Van Debrecenben a Kút utcán egy iskola, ahol fohásszal kezdik a napot, bizonyítványverset mondanak minden reggel és mindezt úgy teszik, hogy körbeállnak egy csodálatos, varázslatos asztalt, amit úgy neveznek, hogy évszakasztal. A napindító versek megnyitják a lelket egymás és a világ felé, ez segíti a reggeli áthangolódást. Következhet aztán a ritmikus rész, az egyik legintenzívebb, leghangulatosabb szakasza a napnak. Jöhet most már a tanulás is, ami itt egy kicsit más tempóban és időbeosztásban zajlik. Amikor beül a gyermek az iskolapadba, akkor egy csodálatosan díszített táblával találja szemben magát, melyet az osztálytanító készít el minden epocha elején. Csodálatos! Kezdődjék a munka! De mit vesz elő egy első osztályos a táskájából?
Egyik legfontosabb eszközük a méhviasz kréta, mely egy csinos kis vászon tartóban van. A megfelelő szín kiválasztása után kinyitják az epochafüzetet és már rajzolják is a keretet.

A keret elmaradhatatlan része az írásbeli munkának. Olyan egyszerűnek és talán lényegtelennek tűnik, de vajon milyen elgondolás van mögötte? Annyiszor használjuk ezeket a szavakat: pénzügyi keret, kerettanterv, felvételi keret, olimpiai keret… Ott van szinte minden hétköznapi tettünkben a tervezés, a behatárolás, a keretbe foglalás, ami nem más, mint egyfajta védelem.  A határtalanság, keret nélküliség káoszhoz vezet, nem találja magát benne az egyén. Szükség van a határokra, mert az ad biztonságot, a biztonság pedig bátorságot, kreativitást. Belefoglalni valamibe magunkat, a munkánkat, egyéni folyamatainkat. A szabadságra nevelés egyik alappillére az egészséges határok körvonalazása, keretek megrajzolása.

„Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!”
(József Attila)

2017.12.08. Keretek