Az 1. és 2. osztállyal a derecskei almáskertbe látogattunk el, hogy részt vegyünk a következő kis fa elültetésén és megismerkedjünk a kert gyerekbarát programjával. A kirándulásra egy almafáról szóló Cinege Miki című mesével készültünk, amiről a gyerekek szép rajzokat készítettek és végül ajándékba adtak a foglalkozás vezetőjének.
A gyerekek számára a legizgalmasabb egy traktor mögé felszerelt almás ládákban való utazás volt. A traktor húzta almásláda-vonattal jutottunk el a kert különböző részeihez, így a legújabb almaültetvényhez is, ahol a kis fának énekeltünk, verset mondtunk, majd közösen elültettük. A következő állomáson a gyerekek kipróbálhatták a palántázást. Így a szorgos kis kezek által káposzta, paprika és karalábé palánták kerültek a földbe. Az ottlétünk során megismerkedtünk az almáskert állatvilágával és megkóstolhattuk a kert finomságait is. Bízunk benne, hogy a kis fánk szépen megered és szép nagy fává serdül a elkövetkezendő esztendőkben.

Gondáné Paszternák Klára
1.o. osztálytanító

LÉLEKzetFÁK faültetési projekt   ••••►