Miért olyan fontosak az ünnepek?
Miért mondjuk annyiszor itt az iskolában, hogy éljük át az adventi időszakot? Mit jelentenek az ünnepek? Mit jelent a karácsony ünnepe számunkra?
Nézzük meg közelebbről a Waldorf-iskolák születésének előzményeit!
Azt mondja Rudolf Steiner, hogy a szociális életre az emberek által remélt megújulást nem
a viták és a külső érzéki jelenségeket érintő intézmények hozzák meg, hanem csakis az, ha az emberiséget egy hatalmas inspiráció gondolata hatja át és ragadja meg, és ennek révén újra megérzik és átélik a morális szellemiség és a természetes érzékletesség összefüggését. Azt, a fűtött-hűtött környezetünk mellett is − bár egyre kevésbé veszünk róla tudomást −, még valamelyest átérezzük, hogy az év lefolyása mintegy ritmikusan illeszkedik bele földi életünkbe.

De hogyan is van ez? Nem vagyunk – látszólag – kiszolgáltatva a természeti folyamatoknak. Civilizált korunk környezete biztonságot nyújt fizikai testünknek. Leginkább kívülállóként szemléljük a természetet.
De ha egy Waldorf-iskolában vagyunk, hármastagozódású lényként látva az embert, akkor arra is kell gondolnunk, hogy az ember nem csak fizikai, hanem lelki-szellemi lény is. Így teljes az ember.
„Az embereknek újra meg kell tanulniuk, hogy összekapcsolják gondolkodásukban a szellemiséget a természeti folyamatokkal.” – mondja R. Steiner Az év körforgása c. dornachi előadás sorozatában. Tehát az ünnepek lelki-szellemi tartalmát éppen a fizikai világunkba helyezkedve – a természet felé fordulva fogjuk megtalálni.

Persze a mai kor embere olyasmivel foglalkozik, ami nem függ az évszakoktól. Az év lefolyása mint naptárban betelő lapok, vagy még inkább bitek szaporodó számaként van jelenünkben. De azért még rémlik az évszakok váltakozása. Az ünnepek átélése helyett azonban gyakran
a mindennapokból való kilépés szabadsága bódít el bennünket.

Rudolf Steiner és az antropozófus szemlélet szerint az év lefolyása a Föld lelki-szellemi ki- és belégzését jelenti. Ennek négy pontja mindannyiunk számára (még!) elég nyilvánvaló: tavaszi, őszi napéjegyenlőség és a nyári, téli napfordulók. Bár sokan addig gondolunk ezek kapcsán is csak, hogy eljött az óraátállítás ideje vagy a Múzeumok éjszakája, meg a szilveszter éjjeli program.
Tekintsük az év körforgását egy hatalmas lelki-szellemi légzési folyamatként! Ezt segítheti néhány számadat:
− Az ember percenként 18-szor lélegzik. Egy nap alatt 18x60x24=25.920-szor.
− A Nap a tavaszpont vándorlásának útján 1’-ot 72 év alatt tesz meg. Egy állatövi szakaszon 2160 év alatt halad át. 25.920 év alatt járja be az ekliptika körét.
(http://atlantisz.network.hu/blog/atlantisz_klub_hirei/asztrologiai-vilagkorszakok-a-25920-eves-nagy-napev-hol-tartunk-most)
25920 emberi lélegzetvétel és 25920 év a Napjárásban. Talán mégsem véletlen az egybeesés.

Egy másik helyen ezt mondja Steiner: „Amikor majd együtt tudunk gondolkodni az év folyamatával, gondolatainkba olyan erők vegyülhetnek, amelyek révén az ember újra pár-beszédet folytathat a csillagokból megnyilatkozó isteni-szellemi erőkkel.”
Próbálkozzunk hát követni a fenti gondolatokat!
Ha felidézzük a Föld lélegzési folyamatának négy fő pontját, akkor azt látjuk, ahogy az emberi légzésnél is ezt figyelhetjük meg, hogy kilélegzés előtt és a belélegzés előtt is van egy-egy pont, ahol mintegy visszatartjuk a lélegzetet, illetve szünet van, úgy a természetben is ősztől tavaszig a belélegzés, tavasztól őszig pedig a kilélegzés folyamata zajlik, és mindig van egy-egy pont, ahol a folyamat mintegy eléri a csúcspontját.
A tavaszi napéjegyenlőség idején a folyamat már a kiteljesedés felé tart, ennek csúcspontja
a János-nap. A kiáradást tavasztól őszig elég jól tapasztalhatjuk a kipattanó rügyek, színek, illatok, ízek kiáradásában. Ősszel befelé hatnak az erők. Érlelnek, majd hanyatlást indítanak el, s Mihály-napkor újra csak egy ilyen ponthoz ér a folyamat.
Mihály-nap és Húsvét között a fordulóponton pedig ott a karácsony.
Ha követjük az előbbi gondolatmenetet, a karácsony ünnepi időszakában a Föld visszatartja lélegzetét, ősszel teljesen felszívja szellemi-lelkiségét. Amit a Föld nyár idején azért bontakoztatott ki, hogy a kozmosz megihlethesse, s ami nyáron feltárult, és átadta magát a kozmikus erőknek, azt karácsony idején a Föld felszívja, a kozmosz ihlette lelki-szellemi bent nyugszik
a Föld mélyén. Így készül fel a természet megfelelő módon karácsony idejére.
Ősszel, amikor a levelek elhalványulnak, felöltik őszi színezetüket, amikor az állatok elbújnak – talán átérezve, téli álomba húzódnak, s így kapcsolódnak az érzékelhető világ elhalása útján csillogó, ragyogó szellemi-lelkiséghez. A föld belsejében rejtőznek a plasztikus erők. Ennek egyik kifejező, szellemileg igaz képe a föld mélyén munkálkodó törpéké. (Márton-nap idején szoktak felbukkanni történeteinkben a kisebbek számára.)
A régi misztériumok titka az volt, hogy amikor a téli napforduló idején, a Föld lelki-szellemiségével átitatva, áthatva, különösen fogékonnyá válik a holderők behatolása iránt. S ebben az időszakban száll le a Földre a szellemi magasságokból a Krisztus lény – a Fény, a ragyogó csillag. Olyasmi kerül a földi történésbe, ami a Nap-szerűbe való átmenetet idézi elő. Földöntúli erőket hoz a Földszférába.
A barlangba, a legásványibb, földi, anyagi világba érkező szellemi, a ragyogó Fény, a karácsonyi kisded Jézus. A szellemi, a kozmoszból a Földbe áradva olyan földi erőből születik, amely a Föld egész lelkiségét magában hordozza.
Ebben a misztériumban pedig a természet ősi hármassága mutatkozik meg számunkra:
az anyagi, a szellemi és a lelki áthatja a természetet. Így kerekedik hát ki az ünnepek átélésével számunkra is az év lefolyásának követésével emberi hármasságunk.

S mikor éppen ezekkel a gondolatokkal voltam eltelve, akkor találkoztam S. Szilvivel, aki kézművestanárként beszélt a terveiről. Elővett a táskájából egy cserépből készült csodát: barlangban-burokban lévő Máriát, ölelő karjában kis Jézuskával, amit a 6. osztályosokkal agyagozással tervez készíteni.
Egy másik helyen erről olvastam:
„Az antropozófus szellemtudomány révén annak kell áthatnia a gondolkodásunkat, hogy az a kép, amely szerint az érzékelhető világ elhalása útján csillogó, ragyogó szellemi-lelkiség jön létre”, összecseng azzal, ahogy a gondolat a pusztuló anyagból (agy-idegek) küzdi fel magát, s az emberi lelkekben ideák ragyognak fel.
Valami ilyesmit tapasztaltam meg itt és most, az iskolánkban.
Tudva-érezve-gondolva Szilvi rálelt valami igazságra:
Nézzük csak meg, a 6.-os 12 évesekről mit gondolunk mi? A gyerekek, pedagógiánk alapjául szolgáló embertani felfogásunk szerint 12 éves kor táján abban az időszakban vannak, amikor a szellem – a Fény – a fizikai testbe húzódik. Ez azt jelenti, hogy a fizikai-anyagi testük készen áll az individuális Én befogadására. A fény az értelem, az intuíció. Erről szól a Jézus-történet. Így csengenek hát össze a világ nagy folyamatai, pillanatai a bennünk zajló folyamatokkal.
Szilviben – bár azt hiszem nem csak azért, mert gyakorlott Waldorf-szülő is – valahogy így szület-hetett meg a kézimunkaóra terve: a maroknyi csoda.