Mindig nagy örömmel és érdeklődéssel követjük volt diákjaink életútját, érdekes újra és újra rácsodálkozni, kit merre vezet az élet – és időnként elgondolkozni rajta, mi látszott mindebből évekkel ezelőtt egy-egy időpillanatban az iskolában. 
Gerrit családjával Hollandiából érkezett hozzánk. 3 testvérével együtt elképesztő nyelvérzékkel vették fel a magyar nyelvet, csodálatos nyitottsággal, ráhangoltsággal kapcsolódtak be az iskola, a közösség életébe.

„Egyszer volt, hol nem volt, volt egy ifjú Gerrit. Amikor elballagott a Waldorfból, akkor a csodálatos Waldorf-gimi még csak egy álom volt a Nagyok fantáziájában.
Tehát a Tóth Árpád Gimnáziumba mentem. Sose voltam ott a legjobb diák az osztályban, kivéve nyelvekben. A Waldorfban többek közt azt tanultam, hogy azt érdemes tanulni, ami érdekel. Így is lett.
10.-ben felvételiztem az IB programba, ami az angolnál érthetőbb magyar nyelven Nemzetközi Érettségi Program – bekerültem.
Nem kellett érettségizni, mert hát világszerte vírus tört ki. Így az ajánlott jegyeim valós jegyeimmé váltak, ami számomra igen jól jött ki. Matek, angol és infóból emelteztem.
Aztán nagyon hirtelen jött a kérdés: „Mi leszel, ha nagy leszel?” (tudniillik, a férfiak prefrontális cortex-e csak 25 évesen teljesen felnőtt, tehát én 18 évesen, férfiként tényleg nem tudhattam, hogy erről előre kell gondolkodni és tervezni stb.).
Visszaköltöztem Hollandiába, és egy évig az evangélikus főiskolára jártam, ahol segítettek a döntésemben, beszéltünk az élet nagy kérdéseiről és felkészítettek az akadémikus életre.
Ezután Utrechtbe mentem egyetemre jogot tanulni, ahova még most is járok, (általában) nagy örömmel. Érdekelnek a társadalmi problémák, a politika és az ország vezetése, és ezek a dolgok mind szóba jöttek a jogi alapképzésben.
Hogy hogyan folytatódik a mese, még nem tudom, de pár év múlva elmesélem nektek.”