „nagy családból” kerültem a 9. évfolyam, akkor 32 fős osztályába, és egy számomra addig ismeretlen oktatási rendszerbe. 
A Debreceni SZC Péchy Mihály építőipari szakgimnáziumába adtam le a jelentkezésem, ahova fel is vettek. Ennek nagyon örültem, hiszen már a Waldorf-iskola 4. osztályában eldöntöttem, hogy – habár érdeklődési köröm egészen a művészi alkotásoktól, a pszichológián át, a csillagok vizsgálásáig terjed – építész leszek.
Elkezdhettem tehát beleásni magam a szakma rejtelmeibe, legalábbis én ezt gondoltam… Igen, tanultam a szakmát, de nem olyan módon, ahogyan én azt „waldorfos fejjel” gondoltam. Csak diktáltak és diktáltak, utána pedig számon kértek.
Őszinte leszek, nagyon szerettem a régi iskolámban, hogy a tananyagot érdekesen, izgalmasan adták le, és a tanórákon nem csak azt tanulhattam meg, hogy egy 3 szintes családi ház sávalapos építéséhez mennyi vasbeton szükséges.
Megtanultam igazán embernek lenni, és elfogadni az embereket, ami később igen nagy hasznomra vált, s mint kiderült a mostani osztálytársaim számára ez a feladat igencsak nehézkes. Ezért a mai napig köszönetet mondok minden waldorfos tanáromnak.
Magamat ilyen téren azóta is fejlesztem, mert fontosnak tartom, hogy egy iskolában a tananyagon kívül mást is tanulhassunk, ez nagyon hiányzik, és persze a családias légkör, a nyugodt hangulat és a minden téren segítőkész tanárok…
Negyedik éve járok ide, a tanárok már tudják a nevem, rendszeresen járok versenyekre (irodalmi, matematika, fizika, német, szakmai), és a drámanapokon, illetve énekórákon szerzett tudásomat is sikeresen tudtam hasznosítani többek között iskolai rendezvényeken (konferanszként, fellépőként).
A táncórák is kiváló ritmusérzékkel és jó mozgással áldottak meg, úgy gondolom, ez is igen nagy szerepet játszott abban, hogy a szalagtűzőnkön előadott táncot a többieknél jóval gyorsabban magaménak tudhattam.
Az újságban megjelent két cikkemet pedig szintén az itt elsajátított tudásom felhasználásával, kreativitással és átéléssel írtam.
A Napraforgó Waldorf iskolában rengeteg biztatást, elismerést és noszogatást kaptam, és úgy érzem, ez adott egy olyan „löketet”, ami egyre csak abban erősít, hogy minden kihívás és nehézség ellenére, kitartással és odaadással, kitűzött céljaimat elérjem, és az általam elképzelt jövőt valóra váltsam. 
Három hetes németországi szakmai gyakorlaton, egy építészirodában eltöltött négy hét, a Péchyben átélt 4 év és a Napraforgó egy szirmaként eltöltött 8 év után, abban bízom, hogy jó úton haladok afelé, akivé a jövőben válni szeretnék. 
A sok jóért pedig köszönet neked kedves Waldorf-iskolám.
2017. 12.

Bolya Koppány
Az iskolából való távozásunk után néhányan nemhogy eltávolodtunk egymástól, épp ellenkezőleg, barátságunk még erősebben köt össze minket. Számos kirándulást, találkozót szerveztünk, melyeken izgalmas kalandokat éltünk át együtt.
2017. 02.

Csiszár Annamária
Öt éves koromban kerültem kapcsolatba a Waldorffal, amikor is a Debreceni Waldorf Óvodába írattak a szüleim. Emlékszem a karácsonyi előadásra, amikor angyalkának öltöztem, a kismanóra, aki reggelente előbújt az évszak-asztalról, citrom illatú illóolaj kíséretében. Ezután következett az Waldorf Általános Iskola Kismacson. Jöttek a reggeli furulyázások, népmesék, formarajzok és a sok-sok játszás, fára mászás a füves udvaron. Igazán gyerekek lehettünk!
A gimnázium az én osztályommal indult el. Nagyon kamaszok voltunk, igazi kritikus, önmagukat kereső fiatalok. A gimnáziumi évek alatt egyszerre volt jelen a komolyság, a tanulás, ami fontos is, ugyanakkor megmaradtak a családias, zenélős, beszélgetős közös programok is. Az utolsó évet a Nyíregyházi Waldorf Gimnáziumban töltöttük, csatlakozva az ottani végzős osztályhoz. Nekem ez az év megkoronázta a Waldorfos korszakomat. Nagyon jó közösséggé kovácsolódtunk, és az érettségire való készülés mellett jutott idő egy gyönyörű és emlékezetes szalagtűzőre, közös bulizásokra hol Debrecenben, hol Nyíregyházán. Mindezek közben a fejemben kezdett kialakulni egy kép a továbbtanulásról. Az természetes volt, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Éreztem magamban a késztetést, emellett eszembe jutottak az első osztály-kísérőm, Erika néni szavai, aki sokszor kiemelte, hogy van érzékem a kisebb korosztállyal való bánásra. Mennyire jó, hogy a diákok erősségeit emelik ki ebben az iskolában!
A gimnáziumi évek alatt több gyakorlaton is részt vettünk, például szociális gyakorlaton. Két hetet töltöttem egy fogyatékosokat ellátó intézetben, ahol mozgássérült, illetve értelmileg és halmozottan sérült gyermekeket láttak el. Imádtam azt a két hetet. Minden nap lelkesen keltem ki az ágyból és igazán hasznosnak éreztem magam. Akkor kezdtem el utána járni különböző segítő szakmáknak. A gyógypedagógia, illetve a konduktív pedagógia tetszett meg leginkább és el is mentem nyílt napra Budapestre, az ELTE-re, de a Pető András Főiskolában (akkor még MPANNI) tett látogatás meggyőzött arról, hogy konduktor szeretnék lenni. Egy csoportos foglalkozást néztem meg, ahol szeretetteljes légkörben, magabiztosan és a gyerekek igényeit maximálisan figyelembe véve folyt a fejlesztő munka. Nagyon jó volt ezt látni. Biztos voltam benne, hogy ezt akarom én is csinálni.
2011-ben elindultam a konduktorrá válás rögös útján (úgy érzem a főiskola elvégzése után sem zárult le ez a folyamat). Budapest nyüzsgő, gyönyörű város, de mindezt nem a főiskolai évek alatt fedeztem fel. Hétköznapjaimat a főiskola gyakorló csoportjaiban, főként az óvodás csoportokban töltöttem, hétvégén pedig foglalkozásokat terveztem, vagy vizsgára készültem. Nehéz volt ez a négy év, de végig éreztem, hogy jó helyen vagyok, ez az én utam. Sérült gyermekeknek segíteni abban, hogy a lehető legönállóbb és legemberibb életet éljék, ezt szeretném. Az ember test, lélek és szellem. Egy sérült ember is akkor fejlődik leginkább, ha teljes lényével foglalkozunk. Úgy érzem a leglényegesebb eleme ennek a segítésnek megismerni az embert és a megismerés és elfogadás által rávezetni őt a benne rejlő képességek kibontakoztatására.
A főiskola elvégzése után Angliában dolgoztam három hónapot. Ez idő alatt belekóstoltam a ködös, kisvárosi angliai életbe és rájöttem, hogy mennyire szeretem Debrecent, Budapestet, a húslevest és mindent, ami itthon van, szóval haza jöttem. Március óta Debrecenben dolgozom a Hajdú-Bihar Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál. Jelenleg foglalkozom 0-tól 5 éves korú mozgásukban elmaradást mutató, illetve mozgássérült gyerekekkel, valamit egy általános iskolában és egy gimnáziumban tartok egyéni és kiscsoportos konduktív pedagógiai foglalkozásokat diákoknak.
Szeretem, amit csinálok, és valahogy mindig visszakanyarodok az iskolai évek alatt megtapasztaltakra. A tanáraim kedvességét érzem magamban, amikor megölelem a gyerekeket, a beszélgető körök jutnak eszembe a gyerekek őszinte megnyilvánulásairól, rengeteget énekelek, ahogyan tettem azt korábban is. Vissza-visszatérek a volt iskolámba, a volt tanáraimhoz. Talán mindig megmarad ez a kapocs.
2016. 11.

Máth Kristóf
Először Waldorf-óvodába, majd a Napraforgó Waldorf Általános Iskolába jártam, így a gyermekkorom nagy részét, mondhatom, hogy Waldorf-rendszerben töltöttem. Kiskoromból leginkább csak kellemes emlékeim vannak az óvodával és az iskolával kapcsolatban, azzal együtt is, hogy úgy hatodikos korom táján megjelent bennem a kritikus hajlam, ami ebben az életkorban nem meglepő, sőt…
Innen állami igazgatású gimnáziumba mentem tovább, német nyelvi szakra.
10. osztályos tanuló voltam, amikor először komolyabban elkezdtem keresni a két rendszer közötti különbséget.
Mostanra persze határozott véleményem van erről, de akkoriban a legfontosabb felfedezésem az volt, hogy az állami gimnáziumban úgy igazán nem érdekel egy pedagógust, hogy mit gondolok. Ha mégis, az nem a rendszer miatt van, hanem épp kifogtam egy jó fej tanárt. Ilyen véletlenekre nyilván nem szívesen alapoz egy szülő, amikor iskolába küldi a gyermekét.
Ahogy közeledett az érettségi, természetesen döntenem kellett a továbbtanulásomról is. Először történelem szakos gimnáziumi tanár akartam lenni, hogy Waldorf-gimnáziumban taníthassak majd, de végül a solymári Waldorf Pedagógiai Intézet osztálytanítói alapképzésére mentem.
Arra, hogy miért erre a pályára léptem, rengeteg racionális válasz létezik, de be kell valljam, hogy egy kiskori Márton-nap vagy advent emléke a Waldorfban is ugyanannyira ösztönzően hatott rám. Talán ami igazán motivált, hogy azok, amikről én utólag tudom, hogy hasznosak voltak a fejlődésemben, más gyerekekhez is eljussanak, valamint, hogy tudjam meg, hogyan működik az ember, mi miért hat rá úgy, ahogy rám is hatott.
Amíg a Napraforgó Waldorf Általános Iskolába jártam, addig nem gondolkoztam igazán sokat azon, hogy mi miért történik, amikor pedig, már a gimnáziumban, visszagondoltam a korábbiakra. Addigra már nem emlékeztem mindenre.
Ez a mostani képzés azért nagyon jó, mert egyszerre bánnak velünk jövendőbeli kollégaként, de kicsit át is élhetjük egy waldorfos gyermek életét.
Nekem ez naponta hoz új felismeréseket, és gyakorlatban is látom az ilyen tanítás előnyeit, fontosságát. Mostanra a képzés elején támadt félelmeim elmúltak és el tudom magamat képzelni elsős osztályos tanítóként is, sőt… Az elsőre rémisztőnek tűnő felelősség most már inkább jó érzéssel tölt el.
Az, hogy mennyire jelentős és átgondolt az, amit egy pedagógus általános iskolás korban a gyerekekkel és körülöttük csinál, az elmúlt pár hónapban lett világos a számomra.
A közeljövőben lesz az első hospitálásom óvodában és iskolában is, ezért nagyon várom, hogy amit elméleti szinten eddig tanultunk, már-már a filozófia határvonalán is túl, az a valóságban hogyan fog működni.
2017. 11.

Seres Mercédesz
Hogy mit adott nekem a Waldorf? Rengetek emléket, egy új élet kezdetét. Gyerek lehettem, nem csak egy tanuló robot.
Mi a kedvenc emlékem a Waldorfban töltött éveim alatt? Sok kedvenc emlékem van, de azt hiszem, hogy ha választanom kellene, akkor azt választanám, mikor oda kerültem. Nem a Waldorfban kezdtem az általános iskolát, 6. osztályban kerültem oda és ezért mindig hálás leszek a szüleimnek. Hogy miért? Azért, mert volt igazi gyerekkorom, nem számított, hogy hogy nézel ki. Kaptam egy második családot, barátokat, igazi élményeket, amire mindig emlékezni fogok és egy  kedves, aranyos, jószívű osztályfőnököt, aki mindig ott volt mellettem. Itt találkoztam a legjobb barátommal, akivel azóta is legjobb barátok vagyunk.
Sok mindent köszönhetek a Waldorfnak és mindig szívesen és mosolyogva gondolok vissza az ott töltött éveimre. Az egyik legjobb dolog, ami történt velem, az az, hogy oda járhattam iskolába, mert meg változtatta az egész életem. Köszönök mindent!
2016. 11.

Szűcs Fruzsi
Szűcs Fruzsina jelenleg a Manchesteri Zeneakadémia másodéves hallgatója zongora szakon.  Tanára Paul Janes zongora professzor.  Fruzsina nyolc éves korában kezdte zenei útját a MEA Zeneiskolában, Molnár Károly Dániel tanítványaként.  Számos fellépésen és versenyen szerepelt szép sikerrel, beleértve a MEA évente megrendezett zongoraversenyét.  Részt vett a IV. és az V. Ferenczy György Országos Zongoraversenyen Budapesten, valamint a XII. Nyíregyházi Országos Zongoraversenyen.
13 éves korában családjával Angliába költözött, ahol közel 2 évig tanár és zongora nélkül kellett boldogulnia, míg egy zongoraversenyen megismerte Anthony Williams elismert zongoraművészt és -tanárt, aki elvállalta tanítását.  Ezalatt az idő alatt sok szép eredményt ért el zenei fesztiválokon, többek között Marlow, Maidenhead, Basingstoke, Woodley, London, ahol elismerésül sok arany, ezüst, bronzérem tulajdonosa lett, valamint vándorkupák őrzik a nevét.
Anthony Williamsnek és Fruzsi kitartó szorgalmának köszönhetően rövid időn belül sikeres ABRSM vizsgákat tett és 17 évesen megszerezte a DipABRSM Zongora Diplomát is.  Ugyanabban az évben 5 zeneakadémiára nyert felvételt (London, Cardiff, Birmingham, Glasgow és Manchester).  Választása a Manchesteri Zeneakadémia lett, ahol 18 évesen kezdte meg tanulmányait zongora előadó szakon.
Már az első évben, 2017 márciusában  duettet játszott partnerével, Louis Pererával a zeneakadémia által szervezett Országos Kamarazene Fesztiválon.  2017 májusában vendégszerepelt a MEA Jubileumi Hangversenyén a Debreceni Egyetem Liszt termében.  Júliusban az akadémia által szervezett Diák Fesztiválon lépett fel duett partnerével, Louis Pererával.
A 2017-2018-as tanévet Fruzsi előadások, koncertek sorozatával kezdte.  Október elején zongorázott a Music Action International jótékonysági szervezet keretében, majd 23-án duett koncertet tartott Louis Pererával az Akadémia Koncert termében.
November elsején Manchesterben,  a Szent Anna Templomban is adtak duett koncertet, ahol műsorukban szerepelt Schubert csodálatos ‘Fantasy in F minor’ négykezes darabja is.
Fruzsi további fellépéseket tervez a közeljövőben, többek között egy Spotlight esti koncertet az akadémián februárban és Mozart dupla zongoraversenye előadását Sri Lankán Louis Pererával 2018 áprilisában.
Itt lehet megtekinteni egy régebbi előadását: Brahms: h-moll rapszódia:        ••••►
2017. 11.

Veres Panna
2016. 11.
waldorf

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés