A kőzeteknek és az ásványoknak a megfigyelésével jutunk a természetnek az embertől legmesszebb eső területére. A kőzetek legfontosabb csoportjai, azok jellemzői és a gyakorlati előfordulásuk, illetve az ásványok csodálatos világa a lényeges tartalom a 6. osztályos kőzettan epochában, ezen belül kiemelten fontosak az érzéki benyomások. Ez teszi lehetővé, hogy a gyermekek mélyen összekapcsolódjanak a Földdel, szimpátia ébredjen bennük és harmonikus viszonyuk legyen térhez és időhöz. Ezért érzékelési játékokkal tapintás, forma és szín alapján ismerkedtünk a kőzetgyűjteménnyel. Kozák Lajos [1.o. és 6.o. szülő] bemutatóval egybefűzött előadást tartott a fosszíliákról. Majd a gyerekek önállóan dolgoztak fel egy-egy választott ásványt és mutatták be egymásnak. Művészi módon fátyolfestéssel igyekeztünk megtapasztalni az egymásra kerülő rétegek forma és színjátékát, valamint a kristályok színárnyalatainak parádéját. Kertművelésórán összekapcsoltuk a talaj és a kőzettani ismereteket. Sok munkával teli, de igazán élménydús évindítás volt ez az epocha, amit még októberben kirándulásokkal egészítünk ki.

Kovács Ágnes
6.o. osztálytanító

6. OSZTÁLYOSAINK FOGALMAZÁSAI

——-  A tűzben született obszidián  ——- 

A kezdet kezdetén volt egy vulkán.
Hosszú álmából ébredve egy reggelen hatalmas robajjal kitört. Nagy kövek, hamu és mérges gázok jöttek ki belőle. Csak úgy fröcsögött az izzó láva! A forró vöröslő láva cseppek a földre hulltak. Ott a vulkáni hamuban kihűltek és megszilárdultak. Így keletkezett az obszidián.
Sok-sok évvel később egy ősember sétált a hegyoldalban. Hirtelen éles fájdalmat érzett a talpában. El sem tudta képzelni, mi vághatta így meg a lábát. Ahogy lenézett, rögtön meglátta a csillanó követ. A kezébe vette és nagyon megörült neki, mert felismerte. Egyik oldala fényes volt, a másik rücskös, fekete. Tudta, ha megmunkálja, ahogy apjától tanulta, éles, hegyes fegyver lesz belőle. Egy másik kővel lepattintotta a széleit és kész lett a dárdahegy. Az ősember nagyon büszke volt.
Évezredekkel később a 6.-osok csapata kirándult az Ásvány Múzeumba. Tátott szájjal csodálnak egy kicsit tárgyat, amely szépen csillant a lámpa fényében.
 – Kedves gyerekek! – szólalt meg a régész. – Most elmesélem nektek ennek a régi, obszidiánból készült dárdahegynek a történetét.
A kezdet kezdetén volt egy vulkán…

——-  Pirit, a bolondok aranya  ——- 

Egyszer volt, hol nem, volt egy feketevár. Annak a fekete bányájában felcsillant valami, amit először egy legeslegöregebb bányász vett észre. Egyből rohant is a királyhoz. Az őrök elkerekedett szemmel nyitottak ajtót. A király kikapta a bányász kezéből a csillogó valamit. Soha nem látott még ilyet.
Körbeforgatta, megnézte. Szemében mohó csillanás volt látható. Egy pillanatra a bányászra nézett:
– Hol találtad?
– A bányában – válaszolta.
– De hát az szénbánya.
– Én sem értem.
– És mi ez?
– Nem tudom.
– Hívd ide a bolondot! – szólt a király az egyik őrnek. Jött is a bolond, ő is megnézte a követ és felcsillant a szeme.
– Uram, ez pirit.
– Az meg mi? – kérdezi a király.
– Úgy csillog, mint az arany, csak tök más! – mondta a bolond, és azzal kidobta a piritet az ablakon.

——-  Napkő  ——- 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyság és annak a királyságnak nem más volt a királya, mint a Napkirály. Egyik nap úgy döntött a Napkirály, hogy elmegy kirándulni a hegyekbe. Ment, mendegélt a hegyek között és egyszer csak belebotlott egy ásványba. Nagyon szép volt, csillogó és olyan sárgás-barnás. Nézegette, nézegette és úgy döntött, hogy ezt az ásványt mostantól Napkőnek fogják hívni. Visszament a palotájába és megmondta a katonáinak, hogy a faluban hirdessék ki, hogy mostantól van olyan, hogy Napkő!
Az emberek csodálkoztak, hogy Napkő? Létezik olyan is? Mindenki kíváncsi volt arra, hogy is nézhet ki az a Napkő?
A király eleinte nem akarta, hogy lássák az emberek a Napkövet, de végül úgy döntött, hogy egy kiállításon bemutatja. Úgy is lett! Elvitte a Napkövet és az emberek megcsodálták. Ők is nézték, nézegették, nekik is nagyon megtetszett. Pár hét múlva már az egész világ tudott a Napkőről. Az egyik ember mondta a másiknak és utána ő is tovább mondta, aztán ő is, és így adták egymásnak tovább az emberek.
Eltelt már három év is és a Napkirálynak gyermeke született, egy fiú. A fiúnak barna haja volt és zöld szeme. Csodálatos gyermek volt. De teltek-múltak az esztendők és a király megöregedett és akkor odahívatta magához a fiát és azt mondta neki:
– Édes fiam, öreg vagyok már, nem sok időm van. Rád bízom a napkövet és vele együtt a birodalmamat is.
A királynak becsukódott a szeme és felment a lelke az égbe.
A napkirály fia bölcsességgel uralkodott a birodalomban. Igazságos volt és jószívű és a Napkőre is nagyon vigyázott.
Egyik nap azonban bejött egy Vándor a palotába és szállást kért, azonban a Napkirály fia nem adott neki szállást. A Vándor nagyon mérges lett és átváltozott igazi alakjába.
A Napkirály fia nagyon megijedt és azt mondta:
– Bármit, csak a Napkövet ne vidd el!
Mmm, a Vándor azt mondta:
– Rendben, de akkor le kell mondanod a trónról és csak a napkövet viheted magaddal, és egy kenyeret és semmi mást.
A Napkirály fia útnak indult. Ment, mendegélt. Egy barlanghoz ért. Nagyon fázott és elővette a követ és azt mondta:
– Bárcsak, bárcsak meleg lenne! – és azon nyomban meleg lett. Meglepődött, de már fáradt volt és elaludt.
Másnap megint elindult. Egyik kezében a Napkő, a másikban a kenyér. Azonban a kezéből egy sas kivette a Napkövet. A Napkirály fia a sas után ment. A sas fészke egy hegyen volt. Meglátta a tetején a Napkövet. Megörült, megfogta és éppen le akart mászni, amikor meglátta, milyen magasan van. Azt kívánta, bárcsak lent lenne és lent lett. Nagyon meglepődött. Azt mondja:
– Nem hiába mondta az apám, hogy ez különleges kő!
Már 10 esztendő eltelt és a Napkirály fia már az egész világot beutazta a Napkővel, és azóta mindenki úgy hívja őt, hogy vándor.

——-  Érctestvérek  ——-

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban élt két testvér. Mindig ölelték egymást és idegesítették. Az egyik jó szándékú volt, a másik rossz. Annyira sokat veszekedtek, hogy egyre távolabb kerültek egymástól. Egy szép napon bányászok érkeztek a hegybe – mert azt elfelejtettem mondani, hogy a két testvér két ércdarab volt.
A jobb szándékút kohóban kiolvasztották, majd egy nyújtógéppel nyújtották. Aztán különböző köszörűvel élezték, polírozták, majd orvosi műtőkés lett belőle.
A gonosz ércet kiolvasztották, majd golyóformába öntötték. Belerakták egy gránátba, ahol sok másik kemény fickó volt. A csatában fel is robbantották a gránátot, és a mi ércünk egyenest egy férfi mellkasát célozta meg.
Amint eltalálta, áthasított egy bőr tárcát és egy férfi és egy kisfiú fotóját. Végül a szíve előtt három ujjnyira megállt. A férfi nem halt meg, de az orvosnál kötött ki.
Az orvos elővette a kést, amit a jó ércből csináltak. Amint az orvos összeérintette a két vasat, azok újra összevesztek. Az orvos ebből mit sem sejtett, pedig csak két testvér veszekedett.

——-  Rózsakvarc hercegkisasszony  ——- 

Hűvös nyári reggel volt és a fűszálak tetején vidáman mosolyogtak a harmatcseppek. De volt egy különösen vidám. A napfény csak úgy táncolt az arcán.
De hoppá! Egyszer csak egy szélfuvallat meglökte és hangos placcsanással a rózsabokor egyik jól megtermett virágjára pottyant, majd onnan a földre gurult és onnan a földbe esett. 
Ni csak!  Egy kis alakot öltött és a rózsasziromról legördült a vidám harmatcsepp. Ő volt a rózsakvarc hercegkisasszony. A Napra lehetett nézni, de rá nem. Lábai nyomán rózsakvarc képződött, értette az állatok és növények nyelvét és segített nekik. Így teltek a hercegnő napjai.
Egyik nap egy törött szárnyú madár elmondta a hercegkisasszonynak, hogy messze földről érkezett, hol egy zord herceg uralkodott. Rideg volt, és nem tudott örülni, menteni és együtt érezni. Rózsakvarc hercegkisasszony nem értette és megkérdezte a madarat, hogy el tudná-e vinni oda?
És a madár igent mondott, mentek bányák, rétek, völgyek és tengerek fölött. Majd elértek messze északra a zord király földjére és bement a palotába. A király lenézően nézett a királykisasszonyra. Így szólt a herceghez:
– Ó nagy királyom, nézzen népére! Szenvednek. Kérem, hadd próbáljak segíteni!
A herceg nagy duzzogva belement. A királykisasszony először a városba vitte, ahol könyörögtek a segítségéért. A herceg nem érzett semmit, majd bementek egy házba, ahol az anya haldoklott és az apa már rég meghalt a háborúban és a két gyerek szülő nélkül maradt. Valami különös érzést érzett, mintha szomorú lenne. Más bánatán ezelőtt ilyet nem érzett és így szólt a gyerekekhez:
– Lakhattok a palotámban, míg fel nem nőttök.
És egyszer csak színérc szívében hatalmas nyomás és hő keletkezett. Visszamentek a palotába és teltek a napok, a hetek, és az egyik nap a két gyerek egy ajándékot nyújtott át. Egy zenedoboz volt, aminek nagyon örült. Majd a gyerekek megölelték és mintha kötődött volna. A sötét szíve a nyomás és a hő hatására gyémánttá változott.
Összeházasodtak rózsakvarc hercegkisasszonnyal és boldogan éltek még meg nem haltak.