Kevés iskola mondhatja el magáról, hogy egy Leonardo-freskó eredeti méreténél (98×217 cm) is nagyobb másolatával rendelkezik. Olyanról pedig nem is tudok, ahol ezt diákok készítették. Iskolánk 8. osztálya már a tavalyi tanévben felrajzolta a képet az osztályterem hátsó falára. A munkát azzal kezdték, hogy négyzetekre osztották a művet és mindenki a maga részét nagyította és rajzolta a falra tett gipszkartonra. Összeállt a kép vázlata, már „csak”a festés volt hátra.
Amikor szeptemberben elkezdtem tanítani a 8. osztályban, már Mária köpenye is meg volt festve érzékletes fény-árnyék átmenetekkel.
A festés során volt, aki a négyzetén belül maradt, de többen átlépték  „saját határaikat”, és nagyobb felületeket kidolgoztak. Mindenki részt vett az alkotásban saját erejéhez és tehetségéhez mérten. Többeknek a gravitációval is meg kellett küzdeniük, mivel csak a létra tetejéről érték el a kép felső részeit.
A reneszánsz térillúzió megteremtése a falon csak közös és kitartó munka eredményeként tudott megszületni. A kép immár elkészült, és egyik legnagyobb erénye, hogy nem  „esik szét részleteire”, hanem egységes. Ahogyan a 8. osztály is összetartó…

Matusné Orbán Andrea
rajz szaktanár