ÁLLÁSAJÁNLATOK

PÁLYÁZATI KIÍRÁS TANÁRI ÁLLÁSRA

A Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI tanárfelvételt hirdet az alábbi szakokon:
Középiskolai fizika-, kémia-, informatikatanár

Folyamatosan bővülő iskolánkban 2018 szeptemberében indul a 9. osztály, ezt követően felmenő rendszerben, évenként újabb osztállyal teljesül ki az ötosztályos gimnázium, amely 13. évben az állami érettségi vizsga letételével zárul.
Épülő gimnáziumi tagozatunkhoz keresünk olyan, akár pályakezdő kollégákat, akik érdeklődnek a Waldorf-pedagógia iránt és szívesen lennének részesei ennek a fejlődési folyamatnak.
Iskolánk jelenleg egy jól összeszokott tanári karral működik, sokat egyeztetünk, összehangoljuk a tantárgyakat, számunkra az iskola sokkal inkább hivatás, mint munkahely, ahol felnőttként sokat tanulunk egymástól.
A belépő új kollégát, kollégákat ebbe a közösségbe várjuk, akár egy-, akár többszakosként, felmenő rendszerben emelkedő óraszámokkal.

Óraszámok 2018. szeptember 1-i kezdéssel:
Fizika 1 epocha tömbösítve 30 óra, 3 hét kb. heti 1 órának felel meg (felmenő rendszerben 4 évfolyamon)  4 év múlva heti 4 óra.
Kémia 1 epocha tömbösítve 30 óra, 3 hét kb. heti 1 órának felel meg (felmenő rendszerben 4 évfolyamon)  4 év múlva heti 4 óra.
Informatika 1,5 óra / hét (felmenő rendszerben 4 évfolyamon)  4 év múlva heti 6 óra.
Minden tantárgynál előnyt jelent a Waldorf-pedagógiai képesítés, vagy Waldorf-iskolai gyakorlat.
További részletek az iskoláról és a Waldorf-pedagógiáról:
www.nefmi.gov.hu/letolt/kozokt/kerettanterv/mk68/waldorf_isk_kerettanterv.rtf

A pályázathoz kérjük csatolni:

  1. A diploma másolatát, esetleges egyéb képzettségek másolatát.
  2. Egy kézzel írott, fényképes motivációs levelet, amelyben leírja, hogy miért érdeklődik a Waldorf-pedagógia iránt, milyen személyes fejlődési lehetőséget lát a Waldorf-közösséghez való csatlakozásban.
  3. Kérjük, fogalmazza meg legfontosabb kérdéseit is.

Bérezés a pedagógus bértáblának megfelelően.
Leadási határidő: 2018. április 30.
Cím: Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI
4029 Debrecen, Eötvös utca 46-48.
Az írásbeli pályázatok beérkezését követően május 2-8. között személyes beszélgetésre invitáljuk a kiválasztott jelentkezőket.

Debrecen, 2018. 04. 06.

A Napraforgó Waldorf Iskola Tanári Kollégiuma


PÁLYÁZATI KIÍRÁS NAPKÖZIS TANÁRI ÁLLÁSRA

A Napraforgó Waldorf Általános Iskola Gimnázium és AMI napközis tanárt keres a 2017/18-as tanévre 2017. szeptember 1-jei belépéssel, határozott idejű szerződéssel, 18 órás, részmunkaidős állásra.
A munkakör betöltésének feltételei:
– tanári diploma,
– minimum öt év szakmai gyakorlat,
– Waldorf-pedagógiai tapasztalat,
– terápiás végzettség és tapasztalat művészeti területen.
Díjazás: Kjt. szerint
A pályázat önéletrajzi részéhez kérünk egy kézzel írott motivációs levelet.
Határidő: 2017. augusztus 15.
A pályázat elbírálása várhatóan: 2017. augusztus 25.
Postázási cím: Napraforgó Waldorf Iskola, 4028 Debrecen, Kút utca 19.

2017. július 27.


INTÉZMÉNYVEZETŐI PÁLYÁZAT

A Napraforgó Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és AMI (4029 Debrecen, Eötvös utca 46-48.) iskolaképviselőt (intézményvezetőt) keres.
A munkakör ellátásának feltételei:
– a Köznevelési törvény 3. sz. mellékletében felsorolt egyetemi szintű tanári végzettség,
– pedagógus szakvizsga keretében szerzett intézményvezetői szakképzettség,
– legalább 5 év Waldorf-pedagógus munkakörben szerzett szakmai gyakorlat
– Waldorf-pedagógus végzettség előnyt jelent.
Juttatások: Kjt. szerint.
Jelentkezni folyamatosan a waldorf@napraforgoiskola.hu email-címen a következő dokumentumok benyújtásával lehet:
– motivációs levél,
– szakmai önéletrajz,
– végzettséget igazoló dokumentumok.
A jelentkezés folyamatos.
 
Napraforgó Waldorf Iskola Tanári Kollégiuma
Jó Ritmus Alapítvány Kuratóriuma
 
2016. augusztus 30.