Kedves Szülők!

Korábbi táboraink résztvevőjeként örömmel hívjuk gyermeketeket – és testvéreit, barátait –  idei nomád táborunkba, a vadregényes Bodrogzugba.
2018. július 1-8. között rendezzük meg a Bodorka Tábort, mely során a helyi természeti és kulturális értékek megismerése mellett számtalan szabadidős programmal és játékkal is készülünk.
Aki már vett részt TERMIK Táborainkban, annak nem lesz újdonság, hogy a résztvevők idén is 13 fős „családokba” lesznek beosztva, a családtagok együtt töltik a tábor magját képező három szakmai délelőttöt. Ezeken a programokon a táborozó gyermekek együttesen fedezhetik fel a táborhely környékének élővilágát, a helyi népszokásokat, valamint egy izgalmas kenutúra során megismerhetik a természetben való túlélés fortélyait és az aktív életmód előnyeit is.
Délutánonként össztábori játékok, játékos feladatok, vagy szabadon választható vendégelőadások és foglalkozások várnak  a táborozókra, amelyek segítségével még jobban elmerülhetnek egy-egy témában. Hogy csak pár programot említsünk: lesz számháború, kreativitást fejlesztő kézműves foglalkozások, és tájfutás, ahol a táborozók próbára tehetik tájékozódási képességüket. Egy-egy napon az egész tábor útra kel, Sárospatak és a Zemplén értékeit felfedezni egy közös túra során. A tábor napjait közös, tábortűz körüli beszélgetéssel, énekléssel, és az aznapi élmények felelevenítésével zárjuk.
Minden szervező és segítő önkéntesen dolgozik, így nincs klasszikus értelemben vett „részvételi díj”. A 8 napos tábor során a programokhoz, étkezéshez, közös felszereléshez való önköltségi hozzájárulás legalább 25.000 Ft + 5.000 Ft külön fizetendő útiköltség (vonat- és buszjegy).

  • 2018. július 1-8.
  • Zalkod, Bodrogzug
  • Jelentkezési időszak: 2018. január 28-tól legkésőbb május 15-ig. A férőhelyek száma korlátozott, időrendben az első 40 elfogadott résztvevőt tudjuk elvinni.
  • Korosztály: 11-14 év. Betöltött 11. év alatt vagy 15. év felett külön egyeztetés szükséges.
  • szabad ég alatt, saját sátrakban vagy a szervezők által biztosított nagyméretű, egylégterű sátorban.

Bővebb információ a mellékelt (nyomtatható) meghívóban és szülői tájékoztatóban, valamint honlapunkon: www.magonc.org/bodorka-tabor- 2018
Megköszönjük, ha táborunk hírét megosztjátok érdeklődő ismerősökkel, barátokkal is! Kérjük, ha bármilyen további kérdésetek lenne, forduljatok hozzánk bizalommal a megadott elérhetőségeken. És persze várjuk gyermekeitek jelentkezését :)!
Üdvözlettel, a szervezők: Farkas Boglárka, Kovács Borbála, Kovács Réka, Laurán Apolka, Szegfalvi Zsolt és Dobos Balázs
Magonc Alapítvány
E-mail: info@magonc.org 
Telefon: +36-20-469-0512
Honlap: www.magonc.org