Van Debrecenben a Kút utcán egy iskola, ahol fohásszal kezdik a napot, bizonyítványverset mondanak minden reggel és mindezt úgy teszik, hogy körbeállnak egy csodálatos, varázslatos asztalt, amit úgy neveznek, hogy évszakasztal. A napindító versek megnyitják a lelket egymás és a világ felé, ez segíti a reggeli áthangolódást. Következhet aztán a ritmikus rész, az egyik legintenzívebb, leghangulatosabb szakasza a napnak. Jöhet most már a tanulás is, ami itt egy kicsit más tempóban és időbeosztásban zajlik. Amikor beül a gyermek az iskolapadba, akkor egy csodálatosan díszített táblával találja szemben magát, melyet az osztálytanító készít el minden epocha elején. Csodálatos! Kezdődjék a munka! De mit vesz elő egy első osztályos a táskájából?
Egyik legfontosabb eszközük a méhviasz kréta, mely egy csinos kis vászon tartóban van. A megfelelő szín kiválasztása után kinyitják az epochafüzetet és már rajzolják is a keretet. Igen, itt a gyerekek maguk készítik el a tankönyvüket. Bár a tankönyv nyomtatott formában már évszázadok óta jelen van az iskolai gyakorlatban, korántsem az egyetlen lehetséges segédeszköze a környező világ és önmagunk megismerésének, a tudás átadásának, sőt az iskolai oktatásnak sem. A gyerekek nagyalakú, sima lapú füzeteket használnak, amelyekbe az osztálytanító rajzai és táblára írt szövegei alapján, az órai témakörökkel kapcsolatosan írnak és – sokszor bámulatos művészi igénnyel – rajzolnak. A tananyagnak tehát tankönyv nélkül is van írásban rögzített formája, de míg a nyomtatott tankönyvnek a gyerekek alapvetően passzív befogadói, az epocha füzetnek ők a létrehozói, saját maguk készítik el a „jegyzeteiket”. Így a tanultakat a létrehozás folyamata révén mélyebben elsajátítják. Az a füzet, amelyet a gyermekek nagy gonddal elkészített munkái tarkítanak, nem egy idegen  tudáshalmaz, hanem féltve őrzött kincs, amelyet jó kézbe venni, fellapozni még évek múlva is.

Epochafüzet