Minden embernek, minden helynek van története, múltja – jelene… Ha a táj, város beszélni tudna, sok mindenről mesélne.

A 4. osztály honismeret epochája alatt nem csak sokat mentünk, hanem néha 1-1 megÁLLóban a múltban időztünk, képeken, régi tárgyakon keresztül időutazásba mentünk át: kiindulva ősi MAGunkból, az iskola telephelyéről, Szentlászlófalváról. Madártávlatból ránéztünk a városra, a főtéren lelépkedtük az egykori palló méretét, elemeztük a címert, eljutottunk a „vérkeringést” biztosító villamosok-trolik központjába, telephelyére, ahol az emléktörténeti szobában megelevenedtek a régi tárgyak… A megyei könyvtárban kutattuk a régi Debrecent, régi utcanevekről, malmokról, kapukról nyomoztunk, majd „havazást mímelve”, az építőkockákból megépített Debrecen makettet leszórtuk liszttel ‒ felemelve a kockákat kirajzolódott városunk alaptérKÉPe.

Emellett az ANYAföld, anyukák-apukák, szülői körünk is kitett magáért, hogy az ismeretekhez minél több érzés is társuljon. „Külön autómentes napunkon” velük, kíséretükkel Józsára bicikliztünk, ahol Anikának [4.o. szülő] köszönhetően találtunk egy napra otthonra. Ha már honismeret és ha már Yoshi [4.o. tanuló] japán kisfiú is, szüleinek köszönhetően sushit tízóraizhattunk. Közben hátul több szülő magyaros ebéddel, bográcsban öreg lebbencshez segédkezett. Az ízek kóstolgatása mellett japán pálcikatartót és szószos tálat, /ős/magyaros jelképpel díszített érmét kerámiázhattunk. Csengénk [4.o. tanuló] eddig Angliában élt ‒ így az ő kedvéért tejes-angol tea is készült. De ekkor már érlelődött egy másik szál: meghívást kaptunk egy magyaros tízóraira: mangalicás debreceni páros után angol vajas kekszet gyúrtunk, hogy aztán Angliáról hallhassunk ‒ angol tea mellett fogyasszuk az édes csemegét. Várjuk Jázon jelentését Portugáliáról, hogy az ottani hont is megismerhessük valamelyest…

A sok villanás-képkocka mélyebb benyomással párosult: én legalábbis nagyon hálás vagyok a sok szeretetteljes-segítő erőért. Olvasgatjuk a Mondák könyvét, amiben őseink „sátrai” rajzolódnak ki, de sokszor úgy érzem, mintha a szülők alkotta láthatatlan jurta burka elevenen ölelné körül a gyerekcsapatot őrző-segítőként…

Hegedűsné Tóth Judit
4. o. osztálytanító